2008. október havi archívum

Bíróság előtt az MDF tisztújításának ügye

2008. október 29. szerda

Magyar Nemzet, Origo.hu, Csepel.info

Dávid Ibolya

Keresetlevelet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz az MDF tisztújításának ügyében. A benyújtók szerint a párt szeptember 27-ei tisztújításán sorozatos szabálytalanságok történtek. A pert ketten kezdeményezték. A Csepel.info utánajárt: egyikük, Czap Zoltán a 2006-os önkormányzati választásokon a 12-es választási körzetben indult az MDF csepeli jelöltjeként.

A csepeli MDF honlapja szerint Fosztó Csaba, a párt csepeli szervezetének elnökségi és az országos választmány (OV) tagja az elnökválasztási botrány miatti tiltakozásból szeptemberben lemondott a OV-tagságáról. (tovább…)

Jobban van Palcsó Tamás – kigurították az intenzívről

2008. október 29. szerda

Stop.hu

Kiengedték az intenzív osztályról Palcsó Tamást. A Blikk értesülései szerint a Megasztáros énekes továbbra is megfigyelésre szorul, de úgy tűnik, szervezete jól bírja a megpróbáltatást, és egyre inkább visszanyeri korábbi erejét.

“Azt kérte, hogy húslevest és tejbegrízt hozzak neki ebédre, ez már a gyógyulás jele számomra” – mesélte a Blikknek Tomi édesanyja. (tovább…)

Egyiptom után Csepel: újra hajóban a pekingi ötödik Bozsik

2008. október 29. szerda

MKKSZ

Bozsik Gábor Pekingben volt először ötkarikás résztvevő, a kajak négyesek küzdelmeiben állt rajthoz. A kvartett összeállítása bonyolult válogatósorozat után alakult ki, így az olimpián versenyeztek először. Bozsik Vereckei Ákossal, Beé Istvánnal és Sík Mártonnal az ötödik helyen fejezte be a döntőt. (tovább…)

Fantasztikus sikert arattak a csepeli kick-boxosok

2008. október 29. szerda

Csepel.hu

Hihetetlen eredményt értek el kick-boxosaink Várnában. A bolgár városban tartott idei felnőtt kick-box Európa Bajnokságon a magyar válogatottnak nyolc csepeli is a tagja volt. Az EB-n a lehetséges 15 aranyéremből tizet nyertek el a magyar kick-box válogatott tagjai, a csepeli versenyzők ebből nyolc aranyat szereztek.

A bulgáriai tengerparti városban, Várnában rendezték meg a WAKO kick-box Európa-bajnokságát aero-kick-boxing, semi-contact és full-contact szabályrendszerben. A versenyre utazó semi-contact magyar válogatott a verseny előtt két hetet a Dunavarsányi edzőtáborban gyakorolt napi három edzéssel, egy nappal az OB döntő után már táborba vonultak – írja a Csepel.hu. (tovább…)

Meghalt a csúcskórházból elküldött beteg

2008. október 28. kedd

index.hu

Meghalt az a sztrókos férfi, akit még szeptemberben rövid kivizsgálás után otthoni papucsában hazaküldtek az Állami Egészségügyi Központból, s a férfi a csepeli HÉV-megállóban rosszul lett. Az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálja az ügyet.

A múlt héten meghalt az 53 éves B. J., akinek szeptemberi kálváriájáról korábban az Index beszámolt. Cikkünk nyomán az Egészségbiztosítási Felügyelet is vizsgálatot indított. A vizsgálat jelenleg is zajlik. (tovább…)

A csepeli szocialisták fityiszt mutatnak a válság veszteseinek

2008. október 28. kedd

Fidesz-KDNP frakció

Mi folyik odabent - és hová?

Jó érzékkel tették át a 800 millió forintos hitelt svájci frank alapúra

A csepeli képviselő-testület legutóbbi ülésén a Fidesz-KDNP frakció rendkívüli testületi ülést kezdeményezett „Kerületi válságkezelési akcióterv elfogadása a nemzet- és világgazdasági folyamatok figyelembevételével” címmel. A kezdeményezést az MSZP frakció úgy utasította el, hogy immár sokadszor nem is vett részt a szavazásban – írja a csepeli Fidesz-KDNP frakció közleménye.

Nincs olyan perc az elmúlt hetekben, hogy a politika bármely szintjén ne hallanánk aggódó szavakat a hazánkat rendkívülien érintő válságról, s ne készülnének az önkormányzatok a jövőnket súlyosan veszélyeztető problémák kezelésére. Ezért is csodálkoztunk azon, hogy a világválság kellős közepén a csepeli polgármester, Tóth Mihály a több tucat napirend között még csak egy tájékoztató anyagot sem terjesztett elő ezzel kapcsolatban. A Fidesz-KDNP frakció úgy próbálta felhívni a polgármester és frakciója felelősségét és tennivalóját, hogy rendkívüli testületi ülést kezdeményezett „Kerületi válságkezelési akcióterv elfogadása a nemzet- és világgazdasági folyamatok figyelembevételével” címmel. Ezen az MSZP frakció tagjai láthatóan jót derültek, majd erőfölényüket fitogtatva megakadályozták, hogy ez a döntés megszülethessen. (tovább…)

A polgármester tiltakozik a várható felháborodás miatt

2008. október 28. kedd

Csepel.info

Tóth Mihály polgármester a Szabadkikötő út menti nyárfasor kivágásának tervére reagálva levélben fordult Kerényi László Sándorhoz, a tervezett favágásban illetékes Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály vezetőjéhez. A polgármester arra kéri a fővárost, hogy csak a valóban beteg és veszélyes fákat vágják ki, a kivágottakat pedig pótolják.

Mint arról a Csepel.info-n hírt adtunk, a fővárosi önkormányzat arra hivatkozva akarja kivágatni a Szabadkikötő út menti nyárfasort, hogy a fasor jobb oldalán kivétel nélkül betegek és életveszélyesek a fák. Lapunk több fórumozója is megjegyezte, sajnos a csepeli önkormányzatnál is az a bántóan szemet és jó érzést sértő gyakorlat alakult ki, hogy egy-két veszélyessé vált fa kivágása címén egyész utcasorokban irtják ki a jól megszokott, árnyat adó növényeket (nyáron 2-3 fokkal is hűvösebb van a fás utcákban). (tovább…)

Az MSZP rábólintott: megszorítanak a szocialisták

2008. október 27. hétfő

Mno.hu

Az MSZP-frakció mandátumot ad a Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötendő megállapodáshoz – mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, a szocialista párt alelnöke hétfőn este a képviselőcsoport üléséről távozóban; a politikus részletekbe nem kívánt bocsátkozni. Az IMF összesen 250 milliárd dollárt fordíthat ilyen hitelek folyósítására, a dübörgő gazdaságú Pannon Puma most az Izland, Belorusszia, Pakisztán, Ukrajna “elitklubba” süpped bele.

A Fidesz szerint a kormánynak lehetősége lett volna hétfőn délután az Országgyűlésben tájékoztatást adni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő szerződés részleteiről, ám Gyurcsány Ferenc ezt nem tette meg. (tovább…)

Kolonics örökös bajnok lett

2008. október 27. hétfő

Telesport.hu

A Csepel volt klasszisa a ranglista indulásától minden alkalommal az élen végzett a szakág versenyében

Posztumusz örökös bajnoki címmel tüntették ki az MKB kajak-kenu árfolyam 2008-as díjkiosztóján Kolonics Györgyöt, a július 15-én elhunyt kétszeres olimpiai aranyérmes kenulegendát.

A Csepel volt klasszisa a ranglista indulásától minden alkalommal az élen végzett a szakág versenyében. Erdei Tamás, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója egyúttal bejelentette, hogy díjat alapítanak Kolonics emlékére, amelyet 2009-től minden évben a legjobb utánpótláskorú versenyző vehet majd át. Baráth Etele, a honi szövetség (MKKSZ) elnöke hozzátette: a győztes személyére a hamarosan létrehozandó Kolonics Alapítvány tesz majd javaslatot. (tovább…)

Sárisáp – Csepel 0-1 (0-0)

2008. október 27. hétfő

csepelfc.hu

Sárisáp, 300 néző. Vezette: Lak Balázs (Viszokai L., Nagy L. I.) (tovább…)