Kerületi összefogással a focipalántákért

Csepel.hu

Illusztráció

A csepeli labdarúgás már jó ideje csak árnyéka egykori önmagának, de – ellentétben néhány hasonló múltú egyesülettel – még él és létezik. A felnőtt gárda a harmadosztályban való bennmaradásért küzd tavasszal, az utánpótlás viszont új utakon kezdte meg az évet, ami akár egy új fejezet is nyithat a csepeli labdarúgás történetében.

Gabala Krisztián, a felnőtt csapat trénere, és immár az utánpótlás szakmai vezetője erről mesélt a Csepeli Hírmondónak.

– Úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez képest a Csepel Football Club életében óriási változás történt. A tulajdonosi és a vezetői kör egyértelműen olyan gondolatokat fogalmazott meg, ami arról szól, hogy a csepeli futball utánpótlását ismét a régi időkben sikeresen teljesítő szintre kell emelni, vagy legalábbis azt ismét meg kellene közelíteni. Ehhez olyan feltételrendszert kell megteremteni – gondolok itt az infrastruktúrára, szakmai feltételekre-, ami méltó a patináns klub hírnevéhez.

2012 decemberében kértek fel arra, hogy – nem lebecsülve a klub és a klubban dolgozók eddigi munkáját – kezdjek el felépíteni egy új egyesületi stratégiát. Tavaly év végén siralmas állapotok uralkodtak az egyesületnél: az infrastruktúra és a hozzá szervesen kapcsolódó technikai feltételek hiánya következtében sok gyerek távozott, s ezzel veszélybe került az utánpótlás. A vezetők az azonnali változás mellett voksoltak, és ennek a kivitelezésére a személyemet találták a legmegfelelőbbnek, ami nagyon megtisztelő volt. Egy hónap gondolkodási idő, és többszöri tárgyalássorozat után elfogadtam a felkérést.

Egy másik klubnál már sikerült felépíteni hasonlót, de itt egy kicsit összetettebb a dolgom. Úgy vállaltam el a pozíciót, hogy teljesen szabad kezet kapok, felvállalva az ezzel járó konfliktusokat is, de mindent egy lapra feltéve a csepeli labdarúgás érdekében.

– Hol tart most az átalakulási folyamat?

– Sikerült pár dolgot rendezni a téli időszakban, a műfüves edzőpálya világítását megoldottuk, és a stadion főépületét is komfortosabbá tettük, hogy utánpótlás és felnőtt sportolóink is megfelelő körülmények között készülhessenek a jövőben. Azon dolgozunk, hogy mindenkinek öröm legyen kijönni akár egy utánpótlás, akár egy felnőtt bajnoki mérkőzésre, hogy ismét családi program legyen Csepelen a futballmeccsre járás.

– Szakmailag milyen változás várható?

– Hetente tartunk edzői értekezletet, ahol elemezzük az eltelt időszakban történteket, és alakul egy komoly szakmai stáb is. Nem titok, hogy váltunk már meg edzőktől, és lesznek még egyéb változások, nem emberi, hanem kizárólag szakmai megfontolásból. A szakmai program felépítése elkezdődött, amit 5 évre tervezünk előre. Úgy gondolom, hogy ennek a hosszú távú folyamatnak az lesz az eredménye, hogy a régi időkhöz hasonlóan ismét komoly tömegbázisa lesz itt a futballnak, s így igazi tehetségek is megmutatják majd magukat.

– Szülői értekezletek során vagytok túl. Mik a tapasztalatok?

– Megpróbálunk egy, a korábbiaktól eltérő szellemiséget megvalósítani az utánpótlásban, amivel biztosan nem mindenki ért majd egyet, de az ezzel járó konfliktusokat nekem és az edzőknek is fel kell vállalni a többség érdekében. Szerencsére a szülők javarészt értik, és érzik, hogy a gyerekek és a csepeli labdarúgás érdekében történik minden.

Egy úgynevezett piramis rendszer felépítésén dolgozunk, amihez nélkülözhetetlen segítség a Csep-Gól FC-vel és a Halászi Focisulival való együttműködés. Megismerték az elképzeléseinket, úgy néz ki, hogy ők is partnerek lesznek. Dolgozunk a Gróf Széchenyi István Általános Iskolával kötendő partnerségen, ahol a már működő sportosztályba futballistákat delegálnánk, illetve akár egy önálló labdarúgó osztály elindítását is terveznék. Ez jó a gyereknek, aki szakmai felügyelet alatt tudja le a tanulást és az edzéseket, illetve jó a szülőknek, mert nem kell azon aggódniuk, hogy a csemete éppen hol kószál, hiszen gyakorlatilag reggeltől estig az intézményben van. Ez korábban már jól működő modell volt Csepelen, vissza szeretnénk térni hozzá.

Nehéz helyzetben a felnőttek

Az NB III Duna csoportjában szereplő felnőtt labdarúgóktól a téli felkészülés után, sokan várták a jó bajnoki szereplést, de ez az első fordulóban a Budafok elleni (1-2) vereséggel gyászosan kezdődött.

„Sajnos éltem már át hasonló meccset a Csepel kispadján, amikor végigtámadtuk a mérkőzést, és az ellenfél két, vagy három kapura rúgásból megnyerte az összecsapást. Ez a meccs hatalmas pofon volt. Úgy éreztem, hogy minden rendben van a csapat körül, jól sikerült a felkészülés, talán még erősödtünk is a téli szünetben, de ezzel a fajta dekoncentráltsággal nem számoltam. A döntetlennek sem örültem volna, de nem haragszom a játékosokra, hiszen voltak lehetőségeink, ám ezúttal azokat elhibáztuk, és a védőink sem álltak a helyzet magaslatán. Nem fogjuk feladni, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a hátralévő meccseinket megnyerjük, és kiharcoljuk az igen nehezen elérhető bennmaradást, és a Csepel FC jövőre is az NB III-ban szerepeljen!” – mondta el Gabala Krisztián.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !