Mentőt hívtak a Füstifecskék óvodába

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat közleménye szerint a Füstifecskék óvodában szerda délelőtt – tévedésből – olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5%-os koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott. Hét gyerek ivott minimálisan a vízből. A fenntartó önkormányzat azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket. A gyerekek jól vannak, biztonsági okokból megfigyelésre kórházba szállították őket. 

A hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették, a történteket az önkormányzat hivatalos eljárásban vizsgálja.

Értesítés után azonnal a helyszínre érkeztem. A szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtettük. A szülőktől az óvoda nevében elnézést kérünk. A gyerekeknek jobbulást kívánok! Remélem, az estét már mind a heten otthon tölthetik.
– írta a történtekről Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Csepel.hu, Csepel.info

18 hozzászólás “Mentőt hívtak a Füstifecskék óvodába” bejegyzésre

  1. Várkonyi András szerint:

    Elképesztő! Alapos vizsgálatot várok el, s annak eredményéről részletes tájékoztatást !!! 😡

  2. Gyula szerint:

    Ez aktuálisan éppen melyik óvoda?
    Remélem, hogy egy ilyenért nem egy kirúgás jár?

  3. László szerint:

    Önkormányzati óvoda.

  4. Gyula szerint:

    Szerintem ez itt most lényegtelen. Gondolom, hogy telefonozás közben basztak a rájuk rótt feladatra?!

  5. László szerint:

    Ha fővárosi lenne…

  6. Nagyapó szerint:

    A vétkest azonnal le kell tartóztatni és statáriális bíróság elé állítani!
    Orbán monnyon le!
    Folyamatos értesítést Várkonyinak és a LIBE bizottságnak!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Gyula szerint:

    A te kölyköd érintett lenne, másképp állna a szád, te agysérült.

  8. Hozzászóló szerint:

    Szegény kis lurkók.
    Valamelyik dadus lesz a hibás, nagyjából ahogy a kórházi malőröknél a betegszállító.
    Bajnak szarnak nincs gazdája.

  9. László szerint:

    Nagyapót a fekete gólya hozta vagy a tenger mosta partra, netán a föld hányta ki 😛

  10. pl szerint:

    Iskola tér…
    Egy pedasszisztensnek, és egy dadának nem sikerült betartania azt az alap munkaköri szabályt, h mindig az ebédlőben kell feltölteni a kancsókat, nem a konyháról kell vinni teli kancsót…

  11. pl szerint:

    Ráadásul azok a hypós vízzel telt kancsók a mosogatás egyik fázisából származhattak… Igazi varázslat, és színvonal, ill. kupleráj…

  12. pl szerint:

    A Kádárban meg tegnap este ez esettől függetlenül, az óvoda vezető kollektív bűnösséget hirdetett a dadákra, válogatás nélkül, mind a nyolcra, két órán keresztül… Sokat segít a munkamorálban, h az óvodákban gyakorlatilag érdemi munkát végzőket, a dadákat ilyen “főnöki” inzultus éri, ilyenféle “segítséget” kapnak…
    Tudni kell, h a dadák a mindenesek, a csicskák az óvodákban. Ha nincs takarító (sokszor spórolásból), takarítanak, vigyáznak a gyermekekre, altatnak, ágyakat cipelnek, ételt osztanak, mosogatnak ha kell, gyermeket kiadnak, bevesznek, hiányzás esetén egymás munkáját helyettesítik, jól láthatóan a “képzettek” (pedasszisztens, óvónő) szolidaritásának teljes hiányában és ezek szerint még mindenki is beléjük is rúghat, ha papírja van az óvónöi “szakmáról”…

  13. László szerint:

    Pl
    Volt alkalmam egy budai fizetős bölcsi-ovi magánintézményben őrködni pár évet. Mint kivülálló nézegettem őket. Hogy ott nem történt gyerekhalál annak egy oka volt. A jó Isten vigyázhatott rájuk.

  14. pl szerint:

    🙂 most már tényleg fogalmatlan egy társaság, de hogy magánóvodában, az különösen szomorú, és a szülőket is minősíti, ha ezt tolerálják…

  15. László szerint:

    Amiről a szülő nem tud az nem fáj. Sokat számít hányan vannak egy gyerekre. Ha egyre több a gyerek csökken a szinvonal.

  16. pl szerint:

    “Mentőt hívtak a Füstifecskék óvodába”
    de nem ám az óvónők, akik felelnek a gyermekekért, hanem állítólag a Polgit értesítették, és ő a mentőket, mert ugye választások jönnek…
    Itt is így szerepel (szégyen):
    “a fenntartó önkormányzat azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot”
    Állítólag a Polgi tajtékzik, “mijafaszfolyikazóvódákban?!”
    Ez a Fidesz elmúlt 12 éve… impotencia, félelem, remegés! Az óvónő nem meri eldönteni, hívhat-e mentőt, vagy elsikálják.
    (állítólag a strandon egy klórtúladagolást elsikáltak)

  17. Gyula szerint:

    pl!
    Mint a pártállami időkben, dejavu-m lett. 👍

Itt lehet hozzászólni !