Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamást

Bereményi: „Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled”

MTI, Magyar Nemzet

Fotó: Nagy Béla

Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamás énekest, zeneszerzőt csütörtökön Budapesten; a Kossuth-díjas előadóművészt családja, barátai és pályatársai mellett több ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Cseh Tamás hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én hunyt el bakonybéli otthonában. A legendás előadóművésztől ravatalánál barátja és szerzőtársa, Bereményi Géza dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező búcsúzott.

„Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled. Nem mondom, hogy Isten veled, mert ahogy ismerlek, a legváratlanabb pillanatokban fogok még veled találkozni” – szólt elhunyt alkotótársához Bereményi Géza.

„Te elvitted magaddal a születendő dalszövegeket, mert azok tenélküled már sosem fognak előbújni belőlem, mert azokhoz a te fizikai jelenléted szükséges (…) Pedig borzasztóan kíváncsi volnék a meg nem született dalainkra, de mostantól azok elvetélt gyerekek: rengetegen vannak, ismeretlenül” – szólt elhunyt barátjához Bereményi.

Mint az író megjegyezte, három hete egyfolytában Cseh Tamásra gondol, ez azonban csak az első három napban volt nehéz, mert az énekes „jó nyomot hagyott maga után”. „Én, aki láttam, hány remek ember hal meg hiábavalóan, végre állíthatom valakiről, terólad, Tamás: téged itt szeretnek, és szeretni fognak. Erdélytől Kanadáig és az Egyesült Államokig, ahol csak magyar szórványok élnek, mindenhol boldogan emlegetnek téged” – hangsúlyozta a pályáját a hetvenes években kezdő énekes ismertségét és népszerűségét.

Orbán Viktor a Polgárok Házában elmondta, hogy Cseh Tamás temetéséről érkezett, akiről úgy szólt: „Ő a mi hősünk volt, igazi hős”. Felidézte, Cseh Tamás maga is úgy fogalmazott, „ő a mi katonánk”, és vajon – tette fel a kérdést Orbán Viktor – mit jelent, ha a legjobb katonája az embernek meghal. „Szerintem azt jelenti, hogy a döntő ütközeten már túl vagyunk, egyébként a legjobb katona nem mehet el” – fejtette ki.

Cseh Tamást római katolikus gyászszertartás után a családtagokon kívül számos barátja, pályatársa és tisztelője, többek között Földes László (Hobo), Kovács Ákos, Gryllus Dániel, Márta István és Benkő László zenészek, Scherer Péter, Eperjes Károly, Ujlaki Dénes, Seress Zoltán, Bezerédi Zoltán, Spolarics Andrea, Pelsőczy Réka, Galkó Balázs, Takács Katalin, Hollósi Frigyes, Pálmai Anna, Nemcsák Károly, Mucsi Zoltán, Gáspár Sándor, Kardos Róbert, Papp Zoltán színművészek, Török Ferenc és Bérczes László rendezők, Koltai Lajos operatőr, Háy János író, Bölcskei Gusztáv református püspök, Orbán Viktor, Magyar Bálint, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Pettkó András, Nagy Gábor Tamás és Molnár Gyula politikusok kísérték utolsó útjára.

mno.hu

2 hozzászólás “Örök nyugalomra helyezték Cseh Tamást” bejegyzésre

  1. Márta szerint:

    Nyugogj Békében!

  2. Márta szerint:

    Nyogodj békében!

Itt lehet hozzászólni !