‘Gazdaság’ kategória archívum

Újabb lépések segítik a rezsicsökkentést

2013. november 24. vasárnap

Fidesz.hu

Több törvény módosítását kezdeményezi Németh Szilárd, melyek a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tételét, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítését szolgálják.

A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport legutóbbi ülésén összegezte azokat a problémákat, felvetéseket, javaslatokat melyek a lakosságtól, a fogyasztóvédelemtől, illetve a szolgáltatóktól érkeztek. Az összegzést követően a tegnapi napon Németh Szilárd több törvény módosítását kezdeményezte. A fideszes politikus elmondta, a módosítás célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése.

(tovább…)

Élre álltunk az árcsökkentésben

2013. november 24. vasárnap

MNO

Magyarországon mérséklődött a legnagyobb mértékben az áram ára az uniós országok közül az idei első fél évben – derült ki az Eurostat legújabb adataiból.

A lakosságnak értékesített villamos energia a januári rezsicsökkentés értelmében 10 százalékkal lett olcsóbb 2012 első feléhez képest, miközben az unió 28 tagállamában átlagosan öt százalékkal emelkedett a villanyár.

(tovább…)

Orbán Viktor: Magyarországnak nyitnia kell ázsia felé

2013. november 23. szombat

Fidesz.hu

Nem jó, hogy Magyarország “egy lábon áll” azáltal, hogy exportja döntően az Európai Unióba irányul, ezért nyitnia kell Ázsia felé – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az NHK japán közszolgálati televíziónak adott, pénteken adásba került interjújában, amelyből honlapján részleteket tett közzé a tv-csatorna.

“Az export fontos. Ha megnézik az adatokat, kivitelünk közel 75, majdnem 80 százaléka az Európai Unió országaiba megy, ami nem jó. Úgy értem, jó, de azt jelenti, hogy egy lábon állunk, ami nagyon instabil. Ezért egyértelmű stratégiánk van: nyitni kelet felé” – fogalmazott Orbán.

(tovább…)

Megvédjük a rezsicsökkentést a hazug baloldaltól

2013. november 22. péntek

Fidesz.hu

A Fidesz további lépéseket fog kezdeményezni a rezsicsökkentés védelmében, mert Bajnai Gordon és a szocialisták a mai napig támadják a rezsicsökkentést itthon és Brüsszelben egyaránt, ezzel ismét veszélyeztetik a magyar családok megélhetését – írja közleményében Németh Szilárd.

Magyarország nem hagyja magát és megvédi a rezsicsökkentést, amely 4 millió magyar család megélhetését segíti és évente átlagosan 100 ezer forintot hagy a családok zsebében. A gáz, az áram és a távhő áráért jelenleg 20 százalékkal fizetnek kevesebbet minden családban, mint tavaly ilyenkor.

(tovább…)

A szolgáltató viseli a gázkészülékek felülvizsgálati díját

2013. november 21. csütörtök

Csepel.hu

A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Akinek 1981 előtti, vagy ismeretlen időpontban beszerelt a gázkészüléke, annak ez év végéig kell kérnie a felülvizsgálatot a gázszolgáltatójától. Ez utóbbi a felülvizsgálatot jövő év szeptember 30-ig végzi el.
(tovább…)

Orbán Viktor: Közép-Európa nyitva áll Japán előtt

2013. november 21. csütörtök

Fidesz.hu

Közép-Európa nyitva áll Japán előtt – jelentette ki a hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök helyi idő szerint csütörtök délelőtt a tokiói Dzsószai Egyetemen tartott beszédében. A kormányfőt a közönség faggatta a magyar eurócsatlakozásról is, amire azt válaszolta, hogy erről szerinte nem években, hanem évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni.

A Magyarország és Európa egy változó világban című, angol nyelvű előadásában a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai növekedés húzóereje a Magyarországot is magában foglaló, 80 milliós lakosságú, ígéretes évtized előtt álló Közép-Európa lesz, amely már túl van a válságon, versenyképes, “visszatért a térképre”. Így a régió jó lehetőségeket kínál a befektetőknek, és logisztikailag vélhetően a legjobb pont az európai uniós piacok eléréséhez – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ismertette a magyar gazdaság eredményeit is, kiemelve a megindult gazdasági növekedést.

(tovább…)

Képzés közmunkásoknak

2013. november 21. csütörtök

MNO

Télen sem maradnak munka, feladat és kereset nélkül a közfoglalkoztatottak: a jégmentesítés és hóeltakarítás mellett decemberben százezren közülük beülnek az iskolapadba. Az átszervezéshez szükséges forrásokat a Belügyminisztérium már biztosította – írja a Magyar Nemzet.

Nem maradnak munka, feladat és kereset nélkül a zord időjárás ellenére sem azok az emberek, akik hosszabb ideje nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A kormány az idénymunkák megszűnése miatt télre átszervezi a közfoglalkoztatást – derül ki a Belügyminisztérium a lap kérésére összeállított szakmai tájékoztató anyagából.

(tovább…)

Olcsóbb lesz a BKV bérlet – Németh Szilárd a Mokka vendége volt

2013. november 19. kedd

TV2/Csepel.hu

Németh Szilárd, Csepel polgármestere a Mokkában elmondta, hogy a BKV diákbérlet ára 3800 helyett 3450 forintba fog kerülni, 3330 forintba a nyugdíjas, a felnőtt bérlet pedig 9500 forint lesz. Azt tudták megtenni, hogy az emelkedett bevételből több pénzt tudnak visszaadni a budapestiek zsebébe.

Hatmilliárd forinttal többet szed be a BKK az intézkedéseknek köszönhetően, ezért a plusz bevételt a bérletek csökkentésére tudják fordítani. A polgármester elmondta, hogy lesz kutyabérlet is, annak érdekében, hogy ne kelljen mindennap vonaljegyet váltaniuk a kisállat tartóknak.

(tovább…)

Kevesebb bliccelő lehet Budapesten – Németh Szilárd a Lánchíd Rádióban

2013. november 19. kedd

MNO

Az olcsóbb bérletnek köszönhetően tovább csökkenhet a bliccelők száma – mondta Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi képviselője a Lánchíd Rádióban.

A jövő évi, 10 százalékos árcsökkentés egyik kezdeményezője szerint a mostani lépésre az teremtette meg a lehetőséget, hogy 2010 óta a szélesebb körű ellenőrzés miatt javult a tömegközlekedési morál.

(tovább…)

Az SZDSZ még a rezsit sem fizette ki

2013. november 19. kedd

Sok van az SZDSZ számláján

MNO

A villanyórát is leszerelték a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) gyulai irodájában, olyan jelentős villanyszámla-tartozást halmozott fel a megszűnt párt helyi szervezete.

Itt a településnek 700 ezer forintjába került az önkormányzati iroda rendbe hozása a liberálisok távozása után. Emellett hét vidéki településről és öt fővárosi kerületről derült még ki, hogy az SZDSZ-esek a közüzemi és bérleti díjakat sem voltak hajlandók kifizetni maguk után, s tetemes tartozásuk rendezése nélkül távoztak – tudta meg a Magyar Nemzet.

(tovább…)