‘Gazdaság’ kategória archívum

FŐTÁV: az lesz a bűnbak, aki menekül?

2009. február 19. csütörtök

Inforadio.hu

Távhő

Több százezer fővárosi lakás maradhat fűtetlenül, ha a tömeges leválások eredményeként gazdaságilag összeomlik a távhőszolgáltatás rendszere – mondta az InfoRádiónak a Főtáv Zrt. szóvivője. Balog Róbert szerint az egyéni hőmennyiségmérők használata önmagában nem jelent megtakarítást. Marton Tamás, az 1080 békásmegyeri lakás leválását kivitelező mérnökiroda vezetője viszont állítja: jogszerűek voltak a leválások, a korszerűsítések pedig nem mérséklik az alapdíjat.

A kérdés az, hogy egy létező jogszabály áthágásával létrejövő leválás tekinthető-e utólagosan jogszerűnek. A Főtáv szerint nem – nyilatkozta az InfoRádiónak Balog Róbert, a cég szóvivője azzal kapcsolatban, hogy Békásmegyeren ezernél is több lakás vált már le a távfűtési rendszerről. (tovább…)

Tölgyessy Péter: a kormány tematizál és meghal

2009. február 18. szerda

Népszabadság

Tölgyessy Péter alkotmányjogász a Gyurcsány-kormány hamarosan bekövetkező összeomlását jósolja. Az SZDSZ egykori elnöke, a Fidesz volt parlamenti képviselője az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy gátszakadás előtt állunk.

A kormány megint óriási várakozásokat keltett – mondta Tölgyessy. – Három hete másról sem beszélünk, mint arról, hogy lesz egy csomag, amely fontos és jó lesz. Hétfőn a rendkívüli időpontban a miniszterelnök új beszédet mondott. Egyértelmű, hogy arra a politológusi iskolára hallgat, amely azt írja elő: tematizáld a közvéleményt, vagy meghalsz. Ez sikerült. Mégis azt hiszem, hogy a kormány a várakozásokat nem tudja kielégíteni, és megint abba a csapdába esik, hogy tematizál és meghal. Mert újra elveszítheti a hitelességét a túlzott várakozások keltésével. (tovább…)

Orbán: Ez a reménytelenség csomagja

2009. február 17. kedd

MTI, Mno.hu

A reménytelenség, a lemondás és a beletörődés csomagjának nevezte Orbán Viktor a miniszterelnök által bejelentett intézkedéseket. A Fidesz elnöke a honlapjára felkerült videóban beszélt az intézkedéscsomagról, pártja keddi elnökségi ülése után.

„Ez a lemondás, a beletörődés, szóval ez a reménytelenség csomagja” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint az elnökségi ülés legfontosabb napirendi pontja éppen a hétfőn bejelentett intézkedéscsomag volt. A pártelnök lehangolónak minősítette a javaslatokat. Szerinte nem egyszerűen egy újabb brutális megszorító csomagról van szó, hanem a teljes reménytelenség csomagjáról, mert ugyanazon az úton halad tovább, amelyen már egyszer kudarcot vallott Magyarország, és amely végül is eljuttatta az országot abba a helyzetbe, hogy az unió leggyengébb államaként próbálja kivédeni a válság viharait. (tovább…)

Erre van pénz: hárommilliárddal stafírozzák ki a Lantos Alapítványt

2009. február 17. kedd

Index

Megnyugtató, hogy csak rajtunk spórolnak (fotó:MTI)

A magyarországi civil szervezetek világában rekordnak számító, hárommilliárd forintos támogatást ad a miniszterelnökség az Egyesült Államokban néhány hónapja alapított Tom Lantos Foundation indulásához.

A politikus tavalyi halála után létrehozott New Hampshire-i szervezeten keresztül jut majd pénz a Budapestre tervezett Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézet megalapítására is, ezt azonban az alapítvány még nem reklámozza. (tovább…)

309 forint az euró

2009. február 17. kedd

Index

Csillagokat látunk

Újabb rekordgyenge szintet ért el ma reggel a forint, a bankközi piacon 309 forintot adtak 1 euróért. A térség más valutáit is ütik a befektetők.

Lassan nem múlik el nap anélkül, hogy ne ütne újabb és újabb történelmi mélypontot a forint árfolyama. Tegnap az euró átlépte a 304,5 forintot a bankközi piacon, ma reggel fél kilenc táján pedig az euróval szembeni jegyzések a 309-es forintszintig ugrottak. Azóta minimális korrekció következett, 307-308 között ingadozik a kurzus. (tovább…)

Részsiker: “csak” 90 százalék lesz a Provident thm-e

2009. február 16. hétfő

Hírszerző

Jelentős médiafigyelem és elenyésző közönség mellett zajlott a Provident Zrt. hitelpolitikája elleni tüntetés a cég budapesti székháza előtt. Karsai József szocialista képviselő az uzsoratörvény módosítását és a Provident tevékenységének “szabotálását” kezdeményezi, a cég pedig több ponton változtat üzletmenetén.

100 rendőr, 50 újságíró, 10 tüntető – körülbelül ilyen arányok fogadták a Hírszerző munkatársait a Provident elleni tüntetés székhelyén a budapesti Bajcsy-Zsilinszky utcában. A tüntetők számához képest legalábbis aránytalannak tűntek az előkészületek: a nagy számban kivonuló rendőrség kordonokkal zárta le a környék egy részét, a helyszínen nyüzsgő újságírók pedig egymásnak adogatták a maroknyi tüntetőt, amelyek egyike annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a legjobb az lenne, ha nem lenne kamat. (tovább…)

Nyugdíjkorhatár-emelés, áfanövelés, de az szja-teher csökken – Gyurcsány csomagja

2009. február 16. hétfő

Inforadio.hu

A 130 ezer forintnál magasabb jövedelműeknek kedvez a miniszterelnök adóterve, az ennél kevesebbet keresők számára közömbös a csomag. Gyurcsány Ferenc azt is bejelentette: aki ezután megy nyugdíjba, már nem számíthat a 13. havi juttatásra, a jogosultság korhatárát pedig 2016-tól folyamatosan emelik meg 65 évre.

A miniszterelnök kedvező javaslatokat jelentett be a többi mellett a mezőgazdaságból élők és az élelmiszeripar szánára. A kormányfő ugyanakkor nem közölte, mindezek mikortól léphetnek életbe. (tovább…)

Elfogadta a közgyűlés a forrásmegosztási rendeletet

2009. február 16. hétfő

MTI, Mno.hu

Egy évvel korábban is problémák voltak a kerületek közötti forrásmegosztással – mondta Riz Levente a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, ahol az idei forrásmegosztási rendeletet szavazták meg. A fideszes politikus úgy látja: a külső kerületek esetében nem veszik figyelembe a jelentős infrastrukturális elmaradottságot.

Három fideszes kerületi vezető elutasítása mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a főváros és a kerületek közti ez évi forrásmegosztási rendeletet hétfőn rendkívüli ülésen. A háromfős MDF-frakció sem a téma tárgyalásánál, sem a szavazásnál nem jelent meg a közgyűlésben, noha korábban Katona Kálmán frakcióvezető-helyettes azt nyilatkozta, hogy várhatóan megszavazzák a rendeletet, mivel a kerületeknek szükségük van az így felosztott pénzre, illetve mert törvény szabályozza a megosztást. Hasonlóképpen nem vett részt a szavazásban, illetve az ülésen sem jelent meg Tarlós István Fidesz-frakcióvezető. (tovább…)

Simán átment Gyurcsány csomagja az MSZP-n

2009. február 16. hétfő

Index

Rendkívüli ülésén a kormány rábólintott az adó-, szociális és a nyugdíjrendszert több ponton is megváltoztató Gyurcsány-csomagra. Az adóátrendezés után jobban megéri majd dolgozni és foglalkoztatni, 3 millió forintig 19 százalékos adót kell lerónunk a jövedelmünk után jövőre. Az áfa 20-ról 23 százalékra emelkedik. Nem lesz 13. havi nyugdíj. Akik ma kapnak, azoknak beépül a normál járandóságukba, csak az újonnan nyugdíjba menők nem részesednek az extra apanázsból. A szocialista frakció jámborul fogadta a kormány tervét.

65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár – majd; 3 millió forintra tolódik ki a személyi jövedelemadó alsó, 19 százalékos kulcsának határa – jövőre; emelkedik a költségvetési hiánycél – idén – az Index értesülései szerint ezeket az elemeket foglalja magában a kormány adó-, szociális- és nyugdíjcsomagja, amelyet mai ülésén öntött végső formába a Gyurcsány-kabinet. (tovább…)

Újra Magyarország a negatív példa – nő az államcsőd veszélye

2009. február 14. szombat

Piac és Profit, Index

Kelet-Európa a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségével épphogy túlélte a globális pénzügyi válságot, most viszont egy újabb sokkhullámmal fenyegeti: a nyugat-európai export zuhanásával az ipari termelés visszaesik; Magyarország gazdasága idén várhatóan jelentős mértékben zsugorodni fog – írta a pénteki The Wall Street Journal.

A negyedik negyedéves mutatók arról tanúskodnak, hogy a növekedés összeomlik olyan országokban – Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában -, amelyek viszonylag jól megbirkóztak a válsággal. Mindezidáig a legnagyobb mértékű visszaesés azokban az országokban – például Észtországban és Lettországban – történt, amelyek nagy kereskedelmi hiányt halmoztak fel és a külföldi hitelekből fedezték fogyasztásukat. (Tajvan, Ukrajna és az Egyesült Királyság sem áll sokkal jobban.) (tovább…)