A csepeli zsinagóga

Tervlap.hu

A Mazsihisz keretein belül Csepelen a Dél-pesti Hitközség részére zsinagóga épül. Az utolsó, ma is működő magyarországi zsinagóga 1931-ben, 82 évvel ezelőtt létesült, a Dohány utcai templom mögötti Hősök temploma. A II. világháború után Budapesten egyáltalán nem épült új zsinagóga.

A zsinagógákat mindig a főtér közelébe építették, csakúgy mint ezt az új templomot is. Az alapkőletétel 2013. január 27-én volt, az avatást pedig 2014-re tervezik, a Holocaust 70. évfordulójára.

Tervezési szempontok

• a vallási hagyományokhoz történő igazodás és egyben a Holocaust során mártírhalált haltak emlékének megörökítése;

• Csepel ipari hagyományaira – Weisz Manfréd által alapított gépgyár – történő építészeti utalás;

• a környező, többnyire családi házas övezet építészeti kialakításába, anyagvilágába történő illeszkedés;

• a „zöld” szempontok érvényre juttatása (vegetáció létesítése, geotermikus energia hasznosítása, esetleg napenergia-hasznosítás stb.);

• olyan épület létesítése, ami a korszerű építészeti megoldásokat és megjelenést biztosítja.

A templomtér a tóraszekrénnyel Jeruzsálem irányába fordul.

A zsinagóga 100-120 fő befogadására alkalmas. Széder estéken a templomtér és a reprezentatív tér összenyitásával közös vacsora bonyolítható le. A reprezentatív térből egy nyitott-zárt udvarba tudunk kimenni, ahol a megemlékezés fala található, az épület mögötti füves rész ad helyet a sátoros ünnepeknek.

A reprezentatív tér fölött került elhelyezésre a rabbi dolgozószobája és a múzeum. A hátsó kiszolgáló épületegység háromszintes, az emeleten tanulószoba és vizesblokk, a legfelső szinten vendégszobák helyezkednek el.

Tervező: Bokor Péter és Molt Klára építészek – Villa International Zrt.

Forrás: Tervlap.hu

26 hozzászólás “A csepeli zsinagóga” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Weisz Manfréd mintha lőszergyárat alapított volna.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. ... Grün szerint:

    Nagyon emlékeztet ez a zépület valamire!
    Őrtorony között szögesdrót kerítés a barakkig…..!
    Boltíves kapu felirattal nem lesz?!
    http://csepel.info/wp-content/uploads/Csepeli-zsinag%C3%B3ga-05.jpg

  3. tsepeli szerint:

    csodás. se egy mozi se egy uszoda de ez kellett.

  4. felix szerint:

    Szemétláda!
    Csak neked.
    Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VII. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra.[1] A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még szinte puszta Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.

  5. Jeniszej szerint:

    Az biztos, ha ebben a formában megépül nagyon belesimul a csepeli városrész igénytelenséget sejtető látványába. 🙂

  6. Aladár szerint:

    Tarlós István zsidózott a HírTV-ben:

    “Tarlós István, a főváros Fidesz támogatású polgármestere képes volt azt mondani az egyik házi televíziójában, a HírTV-ben egy neki címzett DK-s kritika kapcsán, hogy az „egy dolog, hogy nekik (mármint a DK-soknak – a szerk.), ha fölcsapják időnként a Bibliát, miért mindig az Ószövetségnél nyílik kizárólag ki, de most erről nem akarok semmit se mondani”.”
    http://magyarnarancs.hu/narancsblog/a-jobboldali-antiszemitizmus-nyilt-vallalasa-tarlos-teljesiti-be-a-jobbik-almat-86343

  7. Vátesz szerint:

    Miért van ennek az épületegyüttesnek kéményformájú tornya?

  8. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! A lumpenproli megint böfög. A kohó, az öntöde, a hengerde és az acélmű közül melyik a gépgyár?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. nagyapó szerint:

    Aladár! Az egész cikk egy merő zsidózás. Nem vette észre?
    Azonkívül a cikk írójának tudnia kellene mi a különbség a templom és a zsinagóga között.
    Kíváncsi vagyok, hogy a csepeli zsinagóga az ortodox, vagy a neológ hagyományok szerint épül-e? Hol helyezkednek el a nők, hol a férfiak?
    Idióta Dr. grün t.t., vagy 1/2eszű1/2x remélem választ tud adni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. felix szerint:

    Szemétláda.
    Azért a végén te is zsidóztál egyet.
    Annyira nem lehetsz, hülye, hogy nem látod a szétválasztás lehetőségét.
    Kérdés:
    Tisztelt rabbi!
    Mi az alapveto különbség egy keresztény templom és egy zsinagóga között? Mert néhány zsidótól hallottam, hogy o vallásos, de mivel a város környékén nincs zsinagóga, nem jár imádkozni, pedig templom van egy pár.
    Miért nem jó a templom, ha nincs zsinagóga?
    Ennek vallási okai vannak, vagy az épület szerkezete nem jó? J.

    Válaszol: Raj Tamás
    Válasz:
    Kedves J! Vallásos zsidó nem imádkozhat olyan helyen, ahol szobrok („bálványok”) vannak, így a katolikus templomban még a hívo protestáns sem szívesen imádkozna. A zsidó imák hagyományosan héber nyelvuek, és a közösségi imához 10 felnott zsidó férfi jelenléte szükséges. Így értheto, hogy vallási okból egy keresztény vagy buddhista templom nem felelhet meg e célnak. Egyébként ha Ön hívo keresztény, Ön sem szívesen imádkozna hite szerint mondjuk egy buddhista kolostorban… Egyébként a zsidó imák legtöbbjének elmondásához nincs is szükség templomépületre. Üdvözlettel: R.T.

  11. felix szerint:

    A kérdés az volt, hogy mi a különbség a templom és a zsinagóga között.

  12. ... Grün szerint:

    félix!
    Nekem csak az a kérdésem, hogy:
    Hány Isten van, akihez imádkoznak a zemberek és mennyiben befolyásolja a hely a tiszteletét?!
    .
    Nagyapám, ha úgy érezte, hogy beszélgetne egyet teremtőjével megberetválkozott, tisztát húzott és fenn a hegyen, kucsmáját letéve térdre ereszkedett és elintézte a dolgot!
    közben a kecskék és a birkák saját nyelvükön tették ugyanezt és senki nem háborodott fel!
    Az igazán hívő már csak ilyen! 😛

  13. ... Grün szerint:

    Ja, ezt az Öreg Pöcsnek is ajánlom figyelmébe! ))) 😛 (((

  14. felix szerint:

    Ő is a saját nyelvén. 🙂

  15. Jeniszej szerint:

    ))) 😀 (((

  16. joságos szerint:

    ” felix szerint:
    2013. szeptember 01., vasárnap – 08:02

    A kérdés az volt, hogy mi a különbség a templom és a zsinagóga között.”
    T.felix! A Zsinagóga szabatos magyar fordításban a gyülekezés háza. A zsinagóga ad otthont a gyülekezet vezetésének, itt működik a tóra olvasó iskola és zsinagóga az isten tisztelet helye. Az utóbbi tevékenység a jeruzsálemi templom i.u. 70-ben történt lerombolása követően vált zsinagógai eseményé. A zsinagóga udvara adott helyt a rituális fürdőnek. A zsidóság egyetlen temploma a jeruzsálemi templomhegyen ált.Megkülönböztetjük az első salamoni és a második/Zorobábeli/ templomot a mely a babiloni rabság után épült. A templom szolgált az isten tisztelet színhelyéül és itt a templomban mutatták be az áldozatokat is. A templom több részből ált. A legbelső szentélybe csak a fő pap léphetett be. Itt a szentek szentjében tartották a frigyládát amelynek az első templom lerombolása/Salamoni/ során veszett nyoma. A külső templom udvar volt a népé, szerepe nagyjából megegyezett a zsinagógáéval. Elmondható tehát, hogy a Templom és a Zsinagóga közti különbség elsősorban abban áll, hogy a zsinagógában nem mutathatnak be áldozatokat, nem rendelkezik külön szentélyjel.

  17. joságos szerint:

    a mely=amely

  18. nagyapó szerint:

    Szerencsétlen 1/2eszű1/2x. Inkább kérdezzen, az megy. Válaszolni nem jó, mert kiderül, hogy esze annyi van, mint hat pár rendőrcsizmának, sárosan a sarokba vágva. Jóságos megválaszolta mi a különbség a templom és a zsinagóga között. 1/2eszű1/2x! Aki hülye, nem lesz okosabb, ha cionista!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Szörnyű, ha egy tanár ennyire műveletlen. Isten egy van, azt nagy kezdőbetűvel írják. Ha több, akkor kisbetűvel.
    Furcsa ember lehetett nagyapja, akinek/amelynek azonos istene volt a birkákkal (cipelte a tisztát a hegyre).
    Régebben holokauszt túlélőnek mondta magát (1/2eszű1/2x-szel együtt), így csodálom önnek és őseinek együttes imádkozását a birkákkal együtt.
    Kecske volt a kántor?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te rendőrcsizmánál is hülyébb vagy.
    Én nem válaszoltam semmilyen kérdésre, csak bemásoltam a rabbi válaszát, és később /mert lemaradt/ megírtam a kérdést is, amire a válasz született.
    De ha már a hülyeségnél tartunk.
    Idézett tőled.
    Isten egy van, azt nagy kezdőbetűvel írják. Ha több, akkor kisbetűvel.
    Furcsa ember lehetett nagyapja, akinek/amelynek azonos istene volt a birkákkal (cipelte a tisztát a hegyre).
    Amennyiben azaz egy amelyik van, több akkor kisbetűvel írjük.
    Amennyiben egy Isten van, akkor Ő ugye megegyezik az állatok istenével, mert nekik is teremtőjük.
    Annyira de annyira primitív vagy, hogy szerintem téged nem anya szült, hanem egy abtú faragott ki egy bunkóból.

  21. felix szerint:

    abtu= bantu

  22. Zsuzsu szerint:

    Inkább egy valamikori táborra emlékeztet ez az épület kompozíció! …na, és persze ez nagyon kell Csepelnek, ez a legfontosabb!! :((( Ehelyett sokkal fontosabb dolgokra is költhetnék a pénzt!!

  23. felix szerint:

    lehetne pl. még egy tucat faragványt rendelni.

  24. Vátesz szerint:

    Felix, csaknem egy faragott kapura gondolsz a zsinagógának, az ismert felírattal?

  25. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x.! Együgyű Sancho Panza! Ne így próbálja védeni gazdáját. Megvédi ő magát, nem féltem. Így csak égeti.
    Olvassa el még egyszer joságos bejegyzését és talán megvilágosodik (kétlem). Azonkívül próbáljon rövidebben írni, talán kevesebb helyesírási hibája lesz!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. felix szerint:

    Szemétláda!
    Gazdád neked van. Te kapod azért a béredet, mert jól ugatsz.
    Nekem nem kell senki seggét nyalnom a megélhetésér.
    A helyesírással való gúnyolódás a neten egyértelműen szemétségnek számít.
    Sikerül hoznod magad.
    Az meg már a hülyeség teteje, hogy képtelen vagy értelmezni az olvasottakat.

Itt lehet hozzászólni !