Nincs felelőse a kőröshegyi völgyhíd beruházásnak

HVG

Ennek sem lesz felelőse: az M6-osnál a magyar nyugdíjasok 13. havi nyugdíját öntik betonba – feleslegesen

Miközben egyre többen látják be, hogy a súlyos milliárdokba kerülő kőröshegyi völgyhíd megépítése elhibázott döntés volt – erre a következtetésre jut az Állami Számvevőszék is – változatlanul nem tudni, ki hozta, illetve kik hozták meg a végső döntést e beruházás ügyében. Az indítékokat is homály fedi. A nagyon hasonló, M6-os “giga”-pénzkidobásával a Csepel.info itt foglalkozik.

A 43 milliárd forintba kerülő kőröshegyi völgyhidat 2007. augusztus 8-án adták át a forgalomnak, ám azóta sem csendesedett a vita, szükség volt-e a Magyarország leghosszabb létesítményének számító, 1872 méter hosszú hidat megépíteni? Hiszen –állítják szakavatott mérnökök – az M 7-es autópályát más műszaki megoldással is el lehetett volna vezetni a lankás somogyi dobok között.

Kőröshegyi völgyhíd

Napvilágot látott az Állami Számvevőszék jelentése is, amely megállapítja: „2000-ben egy szakértői csoport az érintett szakaszra egy olyan nyomvonalváltozatot dolgozott ki, amely elkerülte Kőröshegy települést. A szükséges híd és az alagút hossza fele [lett volna] a völgyhídnak és 7-13 m magasan keresztez[te volna]a völgyet, amelyet a völgyhidas változat 70-80 m magasan ível át. A szakértői tanulmány szerint ez a nyomvonal a lakossági elfogadottság és tájvédelem szempontjából jobb paraméterekkel rendelkezett a völgyhidas megoldásnál”.

A Számvevőszék ugyanakkor hivatkozik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF, azelőtt Nemzeti Autópálya, NA Rt.) 2008. március 27-én kelt észrevételére, mely szerint: „A magyarországi nyomvonalas létesítmény-engedélyezések jogszabályi háttere nem a hatékony közpénzfelhasználás, költségoptimalizálás követelményeit tartotta elsődlegesnek, ezért a Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakasz végleges nyomvonalának kiválasztásánál az önkormányzati érdekek érvényesültek”.

A NIF Zrt. tehát lényegében a kőröshegyi (és a balatonföldvári) önkormányzatokat okolja a völgyhíd megépítése miatt. A Népszabadság 2008 december 10-i száma megismétli a NIF Zrt. által favorizált változatot: „A viaduktnak csak azért kellett megépülnie, mert Kőröshegy képviselő-testülete nem járult hozzá, hogy a balatoni sztráda egy szakaszon a terepszint alatt fusson.” Ezek szerint egy 1800 lakossal rendelkező falu képviselőtestülete „vette rá” az államot (pontosabban a NIF Zrt-t) arra, hogy a költségvetés terhére felépítsen egy ekkora, felesleges viaduktot.

Pavlek Ferenc a rendszerváltástól, 1990-től 2002-ig volt Köröshegy polgármestere, de a következő öt évben is, a pénzügyi bizottság vezetőjeként tagja volt a képviselőtestületnek. A hvg.hu-nak kifejtette: a helyi önkormányzatnak esze ágában nem volt megakadályozni, hogy a sztráda egy szakaszon a terepszínt alatt fusson. Mint elmondta, az M 7-es nyomvonalának kijelölése még a hatvanas évek elején vette kezdetét, és nem kevesebb, mint negyvenhét tervváltozat készült. A rendszerváltás után, az újabb tervek megismerésekor a falu képviselőtestülete csak egy valamihez ragaszkodott, de ahhoz kitartóan: a falutól délre haladjon a pálya nyomvonala, messze kerülje el a községet. (És mert a hozzájárulásuk fejében kapni is szerettek volna valamit, egy kisebb elkerülő útra is bejelentették az igényüket.) Minden mást, vagyis hogy a beruházó milyen műszaki megoldást választ, a helybeliek az építőkre, illetve a munkák finanszírozóira bízták.

Voltak, akik szerint a legolcsóbb megoldás az lett volna, ha mélyített vonalvezetéssel, a domboldalba vágva vezetik az M 7-est, és alatta átbújtatják a Kőröshegyet Földvárral összekötő utat. De felmerült az alagutas megoldás is, és az sem volt hosszú ideig biztos, hogy ha viadukt épül, milyen magas lesz, és miből épül. A kőröshegyiekkel egyeztettek egy alacsonyabb, acélból készülő, mintegy húszmilliárd forintba kerülő konstrukcióról is, ez ellen sem volt senkinek kifogása. Végül azonban, – ahogy Pavlek Ferenc megfogalmazta – „győzött a betonlobbi”, és 43 milliárdért készült el a műtárgy, mely legmagasabb pontján 88 méter magas, és alaposan megváltoztatta a környék képét.

A viadukt ünnepélyes átadása után szinte azonnal fellángolt a vita, ki a felelős a pazarlásért és a vizuális környezetszennyezésért. Ma sem tudni, ki döntött végül a kőröshegyi völgyhíd építéséről. Arról sincs egyértelmű információ, mi állt a költséges mű megépítésének hátterében. Egyes információk szerint ingatlanspekulációs érdekek. Ugyanakkor az osztrák sajtóban megszellőztették, hogy a kivitelező Strabag Zrt. Völgyhíd nevű konzorciuma a nagyszabású vállalkozás hasznából állítólag juttatott „némi” részesedést a magyarországi kormánypártoknak.

Forrás: HVG

7 hozzászólás “Nincs felelőse a kőröshegyi völgyhíd beruházásnak” bejegyzésre

  1. hollósi szerint:

    Miért, minek van gazdája? Nyilván, kideríthetetlen, hogy került oda.

  2. Prendick szerint:

    Egyszer voltam a Talált Tárgyak Osztályán. Elképesztő dolgokat veszítenek el emberek. De ha majd beviszik oda a hidat, az lesz a korona az Osztály történetében.
    Az történhetett, hogy kormányunk rettentően szerény és nem akarnak dicsekedni vele. Ez szép.
    Gondolom már alakul a Strabag Folyóterelő konzorcium, hogy alávezesse a hömpölygő kenőpénzeket, izé a hömpölygő folyót, hogy jó legyen nekünk. Majd azt se vallják be, mert tudjuk jól, hogy az igaz államférfiak értünk dolgoznak, de nem kívánják érte a vállveregetést /egyéb veregetésekről nem is beszélve/. 🙂

  3. miska72 szerint:

    Pedig zeért valakit fel kellene ” Kötni”!
    Ekkora hülyeséget csinálni? NÓÓÓÓRMÁLIS?
    Na ezért zárt be e Lipót, hogy ezt a bandát ne lehesen bezárni?

  4. Nagyapó szerint:

    És ki a felelős az M6-os alagútjaiért? Mintha ott is Srabag ügyködne.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. […] kőröshegyi völgyhíd igen szép mérnöki alkotás lett, de ma már mindenki tudja, hogy pénzkidobás volt. 41,5 […]

  6. sacimaci szerint:

    Mi az, hogy nem tudni kik döntöttek? Dehogynem! Csak tessenek előveni a határozatokat! Lepapírozásban elsők vagyunk! lesz ott felelős, és újságok címoldalára de izibe! Max,máskor nem strómankodsik!

  7. QuickSixx szerint:

    Természetesen kenő pénzek voltak a Strabag részéről. Nem lesz senki elítélve és bebörtönözve mondjuk 200 évre. Tipikus undorító senkiházi, nemzetáruló dolog az ilyen cselekedet. Vagyonelkobzás kell!

    M6-os meg elég lett volna pár km-el odébb építeni és már nem lett volna szükség völgyhidakra és alagutakra. Persze nem az volt a cél, hogy vékony legyen a számla!

Itt lehet hozzászólni !