Új informatikai eszközöket kaptak a csepeli háziorvosok

Csepel.hu

 

Informatikai eszközöket adtak át a csepeli háziorvosi praxisoknak március 25-én a Tóth Ilona szakrendelőben.  Az esemény kapcsán Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Borbély Lénárd polgármester közös sajtótájékoztatót tartott. A több mint 18 millió forint értékű eszközfejlesztés a kormányzat Egészséges Budapest Programjának keretében valósult meg.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere kiemelte, az elmúlt időszakban Németh Szilárd közbenjárása nyomán 3,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a kerületben, amiért köszönet illeti az államtitkárt.A most átadásra kerülő informatikai eszközök, 47 laptop és nyomtató a háziorvosok mindennapi munkáját segítik. Az Egészséges Budapest Program azonban olyan fejlesztéseket is tartalmaz, melyek közvetlenül a csepeliek egészségét szolgálják, nagyban javítják az egészségmegőrzést, elősegíti az itt élők gyógyulását. A polgármester hangsúlyozta, az elmúlt időszakban több képalkotó diagnosztikai eszközt vásárolt a kerület, folyamatban van az egynapos sebészet kialakítása. Az önkormányzat önerőből is sokat lépett előre, számtalan háziorvosi rendelő újult meg, melynek köszönhetően Csepelen egy teljesen felújított infrastruktúrával rendelkező háziorvosi rendszer működik.

Németh Szilárd parlamenti államtitkár rámutatott, Csepel az egyik legnagyobb nyertese az Egészséges Budapest Programnak. A kormányzat és az önkormányzat fejlesztései nyomán mára minden feltétel adott ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók nyugodt körülmények között végezhessék a munkájukat. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban megújult a kerület összes háziorvosi rendelője, a szakrendelő és számos orvostechnológiai fejlesztés valósult meg. Ugyanakkor megkezdődött a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, illetve a Weiss Manfréd Kórház felújítása is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a kórház rekonstrukciójára csak most kerülhetett sor, mert Budapest és Pest-megye erre a célra nem vehetett igénybe uniós forrást. Mára viszont saját erőből is képes az ország a kórházfejlesztések kivitelezésére. Az államtitkár arról is szólt, hogy szerinte a baloldal miniszterelnök-jelöltje privatizálná az egészségügyi intézményeket. Gyurcsány Ferenc, pedig üzletnek nevezte az egészségügyet, tette ezt annak ellenére, hogy a választópolgárok 2008-as népszavazáson döntöttek arról, hogy az egészségügy nem üzlet.

A sajtótájékoztatót követően Dr. Oláh Ilona és Dr. Szkenderovics Károly háziorvos átvették az új eszközöket. A HP típusú laptop és a HP Laserjet nyomtató 35 felnőtt és 12 gyermek háziorvos munkáját segíti a kerületben. Dr. Oláh Ilona háziorvos lapunknak elmondta nagy öröm, hogy munkájuk elismeréseként új eszközöket kaptak, melyek hasznos segítséget jelentenek majd valamennyi praxis számára.

Csepel.hu

 

10 hozzászólás “Új informatikai eszközöket kaptak a csepeli háziorvosok” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Laptop beszerzés is már hírérték? Büszke lehet a “bal” és “jobb” oldala is a képnek!

  2. László szerint:

    Németh Szilárd nagyon elszánt…

  3. Gyula szerint:

    Azt’ azon túl nincs több háziorvos?
    Biztos hasznosabb, mint egy asztali PC???

  4. Horváth János szerint:

    Mi a tököm ez? Közbenjárásra lehet pénzt kapni? Hol élünk? Ez a legrohadtabb uram-bátyám világot idézi!

  5. László szerint:

    Központosítás van. A kerületekből elvesz a kormány minden pénzt. A kormánypártiaknak visszacsurgat. Majd ez sem lesz.

  6. Nagyapó szerint:

    Ez a különbség a kerületek között. Csepelen fejlesztenek, javítják az egészségügyi ellátást, az ellenzéki kerületekben pedig ELLOPJÁK a pénzt. Lásd Kispest Lőrinc, Óbuda!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. László szerint:

    Tavaly Csepel 2x kapott 3 milliárd körül, meg amiről nem tudunk….

  8. Baba szerint:

    Román és a pacal együtt. Vesztes kombináció.

  9. Gyula szerint:

    Öreg ganéj megint leosztotta a lapot és pislog, mikor beleszarik Anonymus a médijába. 🤣👍

  10. Nagyapó szerint:

    Baba! Inkább dicsérje a bulesz denevérnőt! Ő a “nyerő”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !