Szöget ütöttek a fejébe

Rejtélyes haláleset Szigetszentmiklóson

MTI, Blikk

Egy esetleges középkori gyilkosság nyomaira bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum régészei Szigetszentmiklóson. A BTM közleménye szerint a múzeum 2003 óta végez feltárásokat az M0 körgyűrű déli szektorának területén. A 2009-2010 folyamán végzett megelőző régészeti feltárások egyik helyszíne a szigetszentmiklósi Dunára dűlő nevű lelőhely volt.

“A területen az őskortól a középkor végéig számos régészeti korszak képviselteti magát, a legjelentősebbnek mégis az eddig több mint 100 sírt számláló későközépkori temető mondható. A temető északnyugati szélén ásott sírok nagy részében nők és gyerekek csontváza található. Több olyan közös sír is előkerült, ahol az édesanya lábánál helyezték örök nyugalomra az újszülött csecsemőjét. A sírokban elsősorban a viselethez köthető tárgyak kerültek napvilágra, többek között ruhaszegély, párizsi kapocs, hajtű, pártadísz” – olvasható a közleményben.

A temető eddigi legnagyobb szenzációja az a női csontváz, amelynek szemgödrében mélyen besüllyedve egy szög bukkant elő. Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa a koponya tisztításakor, a tarkótájon, az öreglyukba beleverve egy másik szöget is talált. A Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján készített röntgenfelvételen jól látszik a két szög helyzete. Az antropológiai vizsgálat további rendellenességet is talált: az öreglyuknál felfedezett csontosodás egy nagyon súlyos, személyiségzavarral járó betegségre utal.

“Az esettel kapcsolatban számos kérdés merül fel. Az biztos, hogy a két szög nem a koporsó összeroskadásánál került a koponyába. Ma már aligha megállapítható, hogy a szögek okozták-e az elhunyt halálát, egy időben került-e a két szög a fejbe, gyilkosság történt-e vagy egyfajta gyógyítási módként értelmezhetjük a beavatkozást, vagy az amúgy is súlyos betegséggel küzdő emberrel halála után történt-e ez a rituálé. Középkori forrásokból ismerünk párhuzamokat, de régészeti feltárások nyomán nem mondható gyakorinak az eset. Egyes kutatások szerint a +szöget ütött a fejébe+ mondás egy középkorban elterjedt gyilkossági módra utal” – hangsúlyozza a BTM közleménye.

Forrás: Blikk

5 hozzászólás “Szöget ütöttek a fejébe” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Azt mondja a fater olyan ez a koponya, mintha élne.
    Gondos ember lehetett a fogaira – az biztos.
    Irigyli is a fater – látom rajta

  2. csöves szerint:

    Szerintem ezt az esetet hamarabb kiderítik mint az iskolai mészárlást.

  3. lolka szerint:

    “vagy egyfajta gyógyítási módként értelmezhetjük a beavatkozást,”
    – Ezt nem hinném, mert ekkora szögtől nem szoktak meggyógyulni, inkább arra gondolnék, hogy azért szegezték oda talán a ragadozó félék , ha kiássák a sírt el ne vigyék a maradványokat. A fogai alapján fiatal halott lehetett…

  4. Miska72 szerint:

    szöget ütött a fejébe a gondolat.

  5. nagyapó szerint:

    Azt hiszem lolkának igaza van.
    Kádár koponyáját is oda kellett volna szegezni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !