‘Pártok’ kategória archívum

Azt hitte a politikus, hogy a közmunkát közösségi oldalon kell ledolgozni

2019. március 18. hétfő

Csepel.info

„A mai napon elkezdtem ledolgozni büntetést, amit a Kossuth téri áttörés miatt szabtak ki rám” – írta a Facebookon Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke. A politikus szelfi képekkel, élő videóval és Facebook-bejegyzésekkel indította a “munkát”.

Nagyon úgy tűnik, hogy közmunka alatt először ezt értette. Mi viszont reméljük, hogy a kiszabott 60 óra múlva már tudni fogja, hogy a munka mit jelent a valóságban. (tovább…)

Mindent meggátolni: ez lett az ellenzék fővárosi programja

2019. március 18. hétfő

csepel.hu

Karácsony Gergely – sportbarát jellegre hivatkozva – az összes tervbe vett dél-pesti és csepeli fejlesztést megakadályozná, amennyiben őt választanák Budapest főpolgármesterévé. Dr. Szabó Szabolcs, korábbi Együtt, majd LMP-s politikus az új csepeli híd tervét szintén nem támogatja. A csepeli ellenzék a béremelésektől az egykori Görgey iskola lebontásáig mindent gátolni próbál, a korábban általuk is megszavazott faültetési és facsereprogramot pedig úgy bírálják, mintha közük sem volna hozzá.

Ha volt a rendszerváltás után konszenzus a pártok között az önkormányzati politikában, akkor abban értettek egyet, hogy a település fejlődése, fejlesztése érdekében nem szabad pártoskodni. Ma már nincs ilyen egyetértés.

(tovább…)

Megemlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

2019. március 15. péntek

Csepel.hu

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek a csepeliek a Görgey Artúr téren március 15-én. Az ünnepségen megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát, majd Csepel Szolgálatáért díjat adtak át hét kitüntetettnek. Az emlékezésen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára üzenetben köszöntötte a megjelenteket. A hivatalos esemény után különféle műsorok, látványos bemutatók várták az érdeklődőket egész nap, végül egy sikeres koncert zárta az ünnepet.

Borbély Lénárd köszöntőjében sajnálatát fejezte ki, hogy a csepeli ellenzéki pártok egy része megemlékezést tartott ugyanezen a helyszínen az előző nap annak jegyében, hogy „legyen béke és egyetértés”, de az önkormányzat közös ünnepén már nem vett részt. Ennek ellenére szép számmal gyűltek össze emberek a Görgey téren.

(tovább…)

Munkásotthon: fűtésre nincs pénz, propagandára van

2019. március 11. hétfő

Csepel.info

Fotó: Facebook

Takács Mónika, a Csepeli Munkásotthon vezetője és a csepeli MSZP áll annak a kiadványnak a hátterében, amely “Szigeti Szemle” néven jelent meg a kerületben – értesült a Csepel.info.

A gond ezzel csak az, hogy miközben az MSZP-s vezetés pártpropagandára költi a milliókat, a Csepeli Munkásotthonban nincs megfelelő fűtés. Fáznak a vendégek, valamint az oda táncórákra, tanfolyamokra érkező gyerekek. (tovább…)

Orbán: A bevándorláspártiak megtámadtak minket a Néppártban

2019. március 8. péntek

Dokumentumok bizonyítják, hogy ismét kötelező kvótát kényszerítenének ránk

A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kijelentette: a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, “minden másról lehet beszélgetni”. A magyarok kijelölték a kormány és a Fidesz mandátumát:a keresztény kultúra érték (…), nem akarunk kevert országgá válni, migrációt nem akarunk, a biztonságot meg akarjuk őrizni, és a családpolitikánkon keresztül képesek leszünk migránsok nélkül is fenntartani Magyarország biológiai jövőjét –fejtette ki a kormányfő.  (tovább…)

Listázhatják-e a zsidókat?

2019. március 7. csütörtök

Vélemény – Ábel Attila

Az Egerben meghirdetett ellenzéki összeborulás az első olyan balliberális-szélsőjobbos politikai alku, amelynek vezetője az antiszemita Jobbik politikusa. Ennek a szövetségnek jelenleg egyetlen közös programpontja van. Mindent megakadályozni, ami a kormányhoz kötődik.

Arról, hogy miért van bukásra ítélve az ellenzéki összefogás, és miért segít végső soron a Fidesz kormány fennmaradásában, már többször írtam. Tehát az egri összeborulás is a Fidesznek kedvez. Még akkor is, ha netalán képesek nyerni, és öt értelmetlen és hisztérikus év telik el Egerben ellenzéki kabaréval, az ott élők legnagyobb kárára. (tovább…)

Dobák István MSZP-s képviselő sem támogatta a volt Görgey iskola lebontását

2019. március 6. szerda

Csepel.hu

Napokon belül elindul a volt Görgey Iskola bontása – adta hírül Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook oldalán. A romhalmazt a fideszes városvezetés takarítja el, a rá örökül hagyó helyi szocialisták pedig háborognak. Dobák István helyi MSZP-s politikus az iskola bezárását és eladását annak idején megszavazta. A bontáshoz szükséges feltételeket viszont nem támogatta, és most a tiltakozók leveleit várja.

Az MSZP politikusa sokat tud Csepel egykor legmodernebb iskolájáról, melynek bezárásából és kiárusításából is kivette a résztét. Az iskolának az értékes telke lett a veszte.

(tovább…)

Vacognak a gyerekek a Munkásotthonban

2019. március 6. szerda

Csepel.hu

Az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal lett volna pályázati, kormányzati és önkormányzati pénz a fűtés és a nyílászárók felújítására, a Munkásotthon vezetése azonban soha nem élt a lehetőségekkel. A fűtésnek így eleve rossz a hatásfoka. Ezt tetézi, hogy a vezetőség a fűtésen, és így az odajáró gyerekeken spórol. Az elmúlt években ugyanis alaposan megcsappant az intézmény támogatása.

Az oldalt olyan szülők keresték meg, akik különböző tanfolyamokra, programokra járnak oda gyermekeikkel. Hiába fizették be a bérleti díjat, volt rá példa, hogy mindössze 17 fokot mért egyikük a teremben.

(tovább…)

Az MSZP csepeli elnöke ismét szénné égette magát

2019. március 5. kedd

Csepel.info, 888

Milliós fizetést és remek telefonokat kapnak az ellenzéki képviselők a parlamenti munkájukhoz, ám ritkán tartózkodnak a munkahelyükön. Hétfőn sem sikerült, a műbalhéval viszont a decemberi és év eleji kudarcok ellenére ismét megpróbálkoztak.

Szerencsétlen módon újra az derült ki, hogy jobb lenne ismét elvégezniük az általános iskola negyedik osztályát. Bangóné Borbély Ildikónak, a csepeli MSZP Kabán élő elnökének különösen sok gondja van az általános műveltség alapjaival. (tovább…)

Az óvónők béremelését és a fejlesztéseket sem támogatta a csepeli ellenzék

2019. március 1. péntek

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat februári testületi ülésén a kormánypárti képviselők elfogadták a 2019. évi költségvetést, amely több milliárd forintos fejlesztéseket és béremelést is tartalmaz. A javaslatot ennek ellenére az MSZP, DK, Jobbik, LMP politikusai nem szavazták meg.

A 2019-es költségvetés ad lehetőséget a volt Görgey Iskola lebontására, a csepeli óvónők fizetésemelésére, az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítására, a csepeli újszülötteknek ingyenes rotavírus elleni védőoltásra, a csepeli időskorúak ingyenes tüdőgyulladás elleni védőoltására, óvodai és bölcsődei felújításokra. A költségvetés nyújt forrást ezen kívül 36 új csepeli bölcsődei férőhely megépítésére, több mint 7 kilométer földút leaszfaltozására, ugyanitt csapadékvíz-elvezetés kiépítésére és járdaépítésre, a csepeli társasházak térfigyelő kameráit segítő pályázatra, és nem utolsó sorban több rendőr utcai jelenlétének biztosítására.

(tovább…)