Elmentek az ENSZ-ellenőrök, érkezett egy újabb hadihajó

Hirado.hu

Újabb amerikai hadihajó a Földközi-tenger keleti felében

Elhagyták damaszkuszi szállodájukat az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei szombat reggel.

A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki vegyi támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai ellenzék szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak. Az ellenőrök Másznánál lépték át a határt.

Pénteken a Földközi-tenger keleti felére érkezett a USS San Antonio hadihajó, amellyel együtt így már az amerikai haditengerészet 6 egysége tartózkodik a térségben. A Pentagonra hivatkozó szombati hírügynökségi jelentések szerint az USS San Antonio hadihajó – amely a fedélzetén több száz tengerészgyalogost szállít – e térségbe vezető útját már korábban eldöntötték, de nem tervezik, hogy a katonákat egy Szíria elleni esetleges akcióban bevessék.

A USS San Antonio a Szuezi-csatornán keresztül érkezett a Földközi-tengerre, és pénteken kapta azt a parancsot, hogy maradjon a térségbe vezényelt 5 amerikai romboló közelében. A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy a hajó egyike annak a három amerikai tengerészeti egységnek, amely a fedélzetén mintegy 2200 tengerészgyalogossal az Arab-félsziget körüli térségben teljesít hathónapos szolgálatot. A brit hírügynökség egy magát megnevezni nem akaró hivatalos amerikai személyiségre hivatkozva arról számolt be, hogy a USS San Antonio elővigyázatosságból marad a Földközi-tengernek ebben a térségében.

Megérkeztek Libanonba az ENSZ ellenőrei

A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai ellenzék szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak. A vegyi fegyverek bevetése miatt az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama katonai beavatkozást fontolgat Szíria ellen. Az amerikai hírszerzés friss jelentése szerint a gáztámadás legalább 1429 ember életét oltotta ki, köztük több mint négyszáz gyerekét.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken – diplomaták beszámolója szerint – azt jelezte a Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező országoknak, hogy a minták elemzése két hétig tarthat. A világszervezet ellenőreinek mandátuma csak arra terjed ki, hogy megállapítsák, használtak-e vegyi fegyvert az említett helyszínen, de arra már nem, hogy ki vetette be őket. Korábbi jelzések szerint a szakértők Hágába viszik a mintákat az elemzések céljából.

Obama telefonon egyeztetetett Cameronnal és Hollande-dal

A megbeszélések részét képezték az elnök azon törekvésének, hogy minél szélesebb körű diplomáciai támogatást szerezzen az augusztus 21-i állítólagos szíriai vegyifegyver-támadás miatt tervezett megtorló katonai csapáshoz. A mérges gázzal végrehajtott támadásban az amerikai hírszerzés szerint 1429 ember vesztette életét. A Fehér Ház közleménye szerint Obama Cameronnal egyetértett abban, hogy ezek a vegyifegyver-támadások nem elfogadhatók és nem tolerálhatók. Az amerikai-francia tárgyalásról beszámoló kommüniké pedig úgy fogalmazott: Obama és Hollande között egyetértés volt abban, hogy “a nemzetközi közösség nem tűrheti a vegyi fegyverek alkalmazását, hogy felelősségre kell vonnia a (szíriai) rezsimet, és erőteljes üzenetet kell küldenie, hogy a vegyi fegyverek alkalmazása elfogadhatatlan”.

Francia közlés szerint Hollande az Obamával folytatott háromnegyedórás egyeztetés során emlékeztetett Párizs azon eltökéltségére, hogy reagáljon erre az incidensre, és ne hagyja büntetlenül ezeket a bűnöket. A tájékoztatás arra is kitért, hogy a francia államfő ugyanilyen eltökéltséget érzett Obama részéről. Hollande a nap folyamán a Le Monde című napilapnak nyilatkozva kijelentette: a Szíria elleni katonai beavatkozás brit elutasítása után sem változott Franciaország álláspontja: Párizs továbbra is “arányos és kemény” fellépést akar Damaszkusz ellen a múlt heti vegyifegyver-támadás miatt.A Fehér Háznak a csütörtöki telefonos megbeszélésekről kiadott tájékoztatása szerint Obama megállapodott Cameronnal és Hollande-dal, hogy folytatni fogják a szoros konzultációkat Szíriával és a biztonsági kihívások széles skálájával kapcsolatban.

Washington szerint nagyon valószínűtlen a felkelők felelőssége

Nagyon valószínűtlen, hogy augusztus 21-én szíriai felkelők hajtották volna végre Damaszkusz körzetében a vegyi támadást – állította az amerikai kormány hírszerzési értesüléseken és nyílt forrásokon alapuló pénteken közzétett értékelése. A négyoldalas dokumentum szerint egyúttal az is nagyon valószínűtlen hogy a szíriai ellenzéknek lenne kapacitása arra, hogy nagy mennyiségű videofelvételt, orvosi személyzet és civil szervezetek által is megerősített fizikai tünetet, illetve erre a vegyifegyver-támadásra vonatkozó egyéb információt hamisítson annak érdekében, hogy a damaszkuszi rezsimre terelje a gyanút.

“Az Egyesült Államok nagy biztonsággal úgy értékeli, hogy a szír kormány vegyifegyver-támadást hajtott végre Damaszkusz egyik külvárosában 2013. augusztus 21-én. Továbbá értékelésünk szerint a rezsim ideggázt vetett be a támadás alatt” – hangzott az értékelés, amely szerint a támadás legkevesebb 1429 embert, köztük legalább 426 gyereket embert ölt meg. “Nagy bizonyossággal úgy értékeljük, hogy a gáztámadást a szíriai kormány hajtotta végre ellenzékiek ellen a damaszkuszi külvárosokban augusztus 21-én. Értékelésünk szerint nagyon valószínűtlen egy olyan forgatókönyv, amely szerint az ellenzék hajtotta végre a támadást” – állt a jelentésben.

Az Edlib News Network (ENN) által közreadott amatőr képen romok között kutatnak emberek a szíriai hadsereg légitámadása után a Szíria északi részében fekvő Idlíb tartományban 2013. augusztus 30-án. (MTI/AP/Edlib News Network)

Az értékelés említést tett egy meg nem nevezett szíriai vezető lehallgatott beszélgetésére, amelyben az illető megerősítette a vegyi fegyverek bevetésének tényét, és kifejezte nyugtalanságát amiatt, hogy az ENSZ-ellenőrök bizonyítékot szerezhetnek az incidensről. A dokumentumban foglaltak szerint a vegyi fegyvereket bevető egységek augusztus 21-én délután parancsot kaptak a támadás beszüntetésére, majd az érintett negyedeket ágyútűz elé vették. A tüzérségi támadások intenzitása 24 órán át a négyszerese volt az előző tíz napinak, s az erős ágyúzás augusztus 26-ig tartott.

Erdogan: Aszad uralmának megdöntésére kell törekedni

Recep Tayyip Erdogan újságíróknak Ankarában azt hangoztatta, hogy a beavatkozás “nem lehet egy 24 órás rajtaütés”. Úgy vélte, “leginkább az számít, hogy megállítsák a vérontást Szíriában, a rezsimet pedig egészen addig a pontig gyengítsék, ahol már feladja”. Erdogan a NATO koszovói beavatkozását hozta példának. “Ha olyasmi lenne, amit Koszovó példáz, a szíriai rezsim nem lenne képes, hogy folytassa” – fogalmazott. Törökország már korábban jelezte, hogy kész részt venni a Szíria elleni nemzetközi beavatkozásban, akár úgy is, hogy arra az ENSZ nem ad felhatalmazást. A napokban a török hadsereget riadókészültségbe helyezték, hogy felkészüljön a Szíria felől esetlegesen érkező fenyegetésekre.

Damaszkusz: Kerry hazug és alaptalan állításokat tett

Késő este kiadott közleményében a közelmúltbeli állítólagos gáztámadásért felelőssé tett Bassár el-Aszad rezsimjének külügyi tárcája úgy vélte, Kerry vádaskodása “elkeseredett kísérlet” volt arra, hogy igazoljon egy amerikai katonai csapást Szíria ellen. Az amerikai miniszter egyebek között azt mondta: országának hírszerzése “nagyon bizonyos” abban, hogy az augusztus 21-i támadást, amelynek 1429 halálos áldozata – köztük 426 gyerek – volt, a szíriai kormányerők követték el. Kerry ezt emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte.

A közlemény szerint “régi történetekről van szó, amelyeket terroristák terjesztenek… és amelyek hazugságokból, kitalációkból és minden elemében összetákolt mesékből állnak”. Damaszkusz csodálkozását fejezte ki, hogy “egy szuperhatalom ilyen naiv módon csapja be közvéleményét, nem létező bizonyítékokra támaszkodva”. A közlemény arra emlékeztette Kerryt, hogy “Szíria elsőként javasolta az ENSZ Biztonsági Tanácsának olyan határozat elfogadását, amely a Közel-Keleten felszámolná a tömegpusztító fegyvereket, de az Egyesült Államok ezt elutasította”.

Ban Ki Mun: két hétig tarthat a szíriai minták vizsgálata

Ban Ki Mun erről a Biztonsági Tanács állandó tagjait, vagyis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína képviselőit tájékoztatta pénteken a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlése szerint. A Szíria elleni amerikai légicsapásokra vonatkozó várakozások miatt Ban lerövidítette európai útját, és az ENSZ-székhelyére visszatérve találkozott az állandó tagokkal. A megbeszélésen – mint szóvivője, Martin Nesirky elmondta – elsősorban az ellenőrök vizsgálódásairól volt szó. Ban Ki Mun szombaton New Yorkban találkozik Angela Kanéval, a világszervezet leszerelési főképviselőjével, akitől beszámolót hallgat meg a mintavételekkel kapcsolatban. A szakértők a tervek szerint európai laboratóriumokba viszik az állítólagos gáztámadások helyszíneiről és kórházakból származó mintákat. Az ENSZ megbízottai a helyszínen kikérdezték a túlélőket, vér-, haj- és vizeletmintákat vettek a túlélőktől, illetve a talajból, a bútorokból és a ruhákból is gyűjtöttek mintákat.

A világszervezet korábban még azt közölte, hogy hetekbe telhet az összegyűjtött anyag kielemzése. Nesirky pénteken úgy fogalmazott: “Nincs konkrét ütemterv. Technikai korlátai vannak annak, hogy milyen gyorsan tudják lefolytatni a laboratóriumi vizsgálatokat.”

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Elmentek az ENSZ-ellenőrök, érkezett egy újabb hadihajó” bejegyzésre

  1. tsepeli szerint:

    a zsidó állam fogja a III. világháborút kirobbantani.
    hazudnak most is, ki indított vegyi táadást. csak a casus belli kellett.

  2. szigetország szerint:

    Casus belli ügyben gyakran megvezetik a közvéleményt.

    A katyni mészárlást a nácikra fogták, holott a szovjet kommunisták tették.

    56-ban Hruscsovnak csak olyan fotókat mutogattak a Kremlben, hogy Budapesten akasztják a kommunistákat.

    stb stb.

  3. Vátesz szerint:

    John Kerry amerikai külügyminiszter nagyanyja a budapesti zsidó Löwe Ida, nagyapja a prágai Fritz Kohn. Cameron erdélyi zsidó származású, Hollande is zsidó. Na akkor most kik és miért akarják megtámadni Szíriát?!

  4. ebihal szerint:

    Vátesz!
    És akkor most jól vagy?

  5. felix szerint:

    Vátesz!
    Mutasd az anyakönyvi kivonatokat! 🙂

  6. zavart szerint:

    Kicsit betegesnek tűnhet de ezt játszották el Irakban is.
    Sehol nem találtak vegyi fegyvereket, se gyárakat ahol azokat gyártani lehet.
    Azért az ilyen üzemek nem 4+4-es sufnik.
    Az USA nagyon leleményes tud lenni ha nekik nem szimpatikus államokat kell megtámadni.

  7. nagyapó szerint:

    zavart! Ez az angolszász hazugság nem új. Ez volt 1913- ban a Lusitania elsüllyesztése, 1943-ban Pearl Harbour,, majd a tonkini incidens. Irak, Líbia, most a Szíria mind ugyanarra az amerikai félrevezető hazugságra van felépítve.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. szigetország szerint:

    A mostani casus belliként szolgáló vegyi támadás körül egyre nagyobb a kétely, hogy ki követte el.

    1. az ellenőrző csoport tagjai nem voltak függetlenek, főként amerikaiakból álltak
    2. az ellenőrző csoport csak azt állapította meg, hogy vegyi támadás történt, de ezt mindenki tudta
    3. az állítólagos bizonyítékokat az amerikaiak titkosították
    4. Asszadnak semmiképpen nem állt érdekében a vegyi támadás, mert tudta, hogy az külföldi beavatkozást vonhat maga után, amiből nem jöhet ki jól (mindemellett Asszad tényleg diktátor)
    5. erős a gyanú, hogy a vegyi támadás provokáció volt, mert nagyon kell a casus belli — de ki a tettes?

    Nem véletlen, hogy a háborút szorgalmazó nagyhatalmak sorra visszakoznak. A németek eleve kijelentették, hogy egy szál katonát sem küldenek. A britek parlamentje leszavazta a beavatkozást. Obama elnök a kongresszusra hárítaná a felelősséget. A franciák bejelentették, hogy ezek után megfontolják a beavatkozást.

Itt lehet hozzászólni !