Kevesebb bliccelő lehet Budapesten – Németh Szilárd a Lánchíd Rádióban

MNO

Az olcsóbb bérletnek köszönhetően tovább csökkenhet a bliccelők száma – mondta Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi képviselője a Lánchíd Rádióban.

A jövő évi, 10 százalékos árcsökkentés egyik kezdeményezője szerint a mostani lépésre az teremtette meg a lehetőséget, hogy 2010 óta a szélesebb körű ellenőrzés miatt javult a tömegközlekedési morál.

Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy a Demszky-korszakban 2002 és 2010 között a bérletárak összesen 140 százalékkal nőttek, ami két és félszerese volt az inflációnak. A riporter Pelyach Gergely.

Forrás: MNO

6 hozzászólás “Kevesebb bliccelő lehet Budapesten – Németh Szilárd a Lánchíd Rádióban” bejegyzésre

  1. Aladár szerint:

    Most a Lánchíd rádió hullámhosszán hazudozott.

  2. Aladár szerint:

    “A jövő évi, 10 százalékos árcsökkentés egyik kezdeményezője”

    Ja persze. Ő kezdeményezte. Mert az biztos úgy megy, hogy pont a Németh Szilárd nevezetű álláshalmozónak egyszercsak kipattan a fejéből, hogy “gyerekek, csökkentsük 10%-kal a bérletek árát”, mire a többiek a homlokukra csaptak: “Tényleg!! Micsoda remek ötlet! Nahát, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe! Csökkentsük!”

  3. Éva szerint:

    Aladár aki itt folyamatosan hazudozik és mocskolódik az te vagy. Jó lenne ha az elvtársaidnál ” muzsikálnál” a jövőben!!!!!!!!!

  4. Szkeptikus szerint:

    Sajnos Aladárnak teljesen igaza van. Bár ne lenne. De akinek van egy csepp esze, az nem mondhat mást. Bizony hazudozik a mi nagy vezírünk szorgalmasan.

  5. Jaj szerint:

    De szép borvirágot tettek ki illusztrációnak. 😉

    Jaj, úgy elmennék egy ilyen péntek délutáni fidesz brainstromingra 🙂 Na, fiúk, kinek milyen ötlete van újabb rezsicsökkentésre? 🙂

  6. Vátesz szerint:

    Jaj, miből gondolod hogy péntek délután van a brainstorming, Németh Szilárd a sábeszdeklit is a fejére teszi, pont arra nem gondolna, hogy valakinek alkalmatlan lenne az időpont, mert már beállt a szabbat! 😉

Itt lehet hozzászólni !