2008. december havi archívum

Rossz az irány – még az MSZP-szavazók szerint is

2008. december 19. péntek

Népszabadság

Az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok a közvélemény döntő többsége szerint. A Medián felmérése szerint még a Bokros-csomag, illetve a koalíció felbomlása után sem voltak ennyire borúlátók a magyarok.

Rekordokat dönget a magyarok pesszimizmusa – derül ki a HVG megrendelésére készült Medián-felmérésből. (tovább…)

Tovább működhet a gárda mozgalom

2008. december 19. péntek

FigyelőNet

A Magyar Gárda Egyesület megszűnése után is megmaradhat a gárda mozgalom: ha az ítélet jogerőre emelkedik, akkor az egyesület megszűnik, a mozgalom azonban az egyesülési jog alapján tovább működhet – mondta Kolláth György alkotmányjogász.

A mozgalom mindaddig működhet, ameddig bűncselekményt vagy szabálysértést nem követ el – hangsúlyozta Kolláth György. Az alkotmányjogász szerint markáns, jogfejlesztő ítélet született kedden a Magyar Gárda perében. „Ez egy bátor ítélet. Azt mondta, hogy ha egyszer egy szervezet működése félelmet kelt a társadalom egy csoportjában, romákban, zsidókban, akkor a szervezetnek a tevékenysége alkotmányellenes” – húzta alá. (tovább…)

Nincs felelőse a kőröshegyi völgyhíd beruházásnak

2008. december 18. csütörtök

HVG

Ennek sem lesz felelőse: az M6-osnál a magyar nyugdíjasok 13. havi nyugdíját öntik betonba – feleslegesen

Miközben egyre többen látják be, hogy a súlyos milliárdokba kerülő kőröshegyi völgyhíd megépítése elhibázott döntés volt – erre a következtetésre jut az Állami Számvevőszék is – változatlanul nem tudni, ki hozta, illetve kik hozták meg a végső döntést e beruházás ügyében. Az indítékokat is homály fedi. A nagyon hasonló, M6-os “giga”-pénzkidobásával a Csepel.info itt foglalkozik.

A 43 milliárd forintba kerülő kőröshegyi völgyhidat 2007. augusztus 8-án adták át a forgalomnak, ám azóta sem csendesedett a vita, szükség volt-e a Magyarország leghosszabb létesítményének számító, 1872 méter hosszú hidat megépíteni? Hiszen –állítják szakavatott mérnökök – az M 7-es autópályát más műszaki megoldással is el lehetett volna vezetni a lankás somogyi dobok között. (tovább…)

Jelentősen drágul az élet Budapesten

2008. december 18. csütörtök

Inforadio.hu

A közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák jövő évi, infláció feletti emeléséről döntött a Fővárosi Közgyűlés.

A kéményseprési és a szennyvízszippantási díj 7-7 százalékkal, a szemétdíj mintegy 14 százalékkal emelkedik. A temetkezés közszolgáltatási tarifái átlagosan 6,7 százalékkal, szabadáras díjai 4 százalékkal emelkednek. (tovább…)

A Fővárosi Közgyűlés döntött: lehet olimpia Budapesten

2008. december 18. csütörtök

MTI,HVG

Ha a jelenlegi tervek szerint ledózerolják és beépítik a Csepel SC-t, itt maximum lépcsőfutásban lehet versenyezni

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet; a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot.

A frakciók képviselői ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták az olimpiai helyszínek alkalmasságáról szóló hatásvizsgálatot, valamint jóváhagyták a játékok rendezésének megpályáztatását előkészítő törvénytervezetet. (tovább…)

Csepelen is akciózott az új terrorszervezet

2008. december 18. csütörtök

Index.hu

“Azzal az emberrel nem beszéltünk többet, szétütöttük” – az illegalitásban működő aktivisták lefilmezik, hogyan verik az állatkínzókat.

Az index.hu három, az utóbbi fél évben történt esetnek járt utána. Az egyik ilyen eset Csepelen, egy hajléktalannal történt – jellemző módon a leendő Gerincút melletti “Gázai övezetnek” elnevezett senki földjén. Valószínű, hogy az áldozatok között valóban vannak állatkínzók – és ez a csepeli áldozatukra is vonatkozik. Az ilyen önbíráskodás azonban elfogadhatatlan, és a törvény ezért súlyosan bünteti. Az más kérdés, hogy az önbíráskodások és az ilyen jllegű terrorszervezetek akkor szoktak elszaporodni, amikor az emberek már nem bíznak az államban, a törvényekben, és azok betartatóiban. (tovább…)

Átadták a Csepeli Nívódíjat

2008. december 17. szerda

Csepel.info

November 16-án, kedden délután, ünnepélyes keretek között adták át a polgármesteri hivatal nagytermében a Csepeli Nívódíjat. A képviselőtestület még a novemberi ülésén döntött a díjazottakról, Csizmadia Károlyról és Lengyel Gézáról.

Az alábbiakban a Csepeli Nívódíj kitüntetettjeinek életútját, méltatását valamint az ünnepségen készült fényképeket láthatják-olvashatják. (tovább…)

Orbán: A cinizmusnak is van határa (+videó)

2008. december 17. szerda

Hír TV

Orbán Viktor

Azért a cinizmusnak is van határa – így értékelte a hírTV Rájátszás című műsorában Orbán Viktor azt a meghívást, amit a miniszterelnöktől kapott. A Fidesz elnöke a szocialista kormány gazdaságpolitikáját egy zsebtolvaj tudásához hasonlította, mert az emberek zsebében az is tud turkálni. Orbán Viktor nem tartja megfutamodásnak azt, hogy nem hajlandó találkozni Gyurcsány Ferenccel.

A Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott évvégi nyilatkozatában elmondta: körbetelefonálta a párt elnökségét és egyöntetű volt a válasz: azért a cinizmusnak is van határa, mert azt nem lehet eljátszani, hogy elfogadnak egy költségvetést, a kormány az ellenzék ellenvetéseit figyelmen kívül hagyja, majd pedig felhívják az ellenzék vezetőjét azzal, hogy szeretnének együtt fényképezkedni. (tovább…)

Roncsolja a szívet a passzív dohányzás

2008. december 17. szerda

Index.hu

Közismert, hogy a nikotin méreg, de a cigaretta füstjében a nikotinon kívül még 400 olyan anyag található, melyek mérgező hatása további vizsgálatokat igényel. Egy erre vonatkozó új tanulmány eredményét az European Journal of Heart Failure című szaklap közölte.

A koszorúérbetegség egyik kockázati tényezője a dohányzás, de a szívnek cigarettázás okozta károsodása még sok részletében nem tisztázott. Mariann R. Piano és munkatársai abból indultak ki, hogy a nikotinnal sokan foglalkoztak, de a teljes cigarettafüst hatásáról aránylag kevés adat található a szakirodalomban. Piano és kollégái patkányokon kísérleteztek, az állatok életterében öt héten keresztül, naponta kétszer olyan cigarettafüst volt, mint a régi ír kocsmákban, amelyekben ma már tilos rágyújtani. A másik patkánycsoport közönséges szobalevegőben élt. (tovább…)

Támogatás a világverő gyerekeknek

2008. december 17. szerda

Népszabadság

Gyenesei István a sportért is felelős miniszter ajándékokat és 2009-re szóló támogatást vitt a világverő Veres gyerekeket nevelő csepeli klubnak, amikor meglátogatta a családot harmadik emeleti panellakásukban – írja a Népszabadság.

A miniszter a lapból értesült arról, hogyan él havi nyolcvanezerből öt világbajnok gyerekével Veres Istvánné Csepelen. Tóth Mihály polgármester szégyenkezés helyett megígérte, hogy a gyerekeknek még öt évig lesz hol edzeniük – vagy ahogy a lap fogalmaz: öt évre biztosítják a nyugodt edzéslehetőséget. Az alábbiakban a Népszabadság cikkét olvashatják. (tovább…)