Mno.hu
A fővárosi Fidesz-frakció elhibázottnak tartja Budapest jövő évi költségvetését, mert az súlyosan túlbecsüli a bevételeket, viszont alábecsüli a kiadásokat – mondta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Abban az esetben, ha a BKV vezetője nem áll el a 20 millió forintos szolgálati gépjármű használatot, az ellenzék nem fogja támogatni – tette hozzá a politikus.
Tarlós szerint a főváros ma már csak uniós pénzekre apellál, ezek elmaradása esetén azonban a város gyakorlatilag azonnal összedőlne. A városvezetés az „erőltetett és féktelen privatizációkkal” 2010-ig húzza az időt, hogy addig ne következzen be látványos pénzügyi összeomlás – vélekedett a frakcióvezető.
Szerinte a költségvetési koncepciót a bevételi tételek súlyos túlbecsülése jellemzi, akár az értékesítésekről, akár az iparűzés adóról van szó, hiszen a városvezetés bevallja, hogy az idei, hasonló módon tervezett bevételeknek csak az egyötöde fog befolyni. (tovább…)








