Kitűzték a székely zászlót a Parlamentre

Origo

A nemzeti szolidaritás jeleként elrendelte a székely zászló kitűzését az Országgyűlés épületére Kövér László házelnök, mivel pénteken tartják a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. Az utóbbi hetekben feszültté vált a viszony Magyarország és Románia között a székely zászló miatt, amelyet több település önkormányzat is kitűzött. A székely zászlót pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjére is kitűzték.

Péntek délelőtt kezdődött az Országházban a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése, amelyet Kövér László házelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitott meg. “A nemzeti szolidaritás jeleként a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére az Országgyűlés Hivatala  kitűzte a székely zászlót az Országház Kossuth téri homlokzatára” – írta az  Országgyűlés sajótirodája.

Nem ez az első alkalom, hogy kitűzték a székely zászlót a Parlament épületére. 2010 novemberben például a Székely Nemzeti Tanács ülésének ideje alatt volt kint a  zászló, 2011-ben pedig akkor tették ki, amikor Székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott hangversenyt az Országgyűlés lépcsőjén. A mostani zászlókitűzésnek azért lehet nagyobb jelentősége, mert hetek óta tart a vita a székely zászló Magyarország és Románia között.

Február elején diplomáciai feszültségeket keltett Magyarország és Románia között, hogy a magyar nagykövet egy hírtelevízióban Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket, később pedig Németh Zsolt külügyi államtitkár a romániai kisebbségi jogok megsértését sérelmezte, amiért Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. Az államtitkár nyilatkozatát a román miniszterelnök kikérte magának, és Románia belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A nyilatkozatok miatt néhány román tüntető demonstrált is a bukaresti magyar nagykövetségnél.

Több település fideszes önkormányzat is úgy döntött az elmúlt napokban, hogy kitűzi a székely zászlót, így a zászló ott lobog például Budafok-Nagytétény, illetve Erzsébetváros önkormányzatának épületén is. Pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél mintegy 150 érdeklődő jelenlétében Völner Pál államtitkár, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke tűzte ki a székely zászlót.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén Kövér László arról beszélt, hogy “nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk”. Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes pedig a székely zászlók nyilvános használatáról beszélt, és azt mondta: nem szándékunk “bármiféle feszültség erősítése Romániával”. Ugyanakkor Semjén köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek “erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként” kiteszik a székely zászlót.

Forrás: Origo

35 hozzászólás “Kitűzték a székely zászlót a Parlamentre” bejegyzésre

  1. Csak költségtakarékosságból a kurdok zászlaját is kitűzhetnék!
    Elég egy Napocskás foltot rátenni a lyukas magyar zászlóra és máris megvan! 😛
    http://files.mommo.hu/pictures/000/328/328087_90e32e66d2_s.jpg

  2. Újraírja alaptörvényét a Fidesz
    “Csaknem százötven ponton változtatná meg – a gránitszilárdságú – új alaptörvény szövegét a kormányoldal. Noha a módosítás nyílt hadüzenet az Alkotmánybíróságnak, a Ház előtt lévő javaslat a testület lehetőségeinek szűkítésén, s döntéseinek totális figyelmen kívül hagyásán jóval túlmutat.”
    Tákolgatunk?! Tákolgatunk?!
    Remélem ingyenesen becserélik a javított kiadást a régire?! ))) 😛 (((
    .
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=622780#null

  3. ugró mókus szerint:

    Ha már székely zászló,miért nem az eredeti XVI.században elfogadott fecske farkas vérvörös(tűzpiros)-kinek mi tetszik-zászlót használják?Ebben benne van a székely címer páncélozott kar,mely kardot tart a kardon korona azon szív és medve fej.A medve fej két oldalán növekvő ezüst holdsarló illetve egy hatágú aranycsillag található. Az eredeti megtalálható a kolozsvári Szépművészeti múzeumban.A jelenlegi székely zászlót 2004 január elején Kónya Ádám tervezte és a sepsiszentgyörgyi tanács saját jelképének szavazta meg 2004.január.17.-én.Tehát miért is nem az eredeti?

  4. "?!" szerint:

    Még alig vagyunk túl február közepén, de a Fidesznek máris sikerült növekvő pályára állítani a gazdaságot!

    Az MTI jelentette 2013. február 15., péntek 10:40-kor:

    Jó üzlet lett a székely zászló

    A Krónika erdélyi magyar napilap szerint az elmúlt hetek eseményei következtében rendkívüli módon megnőtt a székely zászló iránti kereslet a Székelyföldön.

    A lap pénteki összeállításából kiderült, hogy a zászlót általában az erdélyi magyar politikai szervezetek székházában lehet megvásárolni, de a legtöbb helyről a megnövekedett kereslet következtében kifogyott.
    A székely zászlókat a szervezetek egy gyergyócsomafalvi kézműves műhelytől és a csíkszeredai Csibész Alapítványtól rendelik meg, de az utóbbi időszakban egyre többen láttak neki a zászlókészítésnek, és nem megfelelő minőségű vagy színű zászlók is megjelentek. (De nyilván a Csibészek zászlója a legkelendőbb!)

    Kolumbán Imre, a Csibész Alapítvány igazgatója a Krónikának elmondta, hogy naponta 60-70 zászlót tudnak elkészíteni. A hozzájuk forduló személyeket azonnal kiszolgálják, a pártoknak, szervezeteknek azonban gyakorta várniuk kell, míg egy-egy nagyobb tétel elkészül.

    Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki elnöke szerint az SZNT irodáiban nemcsak a zászlót, hanem a gépkocsikra ragasztható, Székelyföld térképét ábrázoló Sic feliratú matricát, és az SZNT autonómiastatútum-tervezetét is meg lehet vásárolni.

    Az SZNT helyi vezetője szerint egyre gyakrabban kérik tőlük magyarországi gyártók is a zászló pontos méreteit, színeinek kódszámát.
    (Ezek átadásának az eredményeként fog növekvő pályára állni a magyar gazdaság, mert így már a belföldi székelyzászló szükségletet is magunk fogjuk előállítani, és ezzel megakadályozzuk, hogy Románia kormánya akadályozni tudja a székelyzászló iránti létfontosságú hazai igények kielégítését!)

    Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke arról számolt be, hogy nemcsak a székely, hanem a magyar nemzeti jelképek iránt is megugrott a kereslet. „A román média ingyen népszerűsíti történelmi szimbólumainkat.
    Jót tett az ügynek a szópárbaj, mert a székely zászló kérdése akarva-akaratlanul elválaszthatatlan a nemzeti törekvésektől” – vélte az anyanyelvápoló, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai szervezeténél forgalmazza a szimbólumokat.
    (És remekül megél a néhány éve kitalált székely szimbólumok forgalmazásából!)

  5. nagyapó szerint:

    „”Aki nem gondol tisztelettel a zászlóra, az gyökértelen, annak semmi sem szent” – hangzott el a zászlófelvonást megelőző percekben Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke szájából.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  6. hajós szerint:

    Noé úr, maga is már rendelt magának?

  7. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, kit érdekel az, hogy kit nevez gyökértelennek a gyökér Borboly Csaba, vagy a magát legszékelyebbnek hirdető, de már a neve szerint sem székely (hanem “szász”) Szász Jenő, valamint kit érdekel az, hogy a nép hülyítése céljából milyen zászlót-, térképet és autonómiastatútum-tervezetet talált ki és terjeszt a saját dicsőségük hirdetése céljából néhány Fidesz által támogatott hataloméhségtől szenvedő személy?!

    Ceterum censeo… A volt kommunista nagyapó, ha kinyitja a száját, vagy veri a billentyűzetet, akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  8. ugró mókus szerint:

    Nekem semmi bajom a székely zászlóval,de tisztelettel ismét megkérdezem miért nem a XVI.századól jegyzett zászlót használják,használjuk.

  9. ugró mókus szerint:

    Helyesen:századtól.

  10. abcd szerint:

    “Nekem semmi bajom a székely zászlóval,de tisztelettel ismét megkérdezem miért nem a XVI.századól jegyzett zászlót használják,használjuk”

    Csak, mert hamarossan bekerül a “tákolmány”-ba !

  11. ugró mókus szerint:

    Az eredeti?

  12. John Doe szerint:

    “?!” szerint:
    2013. február 16., szombat – 13:57
    Nálunk is kapni, bolhapiacon láttam. Made in China. Ez a nagy dolog, ott legyártatni.

  13. "?!" szerint:

    Normális körülmények között egyetlen szót sem volna érdemes vesztegetni erre a székelyzászlóval kapcsolatos ügyre, mert mint azt dr. Martonyi János külügyminiszter ma (2013. 02. 16-án, 16:55-kor) az infó rádióban kijelentette, „ez a romániai zászlóvita erősen kapcsolódik bizonyos romániai belpolitikai vetélkedésekbe”, ezért ebbe nem érdemes beleszólni.

    De ha már ilyen nagy vircsaft zajlik ebben az ügyben, akkor tisztázzuk már azt, hogy kik is azok a székelyek akiket egyesek itt magyar testvéreinknek neveznek!

    Először is kimondhatjuk, hogy a „székelyek” gyűjtőfogalom alatt egy olyan népcsoport (nemzet) értendő, amelynek az ősei „valamikor”(???!!!) csatlakoztak a magyarokhoz, de a közös történelmünk során soha nem akartak beolvadni a magyar nemzetbe!

    Soha nem tartották magukat magyarnak, hanem székelynek, és ha az érdekük úgy kívánta, akkor fegyveresen is sokszor ellene fordultak a magyaroknak!

    Erdélynek a török hódoltsággal egybeeső önállósága idején az erdélyi diétában (országgyűlésben) három erdélyi nemzet, a magyar, a székely és a szász nemzet képviselői a súlyuknak megfelelően vettek részt.

    A székelyek azonban, már 1562-ben is felkeltek és háborút kezdtek az első erdélyi fejedelem ellen.

    1599-ben Báthory András erdélyi fejedelemmel szemben, a székelyek az Erdélybe betörő Vitéz Mihály moldvai és havasalföldi vajdát támogatták.
    A Szeben melletti csata után székelyek elfogták és megölték Báthory Andrást, Erdély magyar fejedelmét, majd Mihály vajda és Basta császári generális oldalán legyőzték Báthory Zsigmond új erdélyi fejedelem magyar seregeit és elősegítették Basta generális rémuralmának a bevezetését Erdélyben!

    1603-ban az előzőleg havasalföldi vajdát szolgáló Székely Mózes – török támogatással – a Basta rémuralma ellen fellázadt erdélyiek (nem a székelyek, hanem az erdélyiek) élére állt, és török támogatást reprezentáló (a most kitűzögetett zászló elődjének tekintett) zászló alatt vezette csatába az erdélyieket, de Brassó mellett csatát vesztett volt hűbérurával, a havasalföldi vajdával szemben és hűbéreseit is váltogató Székely Mózes maga is elesett a csatában!

    1683-ban a székelyek és a szászok Thökölyvel szemben a császáriakat támogatták, de Zernyestnél Thököly seregei legyőzték őket.

    Az erdélyi székelyek és szászok, II. Rákóczi Ferenccel és magyarjaival szemben is a császáriak mellé álltak, és 1707. őszétől, a zsibói csata után Rákóczi kurucai kiszorultak Erdélyből!

    Mint a fenti példákból látható, az erdélyi magyar fejedelmeknek (akiket a török hódoltság időszakában az én felmenőim is szolgáltak) sokszor meggyűlt a bajuk a székelyekkel és a szászokkal (például a magát legnagyobb székelynek tartó Szász Jenő szász felmenőivel), például akkor amikor a Radu havasalföldi vajda elleni harcokban a brassói szászok Radut támogatták!

    Az csak hab a tortán, hogy két évvel az Erdély elcsatolásáról rendelkező Trianonban 1920 június 4-én létrejött szerződés aláírása előtt a székelyek létrehozták a Székelyföld magyar királyságból való kiválását előkészítő Székely Nemzeti Tanácsot, amely 1918. november 17.-én határozott az önálló Székely Köztársaság megalakításáról Székelyföldön, az akkor kb. 500.000 fős székelység részvételével!

    A Magyarországtól elvált Székely Köztársaság kikiáltására csak azért nem került sor, mert (több mint másfél évvel a trianoni döntés előtt) 1918. december 1.-én a Gyulafehérváron tartott népgyűlésen megjelent székelyek és szászok döntő többsége Erdély Romániával való egyesülését támogatta és szavazta meg!

    A fentiek miatt, végig magyar felmenőkkel rendelkező magyarként, én nem tekintem magyar testvéreimnek a magukat soha nem magyarnak, hanem székelynek való székelyeket csak azért, mert magyarul beszélnek, valamint azért, mert a Fidesz szavazatszerzési céllal támogatja őket!

    Engem sokkal jobban érdekel az Erdélyben élő nem székely, nem szász, hanem „magyar” nemzetiségű „magyar testvéreim” sorsa, mint a székelyeké, és különösen jobban érdekel mint a belpolitikai vetélkedések miatt nálunk támogatást kereső székelyek (pl. ál-székely Szász Jenő) sorsa!

  14. Vazul néni szerint:

    Ez a magyarkodás bennem félelmet kelt ,a legsötétebb idők jutnak róla eszembe de végül is ez természetes azorbándiktaturában .És a történelmi valóságnak is teljesen megfelel ,itt például elmagyarosított románok ünneplik 1918 december 1-ét http://noiigolanisibiu.wordpress.com/2010/12/12/sibienii-au-sarbatorit-marea-unire-la-alba-iulia/ és most már értem Medgyessy Péter-ert is mert magyar találkozott a magyarral tulajdonképpen http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=52858&n=cobraboy&blog_cim=Kinek%20%FCnnep%20december%20elseje?,és a Székely Hadosztály is magyarellenes volt ,teljesen nyilvánvaló tulajdonképpen .http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_Hadoszt%C3%A1ly
    Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,

    füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,

    csönd van. Senki se pisszen. Alantról

    kevéske hűlt költő csontujja int.

    Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

    csámcsogva, hersegve szívnák a vért –

    miért is? ki tudja. Trianonért? –

    mered pár utcanév pici csontujja.

    Ez olyan klima: itt folyton beborul,

    ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

    hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

    és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

    hogy bebizonyitsuk:

    nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
    Elhatárolódok ettől a sötét nacionalizmustól,magyarkodástól, és történelemhamisítástól mely “?!” hozzászólásából árad ,szóval ideje lenne tisztázni kik is azok a magyarok akiket egyes székelyek magyar testvéreknek neveznek ,de ál-magyarok.Itt például egy igazi magyar ápolja a hagyományokat követendő példaként:) http://www.youtube.com/watch?v=aVgCE_Nhzqw

  15. "?!" szerint:

    Kedves “Vazul néni”!

    Az elég zavarosra sikeredett 11:16-kor elküldött förmedvényed utolsó bekezdésében azt írtad, hogy: “Elhatárolódok ettől a sötét nacionalizmustól, magyarkodástól, és történelemhamisítástól mely “?!” hozzászólásából árad.”

    Ha kitisztult a fejed és képes leszel értelmes szöveg leírására is, akkor írd le tételesen, hogy a tegnap 20:11-kor elküldött írásomnak melyik adata vagy melyik mondata nem felel meg a valóságnak és ezért történelemhamisítás, továbbá azt is, hogy az általam leírt szöveg melyik mondata sötét nacionalizmus, és melyik mondata magyarkodás!

    Nyomd a sódert “Vazul néni”, de sokkal értelmesebben, mint 11:06-kor!

  16. szigeti szerint:

    Jól látta a román külügyminiszter a kilógó lólábat amikor azt nyilatkozta:ezek csak a néhány százezer honosított szavazatára gyúrnak.
    Ha az bejön-el lesznek felejtve.

  17. vitéz bihari Grün szerint:

    “Álvaro García Linera alelnök egy pénteken tartott sajtótájékoztatón kijelentette: egyetértenek azzal, hogy a pereket gyorsan le kell folytatni. Hozzátette, hogy a külföldi vádlottak, akik azért utaztak Bolíviába, hogy „bolíviaiakat öljenek meg” és megosszák az országot, „az ilyen típusú cselekedetekért járó legsúlyosabb büntetést érdemlik”.”
    .
    Az lesz a legsúlyosabb büntetés, ha haza engedik! 😛
    http://mno.hu/kulfold/kemeny-buntetest-kert-toasora-a-boliviai-alelnok-1139429

  18. kukacka szerint:

    Mekkora parasztok vagytok!

    Olyan emberekről beszéltek, akik sokkal magyarabbak nálatok, idióta bihari vagy okostojás “?!”.

    Szégyelljétek magatokat.

  19. dulszínea szerint:

    Ne sértegesd a parasztokat! Azok tisztességes, kétkezi munkát végző emberek. Nem úgy, mint ezek. De a jóképességű hajóst, vagy a csepelino1-est se hagyd ki.

  20. dulszinea!
    Aki a magyarnál magyarabb az még magyar?! ))) 😛 (((

  21. dulszínea!
    bocs. Eggyel feljebb szól! 😛

  22. "?!" szerint:

    Kedves “kukacka”!

    Te tényleg annyira hülye vagy, vagy csak játszod a hülyét, hogy a magukat a magyar történelem során mindig magyarnak való vér szerinti magyaroknál magyarabbak azok, akik soha nem akartak a magyarságba beolvadni, soha nem nevezték magukat magyarnak (hanem székelynek), akik számtalanszor fegyveresen is a magyarok ellen harcoltak a magyarok ellenségeihez csatlakozva, majd a Trianoni döntés előtt már másfél évvel úgy döntöttek, hogy kiválnak az I. világháborúban meggyengült Magyar Királyságból és Székelyföldön önálló Székely Köztársaságot hoznak létre?

    A fenti kérdésre próbálj megindokolt értelmes választ adni, de ha ez nem megy, akkor a szar turkálásával foglalkozz, ahogy az egy szartúró kukachoz illik?

  23. "?!" szerint:

    Kedves kis szellemi fogyatékos “dulszínea”!

    Te is megpróbálhatsz válaszolni a szartúró kukackának 19:59-kor feltett kérdésemre!

    A válaszadáshoz igénybe veheted a kóbor lovagodnak és fegyverhordozójának a segítségét is!

  24. Vazul néni szerint:

    “Kedves ” ?! Ez például a történelemhamisítás:
    A Magyarországtól elvált Székely Köztársaság kikiáltására csak azért nem került sor, mert (több mint másfél évvel a trianoni döntés előtt) 1918. december 1.-én a Gyulafehérváron tartott népgyűlésen megjelent székelyek és szászok döntő többsége Erdély Romániával való egyesülését támogatta és szavazta meg!
    Például december 1 valamiért Románia nemzeti ünnepe járj utána vajon miért, nekem nincs türelmem egy ilyen rozsindulatú a “magyarokért ” aggódó , csak az orráig látó szavazatszámláló”történésznek” megmagyarázni http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2000_02/cikk.php?id=246 ,a többiről nem is beszélve. Különben ismerek MSZPés erdélyieket is, nem olyan egyszerű és kerek a világ ahogy azt te elképzeled. EZ meg az álmagyarkodás:Engem sokkal jobban érdekel az Erdélyben élő nem székely, nem szász, hanem „magyar” nemzetiségű „magyar testvéreim” sorsa, mint a székelyeké, és különösen jobban érdekel mint a belpolitikai vetélkedések miatt nálunk támogatást kereső székelyek (pl. ál-székely Az igaz hogy vannak ál-székelyek de ál-magyarok is sajnos:(Hogy a magyarnál ki a magyarabb arról nem nyitok vitát mert az már Fekete Pákó szintje, inkább elhatárolódok Arra Kovács Attila vagy Tamás Gáspár Miklós “magyar” nemzetiségű „magyar testvéreim-től”akik románok nem-de??Nem toom ha ércc.:)

  25. Vazul néni szerint:

    “?!” a hozzászólásod önjellemzésnek kitűnő “szellemi fogyatékos”,”hülye”..stb a stilus maga az ember.

  26. Vazul néni!
    “A Magyarországtól elvált Székely Köztársaság kikiáltására csak azért nem került sor, mert (több mint másfél évvel a trianoni döntés előtt) 1918. december 1.-én a Gyulafehérváron tartott népgyűlésen megjelent székelyek és szászok döntő többsége Erdély Romániával való egyesülését támogatta és szavazta meg!”
    Ha nem szavazzák meg akkor?!
    Ha Vazul néninek kereke lenne akkor Zsiguli lenne?! ))) 😛 (((

  27. "?!" szerint:

    Kedves szerencsétlen “Vazul néni”!

    Ismét nagyon zavarosra sikeredett 20:56-kor elküldött írásod, ezért javaslom, hogy ha kijózanodtál, akkor próbálj meg egy értelmesebb választ összehozni és elküldeni!

    A 21:03-as szánalma szövegedhez pedig annyi a megjegyzésem, hogy légy szíves ellenőrizni, hogy az általad kifogásolt szavaim milyen nekem címzett szavakra adott válaszként lettek leírva!
    Ha a nekem címzett szavak ellen nincs kifogásod, akkor ne finnyáskodj az azokra adott válaszaimmal kapcsoltban sem!

  28. Vazul néni szerint:

    Még egy botcsinálta történész , kinek csak egy kerekével van baj amelyik hajtja a többit 🙂

  29. "?!" szerint:

    Ne erőlködj Kedves “Vazul néni”!

    Már előzőleg is írtam, hogy várd meg amíg kijózanodsz, és csak utána röfögj!

  30. Vazul néni szerint:

    “?! ” úgy látom nem értesz ,pedig szó szerint idéztelek 🙁

  31. Vazul néni szerint:

    mintha ezekkel beszélgetnék http://www.liveleak.com/view?i=78d_1360710988 semmi értelme:(

  32. szigetország szerint:

    Vazul néni elég rendesen kiosztotta a vele vitatkozókat:

    “…jönnek a szarból,

    csönd van. És újra jönnek a szarból…”

  33. Gordon szerint:

    “Persze az is egy államot minősít, ahogy a területén élő őshonos nemzeti kisebbségekkel (melyek regionálisan akár többséget is alkothatnak, így helyi szinten a szerepük jóval nagyobb – ahogy azt a székely példa mutatja) bánik.

    Ezért talán jobb megoldás lett volna anno egy független Erdély (történelmi Erdély vagy kiterjesztett Erdély), egy svájci mintájú politikai berendezkedéssel.

    De ez a hajó már elment.”

    Gordon, 2011.12.30.
    A “Nem fogjuk a román himnuszt énekelni” – Magyar színekeben folytatja az erdélyi biatlonos c. bejegyzés kommentjei között

  34. Gordon szerint:

    “Egyébként nyugodtan lehetne egész Románia területén (de legalább a kiterjesztett Erdélyben) hivatalos nyelv a magyar is.

    Magyarázat: Finnországban a svéd is hivatalos nyelv.
    2007 végén Finnország lakosságából 289 596 fő, 5,46% a svéd kisebbséghez tartozott, míg Románia lakosságának 6,7%-a magyar, a kiterjesztett Erdély lakosságának 19,6%-a magyar, a tágabb értelemben vett Székelyföld lakosságának meg 59,2% magyar, a szűkebb értelemben vett Székelyföldé pedig 80%-a magyar.

    Persze tudjuk, hogy a román politikai elit (+ holdudvar) nem egyenlő a finn politikai elittel. Erről azonban megint nem a romániai magyarok (vagy akár a magyarországi nemzeti erők) tehetnek.”

    Gordon, 2011.12.30.
    A “Nem fogjuk a román himnuszt énekelni” – Magyar színekeben folytatja az erdélyi biatlonos c. bejegyzés kommentjei között

Itt lehet hozzászólni !