‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum
2021. szeptember 23. csütörtök
Csepel.hu

Az évente megrendezésre kerülő esemény tavaly a pandémia miatt elmaradt, így hosszú szünet -két év-, után találkoztak újra a résztvevők szeptember 18-án. Jó volt együtt lenni, találkozni a sorstársakkal, megbeszélni azt a sok-sok mindent, amire az elmúlt időszakban nem volt lehetőségünk-mondták egybehangzóan a résztvevők.
Meglepetésként az “Ellenméreg zenekar” és Czirják Alíz szervezésében az Alice BellyDance hastánc csoport táncosai szórakoztatták az egybegyűlteket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. szeptember 20. hétfő
Csepel.info

A “Gyerekek”, másik forrásunk szerint “Játszó gyerekek” szobor a Csepeli Strandfürdő bejáratánál, a fürdő területén látható. Sok tízezer csepeli látta minden alkalommal, amikor strandolni érkezett. Túlnyomó többségük nem sejtette mit ábrázol valójában, mitől különleges ez az alkotás.
Mi azonban találtunk egy cikket, amely az alkotó, Vilt Tibor szobrairól szól, kiemelve ezt a csepeli alkotást, amely életművének talán legfontosabbja volt. Az alábbiakban ebből a cikkből idézünk: (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Szabadidő és szórakozás, Társadalom, Történelem kategóriába | 6 hozzászólás »
2021. szeptember 13. hétfő
Csepel.hu

A nemzetközi Coubertin-nap alkalmából a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület egész napos családi programot szervezett a Csepeli Strandfürdő területén.
A Nemzetközi Öttusa Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság először 2018-ban hirdette meg a nemzetközi Coubertin Napot, így a szervezők idén már a második Coubertin Napi rendezvényt tarthatták Csepelen, a Csepeli Öttusa és Vizi Sport Egyesület bázisán. Báró Coubertin a modern olimpiai eszmeiség és az öttusa sportág megalkotója, így a rendezvény tisztelgés az ő emléke előtt, és egyben kiváló lehetőség az öttusa népszerűsítésére.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 8 hozzászólás »
2021. szeptember 13. hétfő
Csepel.hu

Tizenkét házaspár erősítette meg újra 50, illetve 60 évvel ezelőtt tett házastársi esküjét szeptember 10-én a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő párok köszöntésének hosszú évek óta hagyományai vannak a kerületben.
Bár a járvány miatt tavaly elmaradt az ünnepség, ezúttal azok a párok is meghívást kaptak, akik egy évvel ezelőtt tartották kerek évfordulójukat.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Ünnepek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. szeptember 8. szerda
Csepel.info

Szerdán délelőtt kigazolták a virágágyásokat (fotó: Pákozdi József alpolgármester)
A világítás felkapcsolását viszont az elmúlt 16 hónap számtalan levele, újságcikke és Borbély Lénárd csepeli polgármester közgyűlési felszólalása sem tudta elérni Karácsony Gergelynél.
Kedden levágták a füvet, szerdán délelőtt pedig kigazolták a csepeli Tejút park virágágyásait – értesült a Csepel.info. Érthetetlen azonban, hogy a világítást miért nem kapcsolják fel a 16 hónapja átadott parkban, amikor ez teret enged a vandalizmusnak. Az is felfoghatatlan, hogy miért kell Karácsony Gergelyt újságcikkekkel, levelek tömegével és politikai nyomásgyakorlással munkára késztetni, amikor főpolgármesteri feladatkörét napi szinten, magától kellene elvégeznie. Összefoglalónk az eddig történtekről. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Önkormányzat, Csepel, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 26 hozzászólás »
2021. szeptember 8. szerda
Felelős Szülők Iskolája

Sokszor nehéz kitalálni, hova menjünk gyerekkel, szeretnénk kimozdulni, szeretnénk, ha szaladgálna, szeretnénk, ha esetleg lekötné magát, magukat. A Felelős Szülők Iskolája által felsorolt budapesti játszóterek szinte mindegyike ingyenes, ahol belépőt kell fizetni, azt külön feltüntették.
A gyűjteményt a Market4u csapata készítette, és három csepeli játszótér került bele – a csepeliek mind ingyenesek, és mind az elmúlt 11 évben készültek. Büszkék lehetünk rá, de a siker ellenére azért érdemes időnként kimozdulni Csepelről. A Liget Budapest Projekt keretében megvalósított Városligeti Nagyjátszóteret például – szerintünk – semmiképpen sem szabad kihagyni, akkora élményt nyújt, de a gyűjtemény többi játszóterét is szívesen ajánljuk mi magunk is a családoknak. Az alábbiakban a teljes cikk olvasható. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepeli Gyermeksziget Program, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 3 hozzászólás »
2021. szeptember 6. hétfő
Csepel.info

2021 nyarán retrohangulatban, de teljesen felújítva pompázott a Csepeli Strandfürdő bejárata (fotó: Brujman Roland)

Csepeli Strand 2011 őszén (Google fotó)
A Csepeli Strandfürdő a Soroksári Duna-ág csepeli partján, mintegy héthektárnyi zöldterületen fekszik. Befogadóképessége a vízfelület alapján mintegy 4500 fő, de a parkosított terület jóval több vendég kényelmes pihenését is lehetővé teszi.
A strandfürdő jelenlegi helyén, a soroksári Duna-parton már az 1930-as években dunai strand működött, az egykori Weisz Manfréd Művek üzemeltetésében. A Duna vizének egyre nagyobb mértékű szennyezettsége arra indította a Csepel Vas- és Fémműveket, hogy új, korszerű strandfürdőt építtessen a régi helyett. Mélyfúrásokat végeztek a területen, melynek nyomán értékes összetételű ásványvíz tört fel. Erre a vízkészletre alapozva 1961-ben épült fel a fürdő. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 3 hozzászólás »
2021. szeptember 6. hétfő
Csepel.hu

Indul a suli, indul a buli címmel nyárbúcsúztató családi napot tartottak szeptember 5-én a Csepeli Napközis Táborban. A felújított létesítményt július elején vehették birtokba a gyerekek.
A nyárzáró esemény változatos színpadi programokkal, izgalmas játékokkal várta a családokat.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. szeptember 1. szerda
Csepel.hu

„Örömmel fogadtam a hírt, hogy 100%-os kormányzati támogatással 87 vidéki birkózó kollégiumi szállását sikerült megoldani Csepelen, egy már működő kollégiumban. A támogatásnak köszönhetően 45 szoba felújítására került sor, így kerületünk ismét gyarapodott! Köszönjük!” – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán annak kapcsán, hogy átadták a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Kollégiumának felújított épületét, amelyben negyvennégy vidéki birkózó egyesületből nyolcvanhét birkózó is helyet kap.
„Ennél még jobb hír, hogy ezeket a kollégiumi szálláshelyeket úgy sikerült kialakítani, hogy a csepeli Kis-Duna partot nem kellett beépíteni, ezzel sikerült megvédeni” – fogalmazott a hír kapcsán a polgármester. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Németh Szilárd, Oktatás, Pártok, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 8 hozzászólás »