Kép, hang, színház, film

Csepel.hu

A Színházi Világnap apropóján rendezett képzőművészeti kiállítást a NEBULART Diákgaléria. A csepeli általános iskolások pályaműveiből összeállított Kép és hang című tárlatot március 27-én, 15 órakor adták át a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában található kiállítási térben.

Elsőként az iskola igazgatónője, Dr. Fazekas Lászlóné köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében ismertette az eseményen részt vevő Kerekes József színművész munkásságát. Szívélyesen üdvözölte a megjelent gyerekeket, szülőket és pedagógusokat Majorné Szekeres Edit pedagógus, aki elmondta: a Színházi Világnapot 1978 óta ünneplik azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a színészek, színházi dolgozók érdemeire. Vastapssal jutalmazták az Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos színjátékosait, akik Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából adtak elő egy jelenetet.

Mivel a kiállítás és a műsor elsősorban a gyerekekről szólt, a március 20-i Gyermek- és ifjúsági színházi világnap üzeneteit tolmácsolta Kerekes József. A Vígszínház művésze Michael Morpurgo író és Yvette Hardie, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége elnökének bíztató sorait olvasta fel. A kiállítást Geisbühl Tünde festőművesz, művésztanár adta át a közönségnek. Elmondta: az elmúlt hetekben az alkotási folyamat során arra törekedtek, hogy a világ hangjait képi nyelvre lefordítsák. “A képzőművész-palántákkal megfejtettük azt, hogyan keletkezik hangból kép.” – mesélte, hozzátéve: a munka során fontos szerepet kapott a kísérletezés, így az olyan viszonylag hétköznapibb hangoktól mint egy sikoly, az olyan összetettebb hanghatásokig, mint a tehénbőgés zongorafutammal sokféle érzés megjelenik a kiállított munkákon. A délután folyamán minden kiállító gyereket és minden a kiállítás megrendezését segítő fiatalt emléklappal jutalmaztak.

Nagy sikert arattak az iskola 8. osztályos tanulói, akik Csepeli kalamajka című akció-vígjátékukkal nevettették meg a nézőket. A Csillagtelepen játszódó kisfilmet a Csepel 300 másodpercben című  pályázatra készítették a végzősök, akik a vetítésre személyesen invitálták Kerekes Józsefet. A vidám hangulatú moziélmény után Jim Carrey, Garfield és a Shrek-ből ismert Szamár magyarhangja a szinkronizálás kulisszatitkairól mesélt a hallgatóságnak. Nem csak a gyerekek, a pedagógusok is feltették kérdéseiket az egyik legismertebb magyar szinkronszínésznek, aki elmondta: nem könnyű feladat megfelelő színvonalon hangot kölcsönözni a filmek szereplőinek. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon izgalmas játékkal búcsúztak a gyerekek a Kölcseytől: a Shrek című animációs filmet együtt szinkronizálták tanáraikkal és Szamár magyarhangjával, Kerekes Józseffel.

A kiállítás megtekinthető a Kölcsey Ferenc Általános Iskola emeleti zsibongójában, a NEBULART Diákgalériában május 10-ig, hétköznapokon 8-18 óra között.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Kép, hang, színház, film” bejegyzésre

  1. Doki szerint:

    Azt kifelejtette a cikk írója, hogy Kerekes József a Family Guyból ismert Peter Griffin hangja is. 😀

  2. John Doe szerint:

    Mi a baj Kerekes Józseffel?

  3. Tuza Lajosné szerint:

    Gratulálok az iskola Kollektívájának , tanulóinak és nem utolsó sorban a szülőknek!
    Rendezvényeik mindig aktuálisak és igen színvonalasak,értékes színfoltok a mindennapok rohanó világában! További sikerekben gazdag iskolai életet kívánok!

Itt lehet hozzászólni !