Jobban van Palcsó Tamás – kigurították az intenzívről

Stop.hu

Kiengedték az intenzív osztályról Palcsó Tamást. A Blikk értesülései szerint a Megasztáros énekes továbbra is megfigyelésre szorul, de úgy tűnik, szervezete jól bírja a megpróbáltatást, és egyre inkább visszanyeri korábbi erejét.

“Azt kérte, hogy húslevest és tejbegrízt hozzak neki ebédre, ez már a gyógyulás jele számomra” – mesélte a Blikknek Tomi édesanyja. “Ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán evett valamit a baleset óta, és a legnagyobb szerencse, hogy az étel benne is maradt. A mozgás még elég nehézkesen megy neki, ami nem is csoda, hiszen hatalmas zúzódások és vérömlenyek vannak az oldalán” – tette hozzá Palcsóné Zámbó Mária.

Az eredmények azt mutatják, hogy az énekes egyre jobban van, rajongói levelekkel és kisebb ajándékokkal halmozzák el, és persze a családja is folyamatosan mellette van. Remélik, hogy a hét végére már hazaengedik Tomit a kórházból.

stop.hu

Egy hozzászólás “Jobban van Palcsó Tamás – kigurították az intenzívről” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Mielőbbi gyógyulást kívánok neki!
    Remélem a jövőben részegen nem, ülnek volán mögé. Más ártatlan emberek életét soha többé nem veszélyeztetik.
    Tomi egy “nagyon értelmes” ember és ezt megérti.
    Mindenkit hazavár a családja.

Itt lehet hozzászólni !