2013. augusztus havi archívum

61 éves Pacsai Márta olimpiai bronzérmes kézilabdázó!

2013. augusztus 29. csütörtök

Sportfm.hu

61 éves Pacsai Márta, Megyeri Sándorné (Dorog, 1952. augusztus 29. –) olimpiai bronzérmes kézilabdázó. Korán került el Dorogról Budapestre.

A Csepeli Sport Club játékosa volt, ahol átlövő poszton játszott 1969–1982 között. Nevelőedzője Lengyel Gábor volt. 1976-ban a Magyar Népköztársasági Kupa ezüstérmese, a Hungerhotels Kupa és az Odesszai Torna győztese, 1977-ben pedig bronzérmes a kupagyőztesek Európa-kupájában. 1972-től lett tagja a magyar női kézilabda-válogatottnak, ahol 1978-ig 75 alkalommal lépett pályára.

(tovább…)

Obama a nemzetbiztonságra hivatkozva “lőne”

2013. augusztus 29. csütörtök

MNO

A BBC által összeállított grafikán az amerikai erők láthatóak

Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott „korlátozott akció” célja a Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be. Mindezalatt növelte jelenlétét a Perzsa-öböl térségében az amerikai haditengerészet, miután megérkezett az Arab-tengerre a Truman repülőgép-hordozó is.

Obama terveiről a PBS amerikai közszolgálati televíziónak nyilatkozott, egyúttal ismertette az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli katonai fellépést indokoló amerikai jogi és biztonságpolitikai érveket is. „Ha világos, határozott, de ugyanakkor nagyon korlátozott módon adunk le figyelmeztető lövést, hogy álljanak le ezzel, akkor az hosszú távon pozitív hatással lehet nemzetbiztonságunkra” – mondta az elnök.

(tovább…)

Jobb élni Budapesten

2013. augusztus 29. csütörtök

Origo.hu

Öt év alatt öt hellyel javult a magyar főváros besorolása az Economist Intelligence Unit életminőségi ranglistáján. Az ausztrál Melbourne a világ legélhetőbb városa, Bécs a második, míg a 2011-ig győztes Vancouver a harmadik helyre esett vissza. Az arab tavasz és a gazdasági válság több város helyezését is lerontotta. Kitűnő példa erre a szíriai Damaszkusz, amely 10 helyet zuhanva a lista végére került.

A londoni Economist Intelligence Unit (EIU) indexe azt az érzést próbálja meg számszerűsíteni, hogy egy adott város mennyire kínál jó vagy rossz feltételeket az életre. Ehhez több mint 30 objektív és szubjektív tényezőt vesz számításba öt nagy kategórián belül: ezek a stabilitás, az egészségügy, a kultúra és környezet, az oktatás és az infrastruktúra. Ezeket az osztályzatokat azután összesítik és súlyozzák, ami kiad egy értéket egy 1-től 100-ig terjedő skálán. A 140 városra kiterjedő felmérést évente kétszer végzik el.

(tovább…)

Csepel FC: győzelemmel hangoltak a lányok

2013. augusztus 28. szerda

Csepelfc.hu, Csepel.info

6-3-as győzelmet aratott a Csepel FC újjászervezett női csapata a Magyar Kupa első fordulójában Nyíregyházán. A bajnoki nyitányon vasárnap 15 órakor a Szolnok csapatát fogadják a lányok a Béke téren – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Női NB II Keleti cs.:

Csepel – Szolnok

bajnoki mérkőzés,

szeptember 1. vasárnap 15.00

csepelfc.hu

A Dunán a világ legnagyobb kutató expedíciója

2013. augusztus 28. szerda

Magyarország számára fontos az unió Duna Régió Stratégiájában való aktív közreműködés

Hiradó.hu

Érdeklődők az idei legnagyobb folyami kutató expedíció, a Nemzetközi Duna Expedíció (JDS3) hajóinak fedélzetén az id. Antall József rakpartnál 2013. augusztus 27-én. A JDS3 hajói augusztus 13. és szeptember 26. között 2400 kilométert tesznek meg 10 országon keresztül folyásirányban lefelé haladva, egészen a Duna-deltáig. Az expedíció kiemelt projektje az unió Duna Régió Stratégiájának. MTI Fotó: Földi Imre

A világ idei legnagyobb folyami kutató expedíciója zajlik ezekben a napokban Magyarországon, a hatévente megszervezett Nemzetközi Duna Expedíció hajói 6 hét alatt összesen mintegy 2400 kilométert tesznek meg 10 országon keresztül folyásirányban lefelé haladva, egészen a Duna-deltáig, a munkát a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság koordinálja.

A nemzetközi kutatócsapat vízmintát vesz a folyamból a Duna kémiai, biológiai, ökológiai állapotának feltárása céljával – mondta a Kossuth Rádiónak Csányi Béla, az expedíció tudományos vezetője. A szakember kitért rá: az idei programba bekerült a magyar kutatók által kifejlesztett mélyvízi halászat is, ezért a megelőző felmérésekhez képest több információt tudnak majd gyűjteni a halállományról. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a napokban 170 centiméteres harcsát fogtak az új módszer segítségével. (tovább…)

Nyílt háborúba torkollhat az MSZP–Együtt hatalmi harca

2013. augusztus 28. szerda

Három opciót ajánlhatnak a szocialisták az Együttnek

Index, Népszabadság

Ma késő délután tárgyal az MSZP országos elnöksége az aktuális kérdések mellett Bajnai Gordon legutóbbi ajánlatáról, amelynek eredményeként várhatóan háromopciós javaslatot tesznek majd a volt kormányfő asztalára – tudta meg a Népszabadság.

Az Index szerint kiakadtak a szocialisták azon, hogy Bajnaiék kiszivárogtatással próbáltak nyomást gyakorolni rájuk, amikor bedobták a közvélemény-kutatásos előválasztásról szóló javaslatukat pénteken. Az MSZP-sek szerint megváltozott a tárgyalások bizalmi szintje, innentől az Együtt 2014 csak rosszabb alkut köthet, vagy akár riválissá is válhat a szocialisták szemében. A két párt között kommunikációs csata indult, ahol egymásnak elfogadhatatlan ajánlatokat tesznek az összefogásra, és az veszít, aki nem tudja a másiknak visszapasszolni a labdát. Az alábbiakban a Népszabadság majd az Index cikkeit olvashatják. (tovább…)

“Igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak”

2013. augusztus 28. szerda

Fidesz.hu

A kormány tavalyi rendelkezésének megfelelően az idén 50 százalékkal emelkedett a kommunizmus áldozatainak nyugdíja és sor került arra, hogy „felülvizsgálják azokat a pénzeket, amiket az előző rendszer működtetői kaptak meg jutalomból – jelentette ki Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, a budapesti Terror Háza Múzeumban. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három évben mind szimbolikusan, mind anyagilag megmutatkozott a kormány megbecsülése a kommunista időszak idején a szabadságért küzdő és akár az életüket is áldozó emberek irányában.

Wittner Mária arról beszélt, kevesen tudják, hogy a börtönben „nagyon kemény munkát végeztek az elítéltek, ráadásul fillérekért, ugyanakkor, amikor elérkezett a nyugdíjba menetel időszaka, ezeket az éveket nem számolták bele a nyugdíjukba, sőt a börtön előtt ledolgozott éveket sem”. Ha valaki letöltötte az öt évet, elölről kezdhette építeni a nyugdíját – fogalmazott a kormánypárti politikus.

(tovább…)

Rezsicsökkentés: Németh Szilárd szerint újabb tíz százalék a cél

2013. augusztus 28. szerda

Hirado.hu

A cél, hogy a fűtési szezon előtt újabb 10 százalékkal csökkenjen a gáz, a villany és a távhő ára.

Újabb rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal arra kapott a nyáron felkérést, hogy dolgozzanak ki egy tervet, amely alapján a fűtési szezon előtt újabb 10 százalékkal csökkenhet a gáz, a villany és a távhő ára – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

(tovább…)

Bándy-gyilkosság: Péntek László negyven év múlva szabadulhat

2013. augusztus 28. szerda

MNO

Jogerősen életfogytiglanra ítélte Péntek Lászlót a Pécsi Ítélőtábla szerdán Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolása miatt. Péntek László 40 év múlva feltételesen szabadlábra bocsátható.

A Pécsi Ítélőtábla részben módosította a korábbi, a Pécsi Törvényszék által hozott ítéletet, így Péntek László 40 év múlva, feltételesen helyezhető szabadlábra. A korábbi határozat szerint tényleges életfogytiglan fegyházbüntetést kapott a szabadlábra helyezés kizárása mellett.

(tovább…)

Jön a kajak-kenu vb: aranyesővel búcsúzna Storcz Botond

2013. augusztus 28. szerda

Heti Válasz

Szerdától vasárnapig Duisburg ad otthont a 40. gyorsasági kajak-kenu világbajnokságnak, a 35 fős magyar delegáció nyolc-tíz érem megszerzése reményében utazott el a németországi viadalra.

Ezt a célt Storcz Botond szövetségi kapitány fogalmazta meg, aki azt is elmondta, hogy a poszt szeptemberi megszűnésével nem jelölteti magát szakmai igazgatónak.

(tovább…)