Bándy-gyilkosság: Péntek László negyven év múlva szabadulhat

MNO

Jogerősen életfogytiglanra ítélte Péntek Lászlót a Pécsi Ítélőtábla szerdán Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolása miatt. Péntek László 40 év múlva feltételesen szabadlábra bocsátható.

A Pécsi Ítélőtábla részben módosította a korábbi, a Pécsi Törvényszék által hozott ítéletet, így Péntek László 40 év múlva, feltételesen helyezhető szabadlábra. A korábbi határozat szerint tényleges életfogytiglan fegyházbüntetést kapott a szabadlábra helyezés kizárása mellett.

Életfogytiglan

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. Antal Gábor bíró az ítélet kihirdetésekor elmondta: Péntek László bűnös emberölés és kifosztás bűntettében, ezért a bíróság halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt, életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéli, melyből feltételes szabadságra nem helyezhető.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus 2012. július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Családja és barátai a Facebookon is keresni kezdték, így rövid idő alatt nagyon sokan értesültek az eltűnéséről.

Holttestét július 11-én délután találták meg egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.

Egy napig üldözték

Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján közölte: a férfi egyedül követte el tettét. A gyanúsított azt mondta, hogy szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott – közölte akkor a főkapitány.

Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László teljes mértékben beszámítható. A szakértők bódult állapotot sem állapítottak meg, szerintük kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét.

Péntek László beismerte a gyilkosságot

A büntetőper 2013. február 18-án kezdődött a Pécsi Törvényszéken. Péntek László az emberölést már az első tárgyalási napon elismerte, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezett, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mert a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.

Péntek László különböző vallomásai során azonban többször is ellentmondásba keveredett, melyeket a tanúkihallgatások csak tovább szaporítottak. Ezek egyike volt, amikor az utolsó tárgyaláson egy tanúként meghallgatott fogvatartott azt mondta, a vádlott egy autót ajánlott neki, ha azt vallja, látta őt és Bándy Katát együtt, s tudomása szerint erre mást is megkért.

Az elsőfokú ítélet április 5-én született meg. A törvényszék nem fogadta el Péntek László azon védekezését, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett. A bíró hangsúlyozta, ezt az állítólagos viszonyt cáfolták azok a tanúvallomások, amelyek szerint a fiatal nő, miután szakított vőlegényével, még nem állt készen egy új kapcsolatra, és az is, hogy a barátnőivel szívesen dicsekedő vádlott telefonjában semmilyen nyoma nem volt Bándy Kata fotójának, telefonszámának, ráadásul olyan napokat jelölt meg találkozások időpontjául, amikor a nő külföldön volt.

A bíró a büntetés indoklásaképp elmondta: Péntek László gátlástalan ember, akire a korábbi büntetései, a rá eddig kiszabott összesen nyolcévnyi szabadságvesztés semmilyen visszatartó erőt nem gyakorolt. Hozzátette: bűnöző életmódjából adódóan fokozott veszélyt jelent a társadalomra, és a bíróság nem lát arra esélyt, hogy valaha is hasznos tagjává válhat.

Forrás: MNO

3 hozzászólás “Bándy-gyilkosság: Péntek László negyven év múlva szabadulhat” bejegyzésre

  1. Paul szerint:

    “Tisztelt” Fideszesek

    Bándi Kata hozzátartozói, fognak kapni kárpótlást, mert megölte ez a szemét retek? Vagy folytatódik a kettős mérce??

    http://www.origo.hu/itthon/20130815-karteritest-kaphatnak-a-romagyilkossagok-aldozatainak-csaladjai.html

  2. igazságos mátyás szerint:

    66 éves cigány? na olyat még nem láttam.
    jobban jár ha felköti magát, úgysem kerül ki onnan élve.

  3. igazságos mátyás szerint:

    úgy hallottam a sitten már nem olyan nagylegény, pedig még nem is fegyházban van. na ott majd megtanulja a regulát.

Itt lehet hozzászólni !