2013. március havi archívum

Kerületi összefogással a focipalántákért

2013. március 28. csütörtök

Csepel.hu

Illusztráció

A csepeli labdarúgás már jó ideje csak árnyéka egykori önmagának, de – ellentétben néhány hasonló múltú egyesülettel – még él és létezik. A felnőtt gárda a harmadosztályban való bennmaradásért küzd tavasszal, az utánpótlás viszont új utakon kezdte meg az évet, ami akár egy új fejezet is nyithat a csepeli labdarúgás történetében.

Gabala Krisztián, a felnőtt csapat trénere, és immár az utánpótlás szakmai vezetője erről mesélt a Csepeli Hírmondónak.

(tovább…)

Hogyan mérnek a közvélemény-kutatók?

2013. március 28. csütörtök

Mandiner

Közös honlapot hoz létre öt magyar közvélemény-kutató cég, akiknek szerdai vitáján igazán kardinális kérdéseket nem érintettek, de legalább kiderült, hogy a közvélemény-kutató szakmában nincs helye az elfogultságnak. A legnagyobb eltérések pedig az adatok publikálásában jelennek meg, valamint abban, hogy az intézetek melyik adatokat hangsúlyozzák ki jobban.

Szerda délelőtt a budapesti Benczúr Házban tartotta közös kerekasztal-beszélgetését a Nézőpont Intézet, a Tárki, az Ipsos, valamint a Medián. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon ugyanazt mérik-e a közvélemény-kutató intézetek? A rendezvény első felében az egyes intézetek képviselői – Závecz Tibor (Ipsos), Hann Endre (Medián), Molnár Csaba Gábor (Nézőpont), Sik Endre (Tárki) – mutatták be saját kutatási módszertanukat néhány percben. Ebből kiderült, hogy igazán komoly módszertani különbségek nincsenek az egyes intézetek között; a későbbiekben pedig megtudtuk, hogy a telefonos illetve személyes lekérdezés, valamint a zárt (feleletválasztós), vagy nyitott kérdés használata nem eredményez drasztikusan különböző adatokat. Ezt követően Török Gábor, a BCE egyetemi docense, politológus moderálta a beszélgetést. (tovább…)

Csepeli kettős gyilkosság – K. Tamás titkos vallomása a tragédiáról

2013. március 28. csütörtök

Csepel.hu

A csepeli kettős gyilkosság egyik legtalányosabb kérdése, hogy mi volt K. Tamás indoka a brutális emberölésre. Mi késztette arra, hogy – az elsőfokú ítélet megállapítása szerint – hidegvérrel megöljön két embert, miközben sem haragban nem állt az áldozatokkal, sem anyagi haszonnal nem járt számára a bűncselekmény elkövetése? Miért válhatott „hóhérrá” fél órára, noha környezete barátságos embernek ismerte? A titok megfejtése nem könnyű, de a bírósági zárt tárgyalásokon elhangzott és eddig nem közölt vallomásai között meglepő mondatokat találtunk a jegyzőkönyvben: K. Tamás egy-egy mondat, félmondat erejéig elszólta magát…

A két emberöléséért első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt K. Tamás a bírósági tárgyalássorozaton érdemi vallomást nem tett, végig azt hangoztatta, hogy a bűncselekményt „egy csuklyás ismeretlen” követte el.

(tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó márciusi második száma

2013. március 28. csütörtök

Csepel.hu

A tartalomból:

– Szennyvízcsatornázás: már lehet pályázni az önkormányzat rákötési támogatására. A pályázat feltételeiről részletesen olvashat lapunkban.

– 24 millió forintból újul meg az Akácfa utcai kiserdő: nyár közepére várhatóan átadják a kirándulóknak.

– Milyen változások történtek a szakorvosi rendelőben? A részletekről dr. Juhász György intézményvezetővel beszélgettünk.

– Nemzetiségek és a húsvét: hogyan ünnepelnek a bolgárok, a romák, a görögök, az örmények? (tovább…)

Rezsicsökkentés: Németh Szilárd az M1 Ma reggel és az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt

2013. március 28. csütörtök

MTV.hu/ATV.hu

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője Obersovszky Péter, továbbá Kálmán Olga vendége volt március 27-én.

Az MTV felvétele megtekinthető ide kattintva.

Az ATV felvétele megtekinthető ide kattintva.

(tovább…)

Az MSZP-nek nem tetszett a nyilasok ellen fellépő csepeli jegyző

2013. március 28. csütörtök

Tarlósék meghosszabbították a türelmi időt

Csepel.info, Mno.hu

Hiába kötelezi törvény az önkormányzatokat arra, hogy a náci és kommunista önkényuralmi rendszerek kiépítésében és működtetésében részt vevő személyekről elnevezett utcák méltóbb nevet kapjanak, az MSZP-s és az LMP-ből kilépett fővárosi képviselők még azt sem támogatták, hogy Koncz Jánosról, Csepel nyilas kiürítését megakadályozó jegyzőjéről viseljen nevet egy utca – értesült a Csepel.info.

Újabb széles körű egyeztetés lesz a taxirendeletről a szakmai szervezetekkel, ezeken a hatálybalépés türelmi ideje és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) észrevétele is szóba kerülhet – mondta Tarlós István főpolgármester szerdán Budapesten, a Fővárosi Közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón. A Duna-parti CET-beruházásról kiemelte: a Kúria napokban hozott ítélete szerint a főváros joggal hívta le a bankgaranciát, a beruházó Porto Investmentnek pedig semmilyen jogosítványa nincs, amivel kétségbe vonhatná a műszaki hibákat, hiányosságokat. (tovább…)

Még két hét zimankó

2013. március 28. csütörtök

Az 1900-as évek kezdete óta nem volt hasonlóan hideg március végén

Magyar Hírlap

Miközben rekordokat dönt a hideg és az országot belepte a hó, egyre többen a globális felmelegedést okolják az Európát sújtó hóviharok és hideg miatt. Egy biztos: az 1900-as évek óta nem volt Magyarországon ilyen hideg és nem esett március végén ennyi hó. Kékestetőn közel egyméteres hó fogadja a síelés szerelmeseit.

Meglehetősen hideg volt az elmúlt napokban az országban, több hideg rekord is megdőlt.

(tovább…)

Semmilyen különadó nem hárítható át a fogyasztókra – Németh Szilárd a Magyar Fórumnak adott interjút

2013. március 27. szerda

“Teljes szemléletváltást szeretnénk véghezvinni azzal, hogy a családok oldalára állunk”

Magyar Fórum/Csepel.hu

Németh Szilárd országgyűlési képviselő: “Majd a bírósághoz fordultak mind a villamosenergia-, mind a gázszolgáltatók. A gázszolgáltatóknak a bíróság első fokon igazat adott a magyar családokkal szemben. Teljesen jogos volt a miniszterelnök és a parlament többségének felháborodása. Elhatároztuk: megvédjük a rezsicsökkentést, a családokat.

A kormány a fogyasztók, a magyar családok oldalán áll. Ezért megváltoztatjuk a teljes jogszabályi környezetet. Három törvény került a magyar parlament elé. Az egyik lényege, hogy semmilyen különadó nem hárítható át a fogyasztókra. Ez egy nagyon fontos üzenet. Ezt a bíróságnak alkalmaznia kell a legközelebbi döntéseiben. A DK nemmel szavazott és a maradék LMP is, míg az MSZP gőzfürdőzött”.

Részletek a Magyar Fórum 4. oldalán.

(tovább…)

Kép, hang, színház, film

2013. március 27. szerda

Csepel.hu

A Színházi Világnap apropóján rendezett képzőművészeti kiállítást a NEBULART Diákgaléria. A csepeli általános iskolások pályaműveiből összeállított Kép és hang című tárlatot március 27-én, 15 órakor adták át a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában található kiállítási térben.

Elsőként az iskola igazgatónője, Dr. Fazekas Lászlóné köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében ismertette az eseményen részt vevő Kerekes József színművész munkásságát. Szívélyesen üdvözölte a megjelent gyerekeket, szülőket és pedagógusokat Majorné Szekeres Edit pedagógus, aki elmondta: a Színházi Világnapot 1978 óta ünneplik azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a színészek, színházi dolgozók érdemeire. Vastapssal jutalmazták az Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos színjátékosait, akik Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából adtak elő egy jelenetet.

(tovább…)

Forgalmi változások a húsvéti ünnep környékén

2013. március 27. szerda

Budapest.hu

Illusztráció

A húsvéti ünnep, a tavaszi tanítási szünet és a nyári időszámításra való áttérés miatt számos változásra kell számítani Budapesten a tömegközlekedésben.

Tavaszi szünet

A tavaszi tanítási szünet 2013. március 28-ától, csütörtöktől április 2-áig, keddig tart. Az iskolaszünet miatt megváltozó utazási igények miatt ebben az időszakban a BKK járatai a tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekednek. Az utolsó tanítási napi menetrendi nap március 27., szerda lesz, a szünet utáni első tanítási nap pedig április 3., szerda lesz.

(tovább…)