Az AB elkaszálta a választási regisztrációt

Rogán: 2014-ben biztosan nem lesz regisztráció

Origo, Mno.hu

Indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért Alaptörvény-ellenes a választási regisztráció – döntött pénteken az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt. Öt alkotmánybíró írt különvéleményt a határozathoz, négyen nem értenek egyet a választási regisztráció eltörlésével.

Alkotmányellenes az Alkotmánybíróság szerint a választási eljárásról szóló törvény – jelentette be a testület pénteken,megerősítve az [origo] korábbi információit.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot, mivel annak gyakorlását egy többletfeltételtől, az előzetes választói feliratkozástól teszi függővé.

Bár a köztársasági elnök alapvetően formai hibákra hívta fel az AB figyelmét, indítványában arra is kérte a testületet, hogy a kifogásolt rendelkezésekkel “szoros tartalmi összefüggésben álló” rendelkezéseket is vizsgálja meg. Az AB láthatóan komolyan is vette a felhatalmazást: a testület pénteki közleménye szerint elengedhetetlennek tartotta annak vizsgálatát, hogy a regisztrációnak van-e alkotmányosan igazolható indoka.

Az Alkotmánybíróság – az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának figyelembevételével – ez alapján megállapította, hogy az államnak a rendelkezésére álló hatósági nyilvántartások alapján biztosítania kell, hogy az e nyilvántartásokban szereplő választók előzetes nyilvántartási kérelem nélkül is élhessenek a szavazati jogukkal. Az Alkotmánybíróság szerint az állami nyilvántartásokat a vizsgált törvény több helyen maga is úgy kezeli, mint amelyek a választók szükséges adatait hitelesen tartalmazzák, így alkalmasak a választások lebonyolítására a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében, vagyis a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot.

Van, ahol indokolt a feliratkozás

Az Alkotmánybíróság szerint ugyanakkor a központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem a választópolgárok bizonyos csoportjai esetében – például a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a Magyarországon élő nemzetiségeknek azok a tagjai, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni, valamint azok, akik szavazási segítség iránti igényt kívánnak bejelenteni – éppen a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a regisztráció.

Azon választópolgárok esetében azonban, akiknek a választójoga előzetes feliratkozás nélkül semmiképpen nem biztosítható, aránytalan korlátozást jelent, hogy csak a bejelentett lakóhelyükön regisztrálhatnak, a tartózkodási helyükön viszont nem. A Magyarországon élő, de lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetében pedig az Alkotmánybíróság diszkriminatívnak ítélte a személyes regisztráció lehetőségének törvényi kizárását.

Az AB alkotmányellenesnek találta a törvény egyes, választási kampányra vonatkozó szabályait is. A testület szerint például a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása, ezért alaptörvény-ellenes, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét. Alaptörvény-ellenes továbbá, hogy a filmszínházakban tilos a politikai hirdetések közzététele a kampányidőszak alatt.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte azt is, hogy a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményeket tilos közzétenni a választásokat megelőző hat nap alatt.

Öt bíró nem értett egyet

A határozathoz Kovács Péter párhuzamos indokolást, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. A különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírók – az új kampányszabályok alkotmányosságáért kiálló Lenkovics kivételével – a választási regisztráció megsemmisítésével nem értenek egyet.

A 2011-ben, a fideszes többség által megválasztott Pokol Béla azt írja, hogy  “alapvetően elhibázottnak tartom a határozat ezen pontjának az indokolását. Már az vitatható, hogy az indokolás a választási regisztrációt pusztán a választójog korlátozásának fogja fel, miközben az a választási rendszer funkcionális működőképességének egyre inkább fontos feltételévé válik”. A szintén 2011-ben megválasztott Szívós Mária pedig jelzi, “az Alkotmánybíróság jelen ügyben lefolytatott eljárását az Alaptörvény szellemével is ellentétesnek tartom”.

Áder kért kontrollt

Az AB vizsgálatát Áder János köztársasági elnök kezdeményezte, aki december 6-i beadványában több aggályos pontot is megjelölt a törvényben. Áder kifogásolta, hogy a Magyarországon élő választók a választást megelőző év szeptemberének első két hetét leszámítva csak személyesen vagy interneten regisztrálhatnak, és bírálta azt is, hogy a Magyarországon élő, de lakcímmel nem rendelkező szavazókra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a külföldön élő magyarokra.

Áder János aggályosnak tartotta, hogy a választási kampány hossza a korábbi 90 nap helyett 50 napra csökken, így a regisztrációs időszak nagy részében nem lehet majd kampányolni. Az pedig a véleményszabadságot korlátozhatja felvetése szerint, hogy a kereskedelmi tévékben és rádiókban nem, csak a közmédiában jelenhetnek meg politikai hirdetések, illetve, hogy a választást megelőző héten nem lehet közzétenni a közvélemény-kutatások adatait.

A Fidesz vezetése még 2011 őszén vetette fel, hogy előzetes regisztrációhoz  kössék a választási részvételt. A Fidesz szerint ez tisztábbá teszi a választásokat, mivel a nem tudatos és így könnyen befolyásolható, nem átgondoltan döntő szavazók nem tudják eldönteni a választási küzdelmet. A Fidesz szerint a regisztráció nem érdemi plusz adminisztrációs teher a választóknak, pedig a feliratkozás mindenképpen bonyolultabbá teszi a választáson való részvételt. A kormánypártok azt is tagadják, hogy a regisztráció szűkítené a választáson való részvétel lehetőségét.

Forrás: Origo

Rogán: 2014-ben biztosan nem lesz regisztráció

Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság pénteken. Rogán Antal úgy reagált a döntésre: bár lenne felhatalmazásuk az alkotmány módosítására, nem teszik meg, így 2014-ben biztosan nem lesz regisztráció.

Rogán Antal a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának nevében reagált az Alkotmánybíróság döntésére. Elmondta: a választási rendszer megújítása már évek óta napirenden volt, minden párt egyetértett abban, hogy változtatásra van szükség. Ez több kérdést is felvetett, például a kisebb parlamentet, a nemzeti kisebbségek országgyűlési képviseletét, a határon túliak választójogát. A Fidesz–KDNP-kormány az egész rendszer modernizálására törekedett, évtizedes problémákat orvosolva, alkotmányos mulasztásokat pótolva, egy, a XXI. század kihívásainak megfelelni képes választási rendszert alkotva. A rendszer több alapelvében politikai és jogi egyetértés is van, ilyen a kevesebb politikus – azaz hogy 2014-re a jelenlegi 386 helyett 199 képviselő kerül be a parlamentbe –, az arányos választókörzetek létrehozása, a kis pártok indulási esélyeinek növelése. Az egyfordulós választási rendszer olcsóbb lesz, feleakkora költségekkel, mint az eddigiek, egyenlő körülményeket biztosítva, a pártok költekezését visszaszorítva – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.

A választási eljárási törvény megteremtette volna a határon túli magyaroknak a beleszólás lehetőségét a politikai életbe. Ennek szükségességével szinte mindenki egyet is értett, egyetlen kérdésben volt vita, mégpedig a regisztráció kérdésében – magyarázta Rogán Antal.

Az erő nem minden

Az Alkotmánybíróság először formai okokból semmisítette meg az alaptörvény előzetes választási regisztrációt is tartalmazó átmeneti rendelkezéseit, majd ezt követően foglalt állást a választási eljárási törvényről. „Természetesen az Ab döntése után is volna rá lehetőség, hogy módosítsuk az alkotmányt, az alaptörvény szövegében biztosítsuk az előzetes regisztráció alkotmányos védelmét, a kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan a választóktól kapott felhatalmazása, a politikai ereje – jelentette ki a frakcióvezető. – Az erő azonban nem minden, az ész szava és a politikai felelősségérzet mást kíván. A Fidesz számára mindig is fontos volt, hogy a demokrácia nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan működjön. Az alkotmány módosítása elhúzódó politikai vitákat és bizonytalanságot eredményezne, és a parlamenti választások előtti időszakban a választókban a zűrzavar érzését keltené. Így a miniszterelnökkel és a Fidesz elnökségével konzultálva arra a döntésre jutottunk, hogy nem lesz regisztráció 2014-ben.” Az Ab lépésével lezárult a választójogi reform; a választás kiszámítható és egyfordulós lesz, valamint kisebb lesz a parlament – mondta a politikus.

Rogán kérdésre hozzátette: ugyanakkor az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás, a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt – magyarázta –, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon. Ugyanígy azok esetében is önkéntes feliratkozással lehet felkerülni a választói névjegyzékre, akik kisebbségi listára akarnak voksolni. A politikus azt mondta, a külföldön dolgozó több százezer magyar választójogának gyakorlására is megoldást jelentett volna az előzetes feliratkozás, az Ab határozatát követően azonban ez a probléma megoldatlan maradt.

Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat.

Segít is a regisztráció

Mint ismert, az Ab Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére vizsgálta előzetesen az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály alkotmányosságát. A testület megállapította, hogy a törvény a választójog gyakorlását egy többletfeltételtől, az előzetes választói feliratkozástól teszi függővé. Ezzel kapcsolatban az Ab elengedhetetlennek tartotta annak vizsgálatát, hogy a regisztrációnak van-e alkotmányosan igazolható indoka. Közölték, az államnak a rendelkezésére álló hatósági nyilvántartások alapján biztosítania kell, hogy az e nyilvántartásokban szereplő választók előzetes nyilvántartási kérelem nélkül is élhessenek a szavazati jogukkal. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az állami nyilvántartásokat a vizsgált törvény több helyen maga is úgy kezeli, mint amelyek a választók szükséges adatait hitelesen tartalmazzák, így alkalmasak a választások lebonyolítására.

Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy a központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem előterjesztésének lehetősége a választópolgárok bizonyos csoportjainál éppen a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a regisztráció. Különösen ide tartoznak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a Magyarországon élő nemzetiségeknek azok a tagjai, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni, valamint azok, akik szavazási segítség iránti igényt kívánnak bejelenteni.

A testület úgy véli azonban, hogy azon választópolgárok esetében, akiknek a választójoga előzetes feliratkozás nélkül semmiképpen nem biztosítható, aránytalan korlátozást jelent, hogy csak a bejelentett lakóhelyükön regisztrálhatnak, a tartózkodási helyükön nem. A Magyarországon élő, de lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetében pedig az Alkotmánybíróság diszkriminatívnak ítélte a személyes regisztráció lehetőségének törvényi kizárását.

A kampánnyal kapcsolatos rendelkezéseket is kifogásolták

Az Alkotmánybíróság szerint az alaptörvénybe ütköznek a törvénynek a választási kampánnyal kapcsolatos egyes rendelkezései is. Így a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása az, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét. Alaptörvény-ellenes az is, hogy a filmszínházakban tilos a politikai hirdetések közzététele a kampányidőszak alatt, illetve az, hogy a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményeket tilos közzétenni a választásokat megelőző hat nap során.

Az ügy előadó bírója Stumpf István volt. A határozathoz Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.

Forrás: Mno.hu

42 hozzászólás “Az AB elkaszálta a választási regisztrációt” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    Végre egyszer azt tették ami a dolguk. A demokrácia védelme mindenféle diktatúrától.

  2. Tóth Mária szerint:

    Diktatúra? Valaki talán ezt szeretné, ezért emlegeti !

  3. csaba péter szerint:

    Drága Tóth Mária Lédy debil neked evvel nem kell foglalkoznod . Magas ez neked mint malacnak a zseb óra, vagy hajdúnak a harangöntés.

  4. robi szerint:

    A döntés szakmai oldalához nem értek, ezért azt nem kommentálom.

    Az viszont elgondolkodtató, hogy valódi társadalmi vita és közmegegyezés nélkül akarták az állampolgárok torkán lenyomni.

  5. Tóth Mária szerint:

    Csaba Péter, egy igen nagy bunkó vagy! A más véleménye is vélemény, aki másképpen gondolkodik, az is ember! Te hogy látod????

    Mit szólnál, ha jelződ alapján a jó édesanyádat emlegetném?

  6. Az okos Fidesz enged a bunkó magyaroknak
    “Sehol ne rotyogjon a gulyás” – mondta a regisztrációról egy tavaly őszi fórumon Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, aki a választási visszaélések elleni védekezésre hivatkozva próbálta indokolni a regisztráció szükségességét. A politikus szerint több választáson is az utolsó pillanatban döntő, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Kósa szerint Magyarország népességén nem tudnak egyhamar változtatni, adottság, hogy egymillió embernek nincs meg a 8 általánosa, még többen pedig funkcionális analfabéták. A politikus szerint el lehetne várni egy választótól, hogy két hétre előre tudjon gondolkozni.”

    Egy politikustól legalább három nap előrelátást, Lali huszár?! ))) 😛 (((
    http://www.origo.hu/itthon/20130104-mivel-magyarazta-a-fidesz-a-valasztasi-regisztraciot.html

  7. Tündér Ilona szerint:

    Bele kellett volna írni a tákolmányba Oszt Jónapot!

  8. GONDOLKODÓ! szerint:

    Máshol is van regisztráció, még a legfejlettebbnek vélt demokratikus államokban is. Egyszerűen a Parlament által elfogadott Törvényt teszteltették, nem jött be. Teszteltették az Elnök úr kontrollján, az kommunikációkon, az ellenzéki sajtókon, a társadalmon keresztül. Miközben a FIDESZ “szócsövei” mélyen hallgattak és figyelték a reakciókat, addig az ellenzéki sajtók, rádiók, TV-k, stb. éjjel nappal “mosták” az emberek agyát. S felháborodottan kifogásolták, minősítették a regisztrációs törvényt, úgy, hogy közben a Kormányt, a Miniszterelnök úr személyét és azon keresztül a Fideszt, egyszóval a hatalmon lévőeket igyekeztek lejáratni szemérmetlenül, gátlástalanul, ahol csak tudták. Közben szervezték az ellenzék táborát, sőt napról napra erősödni látszanak.
    Vajon huszonhárom éve (én sokkal több éve) miért harcolunk? Nem azért, hogy a sok évtizedes hányatott sorsú országunk, az arra hivatott vezetőkkel, a társadalommal együtt felállhasson, a már porig érő megaláztatásából? Gondolkodjon el mindenki, és ne piszlicsáré önös érdekek vezéreljék, még a hatalmon lévőeket sem!!! E regisztráció csupán eszköz lett volna, de nem a legfontosabb eszközök egyike. Legfeljebb önös érdekek, szolgálatának egyike!!! Hangsúlyozom magam sem mellette, sem ellene nem vagyok, e ma már szánalmasnak tűnő regisztrációs törvényt illetően. Sőt, hónapok óta, -bizonyos motivációk késztetése révén,- nem fejtettem ki véleményeimet, csupán hallgattam, s vártam a fejleményeket, amit a mai napig várok, sokad magammal. Nyilván az illetékesek tudják, hogy miről beszélek, egy azonosítás után, mert e kis hazában abszolút titkok nem léteznek! Ettől függetlenül bízunk, és reménykedünk, de azt tudnunk kell, hogy minden bűn mögött, kivétel nélkül hazugság van.

  9. bonifác szerint:

    Mindenki felett álló Jóistent játszik az Alkotmánybíróság. Nagy árat fizettünk pl:a
    privatizációs,banki adóssági és egyéb “jótékony döntéseiért” Jogod van éhenhalni,megfagyni az utcán, kinek mi köze hozzá?! A szemét kormány nem tesz semmit?
    Nem lehet elmondani, hogy a kedvence a talárosoknak a FIDESZ. Lehet akár igazuk is.
    de ha hozzávesszük a 2006 ítéleteit, 114- ből 106-ot kellett megsemmisíteni: drága, drága
    jogászaink…Nem hiába sietett segítségükre az EU…És a hála? Ez a hála.

  10. felix szerint:

    Jó dolog, hogy az AB. elmeszelte a regisztrációs törvényt, de nem tudok örülni neki.
    Az a bajom, hogy nagyon nagyon sokan köztük és is nem tennék rá sokat, hogy ez a demokrácia jegyében történt és ez baj.
    Baj mert a független testületekbe vetett bizalom adja a demokrácia gerincét és ez ma nálunk nincs meg.

  11. ugró mókus szerint:

    Rogán(dedivatoscelebvagyoktornábólmentett)Tóni.Tudom most az lesz a kommunikáció,hogy “aszongyja” mi megvédjük a “demokráciát”.A baj az Rogán(dedivatoscelebvagyoktornábólfelmentett)Tóni,hogy megint módosítani kellene a gránitba vésett Alaptörvényt és úgy látszik ez már nektek is sok.Tehát ti nem a”demokráciát” véditek,hanem mentitek a menthetőt.Tóni micsoda különbség hajajjj!

  12. felix szerint:

    ugró mókus!
    A gránitnál csak a FIDESZ erősebb. 🙂

  13. felix szerint:

    Egyébként az ügyben a legnagyobb erkölcsi győztes a DK.

  14. lucifer szerint:

    Nem gondoljátok, hogy ez az egész egy jól rendezett színjáték?

  15. Nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Kösz, hogy felhívta a figyelmet az origo cikkére!
    „Sümegen lakni jó, Csepelen és Budafokon is egész nyugodt az élet, viszont Budapest belvárosában és Jász-Nagykun-Szolnok megyében burjánzik a bűnözés, az ország legkeletibb falvaiban pedig eléggé elharapózott az erőszak.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Vátesz szerint:

    Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesen működik! Milyen alapon bírálja az Országgyűlés által alkotott törvényeket, ha saját maga nem tud 2/3-ban azonos véleményt megfogalmazni az Alaptörvényhez kapcsolódó jogszabályokról! Mi az hogy öt ellenvéleménnyel fogadnak el egy határozatot, mi az hogy az egyik alkotmánybíró, Szívós Mária alkotmányellenesnek tartja az Alkotmánybíróság határozatát! A fenébe az egésszel, az Országgyűlés hozzon törvényt az Alkotmánybíróság megszüntetéséről, nehogy már a farok csóválja a kutyát, vagy a nyúl vigye a puskát! Az Alaptörvény a hatalom alapjaként a népet jelöli meg, na akkor takarodjon mindenki, Svájcot akarunk, mindenről népszavazást! Arról is hogy lehet-e utcán élni, s arról is hogy a Konrád-féle kisebbség diktálhat-e nekünk magyaroknak! Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!

  17. felix szerint:

    Igazad van Vátesz!
    A parlament is mennyen a francba, mert beékelődik a nép és a hatalom közzé.

    MINDEN HATALMAT A DOLGOZÓ NÉPNEK!!!!!!

  18. John Doe szerint:

    Ezt naggyon csúnyán bebukták!
    Észérv sem szólt mellette.
    Lehet hogy egy szimpla társadalmi tűrőképesség határkeresése volt az egész?

  19. felix szerint:

    Soha senki nem tudott észérvet mondani.

  20. John Doe szerint:

    Ezt a leghülyébb is tudta azonnal mire is megy ki.

  21. felix szerint:

    Szerintem Tóth Mari nem tudta, ezért ez így nem igaz. 🙂

  22. Manitu szerint:

    Mindenki tudta, hogy a választási rendszer átalakítása mire megy ki:

    1. kevesebb legyen a politikus az önkormányzatokban, és kevesebbe kerüljön a politika: ez 2010-től sikerült.

    2. kevesebb legyen a politikus a Parlamentben, és kevesebbe kerüljön a politika: ez is sikerült, és 2014-től működni fog.

    3. kevesebb választási csalás lehessen. 1990 óta egyre több disznót vágnak a választások napjaiban a falvakban, főképp a szegényebb vidékeken. Lassan több disznót vágnak választási évben, mint az azt megelőző négyban.

    Hát ennyi, ez nem sikerült.

  23. Manitu szerint:

    Kár egyébként, hogy ezt nem kommunikálta jól a kormány.

  24. felix szerint:

    Manitu!
    Minden sikerült ami demokratikus volt és nem volt alaptörvény ellenes.
    Ennyi történt.

  25. gyalog szerint:

    Kevesebb csalás 2014-ben?
    Manitu! Kubatov-listáról hallottál? Vagy merre őgyelegtél?
    🙂

  26. robi szerint:

    Manitu homályosokat állít.
    – senki nem tudja megmondani, hogy az országnak mennyibe kerül a politika, mert a hivatalosan ismert összegek mellett a párt támogatások a mai napig – finoman szólva is – tisztázatlanok. Ki meri megjósolni, hogy a pártutasításokra ( no, legyen csak sugallatokra) tett “önkéntes” felajánlások hány milliárdra rúgnak évente?
    – a választási csalásokról tett kijelentése blöff, melyről számszerű adatot nem közöl.
    Kérdés, hogy mit tett a jelenlegi kormányzat a megtörtént választási csalások feltárása ügyében és mennyi került napvilágra?
    – tévedés, hogy kommunikációs probléma történt. A társadalmi viták elmaradását, az emberek időben történő nem pótolja a kommunikáció – ami gyakran nem más, mint tudatos félrevezetési kísérlet.

  27. John Doe szerint:

    Manitu!
    1. ezek szerint lemond valamelyik posztjáról a polgármesterünk és az alpolgármester?

    2. ezek szerint a fele fidesz is eltűnhet?

    3. mikor volt választási csalás, ami büntetéssel, ítélettel is bebizonyosodott?

    A kormánynak ez sehogy nem volt kommunikálható, mert nem volt semmi értelmi alap.

  28. Szellentéske!
    “Lassan több disznót vágnak választási évben, mint az azt megelőző négyban.”
    Négyban?!
    Akkor minden ötödik évben vannak a választások, vágy csak megint hülye vagy?! ))) 😛 (((
    Aprópók!
    Disznóvágás!
    Másfél év múlva megint leszúrnak néhány kövér disznót?! Van jelöltem bőven! 😛

  29. felix szerint:

    Ha jól tudom, akkor eddig egy fideszes képviselővel kapcsolatosan állapítottak meg választási csalást.
    Disznót meg lehetett volna vágni regisztráció alakalmából is.

  30. csaba Péter szerint:

    Azt már látom ,hogy a fröcsögők nem olvasták az Ab határozatát, sem a külön véleményeket. pedig nem ártana ha bele olvasnátok .
    Az bizony nyilvánvaló , hogy a fideszes zsúrjogászok zug irományai a szakmai kontrollt nem élik túl. Akár hol is lapoz bele az Ab .

    És hiába a fideszes téglák külön véleménye az ő irományuk is szánalmas.

  31. felix szerint:

    Csaba Péter!
    Azért lássuk be nem könnyű a feleslegesről bebizonyítani, hogy nélkülözhetetlen.
    Legalább meg próbálták.
    Te megpróbáltad volna?
    Na ugye!

  32. Valaki kérdezte abból, hogy elmeszelték a regisztrációt az derült ki, hogy a zalkotmánybíróságot mégsem kebelezte be a fidesz?!
    Nem akarok vátesz lenni!
    De igen! Bekebelezte a fityesz a zalkotmánybíróságot!
    Nélkülük és Áder Janó nélkül ugyanis nem tudott volna veszteségek nélkül kiseggelni a regisztráció elszart koncepciójából, amit már a választópolgárok mintegy 80%-a is elhibázott döntésnek tartott!
    Segítségükkel megteremtette a hivatkozási alapot arra, ami a Vezírürünek a kedvenc módszere, mindig másra kenni a szart!
    Most figyeljetek, mert innentől kicsit bonyolultabb, de a kétharmados felhatalmazással átnyomható lépés következik!
    Előrehozott választásokat fognak kierőszakolni, ami egyetlen megoldás a hatalomban maradásra! Még mielőtt meglenne az ellenzéki összefogás és a választópolgárok maguk mögé állítása!
    Túl könnyen megadták magukat! ))) 😛 (((

  33. bonifác szerint:

    Rendet kellene vágni a dzsungelben. Az AB játszik Istent, játszik hülyét (dehogy játszik)
    de ki kellene pontosan jelölni a hatáskörét. Pontosan. Szerintem itt kellene a két tábornak
    egyetértenie. A saját érdekében. Mindegyiknek a saját érdekében. Mert ma nekem, holnap
    neked.Ne USA magyarázza nekünk a demokráciát, mi teremtsük meg magunknak. Úgy,
    ahogy mi akarjuk!!! És ne az ők pénzén….

  34. Vátesz szerint:

    Én viszont vátesz vagyok, s egyáltalán nem bánnám az előrehozott választásokat! Én a helyükben ÁPRILIS 7-re, egy héttel Húsvét utánra, vagy még inkább MÁJUS 12-re, egy héttel Anyák napja utánra és egy héttel Pünkösd előttre, írnám ki a VÁLASZTÁSOKAT!

  35. felix szerint:

    Vátesz!
    Annyira vagy vátesz, mint amennyire okos paraszt gyerek lettél a Kórus utcai disznótorban.
    A gáz mémed meg a fasorban sincs, ha hinni lehet a infóknak akkor az oroszok adják olcsóbban a gázt.

  36. Perspektíva? szerint:

    Az új választások kiírásával (ami nem lesz) megtartása után is, vajon mi változna? Még mindig nem érthető az értelmesebbek részére sem? Döbbenetes! Ez MO.
    Mire mentünk, merre haladtunk? Emlékeznek-e még HOFI idevonatkozó monológjának egyikére? Vajon hova? Merre? Meddig? Miért? De hiszen oda jutottunk, ahonnét indultunk! Van-e aki azt ismeri, nem a kábítással(hülyítéssel) teli tűzdeltekre gondolok.

  37. Perspektíva? szerint:

    Bármilyen furcsának találtatik, egyedül Vátesszal és a Robival szeretnék személyesen egy kicsit elbeszélgetni!

  38. Perspektíva? szerint:

    Kimaradt! Folytatása:
    “ahonnét indultunk!” Talán még rosszabb állapotban is érkeztünk. Egyáltalán van-e aki ismeri tudja, hogy mit akarunk? S mi a helyesnek vélt irány? …. nem kábítással (hülyítéssel)……..

  39. Perspektíva?
    Egy messzeség homályába vesző bölcs mondása:
    “Nem az a lényeg honnan jöttél, hanem, hogy hová tartasz!”
    És egy a közelmúltból:
    Nem elég sejteni,
    hogy milyen kor jön el;
    jövőnket – tudni kell!

    Nem elég a célt látni;
    járható útja kell!
    Nem elég útra lelni,
    az úton menni kell!
    Egyedül is! Elsőnek,
    elől indulni el!
    Nem elég elindulni,
    de mást is hívni kell!
    S csak az hívjon magával,
    aki vezetni mer! Váci Mihály: Még nem elég

  40. felix szerint:

    Perspetiva?!
    Nem a mitakarunkat nehéz megfogalmazni, hanem azt, hogy hogyan.
    Már többször megfogalmazásra kerültek az alapvető célok, sőt zászlókon is lobogtak a szélben.
    Arról már nem is beszélve, hogy sokszor a jelszavak tartalmával még azok sem voltak tisztában akik a legnagyobb hangon hirdették és vágytak rá.
    Az emberek többsége biztonságban és elfogadható szinten szeretne élni.
    Az elfogadható szint annyiféle ahányféle helyzetben élnek ma az emberek.
    Vannak kevesek akik demokráciát akarnak úgy, hogy valóban ismerik annak mibenlétét és következményeit. vannak akik csak úgy.
    Vissza lettünk fordítva már az út elején, most éppen a “kályhát” keressük.
    Magam azt várom, hogy egy széles összefogás zavarja el a jelenlegi kurzust, majd adja át a helyét azoknak akik értenek egy ország vezetéséhez és gazdaságához. Ne e kurzusváltók akarjanak vezetni mert a két tudás nem azonos. Ennek a felismerésnek a hiányát nyögjük a rendszerváltás óta.

  41. Perspektíva? szerint:

    T. utánam SZÓLÓK!
    Ilyen és ehhez hasonló, EMBERI, magasztos, értelmes előremutató hozzászólásokkal lehet serkenteni, jó irányba terelni az embereket. Mindig mondom, hogy van és lesz kiút, csak akarni kell, és együttesen cselekedni, még akkor is, ha a “nyájból” el-el tévednek néhányan, de az máshol is úgy van.

    A baj az, hogy ráerőltették a társadalomra évtizedek óta a nagy semmi tevést, s fő profilcselekedetnek a szüntelen nyalást részesítették előnyben évtizedek óta. Talán nem jól látom?

  42. Perspektíva? szerint:

    Idézet egy délelőtti írásomból:

    T. Kati!
    Csak arra szeretnék Kegyedtől választ kapni, a nyalók országában, van-e aki nem nyal, akár gátlástalanul is? Képzelje el, amikor a Papok is e gátlástalan nyalásokról prédikálnak a misén. (szó szerint) Micsoda fertőben, gerinctelenségben, erkölcstelenségben stb. tengeti életét e kis nemzet, néhány polgára. A politikusok jelleméről amiket hallani, már meg sem merem írni. (tisztelet a kivétel)

Itt lehet hozzászólni !