2009. augusztus havi archívum

Mosolyellenőrök: ügyészséghez fordul a Fidesz

2009. augusztus 27. csütörtök

Veszélyben a BKV legújabb hitelfelvétele

Hír TV, Kossuth Rádió, TV2

Mosolyellenőrzés Csepelen csütörtök délután: épp működik a HÉV, de az életveszélyessé szétrohadt elektromos dobozon már csak egy zacskóra futotta a BKV-nek

Ügyészséghez fordul a fővárosi Fidesz-frakció a BKV 2006 után kötött botrányos szerződései ügyében. Öt tanácsadói szerződés miatt kérnek vizsgálatot, köztük van az úgynevezett mosolyellenőrökről szóló pályázat is. A bruttó 11 millió forintos kampányra a közpénzből működő tömegközlekedési vállalat 2007-ben adott megbízást Mátay László – a stop.hu internetes hírportál főszerkesztője – cégének.

Mátay élettársa egyébként Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, Horváth Éva, akit nemrég menesztettek a BKV-tól. A normális közlekedésért indított kampányért 16 és fél millió forintot fizettek Mátay cégének. Az ellenzéki politikusok szerint a közlekedési vállalat körül kirobbant botrányoknál a személyi felelősséget, így Hagyó Miklós szerepét is vizsgálni kell, a BKV-t ugyanis közvetlenül Hagyó felügyeli. (tovább…)

Pofon a 4-es metrónak – 56 milliárddal kevesebbet ad az EU

2009. augusztus 27. csütörtök

Tarlós: a város ellehetetlenült költségvetése időzített bomba

Index, FigyelőNet, Csepel.info

Nem látjuk az alagút végét

A várt 237 milliárd forint helyett 181 milliárd forint európai uniós támogatást kap a 4-es metró első szakaszának építése, az erről szóló hivatalos brüsszeli döntést néhány hét múlva közlik, a tárgyalások azonban már lezárultak az ügyben, így a támogatási összeg már nem fog változni – mondta Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Irányító Hatóságának vezetője csütörtökön.

Az Inforádió csütörtökön úgy értesült, hogy Magyarország a vártnál kevesebb, 181 milliárd forintnak megfelelő támogatásra számíthat Brüsszelből a 4-es metró első, a Kelenfölditől a Keleti pályaudvarig tartó szakaszának építéséhez.

Az Európai Bizottság megvizsgált mintegy 50 közbeszerzési eljárást, ezekből tizenegyet minősített szabálytalannak, így 56 milliárd forint támogatást veszített a projekt – mondta el Szalóki Flórián. (tovább…)

Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamást

2009. augusztus 27. csütörtök

Bereményi: „Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled”

MTI, Magyar Nemzet

Fotó: Nagy Béla

Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamás énekest, zeneszerzőt csütörtökön Budapesten; a Kossuth-díjas előadóművészt családja, barátai és pályatársai mellett több ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Cseh Tamás hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én hunyt el bakonybéli otthonában. A legendás előadóművésztől ravatalánál barátja és szerzőtársa, Bereményi Géza dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező búcsúzott.

„Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled. Nem mondom, hogy Isten veled, mert ahogy ismerlek, a legváratlanabb pillanatokban fogok még veled találkozni” – szólt elhunyt alkotótársához Bereményi Géza. (tovább…)

Korlátolt járdákat szeretnének a gyalogosok

2009. augusztus 27. csütörtök

Helyi Téma

Mobiltelefonos felvétel a Kossuth Lajos utcában történt balesetről

A Kossuth Lajos utcában az árkádokkal szemben gyakran a járdára mennek az autók. Nemrég történt egy baleset, csak a vakszerencsén múlt, hogy nem ütöttek el gyalogost.

A Csevak Zrt. a kerület több pontján, többek között a Kossuth Lajos utcán is fokozott védelmet tervez kiépíteni a járdán. A Kossuth Lajos utcában lakó Gáspár Anita mesélte lapunknak, hogyan történt a baleset. – Az árkádok fölött, ahol a gyógyszertár is van, nagy csattanást hallottam, odamentem az ablakhoz, láttam, hogy szemben egy parkoló autóval egy másik gépkocsi összecsattant, és feltolta a járdára. Feldühített az eset, mivel azon az oldalon a parkoló autóktól nincsenek védve a járókelők. Jó lenne, ha kiépítenének valami védelmi vonalat, hogy ne fordulhasson elő az ilyesmi. Ott szoktam tologatni babakocsiban a gyermekemet, félek, nehogy akkor történjen hasonló eset. (tovább…)

Orbán: “tető alá fogjuk hozni azt a stadiont”

2009. augusztus 27. csütörtök

Kósa Lajos elmondta, még az idén nekilátnak a tervezésnek, a stadiont pedig már jövőre elkezdik építeni

Nemzeti Sport, HVG, DTV, Tv2, Csepel.info

Kinőtte régi otthonát a DVSC

Már ebben a szezonban elkezdődhet az új, 15 vagy 30 ezres stadion tervezése Debrecenben, jórészt annak köszönhetően, hogy a cívisváros labdarúgócsapata óriási bravúrt bemutatva kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A minimum 4 és fél milliárd forintos beruházásról Kósa Lajos debreceni polgármester nyilatkozott a városi televíziónak.

„A főtáblára kerülés nagyban javította a város pozícióit a tárgyalások során, így nyugodtan mondhatom, hogy most nekilátunk a stadion tervezésének és a szabályozási terv előkészítésének, ha szükséges, a jövő év folyamán pedig az építkezés is elkezdődhet” – nyilatkozta Kósa Lajos polgármester a debreceni városi televíziónak (DTV). (tovább…)

MVM: 45 millió forintos végkielégítés

2009. augusztus 27. csütörtök

Index, Csepel.info

Mintegy 45 millió forintos végkielégítéssel távozott az MVM-től az MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatója, Szentgyörgyi Zsolt, aki ezután informatikai tanácsadóként folytatta pályafutását a BKV-nál, ahol most is dolgozik. Szentgyörgyi Kocsis MVM-vezérsége idején a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél és az MVM Zrt.-nél is fizetést kapott, ezenfelül 2003-2008 között a magyar államot képviselő aranyrészvényesként igazgatósági tag volt a francia tulajdonú Budapesti Erőmű Zrt.-ben is.

Az Index úgy tudja, hogy Szentgyörgyi Zsolt korábban a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél a számítóközpont irányítója volt főosztályvezetői besorolással, ám amikor Kocsis Istvánt kinevezték az MVM élére, ő oda is magával vitte informatikai káderét. Így Szentgyörgyi 2005-ben párhuzamosan dolgozott Pakson és az MVM Zrt. informatikai főmérnökeként, majd 2006. januárjától az MVM-leányvállalat MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatójának nevezte ki Kocsis. (tovább…)

Így kell elkapni a tolvajt!

2009. augusztus 26. szerda

Csepel.info

A happy end most nem a tolvajé volt

Kedden délután a csepeli Szt. László téren egy ismeretlen kitépte egy idős hölgy nyakából a láncát, majd menekülni próbált.

Szerencsére a néninek volt annyi lélekjelenléte, hogy segítségért kiabált, az utcai sétálók pedig tették, amit olyan könnyű mondani, mégis ritkán esik meg: üldözőbe vették az elkövetőt – számolt be az esetről a lapunknak egyik olvasónk, akinek a levelét az alábbiakban közöljük.  (tovább…)

M0-s: felfüggesztették a szerződéskötést a déli szakaszra

2009. augusztus 26. szerda

A sztrádamutyi folytatódik

Kossuth Rádió, Magyar Nemzet

Felfüggesztette a szerződéskötést az M0-s déli szakaszának megépítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő, mert a munkákra kiírt pályázat egyik vesztese megtámadta a döntést.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatáig nem írják alá a nyertes megbízását, amely alapján 28 és fél milliárd forintért építenék meg az M0-ás gyakorlatilag a Csepel-szigeten átvezető új és szélesebb pályáját, valamint két Duna-hidat.

Forrás: Magyar Rádió (tovább…)

Holtan találták meg a Dunában eltűnt kisfiút

2009. augusztus 26. szerda

MTI, Metropol, FH, Index

A fővárosi tűzoltóság munkatársai holtan találták meg azt a kisfiút, aki szerdán Tökölnél tűnt el a Dunában.

A hétéves csepeli kisfiú édesanyjával ment fürödni a Dunába. A gyermek fürdés közben elmerült és édesanyja nem tudta megmenteni. A kisfiúra röviddel három óra után találtak rá, fél órán keresztül próbálták újraéleszteni, de ez nem járt sikerrel.

A Független Hírügynökség beszámolója szerint a csepeli kisfiú az édesanyjával a Nagy-Dunához ment fürdeni, miközben egyikük sem tudott úszni. A fiú két óra körül süllyedt el a vízben, a tűzoltóság búvárai három óra körül találták meg. Az eszméletlen gyermeket még így is fél órán át próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Az ügyben közigazgatási eljárás indult a szigetszentmiklósi rendőrkapitányságon.

Robbanásig feszült a helyzet Tatárszentgyörgyön

2009. augusztus 26. szerda

„Meghaltok Magyarok!” – Törökszentmiklóson repült a Molotov-koktél

Figyelőnet, Heti Válasz, Hír TV

Soha nem tapasztalt feszültségekről, izzó indulatokról, önbíráskodásba hajló roma járőrözésről beszélt Tatárszentgyörgy polgármestere. Félő, hogy előbb-utóbb egymásnak esik a roma és nem roma tábor a településen – véli a falu első embere.

Valaki irányíthatta, pénzelhette a háttérből a kilenc helyszínen, többek között Tatárszentgyörgyön is romákra támadó gyilkosokat, akikről csak akkor állítható majd bizonyosan, hogy megegyeznek a napokban letartóztatott négy férfivel, ha beismerő vallomást tesznek – híresztelik az emberek Tatárszentgyörgyön a polgármester szerint. (tovább…)