‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Mezei futás a Kis-Duna-parton

2021. november 4. csütörtök

Csepel.hu

Negyedik alkalommal rendezték meg Csepelen a mezei futó diákolimpia budapesti döntőjét, amely egyben kvalifikáció is volt a jövő évi országos döntőre.

Napsütéses időben, festői környezetben rendezték meg Csepelen a budapesti diákolimpiák legnagyobb létszámú versenyét, a mezei futóversenyt. Az eseményen 32 iskola több mint 600 versenyzője vett részt, az általános iskola harmadik osztályától a gimnázium negyedik osztályáig. Az ifjú sportolók öt korcsoportban összesen tíz futamban mérték össze tudásukat. A Szárcsa Általános Iskola, a Gróf Széchenyi István Általános és Két Tannyelvű Iskola, valamint a Kazinczy Ferenc Általános Iskola képviseltette magát a legnagyobb létszámmal: minden kategóriában indítottak csapatot. (tovább…)

Csendéletek a Csepel Galériában

2021. november 4. csütörtök
Csepel.hu
Huszonhét alkotóművész munkái láthatók a IV. Csendélet Biennálén. A csoportos kiállítás alkotásait Bráda Tibor, Munkácsy díjas festő- és üvegtervező művész mutatta be.
 
Az érdeklődőket Kirják Miklós festő- és grafikusművész köszöntötte. Beszédében elmondta: az első biennálét Málik Irén, Ferenczy Noémi-díjas textilművész indította útjára 2013-ban.

(tovább…)

Rejtett képességek

2021. november 3. szerda

Csepel.hu

A Rákóczi Kert – Családok Parkja élményfestő programjain az is átélheti az alkotás örömét, aki azt gondolja magáról, hogy a festés terén semmilyen tehetséggel nem rendelkezik. Sőt az élmény akkor a leghatásosabb, ha úgy érkezünk, hogy még gyerekkorunkban is idegenkedtünk az ecsettől és a vászontól.

A felújított Rákóczi Kertben tartott első élményfestésen még alig néhányan vettek részt. A létszám az idő elteltével folyamatosan bővült, a program egyre népszerűbb lett, és ma már harmincan látogatják. A jelentkezők egy képzett instruktor segítségével lépésről lépésre megfestenek egy előrerajzolt képet, amelyet haza is vihetnek. A festéshez szükséges eszközöket – festőállvány, vászon, akrilfestékek, ecsetek – mind megkapják, a résztvevőknek csak az alkotókedvüket kell magukkal vinniük. Az élményfestéseket havonta egyszer, péntekenként tartják. A részvétel a csepelieknek 4500, egyéb lakosoknak 8000 forintba kerül. A kedvezményes ár az önkormányzat támogatásának köszönhető. (tovább…)

Őszi útjavítás

2021. november 3. szerda

Csepel.hu

Az útépítések mellett elkezdődött a Csepeli Városgazda őszi földútjavítási programja, aminek keretében úgynevezett gréder munkagéppel végzik el a földutak teljes körű javítását.

A munka az Almafa utcában kezdődött.

(tovább…)

101 éves a Csepeli temető

2021. november 2. kedd

Csepel.hu

101 évvel ezelőtt, 1920-ban történt az első temetkezés a Csepeli temetőben, arról azonban nincsenek hiteles adatok, hogy kit hantoltak el. Csepel-sziget északi részén ugyanakkor már hatezer évvel ezelőtt is temetkeztek, amikről régészeti ásatások során előkerült leletek tanúskodnak.

Több mint ezer, különféle korszakokból származó lelőhelyet tártak fel, ahol őskori, népvándorlás-kori és későbbi évszázadokban létesített sírokra bukkantak – derül ki Bolla Dezső helytörténésznek, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület elnökének írásaiból. (tovább…)

November elsejétől újra kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben

2021. október 28. csütörtök

Csepel.hu

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, az előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban a fertőzöttek száma ugrásszerűen nőni fog, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol.

A következő döntések születtek: (tovább…)

Csepel is téma volt a Főváros Közgyűlésben

2021. október 27. szerda

Csepel.hu

Megunta-e már Karácsony Gergely a főpolgármesterséget? – Többek között ezt a kérdést címezte Láng Zsolt Fidesz-KDNP-s frakcióvezető a baloldali városvezetőnek, aki szerint nem szorul magyarázatra az a korábbi kijelentése, hogy meg kell szüntetni a fideszes szavazókat.

„Hogyan képzeli a főpolgármester az elkövetkezendő három évet?” – tette fel ezt a kérdést Láng Zsolt Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője emlékeztette a városvezetőt a 2019-ben elmondott beszédére, amelyben arról értekezett: a pártpolitikát félretéve csakis kizárólag a budapestiek érdekeit fogja képviselni. Ehhez képest az elmúlt két évben Karácsony kampányolt, amire rengeteg energiát és még annál is több pénzt áldozott.

(tovább…)

Hat utca újul meg a kerületben

2021. október 27. szerda

Csepel.hu

Folyamatosan épülnek az utak Csepelen. Az elmúlt két év alatt 37 utcaszakaszon 13 és fél kilométer út épült meg a kerületben – írja a Csepel.hu

A munka folytatódik, ezúttal a Borókás, a Darázs, az Erkély az Örvény, az Orgonás és a Mátra utcák kerülnek sorra, ahol az útépítés mellett nemcsak a csapadékvíz-elvezetés lesz megoldva, hanem járdaépítésekre is sor kerül.

(tovább…)

Testületi ülés október 28-án

2021. október 27. szerda

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat tisztelettel meghívja önt a 2021. október 28-án 17.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében tartandó képviselő-testületi ülésére.

Napirendi pontok az alábbi linken érhetők el.

(tovább…)

Cserhalmi Zsuzsa: ki olvassa manapság a Háború és békét?

2021. október 26. kedd

Csepel.hu

Nemzedékeket oktatott irodalomtanításra, irodalmi tankönyveket, tanulmányokat, cikkeket írt Cserhalmi Zsuzsa egyetemi adjunktus évtizedeken át. A nyolcvanas években a Magyar Televízió Iskolatelevízió műsorában, a kilencvenes években a Duna Televízióban tartott magyar irodalmi órákat.

Tanított az ELTE Bölcsészkarán és vezető tanárként a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Óraadóként, heti három alkalommal jelenleg is oktat az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumban, miközben tudja, a diákok manapság nem vagy alig olvasnak.

(tovább…)