Az MSZP rábólintott: megszorítanak a szocialisták

Mno.hu

Az MSZP-frakció mandátumot ad a Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötendő megállapodáshoz – mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, a szocialista párt alelnöke hétfőn este a képviselőcsoport üléséről távozóban; a politikus részletekbe nem kívánt bocsátkozni. Az IMF összesen 250 milliárd dollárt fordíthat ilyen hitelek folyósítására, a dübörgő gazdaságú Pannon Puma most az Izland, Belorusszia, Pakisztán, Ukrajna “elitklubba” süpped bele.

A Fidesz szerint a kormánynak lehetősége lett volna hétfőn délután az Országgyűlésben tájékoztatást adni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő szerződés részleteiről, ám Gyurcsány Ferenc ezt nem tette meg.

Kiss Péter arra a kérdésre, hogy az IMF megállapodás érinti-e a 13. havi nyugdíjakat, azt mondta, a valutaalappal még nem kötöttek megállapodást, a frakció most az ehhez szükséges mandátumról tárgyal. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az érdekképviseletek és az öt parlamenti párt véleményét akarja megtudni.

Kiss Péter nemzeti ügynek tartja, hogy Magyarország finanszírozási biztonságot szerezzen, ezért egyszerre tárgyal az EU-val és az IMF-fel, hogy egy olyan pénzügyi hátteret teremtsen magának, ami bármilyen esetben lehívható és meggyőző nagyságrendű. A miniszter nagyon komoly eredménynek tartja, hogy a héten le lehet zárni ezt az ügyet.

Arra a kérdésre, hogy nagy vita van-e a frakcióülésen, Kiss Péter közölte: nagyon komoly hozzászólások vannak, de szerinte az száz százalékos álláspont, hogy legyen mandátum a megállapodás megkötéséhez és ez biztosítson egy jó pénzügyi hátteret.

Az MTI úgy tudja, hogy a kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet az IMF-fel kötendő megállapodás ellentételezéseként.

Az MTI információ szerint az IMF elvárása az, hogy a készenléti hitelért cserébe Magyarország nagyjából 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést hajtson végre jövőre, és ne GDP-növekedéssel, hanem lassulással kalkuláljon.

Fidesz: Gyurcsány most sem tájékoztatta az Országgyűlést

A Fidesz szerint a kormánynak lehetősége lett volna hétfőn délután az Országgyűlésben tájékoztatást adni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő szerződés részleteiről, ám Gyurcsány Ferenc ezt nem tette meg – erről a párt frakcióvezetője beszélt hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Navracsics Tibor közölte: a Fidesz a sajtóból értesült arról, hogy a miniszterelnök a hétfő esti órákban ismerteti a szocialista frakcióval a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás lényegét, feltételeit, illetve ennek következtében a közeljövőben megteendő kormányzati lépéseket. A frakcióvezető szerint ismét „politikai hazugságot láttunk hétfőn a Parlamentben, ahol Gyurcsány Ferenc nem volt elég bátor, hogy szembenézzen a választópolgárokkal, nem vállalta, hogy az ellenzéki pártokkal megvitassa az ország helyzetét”. Navracsics Tibor kérdésre válaszolva azt mondta: rövidesen új, immár a harmadik költségvetési törvénytervezettel kell számolni.

Forrás: Mno.hu

7 hozzászólás “Az MSZP rábólintott: megszorítanak a szocialisták” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Tökkelütött Gyurcsány, és szintén tökkelütött bandája végül a csőd szélére kormányozta ezt az országot. Bravó!

  2. Papi szerint:

    Gordon!
    Tévedsz Gyurcsány nem a csőd szélére hanem csődbe vitte az országot.

  3. DFK szerint:

    Megtudjuk-e valaha milye kötelezvényt ír(t) alá Gyurcsány…

  4. baniko21 szerint:

    Mondtam én már nektek régebben, hogy lassan felkerül a tábla Magyar-
    ország határaira, hogy ELADVA! Ha az IMF beteszi ide a lábát, itt még
    a levegővételt is ők határozzák meg. Eddig csak egy országot csődbe-
    vivő kormányunk volt, a hitel után pedig csak egy sima bábkormány.
    Az IMF segitségét igénybe vevő országok mind padlót fogtak. Csak kö-
    rül kell nézni a világban. Már annyira el vagyunk adósodva, hogy igy
    is gyarmat vagyunk. Küldjük már el őket a fenébe!

  5. atata szerint:

    Ajánlom figyelmetekbe azt a szöszenetet melyet tegnap reggel, még ennek a fenti cikknek ismerete nélkül az egtészségügyi költségvetés kurtításáról szólóhoz írtam.
    Csak annyi új fejlemény van, hogy a 13. havi juttatásokkal kezdik, egy kis figyelem elterelés- csak semmi pánik “nem fog fájni” hogy anyagfejűferkót idézzem.

  6. büki szerint:

    Ha már a fenti elitklub tagjai lettünk, ezt a pénzt tényleg fel kell venni.
    Főjön a feje annak, aki ezt adta és 20 év múlva még látni akar belőle valamit.

  7. hollósi szerint:

    Lesz mit szórni 2010-ig, utána meg röhöghetnek az utódokon, akiknek főhet a feje, hogyan törlesszék.

Itt lehet hozzászólni !