‘Környezetvédelem’ kategória archívum

Ma van a Föld Napja

2022. április 22. péntek
Csepel.hu
1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett.
Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

(tovább…)

Föld órája a környezettudatosság jegyében

2022. március 28. hétfő

Csepel.hu

Minden év márciusának utolsó szombatján rendezik meg a Föld órája programot. Ezen a napon arra kérik a háztartásokat, hogy egy órára kapcsolják le a világításukat, elektromos eszközeiket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás elleni cselekvés fontosságára.

A kezdeményezés 2007-ben indult útjára Ausztráliából, 2008-ban vált nemzetközivé, Magyarország is ekkor csatlakozott először az akcióhoz.A Föld órája programot hosszú évek óta Csepelen is megrendezik. A Radnóti Miklós Művelődési Ház idén elsősorban a környezeti nevelésre, szemléletformálásra helyezte a hangsúlyt. (tovább…)

Folytatódik a faültetési program

2022. március 9. szerda

Csepel.hu

A Csepeli Zöld Sziget Program kereté ben tavaly ősszel indult a Fogadj örökbe egy fát! elnevezésű kezdeményezés. Ez folytatódott a Kertvárosban március első napján három díszcseresznyefa elültetésével. Az örökbefogadó Tolnai Gábor ‒ Borbély Lénárd polgármesterrel és a Csepeli Városgazda munkatársaival közösen ‒ helyezte el a fákat a Pozsonyi úti családi ház előtt.

Az önkormányzat az elmúlt évben indította el új lakossági faültetési kezdeményezését, amelyre csepeli háztulajdonosok és társasházi lakók jelentkezését várják. A programnak köszönhetően eddig több mint száz fát ültettek ki negyvennégy helyszínen. A Tolnai család fontosnak tartja, hogy gondozott, szép legyen a környezetük, már ültettek japáncseresznyét az utcafrontra. „Ezzel kellemesebbé tesszük a környezetünket, Csepel is élhetőbbé válik a növényektől. Régebben ezen a részen fenyves volt, de nem sok fa maradt. Úgy gondolom, mindig a következő generációnak ültetjük a fákat. Az udvarunkon például van egy egészen különleges páfrányfenyőnk (Ginkgo biloba): ez az egyetlen olyan növény, amely túlélte a hirosimai bombázást” – mondta el lapunknak Tolnai Gábor. (tovább…)

Budapest ismét zöldülhet, de nem éppen Karácsony miatt

2022. február 14. hétfő

Mandiner

Ötven éve nem készült akkora közpark a fővárosban, mint amekkora a Csepeli közpark lesz. Egyelőre konszenzus övezi a projektet. Szándék, terv és pénz is van Budapest gigazöldítésére.

Felhőkarcolókról, lakóparkokról álmodoztak egykor a balliberálisok, de semmi nem lett a csepeli Manhattan-tervből. Ahogy a szintén a szigetcsúcs észak-keleti részébe tervezett olimpiai létesítményekből sem.

(tovább…)

Várják a csepeliek véleményét is a leendő Csepel Parkról

2022. február 9. szerda

Csepel.hu

Elkészültek a Csepel-sziget északi részén készülő park koncepciótervei, a BFK ezeket mutatta be a napokban a tervezőkkel együtt a Portfolióval közösen rendezett konferencián. A leendő használók véleményét kérdőíven kérik ki, ami a www.csepelikozpark.hu oldalon érhető el.

Az elmúlt ötven év legnagyobb zöld beruházása valósul meg Csepelen a 36 hektáros park megépítésével, ezzel egy családbarát, pihenésre és sportolásra alkalmas, valódi természetközeli park jön létre, különleges vizes élőhelyekkel, tisztásokkal. Az őshonos galériaerdőt megőrizzük, és ezer új fa ültetése szerepel a tervekben – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a rendezvényen.

 

(tovább…)

Lakossági tájékoztató a levegő szennyezésével kapcsolatos bejelentési lehetőségekről és a lakossági tüzelés környezet- és egészségvédelemmel kapcsolatos kérdéseiről

2022. február 2. szerda

 

Csepel.hu

Magyarország egyik legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés, égetés okozta levegőszennyezés, de a hideg téli hónapokban különösen aktuálissá válik a háztartási eredetű, illetve az akár egyéb tevékenységekből származó légszennyezések problémája. Ennek kapcsán fontos, hogy mindenki ismerje a lehetőségeket, és közös erőfeszítéseket tegyünk a környezetszennyezés megakadályozása érdekében.

Amennyiben zavaró, irritáló, feltehetően az egészségre ártalmas, lakossági eredetű légszennyezést észlel, első lépésként megoldás lehet a szennyezés okozóját megkeresni és személyesen megbeszélni a problémát. Ha ez nem járható út, hatósági bejelentés tehető Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatalának Hatósági Osztályánál (cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér 11., e-mail: hatosag@21kh.bfkh.gov.hu, telefon: +36 (1) 896-4401). (tovább…)

Online konferencia a Csepeli közparkról

2022. február 1. kedd

Portfolio.hu

Számos ingatlan-, és közlekedési fejlesztés zajlik jelenleg is Budapesten, az élhetőség szempontjából kiemelten fontos nagyobb zöldterületi fejlesztések azonban igazán ritka projektnek számítanak. Ezért is mondhatjuk, hogy a Csepel-sziget 36 hektáros északi csúcsának átalakításával, az utóbbi 50 év legnagyobb parkfejlesztése jöhet létre. Jelenleg egy olyan, még a csepeliek számára is kieső területről van szó, ami hamarosan egy rekreációs-, és sportlehetőségeket nyújtó, vízközeli közparkká alakul, ahol az új kerékpárutak és a meghosszabbított HÉV garantálja majd a gyors megközelíthetőséget. Február 3-án csütörtökön, az ingyenes online Csepel Park konferencián teljes egészében bemutatjuk a projektet – írja a Portfolio.hu.

Ha nem számoljuk a Városliget megújulását – ami nem egy új parkfejlesztés, hanem egy régi park rehabilitációja -, akkor még a hetvenes években, az Óbudai-sziget nagyobbik részének parkosítása volt talán a legutóbbi megvalósult parkfejlesztés Budapesten. Bőven eljött tehát az ideje, hogy egy nagy területű, új közparkot és közvetlen vízparti megközelíthetőséget kapjanak a budapestiek, és leginkább a csepeliek. (tovább…)

Megtisztítja a Városgazda a Daru-domb északi részét

2022. január 31. hétfő

Csepel.hu

A csepeli Daru-domb és a Kis-Duna-part nagy részén jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években, így a már felújított területek, parkok kiválóan alkalmasak szabadidős tevékenységek megrendezésére, családi programokra, sétálásra és sportolásra.

A Daru-domb északi „csücske” azonban még rendezetlen, ezért is döntött a Városgazda a rendbetétele mellett – tájékoztatta portálunkat a kerület önkormányzati tulajdonú cége. Megtudtuk, a „csücsök” a skate pályától északra eső területet jelenti. (tovább…)

Közös képviselők figyelem! Közterület-használati hozzájárulás kell a hulladékgyűjtők kirakásához

2022. január 5. szerda

Csepel.hu

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek rendjéről és használatáról szóló új, 2021 decemberében elfogadott 18/2021. (XII. 22.) számú önkormányzati rendelete értelmében 2022. január 1-től a lakótelepeken a hulladékgyűjtők – közszolgáltató általi szemételvitelhez szükséges időtartamot meghaladó – tartós jellegű közterületi kihelyezéséhez a csepeli önkormányzattól közterület-használati hozzájárulás beszerzése szükséges.

A hozzájárulás kérelmezésével kapcsolatban a közös képviselők a Polgármesteri Hivatal Városrendezési Irodájához fordulhatnak a kozterulethasznalat@budapest21.hu emailcímen vagy az (1) 427-6100-as telefonszámon.

(tovább…)

Kérdőívet indított a Budapest Fejlesztési Központ a Soroksári-Duna természeti értékeinek megőrzéséről

2021. november 9. kedd

Csepel.hu

A Budapest Fejlesztési Központ a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjának előkészítését konzorciumban valósítja meg az Országos Vízügyi Főigazgatósággal.

A most induló előkészítési projektben többek között megvalósíthatósági tanulmány és környezeti hatástanulmány készül. Csak ezen gondos előkészítő vizsgálatok lezárulta után valósulhat meg bármilyen, a folyóágat, medret érintő fizikai beavatkozás a Ráckevei (Soroksári)-Dunán. (tovább…)