Roncsolja a szívet a passzív dohányzás

Index.hu

Közismert, hogy a nikotin méreg, de a cigaretta füstjében a nikotinon kívül még 400 olyan anyag található, melyek mérgező hatása további vizsgálatokat igényel. Egy erre vonatkozó új tanulmány eredményét az European Journal of Heart Failure című szaklap közölte.

A koszorúérbetegség egyik kockázati tényezője a dohányzás, de a szívnek cigarettázás okozta károsodása még sok részletében nem tisztázott. Mariann R. Piano és munkatársai abból indultak ki, hogy a nikotinnal sokan foglalkoztak, de a teljes cigarettafüst hatásáról aránylag kevés adat található a szakirodalomban. Piano és kollégái patkányokon kísérleteztek, az állatok életterében öt héten keresztül, naponta kétszer olyan cigarettafüst volt, mint a régi ír kocsmákban, amelyekben ma már tilos rágyújtani. A másik patkánycsoport közönséges szobalevegőben élt.

A vizsgálat kezdetén és végén mérték egy stresszhormon, a norepinefrin mennyiségét és a legkorszerűbb ultrahangos technikával a szív teljesítményét is megvizsgálták. Elektronmikroszkóppal vizsgálták a két állatcsoport tagjainak szívét, és elemezték azokat az enzimeket, melyek a szívizomsejtek növekedését, életképességét szabályozzák. A rendszeresen cigarettafüstöt szívó és a közönséges levegőben élő patkányok szíve elektronmikroszkóposan nem különbözött egymástól, de jelentős, egyéb eltéréseket észleltek. Az enzimek szintje és a stresszhormon mennyisége kifejezetten emelkedett cigarettafüst hatására, ami igen kedvezőtlen hatásra utal.

Még nagyobb eltérések voltak a két csoport tagjai között a szív teljesítőképességében. Az ultrahangos módszer mutatta, hogy a szív alakja módosult: a vérkeringést fönntartó bal szívkamra formája olyan lett a cigarettafüstöt belégző vizsgálati állatokban, mint a súlyosan szívbeteg, szívelégtelenségben szenvedő emberekben. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az állatkísérletek megfigyeléseit csak óvatossággal lehet emberi viszonyokra átvinni, de miután az eredményekben sok a hasonlóság, valószínű, hogy a dohányzásnak emberi szívet károsító hatásában is fontos szerepet játszhat a stresszhormon fokozott befolyása.

A munkacsoport vezetője kiemelte, hogy adataik az első olyan megfigyelések, amelyek arra utalnak, hogy a legfontosabb szívüreg, a bal szívkamra formája eltorzulhat a cigarettafüst hatására, ez pedig hozzájárulhat a szívelégtelenség kialakulásához.

Forrás: Index.hu

Egy hozzászólás “Roncsolja a szívet a passzív dohányzás” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Hehe, megint egy megdönthetetlen “bizonyíték” füstírtóknak.
    “eltorzulhat”, “játszhat”, “hozzájárulhat” …, csupa feltételezés.
    De a címben nyoma sincs a feltételes módnak.
    Innen kezdve bizonyíték. Ahogy más cikkekben is megszokhattuk.

Itt lehet hozzászólni !