Nem változott az árvízhelyzet

Másodfokú készültség van érvényben a Csepel-szigeten

Metropol.hu

2006 április : az elmúlt 150 évben csak 1876-ban tetőzött magasabban a Duna

Továbbra is mintegy 860 kilométer hosszan van érvényben védelmi készültség. A miniszterelnök kijelentette: a kormány és a katasztrófavédelem mindent megtesz az árvíz elleni hatékony védekezésért, az esetleges károk mérsékléséért.

A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság legfrissebb adatai szerint harmadfokú a készültség jelenleg a Dunán Ásványráró és Nagybajcs között, a Rábán Körmendnél, valamint a Lajtán, összesen 104 kilométer hosszúságban.

Másodfokú készültséget a Dunán Dunakilitinél, Győrnél, Komáromnál, Esztergomnál, Gödnél, Budapestnél és a Csepel-szigeten, a Rábán pedig Sárvár alatt rendeltek el, összesen 227 kilométer hosszan. Elsőfokú az árvízvédelmi készültség 530 kilométernyi szakaszon: a Dunán a déli országhatárig, a Rábán és a Mura mentén.

Budapesten a Duna lassan ugyan, de elkezdett apadni, jelenleg 715 centiméteren áll a vízszintje. A folyó még éjjeli 2 órakor tetőzött 716 centiméteres állással – mondta Reisz Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője. A fővárosi önkormányzat árvízvédelmi referense, Csók László jelezte: előreláthatólag péntekig nem használhatják az autósok a budapesti rakpartokat, mivel az esőzések miatt elhúzódhat a Duna apadása.

A Duna magyarországi szakaszán újabb árhullám várható, erre a folyó Bécs fölötti intenzív áradása miatt számítanak a szakemberek – tájékoztatta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője az MTI-t. Janák Emil közölte: a nap folyamán néhány centimétert apadhat a Duna Nagybajcsnál, a harmadfokú készültséget azonban nem szüntethetik meg, mert az apadást lassú “visszaáradás” követi.

A Lajtán néhány centiméteres apadás következett be a Mosonmagyaróvár fölötti vésztározó vasárnapi megnyitása után. A vízszint 276 centiméternél – több mint fél méterrel a harmadfokú árvízvédelmi készültség 220 centiméteres szintje fölött – megállt. A vésztározóba hétfőn is ömlik a víz. A Rába vízszintje az újabb árhullámok miatt tovább emelkedik Körmend térségében, a tetőzés mintegy félméteres vízszintemelkedéssel kedden várható – közölte Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.

Az elmúlt két nap esőzései miatt Szentgotthárd térségében két újabb árhullám is elindult a folyón. A Rába itt hétfőn a reggeli órákban 330 centiméterrel tetőzött, azóta enyhe apadás tapasztalható. Körmend térségében továbbra is harmadfokú az árvízvédelmi készültség. A vízszint hétfő reggelre 4,25 méterre csökkent, de a reggeli árhullámok hatására megszűnt az addigi lassú apadás. A vízügyi igazgatóság fokozott figyelő- és járőrszolgálatot tart.

A sárvári szakaszon gyenge intenzitással árad a Rába. A tetőzés a folyó felső szakaszáról érkező utóhullámoktól függően hétfőn késő este vagy kedd délelőtt várható. Ekkor valószínűleg másodfokú árvízvédelmi készültségre lesz szükség. A folyónak ezen a szakaszán is hosszan elnyúló, lassú apadásra kell számítani – közölte Nádor István. A Murán elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget – derül ki az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat honlapján olvasható hétfői adatokból.

Bajnai Gordon miniszterelnök hétfő délután telefonon keresztül részvétét fejezte ki Gerháth Zoltán mecséri polgármester családjának – közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel. Gerháth Zoltán vasárnap reggel hunyt el a szigetközi településen árvízi védekezés közben. A kormányfő kijelentette: a kormány és a katasztrófavédelem szakemberei mindent megtesznek az árvíz elleni hatékony védekezésért, az esetleges károk mérséklése érdekében. A kormányfő és a kormány folyamatos tájékoztatást kap az árhullám okozta helyzetről és meghozza a szükséges intézkedéseket – áll a közleményben.

A Római Partért Egyesület felhívásban fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, Demszky Gábor főpolgármesterhez és Bús Balázshoz, a III. kerület polgármesteréhez, kérve: oldják meg a Római-part árvízvédelmét. “Minden egyes árvíz a szemünk láttára rombolja szét ezt a páratlan adottságokkal rendelkező partszakaszt, munkahelyek százait veszélyeztetve” – írták.

metropol.hu

Itt lehet hozzászólni !