Csepelen is súlyos problémát jelent a bekerítetlen magántulajdonú telkeken és a közterületeken illegálisan lerakott lakossági kommunális és építési hulladék.
Ezek felkutatását, felszámolását célozza a most folyamatban lévő akcióterv, melyben a Csepeli Közterület-felügyelet, a Katasztrófavédelem, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt., valamint a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vesznek.
Július 4-én betörtek egy II. Rákóczi Ferenc úti cukrászdába, majd a cukrászda mögötti önkormányzati óvodába. A tettest elfogták. Ismerték már a betörőt rendőrök a Vasas utcából, ami Csepel egyik legszemetesebb és legveszélyesebb környéke. A kommunális hulladékot, lomokat hosszú ideje kéthetente szállítja el a fővárosi önkormányzat az egyik itteni telkéről. Ám olyan gyorsan gyűlik a szemét, hogy pár nap alatt újra hegyekben áll.
De ami a legmegdöbbentőbb: a nyáron bűzölgő, elképesztően sok hulladékot csak néhány szomszédos házból hordják ide. Azt pedig nem lehet mondani, hogy mélyszegénységben élnének az ottaniak, hiszen az élelmiszerhulladék nagy része éttermi kiszállításból származik. (tovább…)
Teljes mértékben önkormányzati forrásból, mintegy 390 millió forintból újul meg a Mátyás Király Általános Iskola – tudta meg portálunk. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében a kerületi önkormányzat tovább folytatja az iskolafelújítási programot.
Első körben a Herman Ottó suli újult meg tavaly, most pedig Mátyás iskolával folytatódnak a munkálatok.
Csepel is benevezett idén a népszerű „Virágos Magyarországért” versenyre. A megmérettetés mögött álló mozgalom célja, hogy a résztvevő települések mindenki örömére, lehetőségeikhez mérten felvirágozzák köztereiket.
Kerületünknek jó oka van nevezni: megújult közterületeink közelebb hozzák a természetet Csepel lakóihoz, és növelik a kerület turisztikai értékét.
1986. július 27-én csendült fel a Népstadionban a Tavaszi szél Freddie Mercury hangján. A rockbanda hatnapos budapesti látogatását a fellépés szervezőjével és a Queen-koncertfilm egyik stábtagjával idéztük fel.
Pontosan ma van 35 éve, hogy a világhírű, azóta is a rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekaraként számon tartott Queen, Freddie Mercuryval a csapat élén legendás koncertet adott a budapesti Népstadionban. Az emlékezetes, 70 ezres közönség előtt bemutatott show jubileuma alkalmából Kovács Györggyel, a Magic – A Queen Budapesten című koncertfilm hangmérnökével és a Queent hazánkba csábító Hegedűs Lászlóval beszélgettünk. (tovább…)
A kerületi bölcsőde- és óvodaudvarok felújítását követően tavaly nyáron megkezdődött Csepel nagyszabású iskolafejlesztési projektje.
A Csepeli Gyermeksziget Program keretében elsőként a Herman Ottó Általános Iskola újult meg. Teljes mértékben önkormányzati forrásból a napokban elindult a Mátyás suli felújítása is.
A polgármester jelentette be a Facebook oldalán, hogy csalók próbálnak hasznot húzni a nevében a viharkárosultakból.
A csalók a vihart követően dobtak be postaládákba szórólapot tetőjavításról, majd a telefonhívásnál visszaélve a nevemmel azt hazudták, hogy Csepel polgármestereként én kértem meg a céget, hogy segítsenek a károk helyreállításában. A gyanútlan áldozat mit sem sejtve mindent elhitt, és kifizetett egy jelentősebb összeget a csalóknak – írja Borbély Lénárd.
Bókay János-emlékéremben részesült dr. Póta György csepeli házi gyermekorvos a gyermekgyógyászat, valamint általában a gyermekegészségügy és a társasági élet területén végzett munkája elismeréseként. Örül annak, hogy harminchárom évvel ezelőtt Csepelre került, és azóta látja el a körzetéhez tartozó királymajori és kisebb részben a királyerdei gyerekeket. „Jól érzem itt magam: szeretem a betegeimet, és ők is engem” – mondja. Korábban nyolc éven át a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke volt.
Az orvostudományi egyetemet 1983-ban végezte el, majd 1988-ban szerezte meg a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgáját. Még abban az esztendőben, november elsején került a csepeli szakorvosi rendelőbe. Betegei 18 éves korukig tartoznak hozzá úgy, hogy a 14 éven felüliek eldönthetik, házi felnőtt vagy gyermekorvoshoz kívánnak-e járni. Jellemzően maradnak a házi gyermekorvosuknál. (tovább…)
Modernizált belső térrel és megújított szolgáltatásokkal nyitott újra a helyi McDonald’s étterem
A „Jövő Élménye” éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. A fejlesztés legfeltűnőbb elemei az érintőképernyős rendelésfelvevő egységek, az úgynevezett kioszkok, ahol a vendégek a kiválasztott termékeket az igényüknek, elképzelésüknek leginkább megfelelő módon maguk rendelhetik meg, fizethetik ki, illetve bizonyos fokig testre is szabhatják.
Lezárultak az átalakítási munkálatok, így a mai nappal a „Jövő Élménye” koncepció alapján teljesen megújulva nyitott újra a csepeli autós McDonald’s étterem. Az átalakítás annak a 2017-ben indult nagyszabású fejlesztéssorozatnak a része, melynek célja, hogy az étteremlánc innovatív konyha- és kiszolgálási folyamatokkal, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokkal modernizálja a mekizés élményét.
Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, ezúttal pedig az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli – hívta fel szerdán a figyelmet a közösségi oldalán a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk.