2013. február havi archívum

Megalakult az idősügyi tanács

2013. február 17. vasárnap

Csepel.hu

Illusztráció

Csepelen megalakult az idősügyi tanács. A tagok elfogadták azt a dokumentumot, aminek lényegéről, céljairól Noé László idősügyi tanácsnok, a tanács elnöke tájékoztatta a Csepeli Hírmondót.

„A kerületben élő nyugdíjasok és az önkormányzat közötti folyamatos együttműködés megvalósítása fontos cél, ahogyan az is, hogy biztosítsuk az időseknek az életkörülményeiket közvetlenül érintő intézkedésekkel összefüggő konzultációs, valamint javaslattételi lehetőséget. A rendeletek végrehajtást is figyelemmel szeretnénk kísérni.  A tanácsnak az is feladata, hogy közvetítsen az idősödő emberek, valamint az egyházak, társadalmi szervezetek és alapítványok között” – emelte ki Noé László, aki azt is hozzátette, konferenciákat és más programokat szerveznek majd.

(tovább…)

Tormay Cécile irodalmi est Csepelen

2013. február 17. vasárnap

Csepel.hu

Február 16-án, szombaton került sor az Erdei Éva Galéria Kvasznay Péter termében a Tormay Cécile Kör prózás, zenés előadására. Rövid megnyitójában Erdei Éva elmondta, a Bujdosó könyv elolvasása után, annak hatásaként került Mátraházára, ahol a Magyar Örökség Díjas írónő tiszteletére emlékülést tartottak és felavattak egy adományokból felállított emlékoszlopot. Ott ismerte meg Jobbágy Évát, a Tormay Cécile Kör alapító vezetőjét.

Az írónő által szerkesztett Napkelet című irodalmi és kritikai folyóirat megalapításának idén van a 90. évfordulója, ezért úgy gondolta, színvonalas előadással lepi meg csepeli rajongóit. (tovább…)

Egymásra hangolva: A Házasság hete Csepelen

2013. február 16. szombat

Csepel.hu

Magyarországon február 10-17. között a Házasság hete rendezvénysorozatot immár hatodik alkalommal rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A Bálint nap köré szerveződő nemzetközi mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét és segítséget nyújtson párkapcsolati vagy gyermeknevelési problémákban.

Csepelen a Béke téri Jézus Szíve Templom hittanterme adott otthont február 15-én a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Csepeli Csoportja Házasság hetéhez kapcsolódó rendezvényének.

(tovább…)

Leesett rendszámtábla keresi gazdáját

2013. február 16. szombat

Mr. Gabee, Csepel.info

2013 február 13-án szerdán reggel találták a képen látható rendszámtáblát a Csepeli átjáróban. Akinek ismerős a rendszám, vagy tudja, hogy kinek az autójáról eshetett le, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a csepel.info@gmail.com e-mail postafiókon keresztül.

A képet a Facebook oldalunkon osztották meg.

csepel.info

Játékosan, 80-on túl

2013. február 15. péntek

Csepel.hu

“Amikor rendeztem a kiállítást, megkérdezték a gyerekek: hány éves az alkotó? Hitetlenkedve néztek, amikor elárultam, hogy már 80 éves is elmúlt.” – mesélte megnyitó beszédében Illyés Gábor, a Kék Iskola Galéria vezetője, aki hozzátette: A jellemzés Varga László grafikusművészről mesél, akinek Játékosan című kiállítását február 15-én adták át a nagyközönségnek.

A galéria vezetője beszédében kiemelte: a mások számára már nem használható anyagok felhasználása az intézmény szívügye, hiszen a Kék Általános Iskola úgynevezett Ökoiskola, így a grafikusművész PET-palackokból, hungarocellből és hullámpapírokból készített alkotásai a galéria falai közé kívánkoztak.

(tovább…)

Szép kort élnek meg a csepeli idősek

2013. február 15. péntek

Csepel.hu

Ilona néni, Irénke néni, Julianna néni, Kati néni és Józsi bácsi: hogy mi a közös bennük? 2013. február 15-én 90. és 100. születésnapjuk alkalmából köszöntötte őket a csepeli önkormányzat: Németh Szilárd polgármester, Ábel Attila és Borbély Lénárd alpolgármesterek, valamint Palcsó Tamás énekes, A Dal című műsor csepeli versenyzője látogatott el hozzájuk. Nem érkeztek üres kézzel: személyre szabott ajándékcsomagot, virágot és tortát vittek meglepetésként mindenkinek.

Egy néni kivételével – akit rokonai egy 20. kerületi idősek otthonában helyeztek el – mindannyian családjaikkal élnek. Elmondásuk szerint hogy ilyen magas kort éltek meg, abban a rokonoknak van a legnagyobb szerepe: fiatalon tartja őket a szeretet, a gondoskodás, a figyelem, amit kapnak tőlük.

(tovább…)

Kitűzték a székely zászlót a Parlamentre

2013. február 15. péntek

Origo

A nemzeti szolidaritás jeleként elrendelte a székely zászló kitűzését az Országgyűlés épületére Kövér László házelnök, mivel pénteken tartják a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. Az utóbbi hetekben feszültté vált a viszony Magyarország és Románia között a székely zászló miatt, amelyet több település önkormányzat is kitűzött. A székely zászlót pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjére is kitűzték.

Péntek délelőtt kezdődött az Országházban a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése, amelyet Kövér László házelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitott meg. “A nemzeti szolidaritás jeleként a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére az Országgyűlés Hivatala  kitűzte a székely zászlót az Országház Kossuth téri homlokzatára” – írta az  Országgyűlés sajótirodája.

(tovább…)

Meteorbecsapódás: maximum 10 méteres a pusztító kődarab

2013. február 15. péntek

MNO

Évente egy ilyen meteorbecsapódás van a Földön, és egy legfeljebb 10 méteres darabról van szó – mondta Kiss László csillagász. Oroszországban, Cseljabinszkban péntek hajnalban érte el a Földet egy meteor, 500 ember megsérült, az anyagi kár jelentős.

Ha lehetne tudni az anyagát, lehetne pontosan tudni a méretét is annak a meteornak, amely Cseljabinszkban csapódott a Földbe péntek hajnalban, a mérete azonban így sem lehet nagyobb 10 méternél – fogalmazott Kiss László csillagász, aki felhívta a figyelmet, hogy az anyagi károkat nem a meteor okozza ilyenkor, hanem az általa keltett hanghullámok, voltaképpen egy hangrobbanás játszódik le. Lehet egyébként, hogy a becsapódott darab igen kicsi méretű, ez esetben vas–nikkel lehet az anyaga.

(tovább…)

Rákosi vonyított 1962-es kihallgatásán

2013. február 15. péntek

Múlt-kor.hu

Rákosi Mátyás, a korábbi Magyar Dolgozók Pártja (MDP) bukott főtitkára 1962-es szovjetunióbeli kihallgatásakor Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) akkori első titkárának felelősségét is emlegette a Rákosi-korszak törvénysértéseivel kapcsolatban – mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója egy csütörtöki budapesti könyvbemutatón.

Amikor 1962-ben Rákosit Kádár megbízásából Aczél György és Nógrádi Sándor kihallgatta, “követhetetlenül csapongó beszédében felelősségmegosztással operált, (…) menetrendszerűen vetette be”, hogy a koncepciós pereket Sztálin elvárásainak megfelelően és a szovjet tanácsadók erőszakosságának következtében kellett lefolytatni – mondta Gyarmati György A lehallgatott kihallgatások – Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962 című, az ÁBTL és a Napvilág Kiadó közös, DVD-melléklettel ellátott kötetének bemutatóján. (tovább…)

A házasság világnapja Csepelen

2013. február 15. péntek

Csepel.info

csepel.info