Agyő nyárfasor!

Csepel.info

Halálsoron

Búcsút mondhatunk a Szabadkikötő út menti nyárfasortól, melyet a fák betegségéből eredő balesetveszélyre való hivatkozással, példás gyorsasággal kezdtek el kivágni. Aki nem járt az úton szombaton, annak a fakivágásról alant közlünk egy kis képriportot.

A látottak alapján annyi bizonyos, hogy sok fa valóban beteg volt, azt azonban mi nem tudjuk eldönteni, hogy ez indokolta-e a teljes nyárfasor kivágását. Azt is nehéz megállapítani, hogy ha jogos volt a fák kivágása, miért nem derült ki ez a “balesetveszély” 2008 őszéig egyetlen fáról sem?

Laikus számára is betegségre utaló nyomok az egyik kivágott fa törzsén: de vajon valóban indokolt volt az összes fa kivágása?

Az egyetlen dolog, amit abszolut biztonsággal meg lehet mondani, hogy Csepel egyik jellegzetességének hosszú időre – vagy talán örökre – búcsút mondhatunk.

A fákat a koronától kezdik el levagdosni

47 hozzászólás “Agyő nyárfasor!” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    “Gratulálok” Demszkynek és a Tóthnak. Meddig fogják még “boldogítani” a csepelieket?

  2. Jeniszej szerint:

    Ettől ez a fa még kibírt volna jó néhány “augusztus 20.-át”
    Látható a képen a fák szép sora, mellyel a viharok sem bírtak.
    Amivel a természet nem azt most a mocskos politika bevégezte!
    Bravó vágjátok csak magatok alatt a fát.
    Jó néhány őshonos madár odúja lesz oda, ezekben az “odvas” fákban.
    Megjegyzem ezektől a fáktól sokkal életveszélyesebb fák, találhatok Csillagtelepen, melyekről kar vastagságú száraz ágak potyognak le.

  3. Jeniszej szerint:

    A főkertész inkább tanította volna meg a kerület kertészeit a fák ápolására.
    A kivágás elrendelése helyet.
    Mi volna, ha a városliget öreg fáit is így gyógyítanák? Pedig azok között is sok a beteg odvas életveszélyes fa.
    Majd elfelejtettem ez Csepel!
    Itt prolik laknak és itt mindent lehet.
    Lehet a szép fasort rombolni,
    és a város szívébe nyúló részen fekália telepet létesíteni.

  4. veszett_kutya szerint:

    Én meg továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy _minden_ nyárfát ki kell vágni. Egyetlen előnye ennek a fa típusnak, hogy rendkívül gyorsan nő. Hátrányát pedig érzem mindig, amikor csak “virágzik”.
    Annyi más fajta fa létezik még, nem tudom miért nem azokat ültetik.
    Amiről eddig egyetlen cikk sem szólt, hogy vajon lesznek-e új fák ültetve a kivágottak helyére?
    Szerintem ezen kellene “lovagolnotok”, és nem azon, hogy kivágtak valamit.

    Nem attól környezetvédő valaki, hogy a fákat védi, hanem attól, hogy ha kivág egy fát, ültet helyette pl kettőt!

  5. ikszdé szerint:

    Azthiszem több szarkát, fecskét nem fogok látni a hévről 🙁

  6. jani szerint:

    Kedves proli társaim -ahogy Jeniszej irta a csepeliekről- miért hagyjuk sok más dologgal egyetemben hogy mindent megtehessenek velünk amit akarnak ??!!
    Bármennyire is fáj ki kell mondanunk felelősségünk van abban , hogy nem tudjuk megvédeni érdekeinket, magunkat, és nem utolsó sorban értékeinket !!

  7. bhu szerint:

    Most nem gondolom, hogy szidni kellene ‘őket’.
    Ebben már csak nincs mutyi, hacsak nem a fa kellett.:)

    Egyszerűen a nyárfa egy gagyi sövénynövény, ami nem bír sokat. Ha jól emlékszem, még Rákosi vagy Kádár szórta vele tele az országot. Allergén és gyufán kívül másnak nem jó.

    Akkor kell majd méltatlankodni, ha nem pótolják juharral:)

  8. Laja szerint:

    Ennyit Tóth Mihály határozott és kemény felszólításáról. Röhögnöm kell, bár nincs kedvem hozzá, mert szerettem ezeket a fákat. Egyben biztos vagyok. Nem azért lettek kivágva, mert veszélyesek voltak. Más oka van, de ezt még az mi nem látjuk. De idővel minden kiderül.

    Vagy az is lehet, hogy az építkezést zavarta, ezét gyorsan betegnek nyilvánították őket, és így zsupsz, ki is lehet őket irtani.

  9. baniko21 szerint:

    Kedves Jeniszej!
    Nem Kádár, sem Rákosi ültetette a fákat. Az akkori csepeli fiatalok,
    ha úgytetszik Kiszesek, társadalmi munkában – lévén akkor még az
    a cél, hogy szebb legyen Csepel környéke – ültették. Én még egy fát
    sem láttam kidőlve, kettétörve. Ezért nemigen hiszem el, hogy bete-
    gek ezek a fák. Ha valaki allergiás, ne sétáljon alattuk. 40-50 évet ki-
    birtak, (mindenféle gondozás nélkül) még kibirhattak volna 10-20 évet.
    Az üzlet nem a fák kivágásában rejlik, hanem az újraültetésben. Ha
    ugyan megtörténik. A sz… szállitó kocsiknak kell a hely. Ne haragudj,
    de a rongálás az akkor is rongálás ha a meglevő kevés értékünket is
    tönkre teszik. Nem csak a kocsik-kukák felgyújtása, kisdunaparti rész
    eladása, öböl feltöltése, sportpálya kiárúsítása számit rongálásnak.

  10. veszett_kutya szerint:

    Kedves baniko21!

    Tehát aki allergiás, az dögöljöün meg? (Tudom, nem mondtad, nem gondoltad!)
    Nagyon rosszul gondolod, hogy a fa közvetlen közelében lehet csak allergiás tünetet produkálni. Pedig nem így van. A magam részéről egyébként én is antiszociális gondolkosú vagyok, így a fák kivágását továbbra is támogatom.

  11. jani szerint:

    T.Bhu !
    A szállítás ha kimondják ha nem bizony nagy üzlet valakiknek !
    Érdemes lenne megtudni ,i van benne, vagy ki a “csókos”. ? A közuti szállítás mindent figyelembe véve a legdrágább és a le környezetszennyezőbb tudomásom szerint !

  12. baniko21 szerint:

    Veszett Kutya!
    Sajnálom, hogy allergiás vagy. Szerinted, csak ezek a fák okozzák?
    Eddig én nem voltam allergiás, de vannak dolgok amire már kezdek
    az lenni. Vissza térve a fákra. Csak arra gondoltam, hogy a hévvel,
    vagy gépkocsival utazók ki tudják védeni, ha az ablakot addig csukva
    tartják. Nem akartam ezzel senkit sem megbántani, de sajnálom,
    hogy a fák üzleti okok miatt kivágásra kerülnek. Ha a környezetünket
    csak így védjük meg, unokáink már csak a betont ismerhetik. Erre
    gondoltál-e? Szerintem semmi biztositék nincs arra, hogy oda bármilyen
    fát is ültetnének. Biztos a sz..r szállitó kocsik miatt, majd kiszélesitik.
    Erről jut eszembe! Mi van, ha valaki a sz.r szagára lesz allergiás?
    Nem szállítanak?

  13. veszett_kutya szerint:

    Kedves baniko21!

    A baj, hogy a fa nyáron virágzik, ilyenkor a HEVen már az összes ablak nyitva van, mivel nincs klíma.
    Szeirntem senki sem tudja közülünk, hogy van-e üzleti érdek a favágás mögött, mindegyikünk csak sejt valamit.
    Én azt sejtem, hogy mindegyik helyett legalább 3at fognak ültetni. De szép is lenne!
    Ha allaergiás lesz vki, az nem a szagra, hanem a szagot okozó gombákra allergiás.
    Egyébként én sem értem, hogy miért lenne drágább vonaton szállítani. Csak meg kell csinálni rendesen a Szabadkikötői útat keresztező vasúti átjárót, és már kész is.
    Én továbbra is azt mondom, hogy most már nem tudunk mit tenni, meg kell várni a fák pótlását!

  14. miska72 szerint:

    Kedves veszett_kutya!

    Tudom miről beszélsz de több nárfa létezik. Ez a fasor Jegenye nyár. Amiről te beszélsz az nyár fa. Nem tudom milyen nyárfa nam vagyok botanikus, de anak a fának kerek koronája van. Ha HÉV-el utazol akkor láthatod, hogy ez az úgynevezett “vatta” nyárfa kerek koronával rendelkezik és Borárostéri HÉV végállomásnál van ültetve a peron mellett.
    Az nem az égnek mered! Az nem jegenye nyár!

  15. Jeniszej szerint:

    Tisztelt miska72:
    Igazad van a fasor megújítás módjában. Nem kéne kivágni egyszerre az összest, hiszen a jegenye sövényszerűen ültethető.
    Érdemes az alábbiakat ajánlani olvasásra,
    Tisztelt veszett_kutya: barátunknak

    “Mi (az) a szösz? Szemét? Nem. A nőivarú nyárfák magtermésein lévő szép, hófehér pihe, amely a szél segítségével röpíti tova a piciny magvakat, a természet örök, bölcs parancsa szerint. Szem vagy orrnyálkahártya közelbe érve (néhány oda is jut valóban, de mennyivel több jut oda porból, kipufogógázból, miközben a motorizációt még mindig rohamosan “fejlesztjük”), ingerlő hatásuk van, de nem okoznak allergiát. Allergiát egyébként is a hím példányok pollenje szokott okozni, de a nyárfa pollenje nem allergén. Minden egyéb tavaszi barkás fa és cserje sokkal inkább allergizáló hatású. Ilyenek például: a nyír-, mogyoró-, éger- és a tölgyfa, a kőris, a ciprus, a cédrus és a borókafélék. Szerencsére ezek is csak ritkán okoznak enyhe fokú légúti allergiás betegségeket, pedig a nyárfaszösz még segít is nekik, csapdaként viselkedve nemcsak a saját, de más allergizáló polleneket is begyűjtve. De sok más ilyen csapda is van. Például saját ruhánk, hajunk, autónk nyitott ablaka stb.

    A nyárfaszösz egy-két hétig okoz csak némi kellemetlenséget. Ember bitorolta környezetünk rehabilitációjában viszont sokat segít nekünk a nyárfa: igénytelen, gyorsan nő, kellemes árnyékot ad, dús lombja megköti a levegő szennyeződéseit, amit mi, emberek zúdítunk szegényre, és így ő többet szenved miattunk, mint mi őmiatta. Mégis, halála után is minket szolgál deszkapalánkjainkban, kerítéseinkben, gyümölcsös, zöldséges ládáinkban, fakanalainkban.
    Gondoljuk meg! Miközben a velünk élő növény- és állatfajok nem változtak érdemben az évszázadok során (parlagfű is csak a rendetlen ember környezetében terem), aközben 20-40-szer több az allergiás beteg, mint ötven-száz évvel ezelőtt. Vagyis az ember természetet, így önmagát is pusztító tevékenységei lehetnek ebben alapvetően felelősek (kemikáliák, égéstermékek pollúciója a levegőbe napi milliárd tonnányi mennyiségben). Hová vezetne, ha saját magunk generálta bajaink orvoslására – meg- vagy kitalálva újabb és újabb, ilyen-olyan ok,- okozati viszonyt a természeti környezetünk szereplőivel – mindig kipusztítanánk egy fa- vagy állatfajt? A magyar nép kultúrájában is mélyen gyökerezik éppen a nyárfa:

    – “Hajlik a jegenye, pereg a levele”
    – “Magas jegenyefán sárgarigó fészek”
    – “Tisza partján jegenyefa virágzik”
    – “Sudár jegenyefa van az udvarába”
    – “Lehullott a rezgőnyárfa levele”
    – “Megmutatom aranyvesszős tanyámat, közepében két szál jegenyefámat”
    – “Ki tanyája ez a nyárfás?”
    – “Hullajtsd, hullajtsd leveledet te susogó ezüstnyárfa” stb.
    Mi lenne e gyönyörű dalok sorsa? Indexre kerülnének? Én meghalnék, ha értelmüket vesztve nem énekelhetném többé őket. És mit szólna a sárgarigó?

    Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Természet nagyon jól meglenne nélkülünk, de mi nem létezhetünk nélküle. Mégis, akarva-akaratlanul, tudva-tudatlanul folyamatosan pusztítjuk. Környezettudatosság nélkül (ez kell, hogy legyen a jelen és a jövő emberének egyik legfőbb jellegzetessége) az emberiség ki fog pusztulni. Jelenleg még mindig a kipusztulás útját járjuk.”
    Dr. Pánczél Gyula, a Tüdőbeteg Gondozó Intézet és az Allergológiai Szakrendelés vezető főorvosa

  16. hollósi szerint:

    A vasúti szállítás bevétele az államé, az ára rögzített. A közúti szállítást vállalkozó végzi, a csatornadíjból fizetjük ki. Ha úgy alakul, majd emelik az árát.
    A Szabadkikötőnél felüljáró nélkül a rendszeres vasúti fogalom megadugókat okoz. Ezért fékezett az örömöm, amikor a Kikötő fejlesztéséről zengedeznek előre nem látó “szakemberek”.
    Megjegyzem, felüljáró nélkül az építendő gerincút sz. rt sem ér.

  17. Jeniszej szerint:

    Nahát, csak megvan az ok a feltételezhető mutyizásra.

  18. bhu szerint:

    Az a jó a nyárfában, hogy gyorsan nő, így hamar lehetett zöld területeket létrehozni.
    De lehet, hogy nem él sokáig, nagyra nőve veszélyessé válhat.
    A kertvárosban is rendre kivágatják az emberek a fenyőiket, mielőtt rádől a házra.
    És komoly allergén.

    Lehet, hogy VÉLETLENÜL ez most szakmai alapokon történt. Itt még csak nem tartanak a srácok, hogy a fabizniszbe szálljanak be:)

  19. Jeniszej szerint:

    Én a fák vizsgálatában laikusnak érzem magam. Mégsem látom a betegségre utaló jelet a képen.
    Viszont azt tapasztalom az itt készült metszetben,hogy a fa törzse kettő-vagy három de lehet,hogy több
    szál ágból fort össze az idők folyamán. A betegségnek a nyomát sem találom.

  20. Nándi szerint:

    Ma délután végigmentem a Szabadkikötő úton, a belváros felé tartottam.

    Szörnyű látvány volt.

  21. Bubus szerint:

    1. A szösz valóban zavaró, de én még nem találkoztam fizikailag is a nyárfaszöszre allergiás emberrel. Zavaró, de nem okoz szénanáthát és egyéb komoly problémákat.

    2. Sok helyen akartak kivágatni különféle faféléket, és sok helyen sikerült ezt megakadályozni. Olyan helyeken is, ahol a csepelihez hasonlóan balesetveszélyre hivatkoztak. Egyetlen esetről sem hallottam, ahol ez után egy fa valóban kidőlt volna.

    3. Az is igaz, hogy a fák közül sok már beteg lehetett, talán balesetveszélyes is. A fáknak is van életkoruk, a fák is elpusztulnak egyszer.

    4. Ha mindez így van: mi a fészkes fenéért nem tudnak Tóth Mihályék és Demszky Gáborék is egy olyan tisztességes rendszert fenntartani, amely szerint Csepelen és a fővárosi utak mentén is csak a balesetveszélyessé vált fákat vágják ki és pótolják? Hiába óbégat most Tóth, a Csevak itt is hasonló módszer szerint azonnal tarvágást csinál.

  22. bhu szerint:

    Az biztos, hogy 10 évig szarul fog kinézni, pedig hangulatos volt.

    Kivághatták volna minden másodikat mondjuk 5 éve, addigra a kis fák megnőttek volna normálisra, nem lenne ilyen sokkoló. Mondjuk mit várunk…

  23. miska72 szerint:

    Tisztelt bhu!

    Ezt már én is felvetettem a kivágják a nyárfasort cikkben.
    Nem lehetne a cserét fokozatossan végrehejtani? Most csak a veszélyes fákat kiváhni, és pótólni? Mondjuk a veszélyes és minden második fát kivágni? Így nem lenne letarolva az a szép fasor, és a pótlás is meglenne.
    De lehet, hogy már megint én vagyok a hülye. Még jó hogy mindenkinek van iskolai végzettsége. Csak az a baj hogy nincs tudás mögötte.

  24. ikszdé szerint:

    Nagyon durva volt a látvány, hévről mindenki nézte hogy hova tüntek a fák…. volt ám felháborodás..
    Azért kiváncsi lennék, hogy kimernék-e így vágni a fákat pl az Andrássy útról.

  25. lolka szerint:

    Azon törtem a fejemet, miért lett ilyen hirtelen baleset veszélyes a fasor? Mert, hogy egyenesen szemből nem mondanak semmit az tuti..bizalmatlan
    vagyok, nem tehetekróla, de azért elolvasnék legalább ött levelet amiben , kérik a fák kivágását ! SZERINTEM , MONDOM ÉN SZERINTEM A FA KOMPOSZTÁLÁSHOZ KELL MAJD , HA INDUL A SZENYVIZTISZTITÓMÜ A SOK FA ITT VAN HELYBEN EGY-KÉT ÉV KELL, HOGY KOMPOSZTÁLÓDJON, ÉS MÉG MESSZE SEM KEL SZÁLITANI!

  26. lolka szerint:

    SZERINTEM , MONDOM ÉN SZERINTEM A FA KOMPOSZTÁLÁSHOZ KELL MAJD , HA INDUL A SZENYVIZTISZTITÓMÜ A SOK FA ITT VAN HELYBEN EGY-KÉT ÉV KELL, HOGY KOMPOSZTÁLÓDJON, ÉS MÉG MESSZE SEM KEL SZÁLITANI! Igy már jó ?

  27. Prendick szerint:

    Lehet, hogy most a csepeliek nem fognak szeretni, de ez a fasor volt Csepel egyetlen tisztességesen kinéző része. Amikor évekkel ezelőtt először jöttem Csepelre, csodálkoztam is, milyen gyönyörű bevezető része van. Segített elfelejteni, hogy a többi azért elég sok kívánnivalót hagy maga után.
    Most, hogy ezt is ledózerolták, nem tudom, mi fogja ellensúlyozni a kerület eszméletlen lepusztultságát.

    De mindegy. Lényeg az, hogy a csepeliek nagy többsége szereti nagy vezéreit, Tóthot, meg Demszkyt és jó kutya módjára minden negyedik évben megnyalják a gazdik kezét, amivel négy évig őket ütötte.

    Érdekes világ van itt. Bevallom, régen megbántam, hogy ideköltöztem. Félelmetes, mi van itt. Pedig derűs helynek nézett ki anno, de ahogy telnek az évek, egyre inkább gyanakszom, hogy lesz ez még rosszabb is. 🙁

  28. puclac szerint:

    Messziről sem támogatnék olyan embert aki kis Duna-partját is feldúlni készül, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tóth úr kérte az illetékeseket, csak a beteg és menthetetlen fákat vágják ki. Legalábbis a Csepel újság egyik cikkében ez áll. Az azért kérdéses mennyire fog ez szakszerűen sikerülni……….Egyesek véleménye a nyárfákról viszont abszurd. Mi lenne, ha mindent kipusztítanánk ami valakinek kellemetlen?!

  29. dawn szerint:

    Lakópark a Kisdunaparton, Csepel SC terület eladása, Nyárfák.. Mi a következő? Remélem a következő választásoknál gondolkozunk mielőtt X-elünk..
    Én a Kisdunaparton lakom ahol szintén ilyen fák vannak.. Ez nem a fa amelyiken rengeteg “szösz” van.. Alig észrevehető.. Sajnálom a szép fasort.. Valóban lehetett volna szelektálva kivágni őket és évekkel később tovább..

  30. jani szerint:

    Ha egyszer összeszednénk a dolgokat nem tudom beleférne ide a levelezésbe, mert annyi “ügyünk” van !!!??
    Azt gondolom egyre több olyan döntés van amit csak sajnálni tudunk – utólag ! Hiába kérő szó, a javaslat, tiltakozás, mert az meg süket fülekre talál !
    Csak azt tudnám miért ???
    A következő választáskor tényleg ne felejtsünk el gondolkodni, emlékezni az X behúzása elött!!!!!

  31. titok szerint:

    veszett_kutya!

    Allergiát nem biztos ,hogy a pollenek okozák.Ha dohányzik, sürgősen hagyja abba!
    A város szennyezett levegőjétől előbb lesz beteg, a növények mindig itt voltak a történelem során velünk.Lám-lám káros mellék hatásukként így elszaporodtunk.

  32. p3tik3 szerint:

    A munkatársam pont a nyárfaszöszre allergiás. De egyszer sem mondta, hogy vágjuk ki a fákat…

  33. lolka szerint:

    Kedves “PRENDICK”-a Szent Imre-tér szép, ugye?- és ott van az Áruház-tér is ebből áll a kerület, a többirész nem érdekes. Meglehet nézni a Bajáki-Déli utca sarkán 1 az az egy db szemetes van,de az dugig hulladékkal körülötte is rendszeresen, nem üritik. Nem azt mondom, hogy szép kerület volt régen,de barátságos volt. Nem beszélve a gyártelepről, hát az eszméletlen, hogy hogy néz ki. Az ember rendet rakna…,de vegyek hozzá nylonzsákot és telefonáljak, hogy vigyék el,hát röhely,és akkor 100 millioról beszélnek szemét takaritásról….”Amilyen a pásztor olyan anyáj”,vagy- “fejétől büzlik a hal” stb.A GERINCUTAT KÉNE OLYAN GYORSAN CSINÁLNI,MINT A FAKIVÁGÁST NEKIKÉNE MÁR ÁLLNI,MERT KIFUTUNK AZ IDŐBŐL!GERINCUT-GERINCUT-GERINCUT!

  34. baniko21 szerint:

    Prendricknek!
    Ne sajnáld, hogy Csepelre jöttél lakni. 1974-ben térképpel jöttek ki,
    hogy megnézzem jövendő lakásomat. Nem örültem neki, mert nem is-
    mertem Csepelt. Annyira naiv voltam, hogy kisfiammal a Királyerdőt
    kerestem, hogy kiránduljak vele. Azóta eltelt egy kis idő, de én nagyon
    megszerettem. Igaz, hogy régebben sokkal jobban nézett ki, sok park
    volt, ami még akkor szűz volt, senkinek nem jutott eszébe beépittetni.
    Az emberek is barátságosak voltak, kedvesek. Ma ugyanezt nem mond-
    hatom el, de ha belegondolsz mennyire stresszesek az emberek, akkor
    ezen nem is lehet csodálkozni. Egyébként, ha bárhová is mennél lakni,
    egész Magyarországon ezt tapasztalod. Az meg, hogy ennyire lepukkant
    a kerületünk,dicséri önkormányzatunk nagyszerűségét, hozzáértését,
    lakálpatriátusukat.

  35. Gordon szerint:

    A gerincút már 1996-ra meg volt ígérve.
    Pulac. A helyedben én a cenzúrázott CSÚ egyetlen mondatát se hinném el.

  36. miska72 szerint:

    Ami itt meg a kerületben az egy szervezett szervezetlenség! Mert azt is meg kell szervezni, hogy nem működjön semmi! Ebben az elvtársak 5 öst érdemelnek, hozzá nem értésből! Szerintem álljanak fel a polgármesteri székből és menjenek el utcátseperni! Ott több hasznukat vennénk!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  37. puclac szerint:

    Gordon, akár igazad is lehet. Nem tudom.
    Az biztos, hogy a döntéshozó uraknak sokkal többet ér a zsebük mint az élhető, levegős környezet. Némi “ellátmányért” ahogyan mondani szokás, az anyjukat is eladják. Mindegy hogy zöld vagy sem.
    Ezért aztán a következő választásnál IS bajban leszünk. Nehéz eldönteni ki lesz kevésbé rossz.

  38. Anubis szerint:

    Most olvasom, hogy hétvégén tovább folytatják a fák kivágását, lehet, hogy az egész fasor erre a sorsra jut? Sőt talán a szemközti oldal is???

  39. […] Ismét értesítés érkezett a Fővárosi Kertészeti (Főkert) Zrt-től. A tájékoztatás szerint Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala Közlekedési Ügyosztályának megbízásából a Főkert november 15-én és 16- án, vagyis szombaton és vasárnap 8-tól 15 óráig a Szabadkikötő úton folytatja az egy hete megkezdett favágást. Miként közlik: „ a Kvassay zsiliptől Csepel irányába fakivágási munkát végeznek a forgalom időszakos leállításával.” (Korábbi hírünk, és fotók: Agyő nyárfasor!) […]

  40. Menyhért Péter szerint:

    FELHÍVÁS! Tisztelt csepeliek!
    Ma délután végigjártam azt az ocsmány pusztítást, amit állítólagos balesetveszélyre hivatkozva művelt a főváros illetékes hatósága.
    Számításaim szerint 64 db fát pusztítottak el az állítólagos szakértőnek feltüntetett barbárok.
    A fák törzsátmérője 20 és 120 cm közti volt. A fák közel háromnegyed része 30-50 éves jegenyenyár volt, 80-120 cm törzsátmérővel.
    A kivágott fák kétharmada láthatóan és bizonyíthatóan EGÉSZSÉGES!
    A beteg fák egy része valóban vágásérettnek tekinthető; BALESETVESZÉLYES VOLTUK azonban meglehetősen kétséges, NEM BIZONYÍTOTT!
    A fasor olyan TERMÉSZETI és TÁJKÉPI ÉRTÉK, amit védeni, nem elpusztítani kellene!
    Az ilyen TERMÉSZETI ÉRTÉK elpusztítása EGY darab állítólagos szakértői vélemény alapján felelőtlenség és meggyőződésem szerint kimeríti a TERMÉSZETKÁROSÍTÁS bűncselekményének tényállását.

    A CSEPELI ZÖLD KÖR EGYESÜLET ezért feljelentést fog tenni holnap az illetékes rendőrkapitányságon, panaszt teszünk a Főváros Közlekedési Ügyosztálya ellen a Közigazgatási Hivatalnál és a Környezetvédelmi Felügyelőségnél.

    Felszólítjuk a Főváros illetékeseit, hogy hozzák nyilvánosságra: milyen szakvélemény alapján, és kivel egyeztetve rendelték el a fasor elpusztítását?
    Felszólítjuk a FŐKERT zRt vezetőit, hogy a munkálatokat a jogi eljárás befejeztéig függesszék fel!

    FELKÉRÜNK MINDEN CSEPELI POLGÁRT, HOGY SZOMBATON ÉS VASÁRNAP SZEMÉLYES JELENLÉTÉVEL SEGÍTSEN MEGAKADÁLYOZNI A TOVÁBBI PUSZTÍTÁST!

    Találkozzunk a Szabadkikötő úton!
    Menyhért Péter nyugdíjas; a Csepeli Zöld Kör Egyesület titkára

  41. k.tom szerint:

    MEGYEK!
    A tököm tele van, hogy ebben a városban bármit meg lehet tenni! Kamu indokokkal. A szakértői véleményekről meg annyit, hogy volt rá példa, hogy a cégünk által felkért “független” szakértő homlokegyenest mást állított, mint az ellenérdekelt félé…
    A jegenyenyár nem szöszöl. (pollenje van, mert szélbeporzású, de az más.) A kanadai nyár szöszöl
    Érdekes módon eddig nem volt fontos a fasor állapota, pedig eddig is foghíjas volt, az évtizedek alatt bőven lett volna idő és lehetőség pótolni más fafajokkal. Most hirtelen az összes halálos veszélyt jelent a városlakókra!
    Tavaly nyáron egy augusztus 20-ihoz hasonló vihar után tíz perccel autóztam végig a Szabadkikötő úton, néhány kisebb faágtól eltekintve semmi nem volt az úton, simán lehetett közlekedni, miközben királyerdő felében nem volt áram…

  42. Zigó szerint:

    Nekem is tele van, de már nagyon…
    Van egy pont ahol már nem lehet mit kezdeni a világgal. Nálunk tényleg mindent lehet.
    Megverni a mentőst, a rendőrség (Csepel) előtt áthajtani a piroson a kanyarodósávból -nap mint nap-, lenyúlni hihetetlen pénzeket a metróra, autópályára, egyéb beruházásokra, stb. A “kisember”meg fizet, ha meg nem akkor vagyonosodási vizsgálat, hogy miből tud megélni, mert nyílván adótcsal. Ez egy vicc.
    Az utólsó belvárosi sapnyol nagyberuházás nyomait itt lehet megnézni :
    http://index.hu/politika/belfold/budapest/kiraly1106/
    Sajnos a szakértők is azt írnak amit a többet fizető kér, később már úgy is midegy.
    Mondjuk a Nagymező utcában elérték a lehetetlent. Legalább az ottani fák megmenekűltek.

  43. admin szerint:

    Zigó, moderáltunk, most még finoman. Van egy határ, amit nem szabad túllépni.

  44. […] a fák tekintélyes része. Erre jó példa a Szabadkikötő melletti nyárfasor, melyet aztán 2008 nyarán végig kivágtak (sajnos az akkori képek valamilyen okból a cikkben nem elérhetők, csak google kereséssel). A […]

  45. […] helyszíni bizonyíték dokumentálása, szakemberek megkérdezése után arra jutottunk, hogy a fák többsége veszélyesen korhadt volt. Ám az egész fasorra kiterjedő, idő előtti korhadás emberi mulasztásból is […]

Itt lehet hozzászólni !