Így kell elkapni a tolvajt!

Csepel.info

A happy end most nem a tolvajé volt

Kedden délután a csepeli Szt. László téren egy ismeretlen kitépte egy idős hölgy nyakából a láncát, majd menekülni próbált.

Szerencsére a néninek volt annyi lélekjelenléte, hogy segítségért kiabált, az utcai sétálók pedig tették, amit olyan könnyű mondani, mégis ritkán esik meg: üldözőbe vették az elkövetőt – számolt be az esetről a lapunknak egyik olvasónk, akinek a levelét az alábbiakban közöljük. 

“Ma délután a csepeli Szt. László téren ismeretlen elkövető kitépte egy idős hölgy nyakából a láncát, majd menekülni próbált. Szerencsére a néninek volt annyi lélekjelenléte, hogy segítségért kiabált!

Pár autós üldözőbe is vette az elkövetőt, rohantunk mi is a párommal, rövid kergetőzés után sikerült is elfogni az “urat”, aki egy Tompa utcai ház kerítésén beugorva próbált menekülni, de nem tudott. Az udvarban egy kutya, az utca felől pedig párom állta útját az elkövetőnek. Így meglett a néni lánca, s az emberek összefogásának, emberségének köszönhetően az elkövető is.

Szeretném megköszönni így ismeretlenül is azon emberek segítségét, akik ennek a bűnözőnek az elfogásában segítettek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez az idős néni visszakapta értékét, és azon kívül, hogy nyilván nagyon ideges, és ijedt volt, talán kárpótolja Őt is az a tudat, hogy vannak még becsületes, önzetlen, egymásra odafigyelő emberek!

Az urat a helyi kapitányság járőrei elvitték, előállították.

Tisztelettel, egy csepeli lakos

17 hozzászólás “Így kell elkapni a tolvajt!” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Szép volt. Tömlöcbe a bűnözővel!

  2. Öreg halász szerint:

    Fél tucat hasonló esetről hallottam, sőt, olyanról is, hogy már korábban kaptak el azon a környéken ilyen tolvajokat. Ilyen sok a tolvaj vagy ilyen gyorsan kerülnek szabadlábra?

  3. dragon szerint:

    Kora tavasszal szintén ebben az utcában történt hasonló eset, ott elmenekült az elkövető. Gyanítom, hogy gyanusított kihallgatás és max. rabosítás után, pár órán belül ez is szabadlábon lesz. Hacsak nem terhelnek rá még pár hasonló cselekményt. Persze ez sem egyedül volt, de a társa autójának rendszámát nem sikrült pontosan feljegyezi, így arról nem szeretnénk beszélni. De megdöbbentő volt mennyire nem érdekelte a pasit, épp kihez ugrik be. Szép lett volna ha történetesen hozzánk. Én ebem nem fogadta volna ennyire béketűrően 😀

  4. Gordon szerint:

    “Ilyen sok a tolvaj vagy ilyen gyorsan kerülnek szabadlábra?” Szerintem utóbbi.

  5. Gordon szerint:

    dragon. én is pont arra gondoltam, hogy mit tennék, ha látnám hogy ép kezd bemászni… szóval: visszamennék a lakásba a bekészített célszerszámért, és…

  6. miska72 szerint:

    Bumm a fejbe. 🙂 🙂

  7. miska72 szerint:

    Szép volt.

  8. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! És az mennyire felelne meg a véresen konzervatív, jogállami kereteidnek? A Magyar Gárda nem bántott senkit, mégis támadod, te meg csuklóból célszerszámoznád… 😀 Erre mondják azt, hogy más szemében a szálkát, magadéban a gerendát se…

  9. Gordon szerint:

    Csepel-sziget!

    1. A saját birtokomon én vagyok a főnök, és az van amit én mondok.

    2. Korábban is leírtam már – úgy látszik elkerülte a figyelmedet – hogy szimpatizálok az amerikai jellegű szigorú birtokvédelmi szabályokkal. Gondolom ti nagy amerika fújolók nem értetek ebben velem egyet, inkább a bűnözők pártját fogjátok. Szerintem azonban pár dolgot át lehetne venni.

    3. A balóné gárdáról nem szivesen nyitok már vitát, mert nagyrészt mindent leírtam amit gondolok róluk, de újból megerősítem, hogy szerintem csak bohócok, ráadásul tele van pipogya emberekkel – pl. az sztk keretes vezérük -, akik csupán falkába verődve érzik magukat erősnek, de arra már képtelenek hogy mondjuk a szűk lakókörnyezetükben valamit tegyenek is a közbiztonságért. Csupán balóné ólomkatonái, eszközök egy ostoba politikai heppeninghez és hangulatkeltéshez.

    folyt.köv.

  10. Gordon szerint:

    Továbbá egyáltalán nem javul miattuk a közbiztonság sem. Nem értem, hogy Tatárszentgyörgyön miért lenne jobb a közbiztonság ha a tatárszentgyörgyi Kolompár Botond a Hősök terén, vagy Szentendrén az út szélén a réten “balra át”-ozik.

    Attól sem lesz jobb a közbiztonság ha kakastollat tűzöget a lévis csákója mellé. Legfeljebb kiröhögteti magát.

    Továbbá a balóné gárda bebizonyította, hogy nem tartja tiszteletben a jogállamot (pl. jogerős bírósági ítéletek betartása), azt emgkerülni igyekszik, emiatt nem tekintem őket törvénytisztelő embereknek. Már nagyon közel állnak ahhoz hogy bűnözőkké váljanak, és szeritem – mint azt korábban is írtam – a bűnözőkre vasököllel kell lesújtani. Én ezt várom a magyar rendőrségtől. Rendnek kell végre lennie.

    folyt. köv.

  11. Gordon szerint:

    Szégyen és gyalázat hogy a tatárszentgyörgyieknek rendőrért kell könyörögniük, és emiatt a kormányhoz kellett fordulniuk. Kérdem én: hol van a megyei rendőrkapitány, mit csinál, nem érdekli a probléma? Láthatóan xarik az egészre. Gyorsan le kéne váltani, mert az ilyen alkalmatlan a feladatára.

    Szégyen a kormány viselkedése is, hogy ide-oda passzolgatja az ügyet, és láthatóan ő is xarik az egészre. Sebaj, 2010 tavaszán harangozó lesz nekik is…

    Egyébként az USA egyes államaiban szép konzervatív módon rúgnának jól fenékbe (és akkor még olcsón megúsztad), ha bemerészkednél valakinek a területére. De szerintem akkor is megkapnád a magadét ha nem tartanád tiszteletben a bíróság jogerős ítéleteit, és ki akarnád kerülni a törvényeket. Én meg konzervatív módon tapsolnék hozzá. De szép lenne. 🙂

    De szép lesz?

  12. dragon szerint:

    Gordon!

    Politikától függetlenül… ebben tökéletesen igazad van, az én házam, az én váram! De! Abban a pillananatban, amikor elfutott épp előttünk, nekem is megfordult a fejemben, hogy “véletlenül” nyitva hagyom a kaput, és a képzett kutya hadd fogja meg. De mi van, ha a kutya a pasi után száguldó autók alá kerül? Ennyit nem ért volna.
    Az viszont dícséretes, hogy mennyi ember mozdult meg, hogy elkaphassuk. Nem szeretem a politikát, nem is értek hozzá, és ezt be is vallom 😀 Örülni kell, hogy vannak még ilyen emberek, párt és politika függetlenül, egy emberként mozdultak a néniért, és ebben ez volt a legszebb! 🙂

  13. Jani szerint:

    Miért nem vezetik már be a büntető jogba a “visszaeső” fogalmát???? ha sokadszorra ugyan azt megcsinálja, akkor igen is lehessen lecsukati.

  14. munkásököl szerint:

    Gordon!

    “1. A saját birtokomon én vagyok a főnök, és az van amit én mondok.”

    Ugye azt a kesznyéteni bácsira is értelmezhetjük, aki az uborkáját védte? 😉

  15. Gordon szerint:

    Munkásököl!

    Örülök hogy felhoztad ezt a témát. Anno korábban egy hírnél ezt írtam:

    “Megfelelő eszköz = arányos és nem mellesleg törvényes eszköz. (…) Megfelelő eszköz az, ami megakadályozza az illetéktelen behatolót a behatolásban, a cselekmény elkövetésében.”

    Nos, ha a 08.26. 20:43-as hsz-emből te azt a következtetést vontad le, hogy én meg akarom ölni a hozzám esetleg bemászó tolvajt (vagy egyáltalán bárkit aki bemászik), akkor tévedsz. Erről szó sincs. Nem kell átesni a ló túlsó felére. Adnék neki, persze adnék, mégpedig örömmel, de nem ölném, vagy nyomorítanám meg.

    Az uborkás bácsinak nem volt igaza. Én nem építenék semmilyen halált okozó szerkezetet a kertbe, mert egyáltalán nem mindegy hogy ki és miért mászik be a birtokra.

    Fentebb ezt írtam:
    “én is pont arra gondoltam, hogy mit tennék, ha látnám hogy ép kezd bemászni… szóval: visszamennék a lakásba a bekészített célszerszámért, és…”

    Egyrész írásom a fenti konkrét esetre volt érvényes.
    Másrészt: a konkrét eseten kívül biztos lennének olyan helyzetek, amikor szintén a bekészített célszerszámhoz fordulnék.
    Harmadrészt: Biztos nem fordulnék a bekészített célszerszámhoz ha azt látnám, hogy egy gyerek mászik be.

    Egyébként nálam már volt olyan, hogy a szomszéd kutyája átszökött hozzám a kertbe. Én sem örültem volna neki ha az áram agyoncsapja szerencsétlent.

    Az halálos villanypásztor azért nem jó megoldás, mert nem látja, hogy ki közelítette meg, és a helyzetet sem tudja felmérni. Az ember viszont igen.

    Az uborkás bácsi tehát csak addig főnök a saját birtokán míg meg nem öl valakit, aki nem tört egyértelműen az ő vagy családja, vagy az épp a birtokon tartózkodók életére. Ha a behatoló az életükre tör, akkor természtesen jogos a védekezés, bár akkor sem kellene megölni csak ártalmatlanítani.

    Az uborka nem egyenértékű az emberélettel. Akkor sem ha épp kimagaslóan jó az uborkatermés. Ez utóbbit kéne felfogni, és akkor nem járnánk körül újra és újra ugyanazt a témát.

  16. miska72 szerint:

    Valami amerika.
    Bumm a fejbe.

  17. titok szerint:

    Így kell ! Összefogni és figyelni egymásra.Szép volt!

Itt lehet hozzászólni !