Még két hét zimankó

Az 1900-as évek kezdete óta nem volt hasonlóan hideg március végén

Magyar Hírlap

Miközben rekordokat dönt a hideg és az országot belepte a hó, egyre többen a globális felmelegedést okolják az Európát sújtó hóviharok és hideg miatt. Egy biztos: az 1900-as évek óta nem volt Magyarországon ilyen hideg és nem esett március végén ennyi hó. Kékestetőn közel egyméteres hó fogadja a síelés szerelmeseit.

Meglehetősen hideg volt az elmúlt napokban az országban, több hideg rekord is megdőlt.

Az Oroszország nyugati területeiről, illetve a Balti-államokból érkezett hidegért az északi sarkkör körül kialakult magas nyomású anticiklonok a felelősek, amelyek nemcsak Európában, de Kanadában is kifejtik hatásukat – tájékoztatta a Magyar Hírlap Onlinet Pátrai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Mint azt Pátrai Zsolt elmondta, az anticiklonokból leáramló hideg az észak-európai országokon keresztül elárasztotta szinte az egész kontinenst. A szakember szerint a masszív anticiklonok hatására még két-három hétig fagyoskodhatunk, mivel Magyarországon és szinte egész Európában marad a szokatlanul hideg időjárás.

A meteorológus kiemelte azt is, hogy a hivatalos feljegyzések szerint – vagyis az 1900-as évek eleje óta – Magyarországon március végén még nem esett ekkora mennyiségű hó, és nem volt még ennyire hideg. Előfordulhat, hogy korábban volt erre példa, de azt már a régi írásos emlékek között kellene keresni.

Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport munkatársa ugyanakkor kiemelte, hogy az időjárásra nem a sablonos folyamatok, hanem kaotikus rendszer a jellemző. Így bármikor előfordulhat extrémitás, ezen belül az is, hogy március végén mínuszokat mérünk és havat lapátolunk. Bár közvetlen összefüggésben nincs az emberiség környezetre gyakorolt hatásával az, hogy egyre gyakrabban érezhetjük a természetben megjelenő szélsőségeket, Lenkei Péter szerint a kibocsátott metán, korom és szén-dioxid befolyásolja a föld légkörét. Mint azt a Levegő Munkacsoport munkatársa kiemelte: régen is előfordultak ilyen szélsőségek.

Ugyanakkor kutatók szerint az idén tavasszal tapasztalt extrém időjárás annak köszönhető, hogy az északi sarkkörön túli hó- és jégtakaró drámaian csökkent az elmúlt években. Az Európában és Észak-Amerikában lehullott hó és hóviharok a globális felmelegedés jelei. Tavaly ősszel az északi jég kiterjedése és térfogata soha nem látott szintre csökkent. A kutatók úgy gondolják, hogy a sarkköri olvadás hatására megváltoznak az északi féltekén uralkodó légköri áramlatok. Ennek egyik következménye, hogy a sarkkörről származó hideg levegő még délebbre tud nyomulni.

Jennifer Francis, a Rutgers Intézet kutatója tavaly szeptemberben arra figyelmeztetett, hogy a 2012-es rekord mértékű olvadás miatt Nagy-Britanniában és Észak-Európában hideg lesz a tél. Idén márciusban valóban hóesés és fagy söpört végig a kontinensen, míg egy évvel korábban kimondottan meleg, tavaszias volt az idő. Megfigyeléseit igazolta Vlagyimir Petukov, a Potsdam Institute professzora is, szerinte a jet stream, vagyis az említett futóáramlatok teljesen megváltozhatnak a jégolvadás hatására

Forrás: Magyar Hírlap

2 hozzászólás “Még két hét zimankó” bejegyzésre

  1. mind_the_gap szerint:

    Legalább telik a Balaton vízzel..
    Tavaly ősszel egyébként sokan az egyik legszárazabb évnek jósolták 2013-at… hááát, nem jött be nekik..

  2. John Doe szerint:

    Lehet rizst vetni.

Itt lehet hozzászólni !