Arnold Vaatz a Német Bundestag CDU/CSU pártszövetség frakcióvezető-helyettesének udvariassági látogatása

A tíztagú küldöttség azért utazott hazánkba hogy tájékozódjon a gazdasági és belpolitikai helyzetről

Kövér László honlapja

A legnagyobb kormánypárti frakció kelet-németországi csoportjának vezető politikusai utazásukkal is jelezni kívánták, hogy nem értenek egyet azzal a nyugat-európai médiumokban kialakult gyakorlattal, amely egyoldalúan és tendenciózusan mutatja be Magyarországot.

A delegáció vezetője Arnold Vaatz képviselő megköszönte a magyarországi meghívást, hogy közvetlen közelről szerezhetnek tapasztalatokat a magyarországi viszonyokról. Köszöntőjében kiemelte azt a különlegesen szoros kapcsolatot, amelyet képviselőik ápolnak Magyarországgal, és amelyre jellemző a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. A küldöttség tagjai első kézből kívántak tájékozódni Kövér Lászlótól Magyarország Alaptörvényéről, mivel, mint fogalmaztak a médiatörvény után most ezt éri a legtöbb bírálat a német sajtóban.

Kövér László válaszában kitért arra, hogy a kétharmados többséggel elfogadott Alaptörvény azt az 1989-ben, még az állampárt által hatályba léptetett és preambulumában is ideiglenesnek titulált alkotmányt váltotta fel, amely majdnem fele annyi ideig volt érvényben, mint amennyi ideig a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodtak.

Az Alaptörvényt érő támadásokra az Országgyűlés elnöke úgy reagált, hogy azok politikai elfogultságon alapulnak, azok támadják leginkább, akik valójában el sem olvasták. A 22 évvel a rendszerváltoztatás után elfogadott Alaptörvény beiktatásával az államberendezkedés nem módosult, Magyarország továbbra is parlamentáris köztársaság. A valódi változás a preambulumban található, ez foglalja össze azokat az értékeket, amelyek nélkül nincs nemzeti összetartozás, amely a támadásokkal ellentétben nem kirekesztő, sőt befogadó.

Kövér László példaként említette, hogy az Alaptörvény nemzetalkotó tényezőnek tekinti a Magyarországon élő nemzetiségeket, szemben egyes környező államokkal, melyek egységes nemzetállamként határozzák meg magukat, annak ellenére, hogy területükön csak a magyar nemzetiség számaránya is nagyobb, mint a Magyarországon élő összes nemzetiségé. Manfred Grund képviselő a Magyarországon zajló folyamatokat úgy jellemezte, hogy a jelenlegi magyar vezetés azt szeretné beteljesíteni, amit ’56-ban a magyar nép elkezdett, azt a forradalmat, amelynek sok nyertese van, ugyanakkor vesztesei is, ezért ütközik ilyen ellenállásba. Ulrich Petzold képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyar kormánynak sikerül a múltat feldolgoznia. Mi németek megtanultuk, hogy a totalitárius rezsimek felszámolása nélkül elképzelhetetlen a jövő – fogalmazott a CDU képviselője – és Magyarország jó jövő előtt áll, ha megbirkózik, ezekkel a feladatokkal.

A több mint egy órás tárgyalás végén Arnold Vaatz, mint a keletnémet országrészt képviselő csoport vezetője hozzátette: a magyar képviselők nem állnak egyedül a kommunista időkből szerzett tapasztalataikkal. Támogatásáról biztosította magyar kollégáit és arra bíztatta a magyar kormányt, hogy bátran, határozottan képviselje Magyarország érdekeit az Európai Unióban.

koverlaszlo.hu

52 hozzászólás “Arnold Vaatz a Német Bundestag CDU/CSU pártszövetség frakcióvezető-helyettesének udvariassági látogatása” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Jó tudni, hogy nem mindenki gyűlöli ezt az országot. Még ha politikusainak egy része (mszp-lmp-dk + hozzájuk csapódott közéleti keretlegények) mindent meg is tesznek azért, hogy lejárassák.

  2. Bolemann Lajos szerint:

    “Látogatásának egyik apropója éppen az, hogy maguk is tájékozódjanak a magyar fejleményekről; igaz, idő hiányában kizárólag fideszes politikusokkal találkoznak”

  3. Gordon szerint:

    Miről beszélhettek volna a libással és a kendermagossal?

  4. ugró mókus szerint:

    Gordon!
    Ha nem olvastad a reggeli reakciómat akkor most megismétlem hulló kókusz a kurva édesanyád,továbbá lehetett volna az anyád picsája szecskavágó amikor születtéll.ugró mókus agyatlan érted most írtam le tizedszer.

  5. Gordon szerint:

    Saját magadat minősíted a stílusoddal… lapozzunk!

  6. ugró mókus szerint:

    Ja most lapozzunk.Rendben fiatal koromban az ilyen folyamatosan hazudozó és mellé beszélő köcsög alá akkorát rúgtunk,hogy mire leesett éhen halt.Itt veled vége.

  7. Bolemann Lajos szerint:

    “Látogatásuk egyik célja éppen az, hogy megerősítsék: a németeknek soha nem szabad elfelejteniük azt, amit Magyarország az 1989-es fordulat idején Németországért tett.”

  8. Bolemann Lajos szerint:

    “Magyarország kormányfője, Orbán Viktor nyilvánvalóan még mindig nem tanult az EU, az emberi jogi szervezetek és az ellenzék masszív bírálatából. Kőkeményen keresztülviszi az akaratát, és ezzel ismét súlyosan megkárosítja a magyar jogállam tekintélyét. Angela Merkel szövetségi kancellárnak, a CDU elnökének, valamint a konzervatív Európai Néppártnak kötelessége pártbarátjukat, Orbán végre észre téríteni.”

    SPD Bundestag frakció 2012. november 02.

  9. Tóth Mária szerint:

    Ugró Mókuska: eszméletlen parlagi a stílusod, nem zavar, mert engem igen!

  10. spectator szerint:

    Érdekes, hogy mindég csak a magukat “baloldalinak” vélő kommentelőkből jön ki az ocsmányság.

  11. ugró mókus szerint:

    Tóth Mária!
    Tudod ha valakinek tízszer leírom a nick nevemet és erre szépen megkértem eleinte,hogy ezt használja.Aztán nem volt hajlandó változtatni ezen hanem tizenegyedszerre is mást írt,az valószínű csak az ilyen parlagi a stílusból ért.Az meg hogy téged zavar megértem,de különösebben nem érdekel.

  12. hajós szerint:

    Nem volt ez olyan barátságos látogatás. Jöttek számon kérni, hogy mi a faszt művel itt a Fidesz.

  13. ugró mókus szerint:

    spectator!
    Ugyanaz a válaszom mint Tóth Máriának.

  14. ugró mókus szerint:

    Tóth Mária!
    Tisztelettel,ha szabad kérni ugró mókus.

  15. hajós szerint:

    A gránitba vésett alaptörvényt már másodszor módosították.

  16. ugró mókus szerint:

    És még fogják.

  17. spectator szerint:

    Írjam, hogy ugró mókusból, hajósból, írásjelből, nem dr. zöldből, stb ?

  18. felix szerint:

    Gordon!
    Mind a két általad felemlített ember intelligensebb nálad.

  19. Dr. grün szerint:

    spektátor!
    A véleményed kb. annyi mint a seggemben a kóc! 🙂

  20. ugró mókus szerint:

    spectator!
    Ha én megadom a tiszteletet mindenkinek,hogy a nick nevén szólítom gondolom ezt mástól is elvárhatom ugye?

  21. felix szerint:

    Hajós!
    A kétharmad gránitnál keményebb.

  22. spectator szerint:

    grün ! Gyújtsd meg a kócot, majd felrobbansz.

  23. ugró mókus szerint:

    A másik pedig én nem akarok se melyik oldalhoz tartozni csak megpróbálok tényszerű maradni és nem mocskolódni.

  24. ugró mókus szerint:

    Bár ezt sikerült kihozni belőlem ,de nem bánom.

  25. spectator szerint:

    ugró mókus ! A neveddel természetesen nincs semmi probléma. Gondolataiddal sincs. Csak a megszólalási stíluson kellene változtatni.

  26. ugró mókus szerint:

    spectator!
    Nem akarok magyarázkodni,de hidd el számtalanszor kértem.Ki hozta belőlem a barmot ez van.Ez gondolom már mással is előfordult és elő is fog fordulni.Bocsi jönnek a fröccs hegyek meg az ulti holnap folyt.köv.Jó éjszakát.

  27. nagyapó szerint:

    ugró mókus. Jó név, de a pattogó kecskeszar jellemzőbb. Azt írja “Bár ezt sikerült kihozni belőlem, de nem bánom.”
    Pattogó kecskeszar! Az emberből az jön ki, ami benne van. Ha sok sör – az, ha rum – az, ha mély sötétség – az, ha bunkóság – az.
    Úgy van ez, mint a parlamentben. Furcsa mód a trágárság a baloldal sajátja.
    Ez ezen a fórumon is látható. Pattogó kecskeszar beillik a sorba, így nem kell exkuzálnia magát!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. felix szerint:

    Szemétláda!
    Olvasgasd Kövért és Bayert, de Tompikát se hagyd ki.
    Mellettük a baloldaliak csak sereghajtók lehetnek.
    Bunkóságban te sem állsz a sor végén.

  29. nagyapó szerint:

    1/2eszü1/2x! Idézzen már a felsoroltaktól csak olyat, hogy “Szemétláda”!
    A bunkó mindig baloldali. Így…

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ezt a nevet te választottad magadnak.
    Emlékszel? Ha gondolod lehet elnézést kérni.
    Szerintem ez még egy fokkal jobb minta ki a f@szom.

  31. spectator szerint:

    Javasolnám nagyapónak is, felixnek is és mindenkinek, hogy kezdjük el a személyeskedés nélküli beszélgetést. Ugró mókussal már negegyeztem. Kérem a többieket is.
    A gondolatok lehetnak balosak – jobbosak, sőt szélsőségesek is, de nem kellene egymást minősíteni. Annak nencs semmi értelme !

  32. ugró mókus szerint:

    spectator!
    Nagyapó hozzászólását olvasva mi a véleményed a stilusáról.Erről írtam neked,ha most azt írom hogy vén barom akkor bal oldali bunkó vagyok.Ennyi

  33. felix szerint:

    spectator!
    Csak azt a mondatot várom, hogy elnézést amiért hazudozónak hívtam, vagy bizonyítsa be az állítását.

  34. ugró mókus szerint:

    nagyapó !
    Nem exkuzálom magam mert nincs miért.Sötét és bunkó egyébként te vagy mert én mindig megadtam a tiszteletet azzal,hogy nick nevedet szólítsalak.Ha kiakadok hogy te és Gordon ezt nem tartjátok be akkor én bal oldali bunkó vagyok.Na most egyet elfelejtesz a bunkóság-mint olyan megint csak oldal semleges-és ti ketten bunkók vagytok mindenféle jelző nélkül.

  35. spectator szerint:

    Felix ! végignéztem bejegyzéseimet, de olyan nincs közöttük, amelyben Téged, vagy bárkit hazudozónak neveztelek volna. Nekem csak a személyeskedő, ocsamánykodó stílussal van bajom. Ezért viszont nem kell elnézést kérni ! Ugye ?

  36. felix szerint:

    Nem rólad, hanem a szemétládáról/ Nagyapó/ írtam, arra fel amit javasoltál.

  37. lolka szerint:

    Szerintem az infóra felkerül egy hír, vagy akármi akkor azt az ember elolvassa és ha érdemesnek tartja rá elmondja a véleményét független mindentől…De itt sokan azt olvassák, hogy ki mit ír én is ez eddig oké…a baj az amikor nem találkoznak a vélemények el kezdjük egymást “fikázni”, na ennek nincs semmi értelme…és bizony a szintvonalat nagyon rontja…
    ” Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.”…

  38. Gordon szerint:

    lolka!

    1. hozzászólás: Gordon hozzászólt a bejegyzéshez, elmondta a véleményét
    4. hozzászólás: rugó mókus alpári módon beszólt Gordonnak
    5. hozzászólás: Gordon leoltotta

    Azóta rugó mókus folyamatosan vergődik és már másokba is kezd belekötni (az élő fába is?) kínjában.

  39. felix szerint:

    1 Hozzászólás: Gordon szemétmódon elhallgatja, hogy szándékosan cukkolja ugró mókust.
    2. hozzászólás: valószínűleg gordon szereti a az édesanyját lekurvázzák, mert többször is kiharcolta szegénynek.

  40. spectator szerint:

    Ej, ej !

  41. lolka szerint:

    “Gordon” 12:09 Elolvastam a tegnapit is a mait is, igazságot nem tudok tenni és nem is dolgom, de egy kicsit hunyó voltál a dologban, de ahogy gondolod, ha jobban megy a fórumozás egy kiharcolt ideg állapotban az a te dolgod, de viszont lehet úgy is nyilatkozni, hogy a másiknak ne legyen sértő…az olyan emberibb…szerintem…

  42. Dr. grün szerint:

    Nem leszünk gyarmat! De más se nagyon
    “A héten a magyar gazdaságpolitika újabb nagy fordulataira került sor. Az IMF megunta Orbán pávatáncát, a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetést rekordszinten verik szét, 250 ezer euróért kiárusítjuk a szent magyar földet, (poszt)kommunista országoktól kérünk baráti segítséget, és mindezt azért, hogy tovább düböröghessen a hülyeség hajtotta gazdaságpolitika.”
    Mottó: Elszámolta mint Matolcsy a költségvetést! 🙂
    http://www.pecsistop.hu/velemeny/nem-leszunk-gyarmat-de-mas-se-nagyon/1096195/

  43. ugró mókus szerint:

    spectator!
    Gordon 12:09 hozzá szólása után mi a véleményedet.Szerintem nem kezdem ennyit a korrektségről.

  44. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Ne hagyd, hogy lehúzzanak a szintjükre! 🙂

  45. ugró mókus szerint:

    Dr.grün!
    Próbáltam normális lenni.Aztán az derült ki,hogy én vagyok a szemétláda mert mert mindenkibe belekötök.Én vagyok aki útszéli módon elküldtem őket .Ez igaz.Egyet azonban elfelejtenek illetve,hogy pontosan fogalmazzak ők kezdték a szemétkedést.Most úgy áll a helyzet ők a korrektek.Hát legyen úgy. Ennyi.

  46. hajós szerint:

    Gordon blő(d), ahogy az egyszeri éttermek étlapján is olvasható.

  47. Ditte szerint:

    ” Próbáltam normális lenni. ” 🙂 Ez aranyos.

  48. bonifác szerint:

    Rendkívül élvezetes olvasni, hogy a német delegáció látogatása ürügyén milyen élvezettel
    anyáztok. ” A stílus maga az ember”.
    Hogy én is cifrázzam: a tetves liberálbolsik annyi hülyeséget hordtak össze, hogy a német
    liberók is csóválni kezdték a fejüket.és eljöttek megnézni, mi a helyzet. Mint kedves rettegő
    zsidó honfitársaink, akik útrakész bőrönddel élnek, míg izraeli főrabbijuk meg nem állapította, hogy Európában itt vannak a legnagyobb biztonságban.(Hálából ha majd sikerül
    6 millóra csökkenteni a magyarok számát, majd hordhatjuk utánuk az ágytálat.
    Ezt a csodálatos perspektívát Imre kertesz nevű “honfitársunk” szánja nekünk. A Nobeldíjat
    még a szomszéd éneklő kutyája is jobban megérdemelte volna…

  49. hajós szerint:

    balfácán bonifác, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, de mivel megszólaltál, demonstráltad együgyűségedet. Német liberók? A CDU/CSU?

  50. Axor szerint:

    hajós= narancsvirtus=1/2x=Grünn= Misi mókus.
    Szerintem egy emberke, csak az elfogyasztott alkohol mennyiség függvénye a név.
    Mert ennyi „becstelen” ember nem élhet a szigeten.

  51. Dr. grün szerint:

    Akszor!
    Majd csak azt figyeld meg mennyi becstelen lesz itt szűk két év múlva! 🙂
    “Köztünk van a legnagyobb ellenség,
    A cudar, az áruló testvérek!
    S egy közűlök százakat ront el, mint
    A pohár bort az egy cseppnyi méreg. ”
    http://shelby.tv/video/youtube/-Nfo-UirzJk/ill-s-lajos-eml-kkoncert-a-nemzethez

  52. ugró mókus szerint:

    Axor!
    Tisztelettel ugró mókus.

Itt lehet hozzászólni !