‘Történelem’ kategória archívum

Biszku mégis letiltana

2010. június 25. péntek

Egy kolozsvári mozi június 27-én vetíteni fogja a filmet

Magyar Hírlap, Mandiner, Csepel.info

Dühös a jelek szerint Kádár belügyminisztere. „Az alkotók az elkészült filmet, amely olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeken nem mint közszereplő jelenek meg, nekem nem mutatták be, annak nyilvánosságra hozatalához nem adtam a hozzájárulásomat” – írja közleményében Biszku Béla, aki emiatt – lányai korábbi nyilatkozataival ellentétben – nem járul hozzá a Bűn és büntetlenség című film részben vagy egészben történő bemutatásához.

„A második világháború után nürnbergi perben kivégezték az ilyen embereket, míg ő a Rózsadombon tölti nyugdíjaséveit” – mondta Biszku Béláról lapunknak Vanek Béla, egykori politikai elítélt, a Pofosz alapító tagja. (tovább…)

A csepeli polgárok segítségét köszöni a Fidesz

2010. június 21. hétfő

Fidesz – KDNP frakció

(tovább…)

A sezlonyon ott ült Apró Antal

2010. június 18. péntek

Index

Biszku Béla

Dokumentumfilm készült a legmagasabbra jutó, még ma is élő kommunistáról. A több száz ember haláláért felelős Biszku Bélát soha senki sem vonta felelősségre, és ő ma sem bán semmit.

Az ügyes gerillaeszközökkel forgatott, majd a letiltási kísérletnek köszönhetően nagy hírveréssel övezett film ugyanannyira szól a jó karban lévő gyilkosról, mint az egész ország reménytelen önámításáról. (tovább…)

Bűn és büntetlenség: bocsánatot kér-e a megtorlások irányítója?

2010. június 10. csütörtök

„Illegális filmpremier” Biszkuról, a rózsadombi kommunistáról

Mno.hu

Boldogan él…? Belügyminisztersége alatt 300 56-os hőst végeztek ki

Nagy Imre kivégzésének évfordulóján, június 16-án mutatják be Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmjét, amelyet Biszku Béláról forgatott a szerzőpáros. A premier helyszíne azonban megváltozott, mivel az ’56-os megtorlást belügyminiszterként irányító Biszku lánya perrel fenyegette meg az Uránia Nemzeti Filmszínházat.

„Kamerás kommunistavadászoknak” írták le magukat a Heti Válasznak Novák Tamás és Skrabski Fruzsina, akik egy két évvel ezelőtti cikk hatására döntöttek úgy, hogy felkeresik a pártállam azon vezetőit, akik mindenféle elszámoltatás és bűnbánat nélkül élték meg a rendszerváltást. A hetilapnak Novák úgy nyilatkozott, azért esett Biszkura a választás, mert „rangban ő a legkiemelkedőbb” és az „ő kezéhez tapad a legtöbb vér”. (tovább…)

Füstbe ment tervek: variációk Közép-Európára

2010. június 6. vasárnap

Döbbenetesen sokat veszített Magyarország

Kitekintő, Csepel.info

Gál Kinga (Fidesz) kezdeményezésére a Trianoni békeszerződés emlékére nyílt kiállítás az Európai Parlamentben (A kiállítás fotói: Kitekintő)

Bár az első világháború után több kezdeményezés is született egy esetleges közép-európai összefogásra, azok közül egyiket sem sikerült megvalósítani. A Magyar Tudományos Akadémián összegyűlt professzorok nemcsak a tartalmukat, hanem az eredménytelenség okát is a nagyközönség elé tárták.

A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából szervezett „Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta” című konferencia során a meghívott francia, magyar, szlovák szakértők az MTA-n nemcsak tudományos kutatásaik eredményeit mutatták be, hanem tartalmas vitát is folytattak ebben a kérdéskörben, amely alkalmas további tanulságok levonására is. (tovább…)

Felavatták a csepeli Trianon emlékművet

2010. június 5. szombat

Csepel.info

A szobor leleplezésének pillanatai itt tekinthetők meg (fotók: Ábel Attila)

Tőkés László EP-képviselő üdvözletének átadása, Németh Zsolt államtitkár, Tarlós István budapesti főpolgármester-jelölt és Németh Szilárd ünnepi beszéde után felavatták a csepeli Trianon emlékművet, Sárossy Tibor faszobrász alkotását.

Az ünnepség nemcsak a múlt, de a jelen szomorú aktualitását is jól mutatta: a magyar sorscsapásra emlékező tömeg 300 ezer forintot adott össze a borsodi árvízkárosultak javára, melyet Németh Szilárd és Borbély Lénárd 400 ezer forintra egészítenek ki. Lapunk úgy tudja, hogy a szobornak otthont adó Béke téri Jézus Szíve katolikus templom hívei az elmúlt héten még 175 ezer forintot adakoztak az árvízkárosultak javára. (tovább…)

Sólyom: Fenn kell tartanunk nemzetünk egységét

2010. június 4. péntek

MTI, Magyar Nemzet

A magyar nemzet sorsfordulóiról illő és hasznos megemlékeznünk, új korszaknak kell nyílnia a nemzet egészéről való gondolkodásnak – fogalmazott Sólyom László köztársasági elnök a parlament trianoni emlékülésén pénteken.

Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – fogalmazott Schmitt Pál házelnök. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában kezdődött meg. (tovább…)

A legszebbek között lesz a csepeli Trianon emlékmű?

2010. június 4. péntek

Csepel.info

Mindent eldöntő pillanat: a kereszt beemelése (galériánkat itt nézhetik meg)

Már a csepeli Béke téri Jézus Szíve katolikus templom kertjében áll az a közadakozásból és magánadományokból testet öltött Trianon emlékmű, melynek avatására szombaton délelőtt tíz órakor kerül sor – értesült a Csepel.info.

Az emlékmű az összefogásról oly sokszor beszélő csepeli MSZP-s vezetés miatt nem állhat közterületen: Wass Albert csepeli szobrát is ugyanilyen okokból lehetett csak a királyerdei Szeplőtelen Szív katolikus templom kertjében felállítani. (tovább…)

III. Ikarus, Csepel és Veterán Járművek Találkozója – Július 9–11., Polgár

2010. június 1. kedd

Autóközlekedés, Old-Ikarus.hu

Ezen a nyáron már harmadszor kerül sor Polgár városában az Ikarus, Csepel és Veterán Járművek Találkozójára. Béke Antal, a rendezvény főszervezője elmondta, szívesen látnak minden autóbuszos vállalkozót, és örömmel adnak helyet a veteránnak még nem tekinthető Ikarusoknak is.

Már július 9-én, pénteken délután várják a résztvevőket, az igazi program másnap délelőtt 10 órakor kezdődik, az ünnepélyes megnyitót követő járműfelvonulással. Ezután pontosan délben kerül sor a gyorsulási versenyre. (tovább…)

Testet öltött a csepeli Trianon-szobor

2010. május 31. hétfő

Csepel.info

Utolsó simítások (a galériához kattintson a képre)

Utolsó simításokat végzi a csepeli Trianon szobron Sárossy Tibor szobrászművész. A  részben közadakozásból, részben magánadományokból készülő alkotás átadására a tervek szerint június 5-én, ünnepélyes külsőségek között kerül majd sor – értesült a Csepel.info.

Az emlékmű az összefogásról oly sokszor beszélő csepeli MSZP-s vezetés miatt nem állhat közterületen. Méltó elhelyezéséről a Béke téri Jézus Szíve katolikus templom gondoskodik. Mint ismert, Wass Albert csepeli szobra is ugyanilyen okokból nem állhat Csepelen közterületen. (tovább…)