Családi napot tartott a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete a Nagy Imre Általános Iskolában

Csepel.hu

Az évente megrendezésre kerülő esemény tavaly a pandémia miatt elmaradt, így hosszú szünet -két év-, után találkoztak újra a résztvevők szeptember 18-án. Jó volt együtt lenni, találkozni a sorstársakkal, megbeszélni azt a sok-sok mindent, amire az elmúlt időszakban nem volt lehetőségünk-mondták egybehangzóan a résztvevők.

Meglepetésként az “Ellenméreg zenekar” és Czirják Alíz szervezésében az Alice BellyDance hastánc csoport táncosai szórakoztatták az egybegyűlteket.

 

Persze nem maradhatott el a szokásos szalonnasütés sem, aminek az “eredményét” közösen fogyasztották el. Babócsiné Izolda pedig tombolával kedveskedett a jelenlévőknek. Borbély Lénárd polgármester üdvözletét küldte – ő egyéb elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott részt venni az eseményen, de jelen volt Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke.

“Irodánk a Szabó Magda közösségi tér területén továbbra is várja akár személyesen, akár telefonon, vagy e-mailben a megkereséseket, mert az eddigi gyakorlatnak megfelelően igyekszünk segítséget nyújtani a hozzánk forduló kerületi fogyatékos sorstársainknak. A pandémiára tekintettel kérjük, hogy ha személyesen jönnének, előzetesen egyeztessenek velünk a lenti elérhetőségeink valamelyikén.”– mondta Szabóné Szőke Hajnalka az Egyesület vezetője.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !