A szolgáltató viseli a gázkészülékek felülvizsgálati díját

Csepel.hu

A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Akinek 1981 előtti, vagy ismeretlen időpontban beszerelt a gázkészüléke, annak ez év végéig kell kérnie a felülvizsgálatot a gázszolgáltatójától. Ez utóbbi a felülvizsgálatot jövő év szeptember 30-ig végzi el.
Mindenki másnál a 10 évente kötelező gázmérőcserével együtt végzi el a szolgáltató a készülékek ingyenes felülvizsgálatát is – tette hozzá az államtitkár.
A vizsgálatról hivatalos jegyzőkönyv készül, ez alapján kell a tulajdonosnak elvégeztetnie a készülék javítását, illetve – szükség esetén – a cseréjét. E költségek azonban már a tulajdonost terhelik.
Az államtitkár elmondta, hogy egy kormányhatározat alapján az év végéig kell a fejlesztési tárcának egy olyan alapot kell létrehoznia, amelyből a gázkészülékcserék támogathatók.
A kormány a közeljövőben kijelöl egy olyan szervezetet, amely a lakossági bejelentések alapján ellenőrzi a javítások, cserék szükségességét, illetve a hibák kijavíttatását is.

Forrás: Csepel.hu

18 hozzászólás “A szolgáltató viseli a gázkészülékek felülvizsgálati díját” bejegyzésre

  1. rendes szerint:

    Igen, kötelesek ingyen elvégezni a felülvizsgálatot. Ha karbantartásra szorul a készülék, akkor fel kell hívniuk erre a figyelmet. ENNYI. A karbantartást, az esetleges javítási költségeket ugyanúgy a fogyasztó állja.
    Ugye senki nem gondolta az komolyan, hogy valamit ingyen kapunk állambácsitól… ugyanis a megfogalmazás annyira félreérthető, sőt félrevezető, hogy ezt hiheti az ember.
    Álságos hazug propaganda ez is.

  2. nagyapó szerint:

    rendes! Tud egy állami gázszolgáltatót?
    Mennyit fizet a rezsicsökkentésért, a reálbér-növekedésért, a GYES, GYED növeléséért?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Aladár szerint:

    jah 10 évente vizsgálja felül ingyen a szolgáltató? Rohadt jó. Mindenki tudja, hogy évente kell átvizsgáltatni a gázkészülékeket. Szóval ez is csak népámítás!

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Aki hülye haljon meg, mondták rég.
    Én adok egy szerelőnek pénzt és marad szolgáltatás is!
    “jelentsd fel magad, szabványosíts, hogy maradjon gázod!” 🙂

  5. rendes szerint:

    nagyapó!
    A rezsi nem lett olcsóbb a forint vásárlóerejéhez képest. De ezt önnek minek magyarázzam.

  6. Éva szerint:

    rendes:
    “A rezsi nem lett olcsóbb a forint vásárlóerejéhez képest.”

    A tények:
    “Szeptemberben 4,4 százalékkal nőttek a reálbérek, a családi adókedvezmények hatását kiszűrve, közölte a KSH, miután a bruttó átlagkeresetek 5, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben az infláció 1,9 százalék volt. Ezzel sorozatban kilencedik hónapja emelkedett a bérek vásárlóértékének emelkedése, ami jól tükrözi a kormányzat gazdaságpolitikájának eredményeit, közölte az NGM. Elemzők szerint a várakozásoknak megfelelően nőttek a bérek bár a versenyszférában továbbra is lassabb a bérnövekedés üteme. ”

    http://www.magyarhirlap.hu/jelentosen-nott-a-berek-vasarloerteke

    Ha ezzel hozzávesszük a 20%-os rezsicsökkentést, akkor egyértelműek az elért eredmények.

  7. rendes szerint:

    Éva néni!
    A Magyar Hírlapból idézel KSH adatokat?
    Jól van, leülhet egyes!

    😀

    Köszönöm, felvidultam.

  8. Éva szerint:

    A Pravdából kellene idézni?

  9. rendes szerint:

    Maga az Szabó Éva, aki az új “uszodába” jár? Maga az a fajta nő, akinek ha azt mondja a férje, hogy ma jó napom van drágám, ma nem verlek meg, akkor örül neki. Hiszen a kicsi eredményeket is értékelni kell!

    Édes jó Istenem! 99 IQ alatt elvenném a szavazójogot!

  10. rendes szerint:

    Abból idézett, maga istenbarma!

  11. ebihal szerint:

    Éva!
    Mégis mit vártál? Az NGM természetesen ilyen szép rózsaszín eredményeket ad
    közre, tudván tudva, hogy a hozzád hasonlók ezt benyalják. Felhívnám figyelmedet
    a Századvég tanulmányára, melyben már elismerik, hogy az egykulcsos adó
    hasznát nem a LAKOSSÁG, hanem annak töredéke vágta zsebre, mindenféle MNO
    ill. Magyar Hírlap hazugság ellenére.
    Ja, ki ne felejtsem, a gyerek tankönyveit még mindig nem szállította le ez a tetves
    fideszes cég.

  12. rendes szerint:

    ebihal, hiába magyarázod egy olyannak, aki életében nem dolgozott versenyszférában, nem tapasztalta meg a piac törvényeit a saját bőrén.
    Az ingyenélő narancspufajkások a gázszámlájukra néznek és elalélnak.

  13. rendes szerint:

    A Századvég azóta elhatárolódott a saját kutatójától. 😀

  14. grün szerint:

    Ugyan október végére öthavi mélypontra süllyedt a központi költségvetés bruttó adóssága, a 22 ezer milliárd alatti szint biztosan csak átmeneti lesz.
    http://www.mfor.hu/cikkek/Kormanyadossag__csak_rovid_ideig_lathatunk_22_ezer_milliard_alatti_szamot.html

  15. realista szerint:

    A pont Rendes 1. hozzászólásánál van.

  16. realista szerint:

    nagyapócska maga mint őskommunista, igazán tudhatná, hogy pölö a fögáz nagyjából állami tulajdonban van.
    a fővárosé az 50/ + 1 aranyrészvény
    tarlós elvtrás barűtjával winettouviktorral miért nem találta ki már 2010-ben a rezsicsökkentést? mint dőntnök.
    a sok fidesznyiknek pedig üzenem, ha netán a japcsi császárral egy magasságban éldegélő seggdugónk 14-ben nyerne , cirka fél év alatt visszaemeli az energia árát a tavalyi értékekre…inkább a fölé…..de nyeljétek csak a spermiumot!

  17. GAM szerint:

    Oh rendes;fghfjhgkjhk;realista!

    Aztán jött a szénmonoxid mérgezés, esetleg a gázrobbanás. S a többi néma csönd…
    Lehet játszani a többi lakó bőrére. Hiába a glaukóma nagy Úr! Pláne ha az agyban található!

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    “Aztán jött a szénmonoxid mérgezés”
    Tudtommal ezt a FŐKÉTÜSZ hatásköre vizsgálni.
    Olvasás, szövegértés, szokta itt írogatni Gordon.

Itt lehet hozzászólni !