Elkészültek a piac átriumának felújításával

Csepel.hu

A Csepeli Piac átriumának felújítása befejeződött – tájékoztatta portálunkat a munkálatokat végző Csepeli Városgazda. A munkálatok során a Deák Ferenc szoborral szembeni, régi, kiemelt ágyás rossz kövezetét elbontották és újjáépítették. A korábban elbontott, kiemelt ágyások helyét felújították és újfent letérkövezték.

Továbbá virágágyásokat alakítottak ki és két díszcseresznye, valamint egy tulipánfát ültettek a növényeknek kialakított szigetekbe.

A megmaradt három kiemelt ágyást füvesítették, a zöldterületet pedig automata öntözőrendszerrel látták el.

Csepel.hu

12 hozzászólás “Elkészültek a piac átriumának felújításával” bejegyzésre

  1. László szerint:

    A térkövet biztosította Orbán Győző. Hálával tartozunk neki.

  2. Gyula szerint:

    Közel egy év alatt? 👍

  3. janipapa szerint:

    Csak remélni lehet hogy a fenyőfa árusítása miatt nem fogják szétverni mint tavaly az átriumot !

  4. concept szerint:

    Az összes padot is visszateszik?
    Csak mert egész nyáron a vásárlásban megfáradt vásárlók,nyugdíjasok a kőpadkán ültek…

  5. robi szerint:

    Két héttel az átadás után megdöbbenve láttam, hogy az Csepeli Piac felújított átriumában lesz a fenyőfavásár.
    A friss füvesítés természetesen összetaposva, az ültetett virágoknak nyoma sincs.

    Kiknek lehetett érdekében a terület gyors felújítása a fenyőfák árusítása előtt és mennyi pénzbe kerülhetett mindez a kerületi adófizetőknek?

    Előre is köszönöm a felelős vezetők válaszát.

  6. Gyula szerint:

    robi!
    Jövőre fel lehet újra újítani.
    De ki vesz ezeknél 3x-os áron fát?

  7. robi szerint:

    Ma kezdték összegyűjteni az el nem adott fákat. Maradt bőven.
    A nemrég felújított udvar úgy néz ki, mint a disznóól.
    Erről nem az árusok tehetnek.

  8. Nagyapó szerint:

    Robi! Remek a felismerése😛! Maga szerint hol kellett volna árusítani a fenyőket? Próbáljon meg kicsit gondolkodni, hátha kiizzad valamit😀!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. robi szerint:

    Kiizzadtam.
    Éveken át a templom melletti parkolóban árusították, amit előzőleg nem újítottak fel.

    Az átrium felújítása előtt senkinek nem jutott eszébe, hogy közeleg a karácsony és ott akarnak árusítani?

  10. Nagyapó szerint:

    robi! Bár ilyen lenne az ötös lottóm! Jó ötlet, csak akkor hol parkoltak volna a vásárlók, mert a parkoló jó részét elfoglalják a tesztelők (ez a kormány nem tesztel eleget – mondják), a piac mellett az árusok a teherautóikkal – mert nekik az jár (érdekes a Kossuth u. üzletei előtt nem állnak a teherautóik). Lehetne még a Jedlik udvara, de az építési terület. Ezért maradt – kizárásos alapon – a piac átriuma. Remélem a helypénzből kijön a helyreállítás költsége.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. kismiska szerint:

    Nagyapó#Én is remélem hogy fenyőárusok fizettek annyival többet amiért megérte tavaly decemberben a kedvükért szétverni az átriumot,majd 9 hónap múlva elkezdeni a felújítást,3hónap alatt be is fejezni azt a ~50-100 m2-ert…
    Majd amikor elkészült pár hét múlva megint ráengedni az árusokat,a kedvükért felszedni a maradék padokat is és bár körbeszalagozták nekik hogy mekkora részt használhatnak azok nagy ívben tettek rá és rápakoltak a frissen kihajtott zsenge fűre és nem szóltak rájuk…
    És persze azt a szabályt sem kellett betartani nekik hogy 24.-e után 1-2 nappal el kell tüntetniük a megmaradt fenyőket,idén ráértek 1 hét múlva…És addig csak felpakolták őket a járdáról a virágágyásra,tavasszal lehet újra kezdeni a növényültetést.
    Mondjuk árulhatták volna a fenyőket a sétáló utca két oldalán vagy a pláza parkolójában-ahol az egyik a piacról kiszorult faárus is megtette-ja,hogy az többe került volna és őrizni is kellett volna éjjel?

  12. Gratulálok szerint:

    Tévedésben tetszenek lenni! Az árusok hátrahagyták a maradék fákat, mint eb a Szaharát! Elég veszteség az nekik, hogy nem tudták eladni legalább a fák felét! Lehet hogy még a terület használatot sem fizették ki maradéktalanul! Nem valószínű hogy előre ki kellett fizetni az egész időre a területhasználati díjat! Meg hogy óvadékot is le kellett tenni a terület utólagos tisztítására!

    Ma nem az árusok jöttek vissza eltakarítani a fákat, hanem a Városgazda munkásai rakták az emelt, füves részre azokat. Majd takarították a felszabadított helyet, ez volt délelőtt. Lehet hogy délután amikor bezárt a piac, jött a komposztáló utánfutóval felszerelt teherautó és feldolgozta a maradék fákat. Vagy majd holnap fogja. A mi költségünkön! Olcsóbb lett volna, ha a 24-i piaczárás után az átrium kapuján keresztül boldog-boldogtalan vihette volna a fákat! Csak a piacőröket kellett volna fizetni még néhány órára!

    Az árusok nem akarták növelni a veszteségüket a fák elszállítási költségével! Mindenesetre, meg kellene kérdezni az illetékest, hogyan is gondolta a szerződések megkötését? Hülyének nézik a csepeli adófizetőket, hogy mindenért nekünk kell fizetni? És az illetékes vezető majd még prémiumot is fog kapni, hogy széttapostatta a mi pénzünkön felújított átriumot? Jó lenne, ha január 2-án az illető már nem dolgozna Csepelnek!

Itt lehet hozzászólni !