„Üzletszerűen” okozott „különösen nagy kárt” a letartóztatott SZDSZ-es

Fidesz: az SZDSZ-nek is szembe kell néznie a zavaros ügyekkel

MTI, Magyar Nemzet

A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy őrizetbe vették az SZDSZ erzsébetvárosi frakcióvezetőjét különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Gál György 700 millió forint kárt okozott. A hírre Cser-Palkovics András így reagált: egyre jobban értjük, miért mondta Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök egy lapinterjúban, hogy az SZDSZ „tele van korrupciós ügyekkel”.

A különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, akinél házkutatást is tartottak – tájékoztatott a főügyészség szerdán. Az Atv.hu előző nap közölte, hogy letartóztatták Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét. Azt írták: „úgy tudni, Gál Györgyöt egy ingatlanügy miatt tartóztatta le a rendőrség”. Az SZDSZ fővárosi választmányának elnöksége kedden felszólította Gál Györgyöt, hogy függessze fel tagsági viszonyát. A főügyészség szerdai közleményében azt írja: a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke és a vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott, és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.

A gyanú szerint a főváros VII. kerületi önkormányzata gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően – offshore társaságok közbeiktatásával –, rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni – olvasható a közleményben. Hozzáteszik: a vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta. A főügyészség közlése szerint az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe bizalmas ismerőseit „strómanként” helyezte el.

Mint írják, a vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell a részére fizetnie azért, hogy az adott házat neki, illetve az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat. Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akit szóban felhívott arra, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait, majd ezt követően a képviselő-testületet tévedésbe ejtette – ismerteti a főügyészség. A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek a 2003. és a 2004. évben – írják. A közlemény szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. Hozzáteszik: a gazdasági bizottság elnöke a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.

Fidesz: az SZDSZ-nek is szembe kell néznie a zavaros ügyekkel

Egyre jobban értjük, miért mondta Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök egy lapinterjúban, hogy az SZDSZ „tele van korrupciós ügyekkel”, illetve tévényilatkozatában azt, hogy az SZDSZ-nek is szembe kell néznie azokkal a zavaros ügyekkel, amelyek körbelengik – reagált az SZDSZ-es politikus letartóztatásának hírére Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

(MTI/MNO)

mno.hu

16 hozzászólás “„Üzletszerűen” okozott „különösen nagy kárt” a letartóztatott SZDSZ-es” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Ezek csalnak, lopnak, hazudnak.
    Mégis az én nyugdíjam egy része hiányzik a költségvetésnek.
    Kiba… t világ ez!

  2. Csaba szerint:

    Emlékeztetőűl: “AZ SZDSZ TELE VAN KORRUPCIÓS ÜGYEKKEL”

    Medgyessy Péter 2004.

    Csepelen mi a helyzet?

  3. Gordon szerint:

    Egyszer remélem arra is fény derül, hogy Csepelen mi a “helyzet”.

  4. baniko21 szerint:

    Reméljük Csepelen is kiderül. Rájuk kell figyelni, és minden olyan ügy-
    letet ami gyanús szóvá is kell tenni. A IX. ker. Szdsz-es is így bukott meg.

  5. Lexon szerint:

    Azért Cser-Palkovics jobb, ha most nem nyilatkozik ilyeneket…
    “Az SZDSZ-es frakcióvezető letartóztatása előtt egyébként egy helyi prominens is váratlan őszinteséggel beszélt a Király utcai ügyletekben való részvételéről. Garabics Károly, a Fidesz VII. kerületi ügyvezető alelnöke a kerületi tévében vallotta meg, hogy közvetítőként szerepelt az egyik eladási manőverben. Az Index már tavaly nyáron tudósított arról, hogy a most előzetesben helyezett Nagy György Garabics Károlyt üzlettársként mutatta be a megvásárlásra kinézett Király utca 15. lakóinak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott tervtanácsi ülésen a Király utca 25., 27., 29. bontásáról vagy megtartásáról szóló vitában pedig egy olyan cég tűnt fel, (Promoplan Kft.) beruházóként, amelynek tulajdonosa Kékessy George Sándor, a Fidesz-kormány párizsi nagykövetének Kékessy Dezsőnek a fia.” (Index.hu)

  6. Papi szerint:

    Képzeljétek el akkor mennyit szórt el az a “drága” lopkovic kormányunk. Na és az önkormányzatunk!!!!!!!!

  7. miska72 szerint:

    Mióta mondom? MAFFIA az állam! Nem kicsit! NAGYON! Gazemberek vezetik az országot! Gazemberek vezetik Csepelt, meg egy Szélhámos!

  8. Papi szerint:

    miska72!
    Ha megkérhetlek ne sértegesd a maffiát ezzel a kormánnyal. Rendben?

  9. miska72 szerint:

    Akkor még a MAFFIA is tisztességesebb mint EZEK!

  10. Prendick szerint:

    Hát igen, bárki bármit is hisz, az igazi lopások önkormányzati szinten mennek. Vannak persze nagy kormányzati panamák, de azok eseti jelenségek, viszont az önkormányzat lényege a hivatali korrupció. Gondolom itt csak a 700 milla verte ki a biztosítékot, vagy az, hogy nem adta le belőle a marhája a kötelező sápot, ezért példát statuálnak vele.

    Ezek az ügyek csak úgy tudnak kibukkanni, ha valamelyik belső ember köp. Az meg sosincs érdek nélkül. Kiváncsi lennék, ki lesz az utódja a gazdasági bizottságban? Úgy már lehet sejteni valamit. 😉

    Az illúziók elkerülése végett jelzem csak, hogy az önkormányzatok gazdasági bizottsága tölti be azt a szerepet, amit éttermekben a fizetőpincér. Összegyűjti a jattot és elosztja rang szerint a többieknek. Aztán ha kiderül, hogy nem jól oszt, akkor van a balhé.
    Tényleg, Csepelen ki a főpincér? 🙂

  11. baniko21 szerint:

    Prendick!
    Tényleg nem tudod? Oroszok mentek, Orosz maradt.

  12. Prendick szerint:

    Hehe, úgy látszik a rendőrség betűrendben halad és most éppen a G-nél járnak. Bukott még egy eszdéeszes Gál, Balmazújvárosban.
    Ha egyszer eljutnak az O-hoz, errefelé is tisztulhatnak a dolgok.

  13. Lexon szerint:

    Prendick:
    Oroszra vagy Orbánra gondolsz?
    😀
    Magaslabda volt, nem hagyhattam ki…
    😀

  14. Cápa szerint:

    Szegény Szilveszternek most összetörhet a szíve…. Egy koalíciós társ, ahogy totó fogalmazott egy másik cikkben: kaptárba kerülhet… Hüp-hüp..

  15. Prendick szerint:

    Lexon, elhiheted, hogy nagy örömmel látnám mindkettőt pl. a szegedi Csillag SC csíkos mezében játszani egy focirangadón. Ha ilyen meccseket lehetne látni /a további összeállítást hasonlóan válogatva a hazai politikai almanachból/ asszem visszahozná bennem azt a rég elveszett lelkesedést a magyar futbal iránt. 🙂

  16. Sajtosszenya visszatér szerint:

    Mszp-Szdsz = lop start

Itt lehet hozzászólni !