Toronyházak Csepelen?

Népszabadság

Korábban is terveztek toronyházakat Észak-Csepelre

Toronyházak Észak-Csepelen egy korábbi terven

A Népszabadság úgy tudja, hogy bő két hét múlva, február 12-én szentesíthetik azt a többoldalú megállapodást, amely a Csepel-sziget északi részének a beépítését, átalakítását célozza. Ekkor derülhet ki, hogy a szigetcsúcs keleti részének nyolcvan hektárját két éve megszerző spanyol ingatlanfejlesztő cég, a Fadesa mely közcélú beruházások költségeibe és mennyivel hajlandó beszállni.

A befektető és Csepel, a szomszédos kerületek, a főváros és a régió között kötendő megállapodást egyébként a Népszabadság szerint már tegnap aláírták volna, ez azonban technikai okokból meghiúsult. A lap úgy tudja, a megállapodás két szerződéstervezetet tartalmaz, az egyik a szigetcsúcs fejlesztésének kérdése a főváros, a XXI. kerület és a spanyol cég között, a másik pedig egy regionális együttműködésről szól Csepel, valamint a térségi infrastruktúrafejlesztésben érintett szomszédos városrészek, így a IX., a XI. és a XX. kerület között.

A kerületek összefogásról még tavaly ősszel született elvi egyezség, miután kiderült, a Fadesának több javaslata is van arra, milyen feltételekkel áldozna magántőkét az önkormányzatok évtizedes álmának megvalósításába, a Nagy- és Kis-Duna felett is átívelő Galvani, illetve az albertfalvai híd megépítésébe. Az ingatlanfejlesztő inkább az előbbit pártolná, a majdani Munkás körút részét képező albertfalvai átkelő, valamint ennek pesti párja, a Gubacsi híd mellé tervezett új híd ugyanis sokkal kevésbé van előkészítve. Erre utal az is, hogy 2006-ban a főváros csak azután hagyott fel a 11 milliárdos adásvétel bíróság előtti megtámadásával, hogy a spanyol cég két kisebb telekről, összesen 27 hektárról lemondott, úgymond a köz javára. A főváros azért ragaszkodott a területátadáshoz, mert az említett ingatlanokon kapna helyet egyebek mellett a majdani Galvani híd pillérje is. Akárhogyan döntenek is a felek, egy új dunai átkelő tervezése és engedélyeztetése legalább öt évig tartana, és csak ezután indulhatna az építkezés.

A csepeli szigetcsúcs fejlesztéséről két lépcsőben döntenek: a főváros az úgynevezett szerkezeti tervről, amely azt tartalmazza, hogy a szigetcsúcson hol, mi épülhet, azaz, hol legyen közpark, hol irodaház vagy lakópark, hol pedig sportlétesítmény. A XXI. kerület hatásköre a beépítés mértékének a meghatározása. Úgy tudjuk, a toronyházkérdés is része lehet a városháza, a kerület és Fadesa közötti megállapodásnak. Csepel és több befektető ugyanis évek óta el akarja érni, hogy a szigetcsúcson is épülhessenek olyan magas házak, mint az angyalföldi zsarupalota vagy a tb-székház.

A spanyol befektető a korábbi hírek szerint egy komplett új városrészt tervez felépíteni a szigetcsúcson: ez 8-9 ezer lakás mellett olyan közintézményeket is jelentene, mint a templom, a bankfiók, az étterem és a színház. Az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása az előzetes kalkulációk szerint több mint százmilliárd forintba kerülhet.

Forrás: Népszabadság

22 hozzászólás “Toronyházak Csepelen?” bejegyzésre

  1. sztojanov szerint:

    imádnám “CSEPEL-MANHATTAN”-t!!! fejlesztést a kerületnek! felhőkarcolókat!

  2. Csepeli Galvániszap szerint:

    Inkább legyen kijelölve néhány kerületen belül, hol lehet toronyházakat építeni, minthogy ugyanaz történjen, mint pl. Brüsszelben. Borzalmasan néz ki, amikor szép, régi 4-5 emeletes házak közé benyomkodják a 30-40 emeletes betonkolosszusokat. Toronyházak is tudnak jól kinézni, én nem is ellenzem, de akkor pl. legyenek az Árpád hídnál és az után, meg akár Csepel csúcsán. Csak azt ne felejtsék el a tervezők, hogy Budapest természetes szellőzőcsatornáit meg kell hagyni valahogy, különben belefulladunk a szmogba, meg persze azt se, hogy itt már most több az ember, mint amennyit az utak elbírnak.

  3. Csepeli Galvániszap szerint:

    + annyit, hogy szerintem addig nem volna szabad 8-9 ezer lakást (legalább 20 ezer lakót jelent) építeni, amíg az itt lakó 80 ezer ember, és a többi szigeti lakó sem tud kijutni rendesen Csepelről. Minimum meg kell építeni az új hidakat, különben itt ragadunk.

  4. Nándi szerint:

    Egyetértek az előttem szólóval, akit örülök, hogy végre elvittek Csepelről 😉 Köszönet érte azoknak, akik tettek érte (érdemben!).

    Először is az infrastruktúrát kell fejleszteni, mert már így sem lehet a kerületben autóval közlekedni. Egyébként pedig nem csak Brüsszelben, hanem Bp-en is látni számtalan helyen, hogy régi épületek közé benyomtak valami szocreál szörnyet.

    Csepel jelenlegi vezetőivel viszont az az érzésem sajnos, hogy a befektetők bármit megtehetnek majd, hiszen megfizették már az árát…

  5. Ábel Attila szerint:

    Európa minden nagyvárosában megjelentek a toronyházak, amelyek lehetnek szépek és csúnyák is. Éppen úgy, mint bármilyen más ház, épület.

    Brüsszelben úgy tudom, hogy sokáig az Igazságügyi Palota (azt hiszem ez a megnevezése, elnézést ha tévedek) volt a legmagasabb épület, aztán gyakorlatilag mindenhol megjelentek a toronyházak. Ez a keverékrendszer nekem is nagyon unszimpatikus.

    Szerintem is az lenne a legjobb, ha kijelölnék Budapesten, hogy hol lehet toronyházakat is építeni, és ezzel párhuzamosan továbbra is tiltanák a magasházakat a belvárosban.

    Azzal is egyetértek, hogy környezetvédelmi, itt pontosabban levegővédelmi okokból nagyon meg kell nézni, hogy hol épülhetnek toronyházak. Nagyon súlyos a légszennyezettségi helyzet, és sajnos sokszor éppen Csepelen a legmagasabbak a mérési eredmények.

    Észak-Csepelen szerintem akkor szabad új városrészt építeni, ha megépültek az új hidak és a gerincút, azaz közlekedési szempontból ez lehetséges. Persze a kórházbezáráskor is volt mindenféle ígéret a Gubacsi hídról, 1993 óta ígérik a gerincutat, a teljes csatornázottságot és az utak teljes leaszfaltozását. Amikor a Galvani híd kikerült a hét éves budapesti fejlesztési tervből, egyedül a pesterzsébeti alpolgármesternek volt ehhez néhány elmarasztaló szava – ennyit a csepeli érdekérvényesítésről. Az ígéretekkel tele van a padlás. Ha megjelenik itt 20 ezer ember kb. 10 ezer újabb gépkocsival, akkor ott kuksolhatunk a kivezető utak dugóiban napestig.

    Azt meg felejtsük már el, hogy majd a Fadesa építi meg a hidat a főváros helyett. Miután a kristálytiszta tudatú csepeli vezetőinknek sikerült a leendő híd lábát is elkótyavetyélni, a fővárosnak azt is hosszas alkudozások árán sikerült elérnie, hogy a Fadesa visszaadja ezt a jövőnk szempontjából létfontosságú területet. Majd maximum belead a cég egy jelképes összeget, vagy megépíti a hídra felvezető út egy részét, de a hidat közpénzből kell majd megépíteni, nincs mese.

  6. Borbély Lénárd szerint:

    Minden bizonnyal közpénzből kell majd megépíteni, de vajon ki fogja finanszírozni? A Főváros? Vagy talán közös finanszírozású lesz a kerülettel? Ha ez így lenne, akkor máris megvan annak a kb. 3 milliárd forintnak a helye, amit hamarosan elkölteni terveznk a szocialisták a Polgármesteri Hivatal felújítására. EU-s pályázatra talán itt is lenne lehetőség!? Nem hiszem, hogy ez kevésbé lenne fontos, mint az, hogy megújítsák a belül így is tökéletes Hivatal épületét.

  7. Csaba szerint:

    Vicc:

    A polgármestert meglátogatja az egyik barátja az otthonában. Amikor megérkezik, elámulva látja, hogy a polgármesternek sokkal nagyobb lett a háza, sokkal gazdagabban van felszereve, mint amilyen 1 évvel ezelőtt volt.

    Megkérdezi hát tőle, hogy hogyan lehet az, hogy a múltkor sokkal szerényebb volt a háza, most pedig egy palota lett.
    Erre mondja a polgármester a barátjának, hogy odanézz, ott, látod azt a hidat… a barát nézi nézi, azt mondja, hogy ő nem lát semmilyen hidat.

    Erre a polgármester: na látod, hát abból van!

  8. anti szerint:

    Nem akarok hinni a szememnek!

    Az egyik korábbi bejegyzésnek valóban az az Ábel Attila a szerzője, aki a csepeli Fidesz elnöke, és ha jól láttam a Csepp TV-ben, akkor önkormányzati képviselő is? Borbély Lénárd is azonos a fideszes önkormányzati képviselővel? Csak azért kérdezem, mert itt – velem együtt – néhány baloldali beütésű grafománon kívül a jeles jobboldal bátor szószólói nem merik magukat vállalni. Szóval, ha nem csupán névazonosságról, hanem teljes személyegyezésről van szó, akkor azért más a helyzet. Tiszteletem a két képviselőnek. Véleményükkel az érdemi dolgokban egyetértek, hiszen ők sem látják akadályát a toronyházak építésének. Meggyőződésem, Csepel ebből valóban profitálhat. A körítéstől, különösen Borbély képvislő úrnál a Fábry Sanyitól tanult bornírt gúnyolódástól és Csaba önön lelkületét jellemző vicctől, persze eltekintenék, de megértem, jópontokat kell szerezni Németh Szilárdnál, mert csak így lehet az ülésrendben mellé kerülni. Ha jól láttam a Csepp TV-ben, akkor Borbély képviselő úrnak ez már sikerült is, most tehát éppen túlteljesítésben van. De magyarázza már meg valaki: miért volna az baj, ha az egykori falusi jegyzőségből végre egy tisztességes, XXI. századi polgármesteri hivatalt építenének? Nekünk nem volt olyan szerencsénk mint például az erzsébetieknek, vagy a budafokiaknak, ferencvűárosiaknak. A képviselő úraknak bizonyára nem kell 3-4 felé rohangászni, ha az ügyeiket akarják intézni. Mi meg hülye pártacsarkodások miatt szaladgáljunk csak. Mert nincs kétségem: a hivatal most sem lesz bővítve. A foylamatos kampányolás közben a jeles grémium, aminek maguk is tagjai, a takarékosság meg a demagógia nagyobb dicsőségére megakadályozza, hogy végre Csepelen is normálisan lehetssen a hivatalos ügyeket elintézni. Ettől boldogabbak, büszkébbek lesznek?!

    A nevük vállallásáért tisztelettel:
    Táncsics Antal
    Kossuth Lajos utcai lakos

  9. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Anti!

    Ez az első és utolsó alkalom, hogy meddő vitába szálljak bárkivel.

    1. Lehet, hogy az MSZP-ben úgy alakul az ülésrend, ahogy azt írta, nem tudom. Nálunk nem.

    2. Az internetes fórumokon nem szükséges és nem is szokás teljes névvel fórumozni. De ezt Ön is tudja, bármennyire is próbálja valami nagy bátorságnak mutatni tudatlanságát.

    3. Talán ment már távolabb a Kossuth Lajos utcától vagy hallott már arról, hogy Csepel egyes részei úgy néznek ki utak tekintetében, mint egy sáros tanyavilág. A házak, a porták, a kertek rendben vannak, gondozottak, mert gazdájuk van. Csak éppen az út és a csatorna… az nincs sehol. Talán már arról is hallott, hogy a panelházakat fel kellene újítani, sőt, az ország számos településén ez már megkezdődött. Csak itt, Csepelen, ahol sokmilliárd forint ugrott be a költségvetésbe ingatlaneladásból, csak itt nem kezdődött meg egy rendes panelfelújítási program. Ahol pedig ez elmarad, ott lassan lepusztulnak a házak, lemennek a lakásárak, egyre szegényebbek költöznek be, lepusztul a városközpont, és végül lepusztulhat a kerület is. Ezen kívül tele vagyunk olyan közterületekkel, közintézményekkel, amelyekre érdemes, sőt szükséges volna áldozni. Több ezernyi parkolóhelyet kellene építeni, mert kevés van belőle, rendbe kellene tenni zöld területeket (pl. Kis-Duna part) stb. stb. Ön is sokáig tudná folytatni.

    Nem a polgármesteri hivatal a legfontosabb, ezért nem arra kellene elkölteni a maradék észak-csepeli pénzt – mi ezt mondtuk és ezt mondjuk. A szolgáltatás sem az épülettől függ, ezt higgye el nekem. Azt szeretnénk, ha lenne egy olyan fejlesztési terv a kerületre, amelyben nem csak a polgármesteri hivatal felújítása a fontos. Ha a fent említettek is számítanának, ha Csepelről, és nem csak a Szent Imre térről vagy a sétáló (átszálló) utcáról szólna egy fejlesztési terv, akkor annak tudnánk örülni, és azt tudnánk támogatni. Ezt anno világosan elmondtuk.

  10. Borbély Lénárd szerint:

    Tisztelt Takács Antal!

    A Polgármesteri Hivatal felújításával kapcsolatban az a véleményem, hogy nem ez kellene legyen az egyik elsőszámú prioritása a vezetőknek. Azt gondolom, hogy van ezernyi más megoldásra váró dolog, amire el lehetne ezt a pénzt költeni. Ön a Kossuth Lajos utcában szerencsés, mert van csatornája, burkolt úthálózata (olyan, amilyen). Ellenben sokan vannak, akiknek egy nagyobb eső után úgy kell hazamenniük, hogy a kerítésen kell végigmásszanak. De említhetném azt is, hogy kevés a szociális bérlakás a kerületben, vagy a közlekedés megoldatlan.

    Magánemberként és önkormányzati képviselőként ezért a Hivatal felújítását nem támogatom.

    A velem kapcsolatos megjegyzését pedig, ha megengedi, nem méltatom.

    Borbély Lénárd

  11. Nagyapó szerint:

    Egy érdekes tényt szeretnék megosztani Önökkel.
    Miért nem épült be eddig a szigetcsúcs?
    Azért mert amíg a Budafoki úton léteztek a gyárak, azoknak mind saját tüzelésű szénerőműve volt +a Kelenföldi Hőerőmű. Ezek füstjét az uralkodó é-ny-i szél erre a területre csapta le.
    A földgáz bevezetése óta ez nincs, de a szélirány ugyanaz.
    Ha toronyházak épülnek azok Pesterzsébettől veszik el a friss levegőt. (Dögöljön meg a szomszéd tehene)
    Egész más kérdés, hogy honnan költözne ide a 20-40 ezer új lakos?

  12. sztojanov szerint:

    igen, igaza van a galván iszapnak! előtte legyen gerincút, meg legalább még egy híd (vagy a Gubacsi híd bővítése) és utána kellene felhúzni a tornyokat!

  13. Chita szerint:

    A természettel vagyok, mással nem is lehetnék. Széndioxidból Oxigént csinál. Párologtat, szellőzik a föld. Jelenleg csupán ilyen fontos dolgot csinál az északkeleti csücsök. Üvegházhatásról hallottatok? Azt csillapítja.
    Mi probléma van a hazai eperrel? Már az sem ízlik?
    Dúsabb kipufogógáz közt jobban érzitek magatokat?
    Ha kikapcsolódni, pihenni, feltöltődni mentek valahova, azt milyen környezetben tesziket? Szürke, vagy netán zöld?
    A szóban forgó terület kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik.
    Ehhez hasonlókat már rég levédettek kiemelt tájképi értéke miatt. ( http://www.tajvedelem.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=328&Itemid=27 )
    Szerencsénkre a mi ártéri erdős részünk még csepeli tulajdonú.
    Mindent megteszük a megmaradásáért. Addig is büszkén mutatom mindenkinek; községünkben maradt még odavaló érték a Kisduna mellett.
    Érdemes megfigyelni, ahol közel van az emberi “civilizáció”, ott a fák is elkezdenek dőlöngélni, haldoklani. Királyerdei partszakaszra ez egyre inkább jellemző.Sajnálatos módon. Addig is kiránduljatok, gyönyörködjetek személyesen a természetközelibb északi partszakaszban… http://keptarhelyem.hu/bongeszde/gyujtemeny/1078/eszak_csepel

  14. Morovik Attila szerint:

    Anti!
    De higgyen a szemének! Az ülésrend szisztémájához kapcsolódva – én is Borbély Lénárd mellett ülök, csak én a bal oldalán – szegény Zupkó János képviselőtársamnak vajon mennyi jó pontot kellene szereznie, hogy közelebb üljön Németh Szilárdhoz? Maradva a logikánál Borka – Szász Tamás megjelent írása, amelyben bátran kiáll a két önelégült szocialista országgyűlési képviselő mellett, megér annyit, hogy az ülésrenden egy hellyel balra üljön. Ha jól látta a Csepp TV adását, érti, amit írok.

    Morovik Attila

  15. DFK szerint:

    Ismerve Csepel szoci vezetését, a legrosszabb forgatókönyv fog megvalósulni.

  16. Vécsey Albert szerint:

    Avassatok már be!
    Mi köze van a toronyházaknak az ülésrendhez?
    Valamiről biztos lemaradtam.
    Ti itt jól megértitek egymást, de gondoljatok a földi halandókra is, akik nem a képviselőkkel kenek és fexenek (persze: fekszenek)!?

  17. Csaba szerint:

    Az ülésrendet kommunista barátunk, anti keverte bele ebbe a témába. Úgy látszik, hogy nagyon tájékozott, és állandóan a csepeli képviselők ülését figyeli, hogy ki éppen hol ül. De nagyon ráér, inkább menne el dolgozni helyette, hogy több adót fizethessen be a főnökének.

  18. miska72 szerint:

    Merjünk nagyot álmodni!

  19. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerülett!

  20. jani szerint:

    De az már közügy , hogy vágják a fákat a Kikötő út melletti területen. Remélem majd ültetnek is az érvényes szabályok szerint. A “jó csepeli levegő” megérzi a fák kivágását. Az adatok azt mutatják, Csepel levegő szennyezettsége a legrosszabb a fővárosban !! KELLENEK A FÁK CSEPELNEK !!
    PÓTÓLJÁK !!

  21. Nem tudom hova ez a nagy idegeskedés. Nem az a cél, hogy azzal a területtel legyen is kezdve valami? Nem a csepelieké, akkor minek rágódunk ezen? Annyira feleslges az mszp oldalát piszkálni, ugyanez volt a fidesz idejében, akkor mindenki őket támadta. Nem lehetne valahogy ebből a lakosságot kihagyni, van nekünk éppen elegendő bajunk, minket használ fel a fidesz és az maszp egyaránt arra, hogy a maguk ügyes-bajos dolgát megszavazzuk, rábólintsunk, helyeseljük, vagy épp ellenkezőleg. Aki született csepeli sem ismeri 100%-san a helyzetet, úgyhogy nagyon nem nézem jó szemmel a bal és jobboldal szerintük tudattágító meg látókört adó ömlengéseit. Foglalkozzanak a lakossággal, akik nélkül maguk egy fillért nem kapnának a képviselősködésükért. Ha valaha is számított a véleményünk, örömmel látnék egy gyönyörű toronyház negyedet Észak-Csepelen, és innen a gettóból elhúznék a büdös francba. Az az érzésem maguk itt Csepelen, már ha csepeliek rózsásabb körülmények közt élnek, mint mi prolik….. úgyhogy jó lenne ha nem egymásnak keresztbe téve kellene 2010-et megélni, mert kezdek elpártolni a fidesz oldaláról, és ezzel ha most nem márc 9-ét nézzük, ha nem is nagyon sokan, de páran így vannak…. fogják magukat vissza, legyenek ésszerűek, érvekkel, ne hangos beszólásokkal akarjanak hatalomra jutni – lehet ha így marad a politikájuk, többen mennek el az országból, mint most gyurcsány ideje alatt….

  22. sztojanov szerint:

    hidat
    hidat
    hidat!

Itt lehet hozzászólni !