Csepeli és kolozsvári diákok gálakoncertje

Csepel.hu

Nagysikerű komolyzenei gálakoncertet adtak a Kolozsvári Sigismund Toduta Főgimnázium és a Csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a Királyerdei Művelődési Házban október 21-én. A közös zenei együttműködés az Erasmus+ zeneoktatás támogatására kiírt pályázat Charms projektének keretében valósult meg.

A gálakoncerten dr. Szentkirályi Aladár Miklós intézményvezető köszöntötte a vendégeket. Ezután felcsendültek többek között Bartók, Bizet, Mozart, Schumann és Haydn művei. A fiatalok közel két órán keresztül tanúbizonyságot adtak arról, hogy a zene globális nyelv, közös kapocs.

A Kolozsvárról érkező 25 diák és kísérő tanáraik október 16-án érkeztek Csepelre. A vendégfogadó Fasang intézmény térzenével fogadta az erdélyi vendégeket. A két partneriskola tanulói mozgalmas hetet tudhatnak maguk mögött. Koncerteztek a Lajtha László Általános Iskolában, kamarazenével léptek fel még a Királyerdei Művelődési Házban és az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában is. Ellátogattak a Parlamentbe, jártak a Szamos Csokoládé Múzeumban, valamint Egerben is kirándultak.

A projekthét zenei koncertjeit a csepeli önkormányzat, a Dél-Pesti Tankerületi Központ és a Csepeli Zenélő Gyerekek Alapítvány támogatta.

Csepel.hu

 

2 hozzászólás “Csepeli és kolozsvári diákok gálakoncertje” bejegyzésre

  1. csepeli kerdezo szerint:

    Úgy látszik nincs elég covidos, már importálni kell őket

  2. Gyula szerint:

    Majd holnap jönnek a lengyelek, meg a románok utána meg a rock ‘n’ roll!
    Valahol valaki megírhatná, hogy azért az oltás sem véd örökre.

Itt lehet hozzászólni !