Újabb lépések segítik a rezsicsökkentést

Fidesz.hu

Több törvény módosítását kezdeményezi Németh Szilárd, melyek a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tételét, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítését szolgálják.

A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport legutóbbi ülésén összegezte azokat a problémákat, felvetéseket, javaslatokat melyek a lakosságtól, a fogyasztóvédelemtől, illetve a szolgáltatóktól érkeztek. Az összegzést követően a tegnapi napon Németh Szilárd több törvény módosítását kezdeményezte. A fideszes politikus elmondta, a módosítás célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése.

Németh szilárd elmondta, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban kezdeményezi a lakószövetkezeti és a társasházi törvény módosítását. Ugyanúgy, ahogy a gázellátásról szóló törvény esetében, a villamos energia ellátásról szóló törvény is adjon lehetőséget a közös helyiségek egyetemes szolgáltatására 2014. január 1-től. A közös költségeket ismét faragni fogjuk, a kezdeményezés 20 százalékos csökkentést kell, hogy eredményezzen a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban – jegyezte meg.

„A közös költségeket faragni fogjuk”

A fideszes politikus beszámolt arról is, hogy több bejelentés is érkezett, hogy a lakószövetkezetekben az igazgatóság, vagy a társasházakban az intézőbizottság, a társasházi képviselő nem tájékozatja az megfelelően az embereket a díjcsökkenésekről. Németh Szilárd elmondta, javaslata tájékoztatási kötelezettséget is előír, a közös költségeknél is ki kell mutatni a rezsicsökkentés adatait. A tájékoztatás határideje minden év február 15-e. Németh Szilárd arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a formula az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is vonatkozik. Elmondta, sok panasz érkezett azért, mert az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban nem érvényesítik a rezsicsökkentést. A rezsicsökkentés nem az önkormányzatot érinti, hanem a családokat – szögezte le.

Németh Szilárd arról is tájékoztatott, hogy a törvényjavaslat definiálják a rezsicsökkentést is. “Rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások végfogyasztói árának jogszabály alapján megvalósuló csökkentését kell érteni” – idézte a politikus.

A szakpolitikus új szabályra is felhívta a figyelmet a fogyasztóvédelem területén. Az országos hálózattal rendelkező cégeknek képzett fogyasztóvédelmi referenseket is kell majd alkalmazniuk megyénként – mondta el. Az új számlatükörrel kapcsolatban arról is beszélt, hogy – a szolgáltatók észrevétele alapján – a munkacsoport szerint törvényjavaslatban kell rögzíteni a címzés ariel betűtípusát, és a nyomdai kódok alapján kell meghatározni a számlák színkódját.

Németh szilárd bejelentette azt is, hogy egyeztetést kezdeményez a Vakok és Gyengénlátók Szövetségével, valamint a szolgáltatókkal, azért, hogy a vakok és gyengénlátók braille-írással kaphassák a számlát.

Forrás: Fidesz.hu

32 hozzászólás “Újabb lépések segítik a rezsicsökkentést” bejegyzésre

  1. Aladár szerint:

    Németh Szilárd hazudik éjjel, hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon.

  2. Éva szerint:

    Az Mszp kétszeresére emelte a villany és háromszorosára a gáz árát.
    Na, ezt adjátok össze!

  3. Aladár szerint:

    Kell a rizsacsökkentés! Ugye, Évagordon?

  4. Mari nénye szerint:

    Aladár-aladár neked sz..ik a madár..:D

  5. Vátesz szerint:

    Remek ötlet hogy egy ember kommunikálja a rezsicsökkentést, ha még sem jönne be a választáson, kell valaki, akire rá lehet tolni a felelősséget! 😉

  6. Vátesz szerint:

    Hát nincs egy tökös szoci vagy fideszes, aki az alábbi kérdést megválaszolná?

    http://csepel.info/?p=30482#comment-187371 “Megvédjük a rezsicsökkentést a hazug baloldaltól”
    Vátesz szerint:

    2013. november 23., szombat – 23:13

    Kedves baloldali-liberális-szocialista-nemzetiközép-polgári-jobboldali kommentelők, vajon miért nem tudja senki megmagyarázni, hogy mi vagy ki kényszerítette nagykoalícióra a csepeli MSZP-t és a csepeli Fideszt Tóth Mihályostól és Németh Szilárdostól a 2000. november 7-én (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés megszavazásakor, s miért is kapott Németh Szilárd sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól? Csókoltatok mindenkit, majd tájékoztassátok erről is Csepel lakosságát a 2014-es választások előtt!

  7. "?!" szerint:

    “Aladár”!

    Ha az a véleményed, hogy “Németh Szilárd hazudik éjjel, hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon”, akkor illik konkretizálni, hogy mikor és mit hazudik!

    Egyébként a mai nap csúcshazugságának vitathatatlanul a dölyfös rezsirikkancs Németh Szilárd alább idézett hazugsága tekinthető:

    “A közös költségeket ismét faragni fogjuk, a kezdeményezés 20 százalékos csökkentést kell, hogy eredményezzen a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban.”

    A vadbarom rezsi-rikkancsnak ismét fogalma sem volt arról, hogy miről beszél.
    Vagy részeg volt (mert meg volt részegülve a saját nagyságától), vagy kábszerezett és ezért nyilatkozta a fent idézett baromságot!

    Azzal a hazugsággal kezdte a szerencsétlen rikkancs a fent idézett mondatot, hogy “ismét faragni fogjuk a közös költségeket”!
    A sok hazugság között már azt sem képes számon tartani, hogy eddig szó sem volt a társasházi és lakásszövetkezeti közös költségek csökkentéséről, ezért semmi alapja nincs arról beszélni, hogy “ismét faragni fogjuk a közös költségeket”!

    Azt pedig máris elfelejtette az amnéziában szenvedő szánalmas alak, hogy a társasházi közös költségek körébe tartozó közüzemi szolgáltatások felének sem csökkentették a díjait a sokat hangoztatott 20 %-kal!

    A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy az idióta rezsirikkancsnak fogalma sincs arról, hogy a közösségeket terhelő közüzemi költségeken felül egész sor egyéb olyan költség is része a közös költségnek, amelyek 20 %-os kötelező csökkentése teljes gazdasági káoszt okozna az egész országban!

    Honnan szeretné vajon pótolni az elmebeteg Néró Germanicus csepeli császár az általa 20 %-kal csökkenteni szándékozott társasházi és lakásszövetkezeti közös költség címen a több mint 1 millió 200 ezer lakás után fizetett bevételből finanszírozandó sok egyéb kiadásokat?
    Például: a kötelező felújítási alapképzést, a közös tulajdonnal kapcsolatos eseti javítási és karbantartási munkák költségeit, a folyamatban lévő felújítási munkák költségeit, a működési és működtetési kiadásokat, a postai és banki költségeket, a megvalósult különféle felújítások (panelfelújítás, kötelező gyűjtőkémény-felújítás, stb.) hiteleinek a részleteit, valamint a tervezett felújítások előtakarékossági befizetéseit?

    Az idióta politikai szélhámos rezsi-rikkancs fent elemzett dilettáns hazugsága, a korábbi hazugságainak a figyelmen kívül hagyása esetén is elegendő ahhoz, hogy a jövőben egyetlen szavát se tekinthessük hitelesnek!

  8. elhallgattatni szerint:

    Ennyi zsírral, amit az adófizetők pénzén hízott ‘föl’, nem lesz gond a hőszigeteléssel és a rezsiköltséggel… csak növelje tovább az adókat!

  9. Bugi szerint:

    Na mi van komcsik, megint sírtok, csak mert jobb az embereknek? Bezzeg mi mindent megtettetek az árak növeléséért és a magasabb adókért…

  10. Aladár szerint:

    Kurva jó lesz majd a sok eladósodott társasháznak, hogy a lakók majd elkezdenek sipítozni, hogy csökkenteni kell a közös költséget, merthogy ők hallották, hogy a Némeccilárd aszonta, hogy a rezsicsökkentés blablablabla.

    Nagyon szemét húzás a fidesztől, hogy a közös képviselőkkel akar magának kampányoltatni.

    És a szemét Némeccilárd direkt félreérthetően fogalmazott, aszongya: “A közös költségeket ismét faragni fogjuk, a kezdeményezés 20 százalékos csökkentést kell, hogy eredményezzen a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban.”

    A sok ostoba lakó erre majd 20%-os közösköltség-csökkentés fog követelni, merhogy a Némeccilárd aszonta. Pedig az idióta Némeccilárd is tudja, hogy a közös költségnek csak egy kis része a rezsi, és a rezsinek is csak kis része csökkent. DIREKT fogalmazott félreérthetően, hogy ezzel is kavarja a szart. Némeccilárd = szarkeverő.

  11. robi szerint:

    A vitaképtelen Buginak megint csak a betanított komcsizás jut eszébe akkor, amikor mások érdemi hozzászólásokat tesznek egy törvénytervezethez.

  12. ebihal szerint:

    Ez nem a rezsicsökkentés segítése, hanem a törvényesített hülyeség kőbe vésése!

  13. grün szerint:

    On-line péztárgépekhez nem ért itt valaki?!
    Szakértőket keres a kormány! 😛 😀
    .
    “A kormányzati hitelesség elvesztésének és a kapkodó, hirtelen ötletektől vezérelt jogalkotás iskolapéldája az on-line pénztárgépek bevezetése, jobban mondva be nem vezetése a mai napig. A kialakult káoszt elsősorban maga a kormányzat idézte elő.”
    .
    http://www.stop.hu/belfold/a-kormanyzati-kaosz-mintapeldaja-az-on-line-penztargepek-ugye/1196156/

  14. grün szerint:

    grün szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2013. november 25., hétfő – 11:06
    Kigolyóztak a kaszinóból?! 😛 😛

  15. . szerint:

    Most akkor ki vagyok tiltva?

  16. . szerint:

    Nem, na azért!
    A múlt hét pénteken elhallgattattak. Ezentúl jobban vigyázok, finoman fogalmazok: NSZ hazudik! 🙂

  17. nagyapó szerint:

    Ez a Németh megint keresztbe tesz. “Szegény” volt szoci közös képviselőknek ismét szűkül a lehetőségük (l. Jobbik előterjesztése) a sikkasztásra. Ezért visít az egész szoci tábor. Szaladnak Brüsszelbe, mert szörnyű az, hogy az emberek járjanak jól, nem az eetásak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. köves szerint:

    egy kérdésem van.miért nem az ÁFÁ-t csökkentik 2o %-al,Világ első vagyunk ebben . Nos no comment!Na csá!

  19. nagyapó szerint:

    Világelsők vagyunk az ÁFA terén. Igen, a Gyurcsány(i)ék emelték 15-ről 20 %-ra, majd a libásék 20-ról 25 %-ra, ezután az Orbán kormány 25-ről 27-re 2 %-kal. Szörnyű.
    A polgári kormánynak van távlati terve. Elsősorban a munkát terhelő adókat csökkentik és a fogyasztási adókat tartják magasabban. Ezért van 16% személyi jövedelemadó, ami várhatóan csökken és csak ez után van lehetőség a fogyasztási adók csökkentésére.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Ella szerint:

    nagyapó, nagyapó, elgurult a Cavintonja!

  21. realista szerint:

    🙂

    Ez nagyon tetszik Ella!

    németszilcsi rákosi stábjában biztos helyet kapott volna anno!

  22. robi szerint:

    Az Ella által beemelt írás egyik hozzászólója azzal kezdi: “Társasház magántulajdon. ”

    Tedd hozzá pajtás: még.
    Egyenlőre.

  23. grün szerint:

    robi!
    Magáé ez a ház Bátyám?!
    Nem tudom fiam!
    Félórája nem hallgattam parlamenti híreket! 😛 😀

  24. nagyapó szerint:

    Nocsak-nocsak, idióta Dr. grün t.t. most Ella néven tartja a Szabad Nép félórát? Idézget mindenféle maffiabaloldali szócsövet?
    Talán írna Bajáról, Létravértesről, Csepelről, a hazugságkampány legújabb csúcshazugságairól!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, Te köpönyegforgató volt mszmp-tag, Ararát-hegyi öreg bárkás!

    Csepelről, a hazugságkampány csúcshazugságairól hiányoltál egy írást, ezért a kérésed címzettjei helyett küldöm neked az alábbi írást.

    Az utóbbi napok csúcshazugságának vitathatatlanul a dölyfös rezsirikkancs Németh Szilárd alább idézett hazugsága tekinthető:

    “A közös költségeket ismét faragni fogjuk, a kezdeményezés 20 százalékos csökkentést kell, hogy eredményezzen a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban.”

    A vadbarom rezsi-rikkancsnak ismét fogalma sem volt arról, hogy miről beszél.
    Vagy részeg volt (mert meg volt részegülve a saját nagyságától), vagy kábszerezett és ezért nyilatkozta a fent idézett baromságot!

    Azzal a hazugsággal kezdte a szerencsétlen rikkancs a fent idézett mondatot, hogy “ismét faragni fogjuk a közös költségeket”!
    A sok hazugság között már azt sem képes számon tartani, hogy eddig szó sem volt a társasházi és lakásszövetkezeti közös költségek csökkentéséről, ezért semmi alapja nincs arról beszélni, hogy “ismét faragni fogjuk a közös költségeket”!

    Azt pedig máris elfelejtette az amnéziában szenvedő szánalmas alak, hogy a társasházi közös költségek körébe tartozó közüzemi szolgáltatások felének sem csökkentették a díjait a sokat hangoztatott 20 %-kal!

    A legsúlyosabb probléma azonban az, hogy az idióta rezsirikkancsnak fogalma sincs arról, hogy a közösségeket terhelő közüzemi költségeken felül egész sor egyéb olyan költség is része a közös költségnek, amelyek 20 %-os kötelező csökkentése teljes gazdasági káoszt okozna az egész országban!

    Honnan szeretné vajon pótolni az elmebeteg Néró Germanicus csepeli császár az általa 20 %-kal csökkenteni szándékozott társasházi és lakásszövetkezeti közös költség címen a több mint 1 millió 200 ezer lakás után fizetett bevételből finanszírozandó sok egyéb kiadásokat?
    Például: a kötelező felújítási alapképzést, a közös tulajdonnal kapcsolatos eseti javítási és karbantartási munkák költségeit, a folyamatban lévő felújítási munkák költségeit, a működési és működtetési kiadásokat, a postai és banki költségeket, a megvalósult különféle felújítások (panelfelújítás, kötelező gyűjtőkémény-felújítás, stb.) hiteleinek a részleteit, valamint a tervezett felújítások előtakarékossági befizetéseit?

    Az idióta politikai szélhámos rezsi-rikkancs fent elemzett dilettáns hazugsága, a korábbi hazugságainak a figyelmen kívül hagyása esetén is elegendő ahhoz, hogy a jövőben egyetlen szavát se tekinthessük hitelesnek!

    Mit szólsz hozzá öreg bárkás? Remélem, hogy még fel tudod fogni, hogy miről van szó?

    Ceterum censeo… A volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját, akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor pedig lop.

  26. nagyapó szerint:

    törött gerincű felkiáltójel. Közöltem már, hogy egy ilyen szemét, lumpenproli, trágár kocsmatöltelék (folytatást magára bízom) emberrel nem vitatkozom, mert nem érvei vannak, csak trágárságai. Próbáljon meg lakóháza ügyeivel foglalkozni.
    Több sikert!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. grün szerint:

    Vén Pöcs!
    Megértem ha valakinek az a Baja, ha Csepelről írok!
    Hol található az a Létravértes nevű település?! Mindig gyenge voltam topográfiából.
    Esetleg keverem a tipográfiával?! 😛 😀

  28. Vátesz szerint:

    Egyetlen tökös fideszes és egyetlen tökös mszp-s sincsen Csepelen! Bérkommentelők!

  29. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Igaz, egy betűvel több. A szoci csalások helyesen Baja, Létavértes, Csepel.
    Repetitio est mater studiorum (ismétlés a tudás anyja).
    Viszont érdekes, hogy Ella helyett válaszol. Ságvári mosolyog.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. grün szerint:

    Öreg hüje!
    Ne hagyd ki Fótot sem!
    A zsák megtalálta a fótját! 😛 😀

  31. robi szerint:

    Az arial betűtípus előírása komoly jelentőséggel bír.

    Annak szimbóluma, hogy a feltétlen hívek (akiknek mindent elő kell írni) mi mindenre képesek rábólintani, ha azt fent diktálják nekik.
    Ha a következő tervezet nemzeti WC papír bevezetését tervezi, a kritikátlan káderek előre bőszen helyeselnek majd. Nem fogják fel, hogy vezéreik nyílt színen csinálnak belőlük bohócot. Jobb is így nekik.

Itt lehet hozzászólni !