Orbán Viktor: Magyarországnak nyitnia kell ázsia felé

Fidesz.hu

Nem jó, hogy Magyarország “egy lábon áll” azáltal, hogy exportja döntően az Európai Unióba irányul, ezért nyitnia kell Ázsia felé – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az NHK japán közszolgálati televíziónak adott, pénteken adásba került interjújában, amelyből honlapján részleteket tett közzé a tv-csatorna.

“Az export fontos. Ha megnézik az adatokat, kivitelünk közel 75, majdnem 80 százaléka az Európai Unió országaiba megy, ami nem jó. Úgy értem, jó, de azt jelenti, hogy egy lábon állunk, ami nagyon instabil. Ezért egyértelmű stratégiánk van: nyitni kelet felé” – fogalmazott Orbán.

A magyar kormányfő hivatalos látogatáson tartózkodik Tokióban, ahol útja alatt több kétoldalú – egyebek mellett energetikai és oktatási – megállapodást, illetve magyarországi japán beruházásokat jelentettek be. Az NHK szerint a japán vezetők célja, hogy “megvessék lábukat Kelet-Európában”. Az NHK riportere emlékeztetett arra, hogy az EU szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytat több ázsiai országgal – köztük Japánnal, amely megállapodás mielőbbi tető alá hozása érdekében való együttműködésről Orbán Viktor és Abe Sindzó japán kormányfő a héten megegyezett -, de Orbán szerint ugyanilyen fontos, hogy az egyes tagállamok egyedül is érvényesítsék érdekeiket.

“Az EU nem egy ország. Vannak területek, amelyek az EU kizárólagos jogkörébe tartoznak, például a szabadkereskedelmi egyezmények (megkötése), de Európa nemzetekből áll, és a nemzetek saját gazdaságpolitikát folytatnak, úgyhogy nem várhatunk Brüsszelre vagy bármely más fővárosra, ami nem magyar, hogy tegyen valamit Magyarország érdekében, ahelyett, hogy a magyarok megtennék maguk. Úgyhogy ha befektetéseket szeretnénk, jobb kapcsolatot, azt kétoldalú alapon kell elérnünk” – közölte Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az egész európai gazdaságra jótékony hatással lesz, hogy Budapest javítja kapcsolatait Ázsiával.

Az interjúban az atomenergia is szóba került, mivel Abe növekedési politikájának egy hangsúlyos eleme az atomipari export, Magyarország pedig a paksi erőmű bővítésére készül. Orbán Viktor elmondta: Európában vannak olyan országok, amelyek fel akarják adni az atomenergiát, de Magyarország nem ilyen. “Ha mi, európaiak versenyezni akarunk az Amerikából vagy más területekről is érkező termék(ek)kel a világpiacon, akkor olcsóbb energiát kell termelnünk a gazdaságunk számára” – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő, aki az NHK japán közszolgálati televízió szerint “technológiai segítséget” vár a szigetországtól.

Forrás: Fidesz.hu

9 hozzászólás “Orbán Viktor: Magyarországnak nyitnia kell ázsia felé” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    ” egy lábon állunk, ami nagyon instabil.”
    .
    De az legalább a saját lábunk! 😛 😀

  2. ebihal szerint:

    A lófaszt nyitok, a végén még visszajön a baltás azeri!

  3. "?!" szerint:

    A nagyvezír állítólag nem csak beszélt a nyitásról, hanem a magyarok ázsiai eredetének a bizonyítékaként nyitott is!
    Kinyitotta a nadrágját és bemutatta az ázsiai tárgyaló partnereinek a saját hátsófelén látható mongolfoltot, amely folt azonban valószínűleg csak ugyanolyan hamisítvány, mint a Fidesz-frakció előtt lobogtatott IMF megszorításokat követelő levél volt!

  4. grün szerint:

    Ázsia véletlenül nem nagy kezdőbetűvel írandó?!
    Nehogy már a nyitásnál megsértődjenek! 😛 😀

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    grün! A jobboldalon mindegy, nem tűnik fel. 🙂

  6. grün szerint:

    Akik a Smitti Palya álamelnöktől, a Nemzet gojóstolától szereztek nyelvi képzést?! 😛 😀

  7. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! A baltás azeri ugyanolyan hős, mint Tito partizánjai!
    fghfjhgkjhk, meg idióta Dr. grün t.t. “..ezért nyitnia kell Ázsia felé ” mondta a miniszterelnök. Ő nagybetűvel modta.
    Azért érdekes, hogy a komcsikat a cikk mondanivalója nem érdekli. Nem érdekli, hogy hozzák a japánok a csúcstechnológiát, az ázsiaiak befektetnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. grün szerint:

    Öreg pöcs!
    A Vezír csak nagy betűvel szeret beszélni!
    “Merjünk nagyokat mondani!”
    Magyarországnak nem fejlett technológiára, hanem a szabad munkaerő képzettségéhez illesztett munkahelyekre van szüksége!
    Minél előbb mert már döglődik a gazdaság! 😛 😀

  9. ebihal szerint:

    nagyapÓ4
    Ne nekem mondja, nem én engedtem szabadon. Úgy látszik ez csak maguknál, fideszeseknél fér bele az árucserébe!

Itt lehet hozzászólni !