Az elemzőket is meglepte a KSH adatsora

MNO

Meglepetésnek nevezték a beruházások második negyedéves emelkedését az MTI által megkérdezett elemzők pénteken, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy erre utoljára a válság előtti évben, 2007-ben volt példa.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken azt közölte, hogy a nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 második negyedévében 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest lényegében stagnált, 0,1 százalékkal csökkent.

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője óriási meglepetésnek nevezte a bővülést. Hozzátette, hogy ez hét éve nem látott növekedést jelent. Kedvezőnek nevezte, hogy mind az építési, mind a gépberuházások növekedtek.

A beruházásokat elsősorban a szállítás, raktározás ágazat 13,2 százalékos növekedése húzta az útépítéseknek, autópálya-építéseknek, illetve a tömegközlekedési járműállomány felújításának köszönhetően – jegyezte meg. Hozzátette: az egyes ágazatokat sújtó terhek hatását tükrözi a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás ágazat beruházásainak 24,8 százalékos visszaesése, valamint az információ, kommunikáció beruházásainak 29,4 százalékos csökkenése, míg folytatódott a visszaesés a lakásépítéseknél.

Véget ért a visszaesés

„Feltehetően véget ért a beruházások hét éve tartó szinte folyamatos visszaesése, mivel a következő időszakban az EU által támogatott beruházások tovább gyorsulhatnak, a javuló külső és belső keresleti kilátások hatására pedig élénkülhet a beruházási kedv a versenyszférában is” – fogalmazott az elemző. Ez utóbbit a kis- és középvállalatok esetében támogatja az MNB növekedési hitelprogramja is, amit alátámaszt, hogy az MNB összesítése szerint az igényelt kedvezményes hitelek közel 60 százaléka új hitel, aminek a fele új beruházási hitel.

A beruházások növekedését az év hátralevő részében az igen alacsony bázis is támogathatja, így az év egészében nagyjából stagnálhatnak a beruházások Suppan szerint.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint az idén még visszaesés valószínű, és jövőre várható érdemi emelkedés. Mint mondta, a bruttó hazai termék előzetes második negyedéves adataiból arra lehetett következtetni, hogy továbbra is csökkentek a beruházások, ezzel szemben éves alapon jelentősen emelkedtek. Úgy látja, hogy elsősorban az uniós forrásokból megvalósuló beruházások húzták felfelé az adatot.

Az NGM megjegyezte, a kormány infrastrukturális fejlesztéseket támogató intézkedései is hozzájárultak a bővüléshez, amely főként az alsóbbrendű útvonalak, egyéb útépítéseknek és autópálya-építéseknek, valamint az ágazatban végbement járműbeszerzésnek köszönhető.

Magyarország jó úton jár

Idén éves átlagban nőhet az építőipari termelés volumene 2012-höz képest az Erste és a Buda-Cashelemzői szerint, akik úgy vélik, a júniusi adat megerősíti a szektorban néhány hónapja kezdődött óvatos kilábalást.

A Fidesz szerint újabb visszaigazolások érkeznek arról, hogy jó úton jár Magyarország. Zsigó Róbert, a párt szóvivője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján a Bank of America–Merrill Lynch globális piaci elemző részlegének szombaton közzétett jelentésére utalt, amely azt valószínűsíti, hogy a fogyasztói bizalom visszatérése minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak, és jövőre a piaci konszenzusnál magasabb, 2,6 százalékos GDP-növekedést hoz magával.

Forrás: MNO

19 hozzászólás “Az elemzőket is meglepte a KSH adatsora” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A fenébe! Matolcsy megint jót tett az országgal. A szoci mélyrepülés után, újra emelkedünk, ahogy megmondta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. ... Grün szerint:

    Öreg hüje!
    Örömhír a hozzád hasonlóan aggkori elhüjülésben szenvedőknek! 😛
    .
    “Amerikai tudósok megtalálták azt a fehérjét, amely az öregedéssel kapcsolatos memóriaromlásban kulcsfontosságú lehet.”
    http://mno.hu/eletmod_egeszseg/a-feherje-okolhato-az-oregkori-memoriaromlasert-1181303

  3. Aladár szerint:

    nagyapó, mi köze ehhez Matolcsynak? A növekedés főleg az útépítések miatt van, amik pedig EU-s pályázati pénzekből mennek. A féléves adat egyébként csökkenést mutat, ahogy a cikk fölötti grafikon mutatja.

  4. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nem győzzük korrigálni a hazugságaidat. Miért hiszed azt, hogy a szavazótok annyira ostobák, mint amilyennek te tartod őket.

  5. felix szerint:

    szavazóitok.

  6. nagyapó szerint:

    Eetásak! Megint a maffiabaloldali hazugságözön. Böfögés, röfögés, semmi konkrétum.
    ” Raffaella Tenconi, a Bank of America londoni közgazdásza legfrissebb elemzésében az erősödő fogyasztói bizalomra alapozva jövőre már 2,6 százalékos gazdasági növekedést vár az általa jelzett idei 0,4 százalék után.”
    Merrill Lynch elemző szerint, ugyancsak a Bank of Americától, “minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak jövőre az erősödő fogyasztói bizalom ”
    Idióta Dr. grün t.t.! Nyugodtan hülyézze a közgazdákat, mert egy tanár a legokosabb, mindenhez ért.
    1/2eszű1/2x! Javaslom az ált. iskolai nyelvtan elsajátítását!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. felix szerint:

    Szemétláda!
    Hol van az erősödő fogyasztói bizalom?
    A közgazdászok megfizethetők.
    Amíg csak a helyesírásomba tudsz belekötni addig nincs baj.
    Az lenne a baj, ha utálna a csládom.
    Ugye?

  8. ebihal szerint:

    Az adott elemzés május 14-én jelent meg a Világgazdaság onlinon. Az elemzésben
    az NGM illetve meg nem jelölt forrásokra hivatkozik az elemző. Mindemellett a meg-
    állapításai feltételes módban íródtak.
    Ja, és miért jegelte eddig ezt az elemzést az MNO???

  9. Éva szerint:

    Meglepődtek az elemzők!?
    Nem kellett volna, hiszen Magyarország jobban teljesít.

  10. ... Grün szerint:

    “Az elemzőket is meglepte a KSH adatsora”
    Hát még a zembereket, akik saját bőrükön érzik a helyben járást!
    Túl nagyra sikerült a KSH álma! ))) 😛 (((

  11. ... Grün szerint:

    “A KSH gyorsjelentése szerint javult a munkanélküliség. A számok mögé nézve azonban kiderül: csak az éhbérért végzett közmunka és a fiatalok egyre aggasztóbb méreteket öltő kivándorlása kozmetikázza az adatokat.”
    .
    Két féle statisztika van?!
    Egy a nyájnak és egy a gondolkodóknak!!! 😛
    .
    http://www.pecsistop.hu/belfold/tomeges-elvandorlas-es-tarsadalmi-katasztrofa-fenyeget/1176133/

  12. Rycki szerint:

    A fenébe Matolcsy és Varga megint elbaszta a számolást 😀 😀

    http://index.hu/gazdasag/2013/09/01/elszamolt_a_kormany_30_ezer_embert/

  13. ... Grün szerint:

    Rycki!
    Itt a bizonyíték arra, hogy a statisztika képes bárminek akár az ellenkezőjét is bebizonyítani megfelelő számú és tetszőleges helyről vett adat birtokában!
    Ha egy ember két hétig fosik, két hétig szorulása van, akkor egyhavi átlagban rendben van az emésztése?! ))) 😛 (((

  14. nagyapó szerint:

    Eetásak! A maffiabaloldal megpróbál minden eszközt bevetni a kormány lejáratására. Hazugnak mondják a KSH-t, az angol-amerikai elemzőket.
    Ellenben mondjanak egy szoci intézetet amelyik ezeknek ellentmond.
    Nincs olyan, csak az ilyen komcsik, mint Rycki, idióta Dr. grün t.t., 1/2eszű1/2x, a primitív csecsemő béka, “komoly közgazdasági tudással” próbálkoznak a lejáratással.
    A tanárok, egészségügyiek jelentős béremelése, meg a gazdaság adatai bizonyítják Matolcsy hozzáértését. Varga ugyanezt az irányt folytatja, nem pedig a Gyurcsány(i)-Bajnai-Veres trió tudatlan, csődöt okozó, tolvaj vezetését.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Rycki szerint:

    Nem kell ide komoly közgazdasági tudás hogy észrevegyék az emberek hogy drágulnak a minden napi élelmiszerek.
    A kormány pedig halogatja az alapvető élelmiszerek 5%os Áfa bevezetését.
    Jah igen Nagypapó az utóbbi hozzászólásod ismét több sebből vérzik, sőt mindjárt elvérzik.
    Ad 1 nem vagyok komcsi mivel ugyan úgy utálom az emeszpét mint a fidess-t.
    Ad 2 Hülye vagy.
    Ad 3
    “A pedagógusok többségének októbertől 34%-al lesz magasabb a fizetése, a keddi törvénymódosításnak köszönhetően, azonban ahogy azt Radó Péter oktatáspolitikai elemző a Mokkában megvilágította, nem biztos, hogy ez a valóságban is növekedést jelent. Az eddig többet, jobban, aktívabban teljesítő pedagógusokat az iskolák vezetősége különböző, az iskola által meghatározott minőségi pótlékokkal tudta honorálni, melyekre most már nem lesz lehetőség. Így a pedagógusoknak semmi nem garantálja, hogy magasabb bért kapnak majd. Radó Péter szerint irracionális az a különbségtétel is, hogy a béremelés nem minden pedagógusra vonatkozik egyformán. A szakértő szerint az amúgy sem túl boldog pedagógusok többsége, még boldogtalanabb lesz az októberi bérkimutatások kézhezvétele után.”

    http://www.pdsz.hu/cikk/36438
    http://www.pdsz.hu/cikk/36436

    Semmi baj nagypapó, talán legközelebb sikerül 😉

  16. ebihal szerint:

    vén barom!
    1./ Primitíveket a családodban találsz!
    2./ Amit leírtam azt cáfold, ha képes vagy rá!
    3./ Arról ugass, hogy miért is kellett az államtitkárok fizetését 30 %-al emelni?!

  17. felix szerint:

    Szemétláda!
    Továbbra se higgy a szemednek és a fülednek.
    Olvasd a brossurát, mert neked az a hiszek egy.

  18. csapajev szerint:

    Ezt csak a szemellenzősök hiszik el! Aki tovább lát az orránál és a tényeket látja azt nem lehet megetetni ezzel a maszlaggal.

  19. Gordon szerint:

    Bizony jobban teljesít az ország. Ez az emberek sikere elsősorban.
    Persze ami jó az országnak az rossz a mszop-dk + a liBajnai-nak.
    A csekély számú ellendrukker (maszop-dk + liBajnai) azonban nem törölheti el a magyar emberek munkája által elért eredményeket.

Itt lehet hozzászólni !