‘Alkotmány’ kategória archívum

Alkotmánybíróság: Lehet fotózni a rendőröket

2014. szeptember 24. szerda

mandiner.hu

Alkotmánybíróság: Lehet fotózni a rendőröket

Az Index alkotmányjogi panasza alapján hozott keddi határozatában az Alkotmánybíróság kimondta: a rendőrökről intézkedés közben készített fotók nyilvánosságra hozásához nem szükséges előzetes hozzájárulás.

Az Alkotmánybíróság kedden aláírt határozatában megállapította, hogy a rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis közérdeklődésre számot tartó eseményről a nyilvánosság tájékoztatását szolgálja. (tovább…)

Rétvári Bence: szabálytalan és értelmetlen a Tavares-jelentés

2013. július 8. hétfő

Hirado.hu

A Tavares-jelentés tartalmáról, következményeiről és politikai súlyáról beszélt Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, valamint Harangozó Gábor szocialista parlamenti képviselő az M1 A Lényeg című műsorában.

A közelmúltban fogadta el az Európai Parlament azt a Rui Tavares által készített, Magyarországról szóló jelentést, mely több tekintetben is aggasztónak tartja a jogállamiság helyzetét hazánkban. A magyar parlament ezt követően határozatot fogadott el, amelyben visszautasítják a jelentést és azt a próbálkozást is, hogy az EP „gyámság alá helyezze” az országot. Rétvári Bence államtitkár szerint ez nem csak elfogadhatatlan, de jogilag is szabálytalan.

(tovább…)

Szájer: Végre elmondhattuk a véleményünket

2013. március 20. szerda

MTI, Hirado.hu

Benjamin Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke (j), Szájer József magyar néppárti EP-képviselő (b) és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese (takarásban) Washingtonban, az amerikai Helsinki Bizottság meghallgatásán 2013. március 19-én. MTI Fotó: Pogár Demeter

A Hír TV beszámolója

A tömeggyilkos náci és kommunista jelképek használata ismét tiltott lesz

Végre Magyarország is elmondhatta véleményét alaptörvényével és alkotmányosságával kapcsolatban az amerikai kongresszusban – jelentette ki Szájer József az MTI-nek.

“Furcsa vitának voltunk tanúi az elmúlt három esztendőben a magyar alaptörvénnyel és a magyar alkotmányossággal kapcsolatban. Ebben mindig a különböző külföldi újságoknak a szerzői és külföldi politikusok szólaltak meg, nekünk nagyon ritkán adtak lehetőséget” – fogalmazott az Európai Parlament néppárti magyar képviselője. “Egy ilyen meghallgatás – még ha 5:1 arányban és hét percben is -, lehetővé tette, hogy mi is elmondhassuk a véleményünket itt, Washingtonban, hivatalos formában” – mondta a fideszes politikus. (tovább…)

Az államfő aláírja az alkotmánymódosítást

2013. március 14. csütörtök

MNO

Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt. Áder János ezt az M1 Híradójában jelentette be szerda este.

Az államfő beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget. „Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott.

(tovább…)

Betörtek a Fidesz székházának udvarára

2013. március 7. csütörtök

Mno.hu, Csepel.info, Index

Maguk döntenék el, hogy milyen legyen az alaptörvény

A Hír TV beszámolói

Néhány tucat tüntető tört be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt. A magukat civilnek nevező  demonstrálók a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe is megpróbáltak betörni, oda azonban már nem jutottak be.

Az MTI tudósítójával a helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe. (tovább…)

Az AB elkaszálta a választási regisztrációt

2013. január 4. péntek

Rogán: 2014-ben biztosan nem lesz regisztráció

Origo, Mno.hu

Indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért Alaptörvény-ellenes a választási regisztráció – döntött pénteken az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt. Öt alkotmánybíró írt különvéleményt a határozathoz, négyen nem értenek egyet a választási regisztráció eltörlésével.

Alkotmányellenes az Alkotmánybíróság szerint a választási eljárásról szóló törvény – jelentette be a testület pénteken,megerősítve az [origo] korábbi információit. (tovább…)

Formai hiba miatt megsemmisítette az átmeneti rendelkezéseket az Ab

2012. december 28. péntek

A Fidesz nyitott az Ab véleményére, pontot tesz a vita végére

Inforadio.hu, Mno.hu

Szavazás a Los Angeles-i életmentők központjában, stílusosan – Nagy Britanniától Franciaországon keresztül az USA-ig számtalan helyen van előregisztráció

Az Alkotmánybíróság pénteki határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés túllépett a jogalkotási felhatalmazásán, amikor az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé olyanokat is beiktatott, amelyek hosszabb távra szóló, általános szabályokat tartalmaznak, ezért a kifogásolt rendelkezéseket – köztük az előzetes választási regisztrációra vonatkozókat – e formai hiányosságok miatt megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság az MTI-hez elküldött közleményében felidézte: Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseinek alkotmányosságát. Az ombudsman indítványában kifejtette, hogy a támadott rendelkezések túllépnek az alaptörvényben az Országgyűlés számára adott jogalkotási felhatalmazás keretein, ezért megsemmisítésüket kérte. (tovább…)

Arnold Vaatz a Német Bundestag CDU/CSU pártszövetség frakcióvezető-helyettesének udvariassági látogatása

2012. november 2. péntek

A tíztagú küldöttség azért utazott hazánkba hogy tájékozódjon a gazdasági és belpolitikai helyzetről

Kövér László honlapja

A legnagyobb kormánypárti frakció kelet-németországi csoportjának vezető politikusai utazásukkal is jelezni kívánták, hogy nem értenek egyet azzal a nyugat-európai médiumokban kialakult gyakorlattal, amely egyoldalúan és tendenciózusan mutatja be Magyarországot.

A delegáció vezetője Arnold Vaatz képviselő megköszönte a magyarországi meghívást, hogy közvetlen közelről szerezhetnek tapasztalatokat a magyarországi viszonyokról. Köszöntőjében kiemelte azt a különlegesen szoros kapcsolatot, amelyet képviselőik ápolnak Magyarországgal, és amelyre jellemző a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. A küldöttség tagjai első kézből kívántak tájékozódni Kövér Lászlótól Magyarország Alaptörvényéről, mivel, mint fogalmaztak a médiatörvény után most ezt éri a legtöbb bírálat a német sajtóban. (tovább…)

Az alaptörvénybe került az előzetes regisztráció

2012. október 30. kedd

Mno.hu

Az LMP az 1947-es kékcédulás választásokkal riogatott


A parlament az alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását.

A hétfőn kormánypárti szavazatokkal – 262 igen szavazattal, 84 ellenében – meghozott döntés alapján a magyarországi lakóhellyel rendelkező választók személyesen vagy elektronikus úton – az internetes ügyfélkapun –, a határon túl élő állampolgárok levélben vagy elektronikus úton kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a parlamenti választást megelőző 15. napig. (tovább…)

A bolgár bloggerek felsorakoztak Orbán mögé

2012. január 20. péntek

Kitekintő, Csepel.info

Nagy népszerűségnek örvend Orbán Viktor a bolgár olvasók között (Forrás: facebook.com) – Ide kattintva nézegethet képeket Bulgáriáról!

Nagy népszerűségnek örvend Orbán Viktor Bulgária internetes bloggerei és hozzászólói között. Keménykezű, jó példát statuáló, a hazája érdekeit követő – csak pár jelző, amivel Orbánt titulálja a balkáni ország internetes olvasóközönsége.

A Kitekintő.hu utánajárt mi lehet a kommunizmusban szocializálódott, az internetet rendszeresen használó, átlag bolgár értelmiségi véleménye a hazánkban kialakult helyzetről. (tovább…)