‘Országgyűlés’ kategória archívum

Július 1-ig marad az árstop

2022. április 27. szerda

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktor miniszterelnök (Forrás: Mediaworks)

Július elsejéig, további két hónappal meghosszabbította a kormány az alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagokra vonatkozó árstopot – jelentette be mai videójában Orbán Viktor. 

A kormányfő elmondta, hogy egész Európában emelkednek az árak, ennek elsődleges oka pedig a háború. – Amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak – vetítette előre Orbán Viktor. Elmondta, hogy éppen emiatt a kormány mai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével, és arra jutottak, hogy nem nézhetik tétlenül az áremelkedéseket.

 

(tovább…)

Gulyás Gergely: Erős a kormány legitimációja

2022. április 21. csütörtök

Magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely (Fotó:Teknős Miklós)

– A magyar demokrácia mindig akkor volt a legerősebb, amikor polgári kormányzás volt Magyarországon – kezdte a Kormányinfót Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, az 1990 óta lezajlott kilenc választás történetében három kiemelkedő részvételt mutató választás volt: ez a 2002-es, a 2018-as és a 2022-es országgyűlési választás. Néhány tized százalékos eltéréssel az emberek 70 százaléka vett részt a választásokon.

A majdan megalakuló kormány legitimációja így kifejezetten erős – szögezte le.  (tovább…)

Orbán Viktor Budapestre hívta tárgyalni az orosz és az ukrán elnököt

2022. április 6. szerda

Magyarnemzet.hu

Fotó: Havran Zoltán

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök az újabb kétharmados választási győzelem után.

A mostani sajtótájékoztató politikai alapszabályt tör meg, mert általában a vesztesek szoktak sajtótájékoztatót tartani – kezdte mai nemzetközi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök. Az Orbán Viktor által vezetett pártszövetség a hétvégén újabb kétharmados választási győzelmet aratott, és a kormányfő úgy érzi, hogy az a helyes, ha rendelkezésre áll a sajtó munkatársai számára. Orbán Viktor megköszönte az állampolgároknak a kitüntető bizalmat.  (tovább…)

Választási tippek az ellenzéknek, hogy legközelebb biztosan sikerüljön

2022. április 5. kedd

Vélemény – Ábel Attila

1. Még jobban le kell birkázni, patkányozni, hülyézni, gombázni, g.cizni mindenkit, aki nem az összefogásra akar szavazni. Tartsanak csak önvizsgálatot.

2. Ha nem kizárólag a balliberális pártok médiáját nézi valaki, tudassátok vele, hogy nem csak agymosott, de még korrupt is.

(tovább…)

Orbán Viktor: Hatalmas győzelmet arattunk! (videóval)

2022. április 3. vasárnap

Magyar Nemzet

Hatalmas győzelmet arattunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Bálna rendezvényközpontban tartott eredményváró eseményen vasárnap. A miniszterelnök úgy fogalmazott, még a Holdról is látszik a győzelem mértéke, de Brüsszelből egészen biztosan.

A kormányfő mindenkinek megköszönte a győzelemhez vezető áldozatos munkát, beszédében külön köszöntötte a határon túli magyarokat. Mint mondta, így adtak egy esélyt, hogy továbbra is segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyaroknak azt üzente, ne féljenek, tartsanak ki, az anyaország velük van. (tovább…)

Orbán Viktor: Ez a háború nem a mi háborúnk, semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk

2022. április 1. péntek

Magyarnemzet.hu

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Zelenszkij elnök azt reméli, hogy csak úgy tud kikerülni ebből a helyzetből, ha másokat von bele a háborúba. Ugyanakkor megértéssel kell fogadnunk az ukrán elnök erőfeszítéseit, hiszen bajban van a hazája, a vele szemben álló erő pedig sokkal jelentősebb. Ezért nincs is vele vitánk. Akivel nekünk vitánk van az a magyar baloldal – kezdte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország elítéli az ukrán támadást, azonban úgy nem tudunk segíteni az ukránokon, hogy közben tönkretesszük magunkat. (tovább…)

Orbán fóbia: háborúra és balhéra készül az ellenzéki pártszövetség (videókkal)

2022. március 31. csütörtök

Facebook, Csepel.info

Márki-Zay Péter egyik utcafórumán 27 perces beszédet tartott. Ebben 106-szor mondta Orbán Viktor nevét. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Jeszenszkynek hívta az ukrán elnököt, Zelenszkijt, és arról is beszélt, hogy az orosz-ukrán háború a mi háborúnk, amiben a magyar fiataloknak az olaj helyett a vér a fontosabb. 

Márki-Zaynak egy 27 perces beszéd kevés volt ahhoz, hogy az ellenzék terveiről, programjáról beszéljen. Csak Orbán Viktort sikerült neki támadnia. Összesen 106-szor mondta ki a magyar miniszterelnök nevét – számolt be a történtekről Bohár Dániel riporter. Ez nem lehet véletlen: az ellenzék a számukra kedvezőtlen közvéleménykutatási adatok miatt – úgy tűnik – inkább balhéra készül a választás napján, mint győzelemre. Erre utal az a kiszivárgott hangfelvétel, amiben az ellenzéki pártszövetség jobbikos tagja botránykeltésre, balhéra biztatja a választókörzeti delegáltakat: (tovább…)

Erődemonstráció: ha ez lesz a választáson is, az ellenzéki összefogás ismét megbukhat

2022. március 15. kedd

444, 888, Csepel.info

Orbán Viktor: “nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa az országot ebbe a háborúba”. Márki-Zay Péter: “közvélemény-kutatást még soha nem nyertem, igaz, választást még soha nem vesztettem el.”

Összetettünk két képet és két beszámolót. A két kép magáért beszél. Az ellenzéki összefogás nagygyűlésén megjelentek száma töredéke volt a kormánypártihoz képest – ám az ellenzék mindig kevesebb embert tudott megmozgatni a tüntetésekre. A két beszámoló egyike a kormánypárti 888 oldalé a kormánypárti nagygyűlésről, a másik az ellenzéki 444 beszámolója az ellenzéki összefogás nagygyűléséről szól. Így korrekt a két kép, így demokratikus a két beszámoló. Illetve: demokratikus igazából az lenne, ha beszámolhatnánk a többi ellenzéki pártról is, akik azonban most háttérbe szorultak, ám a választáson akár előtérbe is kerülhetnek. Különösen a parlamenti bejutás határán álló Magyar Kétfarkú Kutya Párt.  (tovább…)

Novák Katalin: Elnökként a békesség embere akarok lenni

2022. március 10. csütörtök

888

„Én a megválasztásom esetén azon a fundamentumon fogok állni, amelyet az Alaptörvény jelent. Azt betartom és másokkal is betartatom. Én nem a hatályos jogrend lebontásán, hanem az alkotmányosság őreként, annak fenntartásán fogok munkálkodni” – jelentette ki Novák Katalin a köztársasági elnök-választást megelőző, Országgyűlésben elmondott beszédében.

Lelki, szellemi megújulásra van szükség. A magyarok békét akarnak!”

– hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: nincs rosszabb egy háborúnál.

(tovább…)

Varga Judit: Európa számára is sorsdöntő az áprilisi választás

2022. március 7. hétfő

Csepel.hu

Varga Judit igazságügyminiszter Németh Szilárd országgyűlési képviselő meghívására Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián tartott fórumot, ahol arról számolt be, hogy az Európai Unió egységesen a béke mellett áll ki.

Németh Szilárd azzal vezette fel a beszélgetést, hogy az Európai Unió és a NATO álláspontja ugyanaz, mint Magyarországé: nem kívánnak részt venni az orosz-ukrán háborúban. Idézte Margarítisz Szkínász EB-alelnök szavait, aki Orbán Viktor miniszterelnöknél tett látogatása után úgy nyilatkozott, hogy az EU számára is a béke a legfontosabb, valamint Brüsszel számára is példaértékű, ahogyan Magyarország bánik a háború elől menekülőkkel. (tovább…)