Az MSZP-re már saját tábora sem szavazna

Mno.hu

A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz tábora a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói  a teljes lakosság körében 13 százaléknyian vannak. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék – olvasható a január 7-e és 22-e között végzett, 1.000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatban.

A pártválasztók körében a Fidesz 37 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 45 százalékponttal vezet az MSZP előtt. Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében 3 százalék, míg a pártválasztók esetében 5 százalék. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül szintén 3 százalék, míg a pártválasztók körében 6 százalék. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ és az MDF is 4 százalékos táborral rendelkezik a Tárki felmérése szerint.

A kutatásban leírtak szerint míg 2007 januárban kiegyenlítettebb volt az egyes pártok szavazótáborán belül a támogatók elszántsága, addig 2008 januárra ezek az arányok jelentősen eltérőek. A Fidesz szavazóinak elszántsága a legmagasabb, az MSZP-é sokkal alacsonyabb, az SZDSZ és az MDF támogatóié pedig még alacsonyabb. A szocialista párt szavazói körében folyamatosan csökkent a biztos szavazó MSZP választók aránya az elmúlt egy év során: 2007. januárjában 73 százalék volt, míg 2008. januárjára 56 százalékra csökkent ez a szám.

A Fidesz szavazótáborának elszántsága kisebb mértékben, de csökkent. Míg egy évvel ezelőtt a nagyobbik ellenzéki párt választóinak 78 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni, addig az idei első hónapban 68 százalékuk mondta ugyanezt.

A kispártok szavazói körében az elszántak aránya az egy évvel ezelőtti kétharmados értékről a felére csökkent. A kutatás szerint egy most vasárnapi választáson a szavazásra jogosultak 48 százaléka venne részt biztosan.

A Századvég és a Forsense januári közvélemény-kutatásában is az szerepel, hogy továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: egy most vasárnap esedékes választáson az összes megkérdezett 26 százaléka szavazna a Fideszre és 11 százalék választaná az MSZP-t.

A Medián januári felmérése szerint az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb.

Forrás: MTI, Mno.hu

4 hozzászólás “Az MSZP-re már saját tábora sem szavazna” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Majd akkor nézzük meg a Fidesz népszerűségi indexét , ha kormányra fognak kerülni!

  2. loll szerint:

    Na a helyi komcsi lakosság biztos megint megszavazza a maszopot…

  3. jani szerint:

    Az a lényeg, hogy az emberek kezdenek látni ! Ma már nem csak néznek !

  4. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet!

Itt lehet hozzászólni !