Egyiptom után Csepel: újra hajóban a pekingi ötödik Bozsik

MKKSZ

Bozsik Gábor Pekingben volt először ötkarikás résztvevő, a kajak négyesek küzdelmeiben állt rajthoz. A kvartett összeállítása bonyolult válogatósorozat után alakult ki, így az olimpián versenyeztek először. Bozsik Vereckei Ákossal, Beé Istvánnal és Sík Mártonnal az ötödik helyen fejezte be a döntőt.

– Mennyiben jelentett nehézséget számodra az olimpián rajthoz állni? Szorongtál a tét miatt?

– Számomra is érdekes, de plusz izgalmat nem éreztem. A pályán talán más volt a hangulat, de a mindennapos rutin ezt is elmosta. Közvetlenül a verseny előtt minden a megszokottak szerint haladt, amikor pedig beálltunk a rajtgépbe, koncentrált voltam, csak a mi pályánk létezett. Ki tudtam zárni minden külső körülményt.

– Elégedett vagy, azt tudtátok nyújtani, mint az edzéseken?

– Nem vagyok elégedett az eredménnyel, és bizton állíthatom, a négyesünk nem azt nyújtotta, amire képes. Hogy miért, azt sajnos, nem tudjuk, csak találgatunk. Persze amin keresztülmentünk az olimpiai döntőig, az semmiképpen nem segített, de ez ellen nem volt mit tenni, így alakult a válogatás. Úgy gondoltam, mindegyikünk olyan eltökélt, hogy ez sem fog hátráltatni. Bíztunk benne, hogy Ákos rutinja és teljesítménye áthidalja az összeszokottság hiányát.

– Mikor kezdted meg a felkészülést az új szezonra?

– Október közepén jöttem haza Egyiptomból, ez volt a pihenő időszak utolsó állomása. Addig is mozogtam, de 15-én már “blokkoltam” a csepeli vízitelepen Hűvös tanár úrnál.

Forrás: Mkksz

Itt lehet hozzászólni !