Ünnepélyes alapkőletétel: új zsinagóga épül Csepelen

Csepel.hu

Elhelyezték az új zsinagóga alapkövét a csepeli önkormányzat által adományozott üres telken, a II. Rákóczi Ferenc út 73. szám alatt január 27-én. A Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzete által szervezett esemény jelentőségét növeli, hogy a fővárosban az utóbbi 80 évben nem épült zsinagóga.

A csepeli áldozatokra emlékeztek a Nefelejcs utcai zsidó temetőben a holokauszt nemzetközi emléknapján. A kerület elöljárói koszorút és kavicsokat helyeztek el az emléktáblánál, majd mécseseket gyújtottak. Ezután a Rákóczi úti ünnepélyes esemény következett, ahol részt vett – többek között – Ilan Mór izraeli nagykövet, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Hende Csaba, honvédelmi miniszter, Fónagy János államtitkát, zsidó vallási vezetők, Szeneczey Balázs és Szentes Tamás főpolgármester-helyettesek, Németh Szilárd, Csepel polgármestere. A beszédek után – melyek mindegyike hangsúlyozta az esemény nagyszerűségét és fontosságát – került sor az ünnepélyes alapkőletételre.

Kerényi András, a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzetének világi vezetője elmondta, hogy a dél-pesti körzethez tartozik Csepel, Erzsébet, Soroksár zsidósága. Jelenleg Erzsébeten található az imaházuk, ahová más településekről – Dunaharasztitól Óbudáig – érkeznek a híveik. Korábban a zsidó hitélet központja Pestszenterzsébet volt, ahol ma is áll az 1901-től működő nagy zsinagóga, amelyet azonban vallási célra már nem tudnak használni. Erzsébeten a zsidóság 1870-ben hozta létre közösségét. Csepel fejlődése nem választható el a Weiss Manfréd gyár felvirágzásától, és más Chorin, Kornfeld zsidó családok ipartelepítő tevékenységétől. Az ipari termelés növekedésével együtt számos iparos és szakmunkás települt Csepelre. Az akkor még önálló településen több ezer zsidó élt, akik saját hitközséggel rendelkeztek és 1908-tól imaházuk is volt.

Csepelről a II. világháború alatt körülbelül 900 zsidót hurcoltak el. A háborúból összesen 80-an tértek vissza, akik közül többen is elhagyták az országot 1956-ban. A helyi vallási élet fenntartása 1968-ig tartott, akkor zárták be ugyanis a kerületben lévő, a Kossuth Lajos út (korábban Erzsébet út) 84. szám alatt található zsidó imaházat.

A dél-pesti körzet zsidó közössége 2002-ben alakult újjá. Jelenleg az erzsébeti önkormányzat által nyújtott, egy régi üzlethelyiségben kialakított imateremben tartják meg istentiszteletüket. A helyiség azonban már szűkös, mert egy-egy nagy ünnepen 100-150 hívő is érkezik Erzsébetre. Ilyen alkalmakkor külön termet bérelnek, hogy mindannyian elférjenek. Ebből született meg a gondolat, hogy új zsinagógát építsenek. Híveik között vannak holokauszt-túlélők, fiatalok, gyerekek, újszülöttek, valamint olyan idősek és középkorúak, akik az elmúlt években ismerték fel zsidóságuk fontosságát.

Kerényi András utalt rá, hogy közösségük elfogadottsága példaértékű a körzethez tartozó területeken, s valamennyi érintett önkormányzattal jó az együttműködésük. Terveik szerint a 120 személy befogadására alkalmas új zsinagóga a körzet vallási és kulturális központja lesz. Az épületben kulturális eseményeket rendeznek majd és lehetőséget teremtenek a zsidóság alaposabb megismerésére. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a vallási, vallástörténeti, etikai, nyelvoktatási programokra. A zsinagóga építését – a hitközség saját forrásából – várhatóan idén júliusban kezdik el.

Csarnai Attila – csepel.hu

69 hozzászólás “Ünnepélyes alapkőletétel: új zsinagóga épül Csepelen” bejegyzésre

  1. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Csepelen is megkezdődött az izraeli gyarmatosítás.

  2. Jeniszej szerint:

    A Fater nem érti, hogy tudtuk ilyen sokáig kibírni zsinagóga nélkül.
    Az Öreg reméli, hogy a Rozsa utcai komp üzembeállításának lehetőségét – a választások közeledtével, újból megvizsgálja a kerület vezetősége.
    Az Öregnek már nagyon nehezére esik kerülni, hogy a szeretett borpincei imaházába Budafokra eljusson.
    ))) 😀 ((((

  3. Tóth Mária szerint:

    Csalódtam: én is!

    A magyar emberektől ki és mikor kér bocsánatot: kettős mérce, mint mindig.

  4. Simlis szerint:

    Én azt nem értem , ha Erzsébeten van már ima termük akkor miért nem abban a kerületben bővítenek ? És még egy kérdés foglalkoztat , a jelenleg is használta üzlethelyiséget vissza adják a önkormányzatnak vagy tovább használják ?
    Magyaroktól nem szokás bocsánatot kérni……

  5. Manitu szerint:

    Hát, ha egy templom vagy zsinagóga gyarmatosítás, akkor bizony Csepel sokszorosan gyarmat: katolikus, görögkatolikus, református, evangélikus, baptista stb.

    Hülyeség ellen nincs orvosság.

  6. Csepcsepel szerint:

    hát persze, hogy a legjobb, legdrágább telket kapták meg.
    ezért simán jár egy siratófal nyalogatásra meghívás Szilárd úrnak

  7. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Indiánpöcs!

    Mennyi zsidó él most Csepelen? Ennyi erővel mecsetet is lehetne építeni a kerületben. Ja, hogy Szilárd nem a muzulmánoktól, hanem az izraeli befektetőktől kap pénzt?

    Ma zsinagóga építése, holnap pedig már menóra állítás lesz a Görgey Artúr térén, vagy a Szent Imre téren?

  8. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Szilárd! Többet vártam tőled 2010-ben.
    Az MSZP alatt Csepel vörös volt, a Fidesz alatt pedig Dávid-csillagos.

  9. Kohn a 40. házassági évfordulójának megünneplésére feleségével Új-Zélandra repül.
    A repülőút közben egyszer csak a kapitány váratlanul megszólal a hangszóróban:
    – Hölgyeim és Uraim, nagyon sajnálom, de rossz hírem van. Az egyik motorunk leállt és kényszerleszállást kell végrehajtanunk. Éppen egy ismeretlen sziget felett vagyunk, amelynek a sík részén megkísérelhetjük a leszállást. Számítanunk kell viszont arra, hogy ezen az ismeretlen földdarabon soha nem fedeznek fel bennünket és a hátralévő életünket itt kell leélnünk.
    A repülő gyakorlott személyzetének köszönhetően a gép sikeresen leszáll a szigeten.
    Kohn kétségbeesve ül a homokban és lehajtja a fejét. Egy óra elteltével hirtelen magához tér és feleségéhez fordul:
    – Mondd Záli, befizetted a zsinagóga tatarozásának e havi részletét?
    – Nem drágám, teljesen el voltam foglalva az utazás előkészítésével, válaszolja az asszony.
    – És mondd Záli kifizetted a zsidó jótékonysági fogadalom esedékes törlesztését?
    – Nagyon szégyellem drágám válaszolja az asszony, de ezt a csekket sehol sem találtam.
    – De a zsidó szövetség tagdíját csak befizetted?
    – Ne haragudj drága férjem, de most ez is elmaradt.
    – Akkor minden rendben Záli. Ezek meg fognak bennünket találni!

  10. Manitu szerint:

    Csalódtam a Fideszben: történelmi egyházról van szó, és zsinagóga a II. Világháború előtt is volt Csepelen, csakúgy, mint katolikus vagy református templomok.

    Attól még, hogy te vak vagy a zsidógyűlölettől, a helyzet az, hogy a zsidóságnak ugyanúgy otthona volt Csepel, mint a sváboknak is. Sőt, a zsidó származású nagyiparosoknak köszönhetően vált a kis községből ipari település, lettek a csepeli termékek világhírűek.

  11. Manitu szerint:

    Egyébként a szocik által oly vakon gyűlölt, nemzeti összefogást jelképező, de általuk leirredentázott, lefasisztázott Szent Imre téri Országzászlót is megáldotta a többi történelmi egyház mellett a zsidó rabbi. Akkor most mi lesz, sírni fogsz, csak mert nem mindenki olyan sötét és egyoldalú, mint te?

  12. lucifer szerint:

    A Szilárd egyszerűen Orbán papagája, azt ismételgeti, amit szeretett vezére mond. Még túl is akar tenni a többi papagájon, mert Ő még telket is ad zsinagóga céljára. Ugyanakkor népszerűsít olyanokat, akik részt-vettek a magyar zsidóság XX. századi megsemmisítésében, Nyírőt a Hitler imádó, Szálasit követő nyilas képviselőt, Wass Albertet, a zsidógyűlölő gyilkost. Bocsánatot kért, ne higgyetek neki! Nem a szívéből mondta, Ő csak egy papagáj, nem tudja mit beszél!

  13. Manitu szerint:

    Lucifer, Wass nem volt se gyilkos, se román- vagy zsidőgyűlölő, csak a te fajtád nem olvas utána semminek, akkor ugyanis nem tudna ennyit hazudni. Nyirőt meg senki sem a politikai szerepe miatt tartja kiemelkedő írónak.

    Sok papagáj nálad azért sokkal okosabb, mert képesek igazat mondani, míg te ember létedre eddig sem jutottál el.

  14. Gordon szerint:

    Simlis szerint:
    2013. január 28., hétfő – 09:48

    “Én azt nem értem , ha Erzsébeten van már ima termük akkor miért nem abban a kerületben bővítenek?”

    Azért mert ott komcsik vannak és tudjuk, hogy a komcsik vallástalanok (ez a nemzetiszocikra is igaz).

    Persze Isten helyett fákat is lehet ölelgetni, meg födcsakrát szagolgatni.

  15. Gordon szerint:

    “Csalódtam a Fideszben” sosem volt fideszes.

  16. Csalódtam a Fideszben szerint:

    2013. január 27-én délelőtt 11 órakor a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága méltóságteljes megemlékezést tartott Diósgyőrött az 1945. január 23-án malenkij robotra elhurcolt több száz ártatlan magyarról. A Vár utcai óvoda falánál elhelyezett emlékművet 1995-ben a MIÉP és az FKgP megyei szervezetei állították.

  17. Gordon szerint:

    Milyen vitézek ezek?
    Hol vitézkedtek eddig?

  18. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Gordon! Számodra mit jelent fideszesnek lenni? Tartani a markodat? Pénzért leugatni azokat, akik nem a te oldaladon állnak?
    Igazad van, sosem voltam (fanatikus) fideszes, aki még akkor is elégedetten bólint, amikor tudja, hogy amit a vezetők csinálnak, az rossz, vagy nem a közösség érdekeit képviselik.
    2010-ben a Fideszre szavaztam, mert azt akartam, hogy az MSZP eltűnjön és bíztam abban, hogy elszámoltatjátok a felelősöket, de tévedtem. Elszámoltatás helyett inkább összeborultok és közösen tüntettek a baloldal által vizionált fasiszta veszély ellen…

  19. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Gordon!

    Nem sokat tudsz a magyar történelemről, szégyent hozol azokban, akik a nemzeti irányvonalat képviselik a Fideszben. Te is a Rogán- és Pokorni-féle liberális slepphez tartozol?

    A Vitézi Rendet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban, melynek tagjai között olyan emberek voltak, akik a harcokban, vagy esetleg egyéb módon tűntek ki a magyar nemzet szolgálatában. 1945 után sok tag nyugatra emigrált a bolsevik veszély elől, ahol életben tartották a Rendet. Az újbóli magyarországi avatásra 1992. október 26-án, Bicskén került sor.

  20. Csalódtam a Fideszben szerint:

    szégyent hozol azokra

  21. Gordon szerint:

    Olvasd már mit írogatnak Tárnokról az ún. csepeli mszp-sek!
    Nem éppen az összeborulásról szól.
    Én inkább azt látom, hogy a két szélsőség (MSZP-szélsőjobb) a széleken összeér. Mind a kettő hitetlen és alapideológiáját tekintve mind a kettő embertelen és lélektelen (vagy romlott lelkű).

    Eddig nem tudtam, hogy vannak vitézi törzskapitányságok, de azt tudom, hogy a jelenlegi nemzeti közép már akkor foglalkozott a ’45 után elhurcoltak emlékével (lásd.: 1. Orbán-kormány Terror Háza Múzeuma), mikor a mostani zászlólobogtatók még a záltaláno siskola padjait koptatták (vélhetően nem sok sikerrel).

  22. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Te hány éves is vagy, hogy így osztogatod az észt?

  23. Gordon szerint:

    “1945 után sok tag nyugatra emigrált a bolsevik veszély elől, ahol életben tartották a Rendet.”

    Akkor a legfiatalabbak is kb. 95 évesek lehetnek… dicséretes ilyen korban az agilitás.

    Én úgy tudom, hogy Horthy slepp anno ’14 előtt ellenzékből ugatott és támadta a nemzeti közép erőket.
    Aztán francia segédlettel (jobb híján) ’19 után megkapták a hatalmat…
    pusztulásba is rángatták az országot.

    Szerepük tisztázatlan a tiszai csata körüli állítólagos nemzetárulásban (magyar tervek kiszivárogtatás a románoknak).

  24. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Gordon!
    Te tényleg ekkora hülye vagy, vagy pedig csak megjátszod?
    A Vitézi Rendnek vannak 30 és 40 éves tagjai is. El vagy tévedve! A Vitézi Rend nem politikai egyesület, hanem hagyományőrző. Mióta számít nevetségesnek a nemzeti hagyományok őrzése a Fideszben? Akkor a veletek koalícióban lévő KDNP-t is kinevetitek?

    Horthy sosem támadta a dualista kori nemzeti középet. A Horthy család pl jó barátságot ápolt gróf Tisza Istvánnal, aki a XX. századi magyar történelem legkarizmatikusabb vezetője volt és akiről hosszú éveken át azt hazudták, hogy ő küldte bele Magyarországot az első világháborúba…
    Horthyt 1919-ben támogatta az antant, ez kétségtelen, mert tudták, hogy egyedül ők képesek felszámolni azt az anarchiát, amit a tanácsköztársaság (és előtte Károly sleppje) okozott.
    Tudod ki rántotta pusztulásba az országot? Rákosi az 50-es években, de nem Horthy. Ha csepeli lennél, akkor arról is tudnál, hogy pont a Horthy-korszakban (a 30-as években) fejlődött Csepel a legtöbbet.

  25. Szigetjáró szerint:

    Arról nem is beszélve lucifer, te ostoba te, hogy Nyírő József soha nem volt nyilas képviselő! Ezt csakis a kommunista pártiskolában tanulhattad. Ahelyett, hogy híven vissza próbálod böfögni az ott tanultakat, elkezdhetnél olvasni és művelődni! Szégyellheted magad ezért a hozzászólásodért!!!

  26. felix szerint:

    Az a jó egy zsinagógában, hogy egyszerre két közösséget tart össze.
    A szemitákat és az antiszemitákat.
    Egy beruházás két haszon.
    Van ilyen kultúra is. 🙁

  27. szigetjáró!
    Valóban nem volt! Még a Wikipédia is csak ennyit tud róla! 😛
    “Nyirő József[1] (Székelyzsombor, 1889. július 28.[2] – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője,[3] és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt. Nyíltan fasiszta és zsidóellenes nézeteket vallott, Adolf Hitlerre mint példaképére nézett fel.”

  28. Csalódtam a Fideszben!
    “A Vitézi Rendet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban, melynek tagjai között olyan emberek voltak, akik a harcokban, vagy esetleg egyéb módon tűntek ki a magyar nemzet szolgálatában.”
    Ők például milyen módon tűntek ki?! 😛
    Vitézzé avatásra várakozó Bencsik András és Mága Zoltán!
    http://kep.index.hu/1/0/335/3352/33520/3352050_582d2c7be44396dc5f36844d460350e4_wm.jpg

  29. lucifer szerint:

    Manitu szerint:
    2013. január 28., hétfő – 11:18

    Te szerencsétlen vaksi! Az a szomorú, hogy Wass mint magyar, nem hozott dicsőséget a magyarságra. Nem csak az Orbán fizette “történészek” írásait kell olvasni, meg kell nézni mást is. Olvasd csak el Nagy László:”Náci háborús bűnösök rehabilitálása A nyilas ideológia hatása a rendszerváltás utáni magyar közgondolkodásban” című tanulmányát,amiben többek között Wass Albertről így ír:(A szövegben szereplő számok a forrásmunkákat jelölik)

    “A második bécsi döntést követően 1940 szeptemberében érkeztek meg a magyar katonák Vasszentgotthárdra, a Wass-család birtokára hogy a település szomszédságában lévő új magyar-román határt biztosítsák. Főhadiszállásukat a Wass-kúriába rendezték be. 2 Az eseményt követően a Wass-család tagjai, beleértve az írót is, magyar és német katonai egyenruhában jártak. 3 Wass Albert egy korabeli fotó tanúsága szerint még Hitler-bajuszt is növesztett. 4 A náluk beszállásolt magyar és német katonaságot, ill. magyar csendőrséget nemesi birtokaikon szinte családi terrorszervezetként tartották kézben és irányították. Az író apja, Wass Endre gyakran betört segédletükkel fehér lovon Románia földjére és ezen akciók során civileket is meglőttek, megsebesítettek. 5 Garázdálkodásuk halálos áldozatokat is követelt. Megjelenésük után néhány nap múlva letartóztattak négy “politikailag megbízhatatlan” vasszentgotthárdi személyt, két román parasztot (Josif Moldavan és Ioan Catin) és két zsidó lányt (Mihály Eszter és Mihály Rozália) akiket a Wass-kastély magtárának pincéjébe zártak, majd Cege határában brutálisan kivégezték őket. Szeptember 23.-án Ombuztelkén még több ártatlan ember életét követelő mészárlást hajtottak végre. Csordás Gergely hadnagy vezetésével lelőtték Andrei Bujor pópát, feleségét, három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, a falu tanítójának feleségét, anyósát és öt éves kislányát, valamit a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is. 1946 március 13.-án ezért a két gyilkosságsorozatért szabott távollétükben halálos ítéletet a román állam népbírósága Wass Endrére és Wass Albertre, mint háborús bűnösre.”

    “A népbírósági perben együtt tárgyalták az ügyet egyéb magyarok által elkövetett etnikai atrocitásokkal. A kollektív vádiratban településenként sorolták fel azokat a helységeket, ahol különböző etnikumú személyek ellen emberiség- és népellenes bűntetteket ítéltek el. A cegei gyilkosságban Wass Endrét és Wass Albertet találták bűnösnek, míg az ombuztelki mészárlásban egyértelműen Wass Albertet jelölték meg felbujtónak.”

    Még hogy Wass Albert nem volt antiszemita és nem volt gyilkos!

  30. Manitu szerint:

    Szégyen lucifer, és magadat minősíted azzal, hogy a koncepciós, kommunista román bírósági döntést idézed. Ilyen alapon Rajk László is áruló volt. Bár az ő esetében nagy valószínűséggel sok rendes ember megmenekült azzal, hogy őt felkötötték az elvtársai.

    Szégyelld magad.

  31. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Lucifer! Anyád nem tudott volna jobb nevet találni neked?
    Olvastál valaha Wass Albert könyvet, vagy csak azt tudod lökni, amit az átkosban tanítottak neked?

  32. felix szerint:

    Mert mindenki hazudik aki mást mond.
    Itt vannak az ötvenes évek, melyeket azok gyalázzák a legjobban akik visszahozták.
    Mellesleg a Cseh és Magyar villamosenergiai piac összekapcsolásával kb 25%-al, csökkent a villamosenergia piaci ára, ebből nagy kegyesen 10%-ot,megkapott a lakosság.
    Ezt lehet manapság olvasni.

  33. Szigetjáró szerint:

    grün!

    Azért a wikipédiát hiteles forrásként megjelölni elég erős…

    Kérdésem a következő: Gyurcsány Ferenc Fideszes, amiért a jelen kormány regnálása alatt képviselő? Nyírő József az Erdélyi Párt képviselőjeként tevékenykedett az Országgyűlésben és munkássága feladása egyet jelentett volna a leszakított országrészben rekedt honfitársai cserbenhagyásával. Jól gondoljuk meg mielőtt elhamarkodottan ítélkezünk.

  34. vitéz bihari Grün szerint:

    Szigetjáró!
    A Wiki néni kéri, ha módosító javaslatod van regizz be és tedd meg!
    Ő nincs márványba vésve mint a Tákolmány!
    De természetesen a módosítást nem csak találgatási szinten értik! 😛

  35. Szigetjáró szerint:

    De azért amit írtam tudtad értelmezni vagy legalább elolvasni sikerült? Félrebeszélés helyett ezeket javaslom gyakorolni, talán nem fogsz ennyit badarságot összehordani!

  36. Gordon szerint:

    Lucifej soha egy sort se olvasott Wass Alberttől.

  37. vitéz bihari Grün szerint:

    Szigetjáró!
    És Te megértetted a módosítások benyújtásának módját?!
    Vegyél részt tevékenyen a valóság feltárásában!
    A jólértesültséggel nem szabad visszaélni! 😛

  38. joságos szerint:

    Szerintem azok szégyelljék magukat akik ezekről a fasiszta gazemberekről mint a nemzet nagyjairól beszélnek.

  39. Jókai Mór szerint:

    Ilan Mór jóbaratom.

    Hajrá zsidók.

  40. Bugi szerint:

    Joságos, ha Wass Albert fasiszta volt, akkor te náci tömeggyilkos vagy.

  41. Paul szerint:

    A cigányok által rettegésben tartott magyar emberekért mikor fog Németh Szílárd ilyen csöpögősen kiállni,és védelmükbe venni???

    http://www.csepel.jobbik.hu/content/kereszt%C3%A9ny-alapra-zsid%C3%B3-t%C3%A9gla

  42. Manitu szerint:

    Alaposan elkéstél Paul. A büntető törvénykönyv szigorításait, az önvédelem lehetőségének kibővítését, a csepeli közterület-felügyelők számának megduplázását, a rendőrség létszámának növelését, a három csapás törvényt nyugodtan megköszönhetted volna eddig is Németh Szilárdnak.

    Csak ugye te a jobbikosok közül a legsötétebb fajta vagy, aki az orráig sem lát. Szegedi Csanád is ilyen volt.

  43. joságos szerint:

    Bugi ! mi van ha kiderítem a valódi nevét és ezért a kijelentéséért biroság elé citálom?

  44. Paul szerint:

    Manitu.

    Alaposan elkéstél Paul. A büntető törvénykönyv szigorításait, az önvédelem lehetőségének kibővítését, a csepeli közterület-felügyelők számának megduplázását, a rendőrség létszámának növelését, a három csapás törvényt nyugodtan megköszönhetted volna eddig is Németh Szilárdnak.

    Meg a két hét alatt rendet teszünk, szlogent is. Köszönje meg nektek Bayer úr, ha ő is úgy gondolja mint te.
    Bár a legutóbbi ezzel kapcsolatos írásából nem az derül ki, hogy elégedett.

  45. Szigetjáró szerint:

    joságos!

    Mivel Wass Albert nem volt fasiszta ezért maga sem náci tömeggyilkos. Amúgy örüljön, hogy magát nem jelenti föl senkit, amiért indokolatlanul fasisztázgat össze-vissza és kénye kedvére hamisítgatja a történelmet! Szánalmas!

  46. lucifer szerint:

    Manitu

    Nem tudsz tájékozódni, nincs időérzéked. Wasst nem kommunista bíróság ítélte el, mert 1946.-ban még nem volt kommunista bíróság.

    És ti szégyelljétek magatokat, hogy ezt a fideszes fasiszta bandát támogatjátok. Megírhatjátok butaságotok történetét.

  47. Manitu szerint:

    Lucifer, ha egy picit is utánanéznél, rájönnél, hogy Wass Alber az USA-ben élt a haláláig, és az USA következetesen nem gyanúsította meg, és nem is adta ki Wasst. Sem ő sem Nyirő nem voltak háborús bűnösök, egyikük sem ölt meg senkit, viszont nagy irodalmárok voltak.

    Ha pedig az 1946-os kommunista bíróság hazugságait nem vagy képes még úgy sem megkérdőjelezni, hogy utánajársz a bizonyítékoknak, és megnézed meddig tartott a német megszállás, akkor nincs mit írni.

    Primitív és gusztustalan alak vagy, hogy hazugságokat szajkózol, és olyanokat fasisztázol le, akik százszor különb emberek voltak nálad. Ugyanez igaz a buta, műveletlen joságosra is.

    Paul, te meg legközelebb szintén jobban nézz utána, mielőtt valakit lebunkózol. A Jobbik egyelőre abban jeleskedik, hogy saját tagsága és képviselői ellen küzd.

  48. bonifác szerint:

    Örüljünk együtt a zsinagógának! Sírni majd akkor fogunk, ha az amerikai Zsidószövetség
    MÁV elleni pere alapján egy teljes évi GDP-nek megfelelő összeget vernek ránk.
    (Mivel a MÁV vitte Auschwitzba a deportáltakat.Hogy német parancsra, azzal ki törődik.)

  49. joságos szerint:

    Szigetjáró! 1947-ben születtem. Ugyan mesélje el mily módon lehettem volna “tömeggyilkos”. Az sem lenne hátrány ha el mondaná mikor léptem be a náci pártba? Wass Albert azonban más. Nézzen utána egy lexikonban, vagy porbájon más forrásból tájékozódni. Gondolom saját néven nem mernének a magukfajta tudatlan senkik ilyen módon sértegetni senkit mert az ingüket is le perelnék magukról! A történelmet maguk próbálják meg hamisítani és aki itt szánalmas az maga és a magához hasonló tudatlan senkik.

  50. gyalog szerint:

    vitéz bihari grünt végzetesen félreértettem. Végtelenül sajnálom, és bocsánat.
    Szeretettel gyalog

  51. joságos szerint:

    Manitu! Abból amit idáig olvastam magától itt a fórrumon az tűnik ki, hogy maga egy komplett idióta. Ahogy ezt már többször olvastam néhány megfelelően fel készült kollégától itt a fórumon magáról. Tudja az kevés ha az ember csak a főnöke véleményét írja le de nincs egy önnáló gondolata sem. Ezen az sem segít, ha másokat sérteget! Gondolom a német megszállásról azért érdeklődik mert hiányzott az iskolából amikor ezt tanulták. Nos.Hogy jól tudjon aludni; a Német megszállás 1944. március 19.(vasárnap)-tól 1945. április első hetéig tartott. Sokáig április 4.-ét jelölték meg a Német megszállás végének és a háború befejeztének Magyarországon. Amennyiben ebben a témában még kíváncsi valamire szóljon! Mindig szívesen tanítottam. Persze nem olyan debilekket mint maga!

  52. Bugi szerint:

    Ha Wass Albert fasiszta volt, akkor te joságos egészen biztosan náci tömeggyilkos vagy, aki időgéppel utazott vissza 1967-ben a haláltáborokba. Erre ugyanolyan hiteles bizonyítékokat tudok bemutatni, mint amilyennel Wass Albertet elítélték.

  53. szigetország szerint:

    gyalog!

    Az itt vitézkedő grünt, akit nemrég fosztottak meg lopott doktorijától, nem lehet félreérteni, mert egyértelműen agyhalott, ezért a magam részéről általában elnézően ráhagyom, amiket magában beszél…

  54. gyalog!
    Azért próbáltam durvábban reagálni, mert feltételeztem a tévedést!
    A köztünk fennálló további jó kapcsolat reményében!
    Iisztelettel, Grün

  55. gyalog!
    -nem próbáltam- bocs. 😛

  56. szigetország szerint:

    Szegény grün micsoda erővel pitizik!

    Nyaljad a fagyit, fiam, nyaljad….

  57. joságos szerint:

    Bugi Nekem arról van hiteles papírom, hogy maga idióta!!

  58. Bugi szerint:

    Idióta az, aki másokat ok nélkül lefasisztáz, aztán megsértődik, mert válaszul lenácizzák. Ha utánanéznél Wass Albertnek, tudnád, hogy nem volt se fasiszta, se háborús bűnös, se gyilkos. A közelben se volt, amikor az a gyilkosság történt, amivel később megvádolták.

  59. ebihal szerint:

    Ha a Bugi mondja, akkor az úgy van! Hát nem tudjátok? Tóth Ilona sem volt benne
    a gyilkosságban, sőt a Mansfeld sem lopta el a rendőrt.

  60. lucifer szerint:

    Manitu és társai!

    Én nem vagdalkoztam, nem rágalmaztam, hanem tényeket közöltem. A tények makacs dolgok, azokat vagdalkozásokkal, rágalmazásokkal nem lehet íberölni!

    Az igazság pedig nektek fájdalmas.

  61. Bugi szerint:

    Valóban tény, hogy Nagy Imrét is hazaárulás miatt ítélték halálra, mint ahogy sok társát. Pedig nem volt hazaáruló. Az is tény, hogy Wass Albertet halálra ítélték, pedig ő sem követte el azt, amivel vádolták.

    Az igazság nem fájdalmas. A te rosszindulatod az igen, mert aljas ember vagy, aki lesöpri a tényeket az asztalról.

  62. kekec szerint:

    Kell! feltétlenül Csepelen zsinagóga, de csak akkor, ha mi is építhetünk Izraelben katolikus templomot…

    Mellékelem ezt a levelet, kommentár nélkül (ehhez nem kell):

    A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
    Tisztelt Emlékbizottság!
    Mi, ma élő magyar emberek sem 1944-ben, sem azóta és különösen 2014-ben nem tartjuk magunkat felelősnek a zsidók II. világháborús deportálásáért. Személyünk elleni kollektív bűnösséggel történő megvádolásnak tekintjük, ha a nevünkben bárki, bármilyen bocsánatkérést fogalmaz meg vagy fizet a mi adónkból bármilyen összegben kártérítést a zsidóság felé. Mi nem követtük el azt, amit az emlékbizottság a magyarság egészére terhel rá!
    Tudomásunk szerint létezik olyan zsidó érdekeltségű szervezet, amely feladatának tekinti, hogy az általuk bűnösnek tartott személyek után nyomozzon. Nincs tudomásunk viszont arról, hogy e szervezet bármilyen bizonyítékot talált volna arra, hogy a ma élő mintegy 10 millió magyar embernek 1944-ben köze lett volna valamely zsidó halálához!
    Éppen ezért követeljük, hogy a vádlók és a bocsánatot kérni szándékozók tételesen, személyenként mutassanak fel bizonyítékokat! Amennyiben nincs bizonyíték, nincsenek bűnösök sem!
    Mindezek alapján mi, 10 millió ártatlan magyar ember, nem kívánunk bocsánatot kérni a zsidóságtól és nem fogadjuk el, hogy a mi munkánkból származó adóból akár egyetlen fillér kártérítést is fizessenek, mert nincs miért. Vezekeljenek és fizessenek a bűnösök! De csak ők!
    Ha az emlékbizottság tagjai a zsidóságtól bocsánatot akarnak kérni avagy kártérítést akarnak fizetni, ám tegyék, de csak a maguk nevében, a saját anyagi forrásaikból! De miért is? Talán mert ők maguk elkövettek valamilyen bűnt? Akkor viszont miként lehetnek az országunk közéleti személyei? És vajon mit követtek el? A magyar közvéleményt kötelesek e kérdésben tájékoztatni!
    Megjegyezzük továbbá, hogy Magyarország 1100 éves történelmének tragédiáit a magyar nép az egyetemes magyar nemzet elleni támadások, erőszakos cselekedetek szerint tartja számon, mint például a mongol-tatár támadás, a török uralom, mely alatt magyar gyerekek tömegét vitték el janicsárnak és vált az ország nagy része lakatlanná. De ugyanilyen tragédiának tartjuk a Habsburgok vérengzéseit, különösen a ’48-49-es szabadságharc leverése után avagy a Kun (Kohn) Béla-banda 133 napos szadizmusát, a trianoni gyalázatot vagy a II. világháború utáni kommunista terrort, abban az ávh-s, ávós gyilkosok kegyetlenkedéseit az ártatlan magyar emberek tömegével szemben. Jelen helyzetben nem kívánjuk a magyar nemzeten belüli kegyetlenkedéseket (Kun [Kohn] Béla és Rákosi [Rosenfeld] terrorja) faji alapon vizsgálni, mivel ez a mostani tiltakozásunknak nem tárgya, pedig érdekes és fontos összefüggéseket tárna fel az emlékbizottság által kezelt témával.
    Felhívjuk az emlékbizottság tagjainak figyelmét, hogy az önök által szervezett rendezvényt, annak költségeit és eseményeit csak az e témához olyan, önként csatlakozó személyek körében szervezzék, akik ezen ügy mellett személyesen kiállnak és saját anyagi forrásaikból fizetnek rá hozzájárulást! Mi, ártatlan magyar emberek nem vagyunk hajlandóak ennek a műsornak semmilyen formában, sem anyagilag, sem közéleti programként a részesei lenni.
    Éppen ezért felszólítjuk a magyar kormányt, hogy erre a programra is csak a más nemzetiség számára e célra biztosított mértékű támogatást nyújtson, annak ellenére is, hogy a zsidóság, mint népcsoport nem is szerepel a magyar nemzetiségek listáján!
    Kelt, Budapest, 2013. január 17.
    „Tégy a magyargyűlölet ellen” Mozgalom

  63. Királyerdei szerint:

    “A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

    Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

    Ilyenkor hol kapcsolják le a villanyokat?
    Hol vannak az “elhatárolódok”?
    A bocsánatot kérők?

  64. Királyerdei szerint:

    ” Tel Avivből, a Hatikvában cikket írt dr. Dénes Béla, az ÁVH első főorvosa, miután a cionista perben elítélték s a szabadságharc alatt onnan kiszabadult:

    ¨“Akármilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemitizmusnak ez az oka.” (Hatikva, 1957. ápr.)

    Az Amerikában élő Charles Gáti professzor így ír:

    ¨“Nincs szükség különösebb dokumentációra, hogy a magyarországi Kommunista Párt legfelső vezetősége zsidó származású volt. A hírhedt ÁVÓ, később ÁVH nevű politikai titkosrendőrségnek mintegy 80 százalékát zsidók alkották…

    Magyarországon az 1918-ban megalakult Kommunista Párt Központi Bizottságának 15 tagja közül legalább 10 zsidó volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság 200 vezetőségi tagjának 3/4 része zsidó volt. Kun [Kohn] Bélától Gerő [Singer] Ernőig, a pártnak minden főtitkára zsidó volt. Tehát 1944-45 után a legmegbízhatóbb káderek zsidók voltak, s ez nemcsak a moszkovitákra vonatkozott, hanem a hazai kommunistákra is. A háború után Magyarországon az antiszemitizmus más volt, mint azelőtt; a felszabadulás után a gyűlölet az ősapáik vallásával, hagyományaival szakító ‘új zsidók’ ellen fordult, akik kemények, megbocsájthatatlanok és bosszúállók voltak. Molotov Magyarországról érkezett küldöttségen keresztül meg is üzente Vas Zoltánnak, hogy a háború utáni budapesti kormányból hagyják ki a zsidókat. A ‘keresztény’ Nagy Imrét állítsák a párt élére a Rákosi, Gerő, Révai, Farkas ‘négyesfogat’ mellé. Moszkva mégis jóváhagyta, hogy a négyesfogat tíz éven át vezethesse a pártot.

    Volt idő 1945-1956 között, amikor a Politbüró nagy részét (11-ből 6!) zsidók alkották. Tévedés ne essék, Moszkva nem tiltotta el teljesen a zsidókat a párt vezetőségéből, csupán a létszámukat akarta csökkenteni.” (Charles Gáti, Hungary and the Soviet Bloc./100. old./ Duke University Press, Durham, 1986.)”

    Ahh,vagy úgy?

  65. Paul szerint:

    Királyerdei szavait igazolva, még egy kis adalék:

    Ávósok
    A dokumentumfilmek KIZÁRÓLAG a történelemmel, a rendszerváltás előtti 45 évvel foglalkoznak, rendszerváltás utáni politikai megnyilvánulásokat, pártnézeteket NEM tartalmaznak. FÜGGETLEN film, mégis betiltották.

    Térjünk azonban vissza az ávós filmhez. 1994 tavaszán az MTV elállt az ismételt vetítéstől, mert a különböző zsidó szervezetek és Schweitzer József országos főrabbi megkeresték Nahlik Gábort, az MTV akkori vezetőjét, és érzelmi okokra hivatkozva – mely szerint a hazai zsidósággal szemben ellenérzéseket váltana ki az újbóli sugárzás –, ragaszkodtak a filmek elsüllyesztéséhez. Természetesen a film nem a magyarországi zsidóságról és nem is a magyarországi zsidó szervezetekről szól. Mégis azzal indokolták kérésüket, hogy a filmben szereplő ávós vezetők vallására utaló iratok közreadása veszélyeztetné a méltó megemlékezést a deportálások 50. évfordulójáról. Az első demokratikusan választott kormány – időközben Antall József már elhunyt – ezzel is kimutatta pipogyaságát, alátámasztva, hogy a félrecsúszott rendszerváltással és az antiszemitizmussal is rendszeresen meg lehet vádolni, fenyegetni. Csak azért, mert az egyenlőbbek azt akarták, hogy ne derülhessen ki a valóság.

    Döntésükkel ők maguknak tették le az antiszemita kártya kijátszásának alapjait. Azonban a történelmi múlt feltárása nem egyenlő az antiszemitizmussal, de ezt rajtam kívül nagyon kevesen merik kimondani. A filmbéli tettesek által elkövetett bűnök nem a zsidóság és nem a zsidó vallás nevében történtek. De mindazok, akikkel szemben ezt megtették – legyenek azok bármilyen vallásúak – egyszer és mindenkorra igazságtételt érdemelnének.

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:f9gMJPeexxcJ:www.avosok.atw.hu/+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

  66. bonifác szerint:

    Vannak közöttünk olyan “magasan kiművelt ” alakok, akik az ötvenes évek propagandája
    szerint mondanak”önálló” véleményt pl: Wass Albertről, Horthyról, és másokról.Kár
    pocskondiázni őket: minden hiába-Ők már ilyen hülyén fognak meghalni. Igazság-tények?
    Ilyet ők csak a párttitkáruktól fogadnak el.
    Mindenesetre a zsidók csak mint cselédnépről beszélnek rólunk.Nélkülük még mindig
    bő gatyában járnánk, és nyereg alatt puhítanánk a húst. Ezt a volt főrabbi mondta- igaz
    le is váltották miatta. Mivel az igazi antiszemitizmusra manapság igen csekély az igény,
    tesznek róla, hogy pár forrófejűt meggondolatlan tettekre sarkalljanak, és rögtön
    antiszemitizmust kiáltanak.Mert világszerte sokan élnek- igen jól az antiszemitizmusból.

  67. glória szerint:

    Bennem nincs semmilyen gyűlölet, de azt soha nem értem hogy nekünk, kerületi polgároknak miért nincs beleszólásunk abba, hogy kinek adunk ingyen akármit.
    És úgy általában miért nem kérik ki a véleményünket, hogy mire szeretnénk költeni a kerület pénzét.A mai napig nem tudom, hogy az észak-csepeli területek eladásából befolyt összeg mire fordítódott?

  68. Perspektíva? szerint:

    Képviseletinek nevezett demokrácia.
    A nevedben, -az általad “megszavazott képviselőid,”-
    döntenek, intézkednek kiváltságos(mentelmi) joggal felruházva.
    Marad a kötelezettség, a végrehajtás, nekünk.

  69. kőves szerint:

    A gyomrom összeszorul az elhangzottaktól,hülyeségektől.Nem lesz itt már béke,csak csupa úszittás? Én kisgyerekként még emlékszem a strandra nem mehettem be kutyáknak,cigányoknak zsidóknak tilos a bemenet.Én vádolok minden gazembert aki a másikat lenézi,éhezteti rabigába tart,gyilkolja.Az elégtelen táplálkozás miatt és a nem megfelelő életkörülmények miatt kicsin mullott ,hogy nem haltam meg.Én ott voltam és tudom mint és hogy volt Hitler a fő gonosz és sok embert mebolonditott.Megátkozom ! Az örök vadászmezön megkeresem és jaj lessz néki.!Százezerszer legyen ö és mindenki aki ott és ma is támogatta és támogatja.és jó,hogy épül zsinagóga ,legyen már béke a jó akaratú emberek között,keresztény-zsidok közöttNe csak szóban,tettekben is nyilvánuljon meg.Na csá!

Itt lehet hozzászólni !